Mivel úgy adódott, hogy nem mászkálhatok lényegében csak a mi területünkön és a városban, ezért aztán úgy döntöttem, megszegem az összes szabályt. Mindenki tisztában van azzal, hogy nem én vagyok a tettes. És különben is, már a vérfarkasok elintézték azt a némbert. Feltételezem ezzel eltörölve a tiltássorozat. Feltételezem, mert velem senki sem közölte, hogy meg lett volna másítva.

Így ma reggel első dolgom van bemenni a rezervátumba, megérdeklődni tőlük, mi a helyzet. Természetesen az egész család fenn van, mi mást csinálnának, minthogy beszélgetnek? Hát semmit. Ebből áll ki az egész napjuk, nekem meg fogalmam sincs honnan van ennyi mondanivalójuk.

Apu éppen Carlisle-val vitatkozik valamin. Mivel mind a ketten orvosok, előfordulhat az, hogy valamiben nem értenek egyet. Létezésem óta mindig összevesznek valamin egy fél órára, de utána ugyanúgy nevetnek, mint mi rajtuk.

Edward és Mark videó játékoznak. Háhá, a bátyám emberére talált. Talán oly’ sok év után végre legyőzi valaki ebben a nagyszerű játékban. Vagy megint ő győz és akkor újabb fél évig hallgathatjuk a saját magáról szóló dicshimnuszait.

Jennifer újra újságot olvas. Rosalie küldte neki Edward és Jasper testvére. Ők nagyjából egy szinten vannak egymással agyilag és testileg is. Ha egymás mellé állítanánk a kettőt, meg lehetne őket különböztetni azért, mert Jenny festeti a haját.

Jasper pedig engem figyel. Rám lett állítva a srác? Még mindig veszélyesnek tart? Vagy pedig keresi még mindig az én lökött énemet, amit megszokott? Vagy talán csak azt akarja, hogy odamenjek hozzá és beszélgessek vele. Megteszem.

Előtte viszont orra botlok valamiben. Elég fura eset, hogy egy vámpír elnyal. A mi fajtánkban az összes reflex megvan, beidegződött minden. A legkisebb akadályt is át tudjuk lépni. Félvérként örököltem valamit Anyától is: ügyetlenségben kiváló vagyok néha. Csak bambulnom kell. Ez is egy emberi szokás.

Miután felkecmergek a földről, ahova hasmánt érkeztem, tovább megyek Jasper felé. Ő vigyorog, mint aki valakin jól szórakozik. Ilyet is ritkán látok felőle. Néha olyan képet vág, mint akit a halál fojtogat. Haláképe van, komolyan. Ez azért van, mert nehéz volt neki átállni emberről állatra. Alice meghozta a hatását.

Alice a barátnője, ő vette rá őt, hogy térjen át vega életmódra. Meg aztán Jasper is olyan helyzetben volt, mint én. Beleunt az öldöklésbe, megundorodott tőle. Változatnia kellett és meg is tette. Az őrült Alice jókor jött. Ő már akkor ismerte Carlisle-t.

- Hogy vagy – kérdezi tőlem, ahogy odalépek hozzá.

- Kösz, megvagyok – felelem. – Te?

- Jól. Hogy haladsz a leszokással? Hallom még mindig kell az emberi vér.

- Ahogy Gregnek is. De ő már kezd róla leszokni. A múltkor már kényszerből jött velem, megszokásból. Bridget teljesen megváltoztatta.

- Veled ellentétben. Sokat gondolkoztam ezen. Nekem feleennyi idő kellett ahhoz, hogy ne érezzem olyannyira az illatukat, mint régebben. Hogy ne szomjazzak rájuk és inkább az állatokra koncentráljak. Gregory is valahol ott járhat, ahol nemsoká abbahagyja.

- Tudom, és örülök neki – mondom. – Közben pedig azon vacilálok, hogy velem van-e a gond? Jasper, én nem élvezem megölni az embereket. Greg a megmondhatója, hogy mindig mondom neki: csak egyet, mert emberek. Mégis, amikor megtalálom a prédám elfog a kísértés, a vad ösztön és a mámor. Vissza kell fognom magam, hogy ne tegyem meg még egyszer. Olyan szinten bennem van, hogy nem tudom leküzdeni. És félek, hogy a kéthétről csak ritkítani tudom, de abbahagyni végleg sosem.

- Ettől félek én is – vallja be. – Edwardéknál ez nem fordult elő. Náluk állati vérre lett szoktatva végig, és ennivaló is lett neki adva. Veled több probléma volt.

- Az, hogy emberi vérre vágyom, vadászni akarok rájuk akaratom ellenére.

- Pontosan. És valahogy régen tudta, a te mérged hat az emberi szervezetre.

- Mégse vallotta be magának – helyeslek.

- Igen – mondja, majd hirtelen felkapja a fejét, elmosolyodik.

Úgy vélem, ezzel befejezettnek tekinti a beszélgetésünket. Elmegyek mellette, nem szól egy szót sem. Igazam volt.

Bekapok pár kekszet, hogy a gyomrom telítődve legyen. Körbepillantok és látom, hogy ismételten senki nem figyel rám. Nagyszerű. Szabad a pálya a rezervátumba, ahová kezdettől fogva el akartam menni.

Motorral megyek, C-be is be kell mennem. Először is tudnom kell, hogy Jack jól van-e. Másodszor Greggel is dumálnom kéne, feltételezvén, hogy ott van Bridgetnél. Aztán még ott van az a nagy helyzet, hogy a városon keresztül lehet normális úton elérni a rezervátum határát.

Kellemes az idő. A mai toalettem a hidegnek és a melegnek is megfelelne. Ugyanis a nadrágom fekete-fehér kockás, jobb szára bokáig, a bal szára térdig ér. Néhol lyukak is találhatók benne. Felsőm jobb oldala ujjatlan, a bal pedig csuklóig érő. Így pont ellentétes a két ruhadarab hatása. Ja igen és a színe: piros-fehér. Sapkát is vettem fel reggel, méghozzá olyan buggyos baseballsapka szerűséget. Ez is kockás, a változatosság kedvéréért fekete-piros színű.

Jackék háza előtt nem sokkal leparkolok. Előkapom a mobilomat és próbálom hívni Greget. Hosszan csöng, de nem veszi fel. Leteszem. Ezután próbálom hívni Bridget-et. Hosszan csörög, várom hátha felveszi. Közben az órámra pillantok, nincs-e korán. Nincs, remélem ébren van már és nem ébresztem fel.

A csörgés abbamarad, jelentkezik a hangposta. Gyorsan leteszem és felnézek az ablakba. Valahogy bekell jutnom oda anélkül, hogy Aaron kiszagolna. Őszintén megvallva abban se csodálkoznék, ha most is figyelne valamelyik eb.

Topogok az ujjammal a motorom ülésén. Nézem a perceket az órámon. Ilyen nincs. Ezek vagy szórakoznak velem, hogy kutyába se vesznek, vagy csak elvannak egymással foglalva. Esetleg mind a kettő.

Az ablakon keresztül meglátom, hogy Jack és October jól vannak. Éppen reggeliznek és beszélgetnek. Jacken még ablakon keresztül is látszik, hogy fájlalja a testét. A korházban azonban biztos nem akart maradni. Apa vizsgálta ki ugyan, de azt egy szóval sem említette, hogy mikor engedik ki. Ezek szerint már itthon lehet. Minő megkönnyebbülés.

Már csupán az öcsémet kell valahogy kiráncigálnom azon az ablakon. Ha felugranék oda, egyből szembetalálnám magam Aaronnal, amit nem akarok. De nincs más választásom.

Bridg szobája steril vámpírilag. Greg nincs itt, viszont a csajszi igen. A szobájában ül és gépezik, háttal nekem. Gonosz mosoly fut át az arcomon: mi lenne, ha megijeszteném? Rossz vicc, az biztos. Nem teszem.

Gondolkozok. Mi lenne, ha szemvillanás alatt írnék neki egy üzenetet az ágyára, hogy jöjjön ki hozzám? Vajon megtalálná rövid időn belül? Ha mondjuk megérinteném a vállát, miután az ágyra raktam az üzit? Mire észrevenné, hogy én voltam, már lent lennék a motoromnál.

Nem fontolom meg még egyszer, cselekszek. Az üzenet rövid és tömör:

     Velem jössz. Kifogás: Vanessa!

                Piji

Majd megérintem a vállát és már ott se vagyok a szobában. Felpillantok ismét az ablakra. Látom kidugni a fejét, fellélegzik és bólint egyet.

Remélem jó lesz a fejére a bukósisakom, mert nincs másik. Én kibírom úgy, hogy ne viseljek semmit, de vele nem kockáztatok. Ő ember és nem halhatatlan.

Öt perc múlva csapódik a bejárati ajtó, megjelenik a lány. Nem éppen motorozáshoz illő ruhát visel. A szoknya egyáltalán nem erre való. Pláne nem a bokáig érő, ami belegabalyodhat mindenbe. Felsője szerencsére passzos, farmerdzseki. A szoknya láttán, ami csilivili flitteres, gondolom mit visel alatta.

Az ő szeme is elkerekedik a sakktáblaszerű öltözetemen. Csak mosolygok rá. A kezei közé dobom a bukósisakot egy szó nélkül. Ő aközött és a nagymotorom között váltogatja a tekintetét. A robogón ketten nem fértünk volna el, meg amúgy se terveztem, hogy magammal viszem valahová. Csupán a sebességért szálltam fel a hatalmas vasállatra.

Bekapcsolom neki a bukón a fülhallgatót, én is a fülemre biggyesztek egyet. Még mielőtt beindítanám a motort, felhívom őt. Felveszi. Így halljuk egymást, miközben gyorsan haladunk.

Felülök a motorra, beindítom alapjáratra. Kérem tőle, üljön mögém és kapaszkodjon belém úgy, ahogy tud. Készségesen magához szorít, az a kis levegő is kimegy a szervezetemből, ami benne maradt. Bevallja, hogy eddigi életében még sosem ült motoron. Ismertetem néhány alapszabállyal: velem együtt dőljön a kanyaroknál, ne sikoltozzon, ne nyomja ki belőlem a szuszt. Mindezt tudomásul vette, indulhatunk.

Óvatosabban megyek, mint szoktam. Nem hajtok százon felül, pusztán azért, mert utasom van. Bridget-tel könnyű haladni, mivelhogy nem dől a másik irányba, amikor kéne. Szóval követ engem, kevesebb annak az esélye, hogy lefordulunk az útról.

Úgy nagyjából félúton döbbent rá, hogy kiviszem C-ből valami ismeretlen felé. Nah ekkor kiborul és ő mindenáron vissza akar fordulni. Mégis igaza volt Aaronnak, hogy veszélyes vagyok. Be akarom őt vinni az erdőbe és kiszívni a vérét. Blablabla, hadd hüledezzen. Még nagyobb meglepetés lesz az, amikor leteszem nálunk. A fülem védelme érdekében pedig kinyomom a telefont. Ő lehet nem vette észre a kattanást a fülében, mert tovább őrjöng. Lehet nála kattant be valamit.

Azt se veszi észre, hogy leparkoltam a házunk előtt. Leállítom a motort, várom, hogy leszálljon. Nem teszi, hátrafordulok és felvágom a plexi védőt. Kerek szemekkel néz.

- Mondd, mi vagy te? Vinnygó sziréna? – kérdezem tőle, mikor megvált bukósisaktól. – Nézz balra és megláthatod, hogy nem raboltalak el. Lényegében.

Még jó, hogy a motorról is lejutott időközben. Akkorát hátrált, mikor meglátta a fák között a házunkat, mint akit kergetnek. Megveregetem bátorításul a vállát, majd kézen ragadom és cibálni kezdem befelé. Egy darabig ellenkezik, majd feladja.

Lehajtott fejjel csak ennyit mond:

- Piji, ha ezt túlélem, megöllek!

Elnevetem magam, valósággal belököm a házba. Innenstől kezdve az összes szem ránk tapad. Greg pedig abban a pillanatban lekever nekem egyet, majd védelmezően átkarolja szerelmét. Kedvem lerohaszthatatlan, szüntelenül mosolygok.

Öcsém kénytelen bemutatni a család többi tagjának Bridget-et. Edward, Jasper és Carlisle, még Apu is örömmel fogadja őt. Gondolom minden illetlen kérdést félreraktároznak magukban és inkább csak a kellemes társalgást választják. Egy darabig így hagyom őket, majd később veszem birtokba a lányt.

Mertmivel nekem még mindig esedékes a rezervátumi látogatásom, amit reggel óta halasztgatok. Valami mindig közbejön. Ezúttal nem fog, remélem. Megigazítom a sapkámat a fejemen, biccentek egyet a többiek felé. Csak Mark és Jasper veszi észre a dolgot, akik megállt parancsolnak nekem. Rájuk se figyelek, elhúzom a csíkot.

Az erdő különlegesen jó illatú. Minden friss. Közeleg a tél, nemsokára havazni fog. Errefelé viszonylag hamar szokott lehullani az első hó. Mennyei a táj olyankor, mindent hó fed, teljesen fehér a föld, a fák ágai. A hideg hó csiklandozza a talpamat, a mezítláb vagyok. Olyan könnyedén futunk, hogy a lábnyomaink se látszanak meg benne. Imádok benne hóangyalkát csinálni. Imádok szánkózni, hóembert építeni és hógolyózni. Imádom a havat, egyszerűen.

Tiszta és szép gondolataim eltűnnek, mihelyst megérzem az első szagot. Valamelyik itt van a közelemben, figyel engem. Megtorpanok, hátha előjön. Meg is jelenik farkas képében. Szürkés szőre fel van borzolva, támadásra készen áll.

Lehiggasztom, megnyugszik. Nem változik vissza emberré, csak bólint, hogy mehetek tovább. Úgy látszik dumált a haverjaival, miközben én dumáltam neki. Ez ilyen telepatikus izé, tudnak egymás gondolataiban kommunikálni akkor, amikor farkasok. Így az egész falka össze van kapcsolva.

Megyek tovább, de ő követ engem. Lassabb nálam, de így is érzem, ahogy lélegzik mögöttem. Hallom, ahogy kikerüli a fákat, bokrokat, akadályokat. Hallom, ahogy a talajon lévő apró fadarabkák megreccsennek a talpa alatt. És érzem, hogy a hátszél felém fújja az összes szagát. Farkasként elviselhetetlenebbek, mint emberként. Bár ugyanúgy érződik minden.

Elkísér a tengerpartig, ahol valami csoda folytán oda lett hívva mind a tíz vérfarkas. Különleges fogadtatás egy különleges személynek. Totál celebnek érzem magam. Egy híresség a farkasok között.

Tízen vannak, körbeállnak körülöttem. Menekülni sincs esélyem, vajon akarok-e? Előtte megvárom, mi sül ki ebből a kis összejövetelből. A feszültség vágható, fejszével gyilkolható. Kicsit kínos nekem ez az egész, ahogy bámulnak rám és ahogy vicsorítanak. Megvesztek talán?

Feszültségoldásképpen:

- Celeb vagyok, mentsetek ki innen! – kiáltást teszek. A mondatot valamilyen TV műsorból kaptam el, amit nővérkém nézett.

Fürkészem az eget, várom a dzsipet, de semmi. A műsorvezetőm elbújt, esetleg hazament, a kamerák leálltak, eltűntek. Lehet nincs is forgatás. Valahogy mégis úgy érzem, hogy körülöttem forog az egész világ.

Hugh lép egyel bentebb a körben. Izmai remegnek, megfeszülnek. Fékezi magát ezerrel. Mi okot adtam neki, hogy ellenem szegüljön? Oké, tudom, hogy évezredek óta a vámpírok és a vérfarkasok szemben állnak egymással. Nálunk mégis megvolt az a harmónia, miszerint eddig megfértünk egymás mellett. Nem volt határvonal, mindenki közlekedhetett mindenhova. Mert tudják, hogy itt nem ölnénk embereket.

- Miért gyűltetek így össze? – kérdem tőle. – Mit vétettem?

- Mit?! – kérdez vissza Hugh. – Jacket majdnem megölte egy általad teremtett vérszívó! És még kérdezed, hogy mit vétettél?

- Vicces... Állítólag elkaptátok a teremtményem. Greg meg is állapította, hogy a legutóbbi áldozatom az. Eddig is tudtátok, hogy embereket ölök... Akkor miért nem állítotok meg soha? Miért jó pofiztok velem, amikor ide jövök? Ezért van az, hogy kitiltatok innen?

Mindegyik elröhögi magát. Lehanyatlok a földre, fogalmam sincs, min röhögnek. Mi ütött ezekbe? És mi ütött belém? Mikor ideérkeztem felhőtlen volt a hangulatom, de már megint valami beárnyékolja. Úgy tűnik ez az év nem az én évem.

Kyle-ra nézek, aki mindig elvolt velünk. Talán ő a legfiatalabb közülük, életvidám és mosolygós. A körben az ő arca is komornak tűnik, pedig halvány jel mutatkozik rajta enyhítésképpen.

- Menj el, Piji – mondja Hugh. – Elengedünk téged pusztán azért, mert kedvelsz minket. Sajnáljuk, hogy nem dönthettünk máshogy.

- Hova menjek? El a városból? El a környékről? El a Földről?

- El Crowley-ból és környékéről.

- Gregnek is jönnie kell? – kérdem. – Ő már tényleg leszokófélben van. Hadd maradjon.

- Ő maradhat. Aaron látta rajta, hogy odavan Bridgetért. Bridgeten meg látja, hogy nehéz neki nélküle. Ez valahogy olyasmi lehet, mint nálunk a bevésődés. Ezt pedig tekintetbe kell vennünk.

- Kösz fiúk – mondom megkönnyebbülten. – Azonban egy valamit magarázzatok el: miért?

- Miért küldünk el? – teszi fel a kérdést Patrick. Bizonyára ő jobban tudja. – Két dolog miatt. Az egyik az, hogy kitudja mikor tőr rád újra az emberölési vágy olyan szinten, hogy nincs erőd elmenni. Itt hamarosan már csak te leszel az egyetlen embervérszívó vámpír. A második pedig az, hogy Aaron mindig azon gondolkozik, hogyan tépne szét téged. Hogyan ölne meg. Mellette pedig ott van az a szörnyű vágy is, ahogy érted epedezik. Ez fárasztó és kiakasztó mindnyájunknak. És mivel Ő a falkánt tagja, nem küldhetjük el.

- Úgy van, küldjetek csak el engem – dühödök fel. – Tudtommal nem én műveltem kettőnkkel ezt! Tudtommal nem én haraptam meg a másikat hat évvel ezelőtt Teliholdkor! Nem nekem kell viselnem az átkozott Fogát, hogy ne magamat emésszem fel!

Hangom ordítássá fokozódik. A körülöttem lévő emberi alakban lévő vérfarkasok döbbenten állnak. Látják, ahogy a fejemet fogom és látják, ahogy teljesen kész állapotban bőgök. Bőgök, mert kegyetlen velem ez a rohadt élet. Mit élet?! Halál.

Folytatom ömlengésem a bennem maradt kicsi erőből:

- Ti el sem tudjátok képzelni milyen érzés kényszerből megölni egy ártatlan embert. Ezért mindig olyat választok, aki valamilyen szinten bűnös. Több mint három évtizede próbálok leszokni róla, de nem megy. Eleinte semmit sem éreztem, aztán minden egyes áldozatomat megsírattam. Utána ismét kiapadtak a könnyeim, a vadászat során szívtelenné válok. Azt se tudjátok, mennyire irigylem a testvéreimet, akik már leszoktak vagy éppen leszokó félben vannak. Nekik volt erejük, de a lökött Pijinek meg nincs. Ennek tetejébe itt van a kedves társatok, akivel mindenáron meg akarjuk egymást ölni. Pluszban le akarunk egymással feküdni. Hatással van rám olyan szinten, hogy magam ellen tudok fordulni, ha nincs nálam a Foga. Szörnyű mi? És most még azt akarjátok, hogy egyedül legyek valahol, segítség nélkül. Köszönöm szépen. És ha most megengeditek, jobb, ha megyek.

Összekaparom maradék önbecsülésemet és felnézek rájuk. Mindegyikre vetek egy pillantást. Próbálok mosolyogni, ahogy érzem sikerül is. Letörlöm a könnyeimet az arcomról. Felállok.

Elindulok arrafelé, ahonnan jöttem. A kör szétszakad előttem, sima utat adnak. Nincs erőm futni, így gyalogolok. Kicsit hosszadalmas lesz így hazajutni, de legalább szellőzik a fejem. Legalább a többiek otthon nem fogják meglátni azt, ami történt velem.

Az erdőn keresztül megyek. Mint a báb, úgy haladok előre. Azon töprengek, hogy mi késztetett engem arra, hogy mindezt kitálaljam az ebeknek. Van rá esély, miszerint a felgyülemlett érzelmeim kerültek felszínre. Ez mindent megmagyarázna.

Ismerős illatot érzek a levegőben. Nemrég járhatott erre, engem kereshetett. Képzelem mennyire aggódnak értem. Azt is, hogy Bridget éppen a vacsora. Erre muszáj elnevetnem magam. Ismét egy kis vidámság. Hurrá.

Mintha minden egyes élőlény az erdőben azt szeretné, hogy én újra önmagam legyek. Már vagy húsz perce sétálok céltalanul a fák között és már a harmadik fura dolgot látom meg. Az első az volt, amikor két mókus valósággal veszekedtek egy makkszemen. A másodiknál egy róka kergette a saját farkát, mert arra rá volt ragadva valami. Ebben a pillanatban meg egy madár pár udvarolgat egymásnak. Meghitt a környezet, békés a kapcsolatuk. A tojó nem nagyon figyel erre a tényre: kiszúrhatja kedvese szemét.

Nekik köszönhetően rájövök én is egy alapvető igazságra. A rossz ellenére még saját magam maradok és nem változok meg. Szóval fel a fejjel Piji, az élet nem áll meg pusztán egy kis balszerencse miatt.

Belekezdek egy énekbe. A sok nyelvből, amit megtanultam, most egy magyar nyelvű számot választottam. Népdal és ez a címe: Erdő erdő erdő.

Hangomra feléled az egész környék, ami ismét vicces. Az állatok egyszerre kezdenek üvölteni, csiripelni, zizegni, dobogni és egyéb hangokat hallatni. Felbátorodom és további dalokat is eléneklek nekik.

Az érzékeim meg kikapcsoltak, mert nem veszem észre, hogy a hátam mögött van valaki. Megérinti a vállam, megrezzenek. Ösztöneim újra bekapcsolnak, abban a másodpercben, mikor a keze a vállamhoz ér odakapok. Ő a következő percben a közeli sziklához ütközve hanyatlik a földre.

Közelebb megyek hozzá. Hupsz, Carlisle-t vágtam hozzá egy bazi nagy kődarabhoz. Mosolyogva segítem fel, ő megropogtatja a csontjait körbeforogva. Utána elfüttyenti magát. Tökéletesen jól van.

Megérkezik Apu is. Megkönnyebbülve odaáll mellém, megveregeti a vállamat. A szellőztetés sikerült, sejtelme sincs az elmúlt órákban történtekről.

- Varázslatos hangod van – állapítja meg Carlisle. – Az alapján találtam rád.

- Miért kerestetek? – kérdezem.

- Mert van egy jó hírünk a számdora, Pij – mondja Apa. – Szóval megtaláltuk a módját, hogy ne kötődj a Foghoz.

- Hogy?

- Szinte pofonegyszerű a dolog – magyarázza Carlisle. – Ha az embereknél működik az, hogy vérátömlesztéssel vagy teljes vérkicseréléssel megakadályozhatjuk a betegséget vagy elmulaszthatjuk azt, akkor nálad is működhetne a dolog.

- ’hetne – mondom. – Itt van a hangsúly. Mi erre a garancia:

- Semmi – válaszolják egyszerre. Elneveti magukat.

- Szóval semmi. Nekem mindegy már úgy is. C-ből kiűztek a vérfarkasok.

Egy perc néma csönddel adóznak az előbbi kijelentésemért. Valamit ismét vágni lehet a levegőben. Ezúttal a mérget, talán. Kétségem van affelől, hogy nem támadják meg az ebeket.

- Tudunk róla – vallja be Apu. – Nincs fél órája, hogy beszéltünk Joe-val. – Mondtuk neki, hogy megvan a lehetséges módja, hogy ne ölj több embert és hogy ne függj Aarontól. Meghallgatta a dolgot és elmondta a vérfarkasoknak is. Ők annyi haladékot adtak nekünk, amennyi kell. Maradhatsz.

Ez egy jó hír. El sem tudom mondani, mennyire megkönnyebbültem ettől. Már nem kell sunnyogva eltűznöm otthonról. Újra vidám lehetek, mert nem lesz semmi okom arra, hogy felhúzzam magam. Maradhatok itt C-ben, ahol már egészen elfogadtak olyannak, amilyen vagyok. Úgy maradhatok, hogy a tiltásokat is feloldották.

- Éljen. Mikor vágunk bele?

- Nehéz ügy, mert még elemezni kell a véredet, aztán beszerezni a szükséges eszközöket. Legfeljebb két-három hónap az egész.

- A fene – tettetem rosszkedvem, holott a vigyort nehéz elrejteni. – Addig semmi emberi husika?

- Carlisle segít nekünk abban, hogy szerez donorvért neked. Reméljük, hogy erre az időre elég lesz neked az is.

- Reméljük – bólintok. – És most irány haza! Ugye Bridgetet nem ettétek meg?

Röhögnek a kérdésemen, majd megrázzák a fejüket. Egyszerre indulunk el, de még mindig én vagyok a gyorsabb. Felszökkenek az egyik fára, onnan nézek le rájuk. A továbbiakban ágról-ágra közlekedek, mint a majmok.

Otthon vagyunk. A nemrég emlegetett lány éppen Greg mellett ül a TV előtt és valamilyen sorozatot néznek. Mind a ketten elmélyülten mélyednek bele. Hányingerem van.

A többieket nem látom. Megkérdezem a többiektől, hogy hova tűntek. Haza mentek. Edward nem bírta tovább Bella nélkül, Jasper pedig Alice nélkül. Mark és Jenny velük tart, ott maradnak egy ideig. Állítólag ott van rájuk szükség miattam. Miattam?

Na mindegy, az én napomat ma már semmi sem felhősítheti be. Megtudtam azt, hogy ellenszer létezik az állapotomra. És ha már úgy kezelik, mint egy vérátömlesztést a betegségek ellen, akkor Aaron nekem egy kis megfázást jelent. Micsoda öröm.