-         Greg, Az őrületbe kergetsz! – hallom nővérem eszeveszett ordítását.

Jennifer gondoskodik mindig a legjobb fület süketítő hatásról. Ha ő felhúzza valamin magát, örülünk, ha a ház ablakai egyben maradnak. Márpedig azok eléggé szívósak.
Elnézem kettőjük civakodását. Az ember nem hinné, de Jennifer közöttünk a legépelméjűbb tag. Mindig a lényegen van az esze és mindig tudja, mit akar. És ezt ki is mondja. Bár néha kicsit önfejű, és egyedül magára gondol. De mégis, az esze a helyén van.
 Apa, aki most is a dolgozószobájában van és dolgozik valamin, azonban sokban magasabb szinten van nála. A rengeteg ideje alatt is van mit ügyködnie. Talán ezért van mindig észnél. De azért megvolt rá a módom, hogy kihozzam néha a sodrából. Ez valahogy megadatott nekem. És ilyenkor imádok vele vitatkozni. Ő pedig szintúgy örömét leli benne, mert végre valami változatosságot talál az ő kis nyugodt világában. Természetesen ezek a viták, veszekedések és összetűzések nem erőszakosak, csak szavakat dobálunk egymásnak. Brandon Cullen a legjobb apuka, sosem bántanám.
Viszont, ami most folyik Greg és Jenny között azt nem én művelem. Náluk is hat ez a tudásom, de őket sose kell egymásnak ugrasztanom. Nekik megy maguktól is. Valahogy nem értem mi folyik kettőjük között. És szerintem Gregory sem érti. Amióta hozzánk került, Jenny olyan kiakasztóan viselkedik. És tudom, hogy ez készteti az öcsémet arra, amit szokott tenni. De ez már megszokott náluk.
Figyelmem tovább kalandozik. Egy valaki hiányzik jelen pillanatban a családból. Mark, a legöregebb testvérünk. Annak ellenére, hogy idősebb mindnyájunknál, természetesen Apát kivéve, elég sokszor művel hülyeségeket. Eltűnik egy-két napra anélkül, hogy szólna. Ez ellen senkinek sincs ellenvetése akkor se, ha sose tudjuk, mit művel éppen. És ezeket úgy minden második hét hétvégéjén megteszi. Hajszálpontosan úgy intézi a dolgokat, hogy hétfőn becsengetésre a suliba érjen. És olyan csendes típus. Talán rossz gyermekkora volt… Már többször kérdeztem tőle, mi az oka annak, hogy ilyen faképű és magának való néha.
Gondolatmenetemet ismét megszakítja valami vagy inkább valaki. Greg suhan be a helyiségbe, nagy békével. Nyoma sincs már az előbbi vitának. Jen valószínűleg felhúzott a szobájába lenyugtatni magát. Greg pedig ennek megünneplésére bejött hozzám a nappaliba és lezuttyant a kanapéra. A tévé azonnal megszólalt. De jó.
Az öcsém úgy tíz tizenöt éve került hozzánk, Brand örökbe fogadta. Jenny-vel ellentétben mindenki örült neki. Szerintem legjobban én, mert végre esélyem van arra, hogy tudjak valakivel hülyéskedni és nem kell mindig leállítanom magam, amikor itthon vagyok. Merthogy Gregory is olyan őrült, mint én. Szereti az izgalmakat, szeret mindent, ami felfűti életét. Barna rövid haját lustaság szempontjából csak akkor fésüli meg, amikor megy valahova. Mint a suli. Amúgy az ég minden tája felé állnak a hajszálai. És ez jól áll neki, nagyon is jól. Szemei pedig hasonlít mindenkiére a családból. Amúgy átlagos 17 évesnek tűnik, kivéve egy tényt. De ez szintén mindenkire vonatkozik a Cullen családban. Idegen emberek számára mi nagyon hasonlóak vagyunk egymáshoz. Pedig ez nem így van, nagyon is különbözünk. Főleg én.
Nah én egy külön eset vagyok ebben a világban. Valahogy senki nincs, aki hozzám hasonló személyiséggel rendelkezne. Minden rabul ejt, a legkisebb öröm a világon, a legkisebb szomorúság is. Szeretem a természetet, szeretem az életet. Éltető erőm a vidámság, talán ezért vágok mindig hatalmas mosolyokat. És sokan azt mondják, hogy ez sugárzik belőlem. Ez látszik meg rajtam annyira, ezért vagyok olyan… khm gyönyörű egyesek szemében. Viszont azt is a lényem része, hogy ha halálról van szó, akkor meg kiborulok és ez pedig mindenkit eltaszít tőlem. Valahogy ez ilyen adottság vagy én nem tudom. Mindenesetre szeretek hülye cuccokban járkálni. Felemás lábujjas zokni, totál passzolatlan ruha, imádom a sportosabb, lazább cuccokat. Nem szeretem a nőies, testhez tapadós toppokat, amik többet mutatnak meg belőled, mintha csak fehérnemű lenne rajtad. De szó, mi szó, akad egypár a ruhatáramban, amiket szívesen felöltök. Csak nem a kedvenceim. Hajam fekete, kék tincsekkel megspékelve. Hétfőn suli után levágatom, mert már idegesít a hosszúsága. Talán tépetté változtatom, az valahogy vadabb.
Ám ez most lényegtelen. Érzem, hogy a torkom egyre szárazabb. Éhes vagyok. És ugyanezt látom Gregen is, ahogy mellettem fészkelődik. Már kikapcsolta a tévét és egyre többet nézeget a korlát nélküli lépcső felé. Várja Apát. Ő tudja pontosan, hogy most hova mehetünk kajálni és hova nem. Mert figyeli az eseményeket és meg tudja ítélni, mi a helyzet. Ugyan már én is megtudom ezt tenni, de amíg Greg velem tart, addig nem vagyok képes átvenni ezt a feladatot. Inkább bízom a tapasztaltabbra.
Nos, Brand pontos, mint mindig. Hangtalanul lépked le a fehér és piros lépcsőfokokon. Arca nyugodt, szemei semmit sem tükröznek. Némán előre nézve közelít felénk, ahogy leér a földszintre. Kezében egy térkép. Egészen a kanapé előtti dohányzóasztalig jön, teljesen békésen. Utálom ezt, olyan mintha egy csiga is gyorsabb lenne nála. A nemlétező tej megalszik a számban lassan. Greg is egyfolytában topog a lábával.
Ilyenkor annyira irigylem a nővéremet és bátyámat. Nekik nem kell ilyennel foglalkozniuk. Ők megszokták a vega életmódot, nekik nincs szükségük húsra. És ami a legfurább, kevesebbet mennek vadászni, mint mi. Volt szerencsém átélni mind a kettőnél ezt a változást. Elég sok időbe tellett nekik is az átállás, de nem annyira, mint Gregory-nak. Őt is lehet irigyelni, neki nincs sok ahhoz, hogy leszokjon erről. Nekem viszont muszáj. Hülye egy lény vagyok, ez nem vitás.
Vissza a lényegre. A torkom ismét kapar, éget és követeli a kaját. Greg már a karomat markolássza, annyira feszült. Egyszerre bámuljuk a kisasztalra kiterített térképet, amint ezúttal sárga szín jelzi azokat a helyeket, ahol ezúttal biztonságosan étkezhetünk. Micsoda öröm, nem kell csak a fél világot átutaznunk. Vagyis csak olyan ötszáz kilométerrel délnyugatra kell eljutnunk. Utána vissza. Lehetőleg épségben és feltűnésmentesen.
Azért még Apu intéz felénk néhány szót, amit már kívülről fújunk szinte.

-         Ne figyeljetek ide – majdnem elkuncogom magam. Ez nem az, amit mondani akart. Rosszallóan néz Gregre, aki vigyorog. Apu összeszedi a gondolatait és újrapróbálkozik: - Greg, ne hagyd abba.

Ezt imádom... Greg azzal szórakoztatja magát, hogy megváltoztatja Apa szavait. Nem a gondolataira hat, mert az lényegtelen. Mit számít a gondolat akkor, ha a gondolatok tulajdonosa mást mond? Ez elég veszélyes lehet, mert Greg képes az emberek akaratán kívül megváltoztatnia a döntésüket. Mondjuk egy mandró az oltárnál igent akar mondani, teljes szívéből kívánja a házasságot, de a száján a nem szócska jön ki. És csodálkozik azon, hogy miért. Pedig előtte egy másodperccel még az igent akarta kiejteni és úgy is gondolta, hogy azt tette. A felesége pedig nemet hallott, vagyis vége mindennek. Mert innentől nehéz kimagyarázni a dolgot, ha a tag nem érti mi történt vele.
Ez történik Apuval is, de ő már tudja ki okozza és mi történik vele. Hisz lassan 15 éve ezzel él együtt. Veleszületett tulajdonság, és azért valamire jó is. Sőt, ha belegondolunk, több hasznos dolog van benne.
De ez már megint nem lényeg ebben a pillanatban. Már érzem, hogy nem bírom sokáig. Ideje kajálni. Ennek jeléül még egyszer rápillantok a térképre, rögzítem a földrajzneveket és ott se vagyok. Egy másodperc múlva feltépem az ajtót és kiszabadulok a házat körülvevő erdőbe. Mielőtt elmém kitisztítanám és egyvalamire figyelnék, hallom Greg suhogását mögöttem. Naná, hogy gyorsabb vagyok nála. De viszont ő erősebb nálam. Van ez így.
A gondolataim pedig szépen elsuhannak a messzeségbe és nincsenek többé. Egy valamire fókuszálok. Arra, ami körülöttem van. A halk neszekre, a kis morajokra, zajokra, amit az éjjeli lények művelnek, vagy amit a szél okoz a növényekkel. Most nem ők a lényegesek. Most nem az állatok illata, sem a növényeké. Most valami érdekesebbre vágyom.
Minden perccel legalább egy kilométerrel közelebb jutok a célhoz. Gregnek beletelik olyan másfél percbe az, ami nekem kevesebbe. De úgyis tudja, hogy megvárom, szóval véletlenül se siet. Mert minek. A lényeg, hogy én ott vagyok és ő is ott lesz. De még nem vagyunk a megadott helyek egyikén se. Még úgy öt perc.
Szerencsére nem zavart minket semmi ezalatt a nagyjából egy óra alatt, ami már megtettünk. Semmilyen akadály nem gátol meg abban, hogy tovább haladjunk. A rönköket átugorjuk, az alacsonyabb faágak alatt lehajolunk. Az erdőséget megszakító városok, falvak lakói semmit sem észleltek abból, hogy mi áthaladtunk a területükön. Ilyenkor tetőről tetőre szoktunk ugrálni, mint az erdőben ágról ágra. Ez valahogy Tarzanos filinget ad a dolognak. Az erdőnek azonban vége szakad, úgy néz ki örökre.
Hatalmas város terül elénk, kivilágított fényekkel. Lássuk csak, hol is vagyunk... lényegtelen. Nagyváros és ez a lényeg. Az embereknek is kevésbé feltűnő a dolog. És minket ez egyáltalán nem érdekel. Mi csak kajálni jöttünk ide, a létünket fenntartani.
Greg fel van fűtve. Látom, hogy a szája kezd szétnyílni. Lassan előbukkannak a fogai is. Még egy kicsit türtőztetnie kell magát. Meg kell találnunk azt a két ételt, ami a megfelelő. Fejenként egyre kell összpontosítani, nem húszra. Én ebben könnyen mozgok. De Greg...
Megfogom a karját, hogy lenyugodjon. Kicsit lehűtöm őt. Kemény és hideg teste ellenére is megrázkódik. Igen, tudok hatni az elhalt idegekre is. Fantasztikus.

-         Nah figyelj öcsi – intem felé szavaimat -, tudod mi a cél, és ne próbáld a szavaimat kiforgatni. Egyet, érted? Csak egyet kell elkapnod, mint midig. Koncentrálj és fegyelmezd magad. Lehetőleg olyat ejts el, amin látszik, hogy rosszban sántikál. Az ilyen helyen tudod, hogy hemzsegnek.

-         Egek, Piji, utálom, hogy ennyire imádod őket – mondja félig duzzogva.

Villantok felé egy vigyort. Igen, imádom őket, mert én is voltam olyan, mint ők. És szerettem azt az életet, amit ők élnek. És azt is szeretem, amit én. És mert ők olyan természetesek. Meg aztán annyit változtak az évek során, hogy szörnyű. Szeretem a változást is. Ennyi.
Látja, hogy nem szállok vele ismét vitába. Nincs hozzá kedvem. Majd ha lesz, gondoskodom róla. Most azonban vadásszunk! Érzékeim élesek, gondolataim tiszták és semmisek. Egy valamire koncentrálok, egy hangra, ami az ennivalót jelenti a számomra. Persze tudatom egy kis része Gregory-t figyeli. Látja, hogy arcán átfut egy halvány mosoly. Megveregeti a vállam, és már megy is. Aztán eltűnik.
Én még nem találtam meg. Hallok minden egyes hangot. A kaszinók zaját, a kocsik felbőgését és fékezését, a magas sarkú cipők kopogását a betonon. Szörnyű ez a hangzavar ilyenkor, de tudom kezelni. Egy hang kell. Egy sikítás vagy bármi. De nincs.
A nyakam már ég, nem is a torkom. Ez már átvette az egész testemen az uralmat. Behálóz és kezdi marni a bőröm. Émelyítő. Meg tudnám ilyenkor ölni magam, ha lehetséges volna. De nem lehet, egyszerűen képtelenség. És ez nyomasztó. Nah, a fene, nem most kéne rám jönnie a depinek.
És végre valami. Egy halk, bizonytalan visszakozás az éjben. Jobban figyelek. Egy férfi kiált segítségért. Egy férfi, aki veszélyben van. Megvan a prédám, nem fogok meghalni. De micsoda!? Egy férfi segítségért kiált? Egy férfi!? Őrület, hogy mik vannak. Elindulok a hang irányába. A hang mellett már a szagát is érzem a támadónak. Ledöbbent a dolog, hogy úgy érzem, mintha nő lenne az illető. A szaga savanyúbb számomra, mint egy pasié. Gregnél valószínűleg ez fordítva van. Mindegy. Életemben sokadszorra egy nő fog az áldozatomul esni. Éljen.
A tett színhelye a következő: egy sikátor, benne néhány szemetes konténer, bűzlő és rothadó étellel, szeméttel. Talán egy év óta nem szállítják innen a bűz forrását. Undorító undormányok. Pfuj. Felfordul a gyomrom tőle. Érzékeny orrom befogom. Inkább a két civakodó egyénre nézek.
Bizarr egy állapot. A nő éppen le akarja teperni a férfit, aki ellenkezik. Nah ilyet is ritkán lehet látni. Ám a csaj nem kispista. Kezében kés, amit megpróbál belemélyeszteni áldozata nyakába. De az a csuklóját szorítva ellenkezik. Biztos kung-fuzik a nő, ha ilyet tud tenni.
Elnézném még egy ideig a dolgot, de szomjúságomon nem segít, hogy a férfi megvágta a nő kezét a késsel, miközben szorítja azt. Az tuti rosszul fogott az egészhez. Milyen szerencsétlen. De most már mindegy is neki, úgyis meghal.
Közbevetem magam:

-         Jaj, nővérkém már megint mit művelsz? – sopánkodok oda. – Hányszor mondjam, hogy ne szökj meg az elmegyógyból. Ott csak jót tesznek veled.

Ez felkeltette az elmebeteg ribi figyelmét, felkapja a fejét és rám emeli. Furcsa szemei keresztbe álnak. Vagy berúgott, vagy beszívott, vagy mindkettő. Az biztos, erőt ad neki a dologhoz. Atyám, ha ez itt totál részeg és még ráadásul van benne néhány adag kokó, akkor rózsaszínben fogom látni a világot. Ez hiányzik nekem. Hurrá… micsoda lelkesedés támadt bennem. Viszont csak ő lehet ma a prédám. Ez a szerencsétlen ringyó.
Elkapom a kezénél, ebből persze már csak azt a részt érzékeli, mikor lerántom a földre, majd kikapom kezéből a kését és zsebre vágom. A pasit pedig kiütöttem könyökkel, mikor a dulakodás közben a késért kaptam. Pár másodperc múlva már hallom a horkolását. Szánalmas. Következtetés: ez a pasi a ribi pasija. Egetrengető.
Én azonban visszafogom az emberi kapcsolatokhoz fűzött bizalmamat és csodálatomat. A nőt pedig könnyedén a vállamra helyezem és felugrok úgy két métert vele, majd könnyedén érintve többemeletes fal tűzfalát, felmászok vele a tetőre. Ebből már őse észlel semmit. Ez magát ütötte ki részben piától, drogtól és ijedségtől. Ilyen ma az én formám. Nagyszerű.
Az íze viszont nem olyan rossz. Szerencsére a méreg hatástalanítja az ilyen kábszeres-alkoholos ízt és hatását a véréből. Így már élvezhetőbb a dolog, jobban kapaszkodok bele. Erei lassan olyan szárazak lesznek, mint a sivatag kiszáradt folyói. Vagy még talán jobban. Nem számít.
Befejezvén a vérivást visszaviszem a sikátorba. Senki nem vett észre semmit. A nő nyakát a csatornalefolyó rácsára helyezem. Beleszúrom a kést a fogaim nyománál… jé, maradt még benne egy kis vér. Kiváló, legalább összevérezi a rácsozatot és olyan lesz, mintha a vére a csatornába folyt volna. Mind. Erre nevetnem kell. Na sipirc innen. Ez gyilkosságnak fogják ítélni, vagy legalábbis védekezésnek. Ez innentől nem az én gondom.
Észlelem Greget. Önelégülten és megkönnyebbülve találkozunk ugyanannál a helynél, ahol elváltunk. Szája már nem véres, megtörölte piros pólójában. Én is ezt tettem, de az enyém fekete. Vadászat elintézve, éjségnek annyi egy időre. Két hét múlva máshol újra megtesszük ezt. Irány haza.
Az út ugyanolyan hosszú és unalmas. Erdő, város, erdő, falu, majd ismét erdő. Ez már a mi területünk, csak úgy három-négy órával később. Még nincs túlságosan este. Olyan nyolc-kilenc körül lehet. De itt ilyenkor már hamar elsötétül minden. Ezért indulunk korán. Lényegében, mikor a helyszínre érünk, már elkezdődik az éjszakai nagy nyüzsgés.
A jó meg az, hogy az érzékeim nem kapcsolnak ki hamar. Így érzem azt a bűzt, amit igyekszek elkerülni. Semmi kifogásom azok ellen, akikhez ez a büdös, irritáló szag tartozik. Megszoktam. Greg viszont még nem. Kezdek aggódni, nagyon aggódni. Gregory ugyanis leállt mögöttem. Visszarohanok.
Ott áll, teljesen figyelve a neszekre. Felfelé néz, mintha ott lenne a válasz valamire. Én is próbálok ráhangolódni arra, amire ő. És ekkor megvan az, amire nem számítottam. Egy emberi lény mászkál ilyenkor az erdőben. Nem szabadna, ezzel tisztában kéne lennie. Mekkora egy idióta! Gyorsan összeadom a dolgokat: egy darab büdös szag, egy darab mámorító emberi szag, egy sikoly és végül egy darab Greg hűlt helye. Kapcsolok és rohanok egyben.
Csak fél perc, mire eljutok oda, ahova kell. Megvizsgálom a helyzetet. Egy csaj rémült tekintettel nézi, ahogy két emberfeletti lény harcol egymással. Legalábbis egy emberfeletti lényről látszik az, hogy emberfeletti. Arról, aki a bűzt árassza. Egy vérfarkas. A másik az öcsém, aki teljesen emberi. A fene enné meg. Egy hangos reccsenés jelezi ezt a megállapításomat. A következő pillanatban a hatalmas farkas teste a földre hullik. Greg pedig nem törődik többet vele. Inkább a csajhoz lép és így szólt:

-         Egy sötét erdő nem a legbiztonságosabb egy törékeny virágnak.

Pff, ilyenkor is udvarol, mikor éppen megmutatta neki, hogy más lények is léteznek a világon, nemcsak emberek és állatok meg növények. Hiába, ez ő, az én hülye öcsém. De legalább mondhatná azt, hogy:

-         Tartsd a szádat! – és mondja.

Fellélegzek, bár tudom, hogy ez vajmi kevés a lánynak. Sajnos a háttal áll nekem, így nem látom az arcát. Fogalmam sincs, hogy fél-e vagy sem. Viszont tudom, hogy ebből még baj sülhet ki. Hiába vagyok a család legvidámabb és legeszetlenebb tagja, mégis tudom, hogy mit szabad és mit nem. És azt is tudom, hogy ezek után mi fog következni.
Greg felkapja a lányt és el is tűnik vele. Hazaviszi, gondolom. Kíváncsi vagyok, hogyan magyarázza meg a kiscsajnak, mi történt valójában. Vajon beveszi, hogy álmodott? Tuti nem, mivel ezek után álmatlanul fog feküdni az ágyán egy darabig. Ezt megjósolhatom.
Nem megyek utánuk meggyőződni erről. Greg úgy uralja a helyzetet, ahogy akarja. Inkább megnézem a farkast. Visszafogom undorom, hányingerem, ahogy közeledek felé. Mondom, semmi kifogásom a fajtájuk ellen, amíg normálisak. Majd, ha eljön az idő, ettől is megérdeklődöm, miért is akart rátámadni a csajra. Ugyanis életben maradt annak ellenére, hogy eltörte a nyakát. Látszik, hogy lélegzik, szemei nyitva vannak. Csak mozogni képtelen. Orra azonban igen, érzi a szagomat. Neki én vagyok büdös. Van ez így.
Valójában Greg csak finoman elmozdította a csigolyákat remélve, hogy én itt vagyok, és a helyére illesztem őket. Persze én, az ifjú orvosjelölt. Mennyire kellemes érzés, hogy így gondol rám őrült öcsikém. Majd még leszámolok vele. Úgy fog égni, mint még soha. De csak a vérfarkas kezelése után.
Felemelem a fejénél, nekem háttal. Megnyomogatom a nyakát, amit nehezít a vastag puha bunda. A csigolyák így is kivehetőek, szerencsére és szépen visszanyomogatom őket a helyükre. A farkas hatalmasat mordul, de türtőzteti magát a saját érdekében. Érzi, jobban van. Megpróbálja mozgatni végtagjait. Kis remegés a válasz rá. Még kell neki néhány óra, míg visszaáll a normális állapot. Óvatosan visszateszem a földre és megmondom neki, maradjon ott estére, hadd rendeződjenek idegpályái. Csak morgott rá egyet.
Otthagyom. Röviddel ezután fellélegzek, mikor kiérek a bűz hatósugarából. Még szerencse, hogy nem szükséges levegőt vennem. Micsoda megkönnyebbülés. Végre itthon.
Greget is meglátom a kanapén, ismét TV-t nézve. Valami sport megy benne, fogalmam sincs mi az. Beléptemre rám néz és szánakozó-bocsánatkérő képpel hosszan bámul. Legyintek felé egyet, meg mint a hülyéknek szokták mutatni, salapálok a fejem előtt. Reménytelen eset.
Körbejárom a terepet. Jenny úgy látom valami újságot olvas nagy buzgósággal. Talán valami magazin a legfrissebb pletykákról. Természetesen Mark nincs itthon, mert miért lenne? Apu pedig a korházban van, ma ügyeletes este. Szóval a szokásos semmiség. Felmegyek a szobámba, bekapcsolom a számítógépet, megvárom míg betölt, majd elindítom a zenét rajta. Félhangosan szól a kedvenc számom a héten. The river of dream Billi Joeltől. Dúdolom vele a dallamot, a szövegét is tudom, de nincs kedvem most énekelni. Valamitől elment a kedvem. De mitől is?!
Mivel nincs szükségem sok alvásra, legtöbb időmet olvasással vagy a gép előtt töltöm. Ezúttal az utóbbit választom, felmegyek msn-re beszélgetni a haverokkal, csetre szintén dumálni. Valamint egy-két dolog után kutatgatni a neten. Szeretek írni is. Több regénybe belekezdtem, amióta lehetőségem adódott számítógépet használnom, valamit megtanulnom a használatát. Ez se volt olyan régen. Habár, ez nézőpont kérdése.
Odalent megint van valami. Brandon hazatért, hallom. Greg pedig dicsekszik azzal, amit tett. Hiába, rohadtul fiatal még. Mondjuk oké, ha nem ugrik oda, a lány valószínűleg megsebesült volna. Vagy mégsem. Azért a vérfarkasok is odafigyelnek az emberekre. Állatokon élnek, ahogy mi is.
Lemegyek és látom, ahogy Apu éppen fegyelmezetten beszélget a fiával. Néha Jennifer is belekotyog, mint a mostani körülményekhez képest a legöregebb testvér szerepében. Mindketten nyugodtak természetüknél fogva. Ezzel az a baj, hogy Greg pedig nem érzékeli, hogy valójában bajt csinált. Nah mindegy, ez egy darabig el fog húzódni, talán hajnalig is, mire végeznek. Engem pedig nem érdekel. Visszatérek a szobámba.
Ezúttal sem a géphez, sem a könyvekhez nem vonzódom. Ki akarok menni ismét a szabadba, fel a fák tetejére és nézni az isteni csillagokat. Azokat, miket nem változtathat meg semmi sem. Szeretem, ha ott ér a hajnal, szeretem, ha ott nyitom ki a szemeimet felkelés után. Ja hát igen, tényleg. Valójában fura egy helyzet ez. Én olyan félvérnek számítok. Szóval ember is vagyok és nem is. Szívem dobog, barnább vagyok és ugyanúgy megeszek emberi étkeket is. Bár azok csak a gyomrom telítettségérzetét szolgálják. De a vért is kívánom, ezért van az, hogy nekem tovább tart leszoknom az emberi vérről. Főleg, hogy kiskoromban egészen rászokattak az szilárd kajára. Undorító.
Ezekkel a felkavaró gondolatokkal jutok el az álom édes világába, ahol a tudatom csakis az emlékeim legapróbb részletiben mélyednek el, idézik fel és töltik ki. Szeretem.

 

 
 

Reggel időben kelek arra, hogy visszamenjek a házba letusolni, rendbe szedni magam. Kajára nincs szükségem, tegnap teletömtem magam. Még belegondolni is rossz. Azonban muszáj volt.
Így nagyjából 15 perc alatt készen vagyok magammal. Mai ruhamenüm a következőkből áll: rikítózöld laza kapucnis póló; rikító kék bő törökös gatya, aminek az ülepe a térdemnél van és a szára pedig úgy lábszárközépnél vastag gumival ér véget, cipőnek egy sárga és fehér kockás példányt választottam. Zoknim ezúttal láthatatlan, ugyanis titok. Fejemre már csak a csatnélküli I love vampires feliratú baseballsapkát raktam. Mókás dolog, mert én is az vagyok félig. Színe pedig narancssárga, a szív persze piros rajta és a szöveg pedig fehér. Nagyszerű összeállítás, megnézem a tükörben. Döbbenten veszem észre, hogy a nyakamból hiányzik valami. A nyakláncom, amin egy vérfarkas fog van. Felbecsülhetetlen értéke van a számomra, és most nincs meg. Lázasan kutatok az emlékeimben, hogy hova tűnhetett. Eközben elindulok a suliba, amit már vagy negyvenegyedszerre járom ki. Gimi, ahol mindenki barátokra lel.
Szomorúan megyek el a garázsban a motorom mellett…. Ha nem néznék ki 19-nek, akkor tuti azzal mennék a suliba. De mivel kinézek, így le kell róla mondanom. Ehelyett beszállok az én kedvenc régi típusú bogárhátúmba és ráadom a gázt. Egyből indul a picike, van ki megjavítsa. Van annyi ideje itt a fél bagázsnak, hogy tanuljon egy kis autószerelést. Nekem is, hozzáteszem, mert kevesebb alvásra van szükségem, mint a többi embernek.
Az út kanyargós a suliig. Kicsit figyelnem kell, nehogy csúszóssá váljon. Egyik másik helyen látszik a tegnap délutáni eső nyomai. Az én kocsim pedig nem a legújabb modell, van vagy harminc éves szegényke. Hát jah, végül is jó hogy bírja. Bátyókám felszerelte a legjobb motorral a világon az egyik születésnapom alkalmából. Ezenkívül feltuningolták egy kicsit. A hangfal elég rendesen szól benne. Sosem kértem tőlük, de amikor megkaptam rohadtul örültem.
Greg rég elhajtott mellettem, mert sietett. Randija lenne? Á, kétlem. Sosem bírná azt ki, hogy a csajának ne mondaná el a vámpírságát. Azt pedig csak akkor érdemes, ha komoly kapcsolatban van egy élővel. Olyan pedig számára nem létezik. Ahhoz még egy kicsit többet kell közöttük lennie. Nem szokta meg teljesen a normális emberi lények között való élést. És ez nyomasztó számára.
Mikor leparkolok a kocsimmal a suli előtt, szinte azonnal azt hallom, hogy új lány érkezett. Ebben a kis településen gyorsan terjednek a hírek, tehát nem csoda. Most minden a jövevény körül fog forogni néhány napig. Aztán minden lecsitul.
Kiszállok a kocsiból, közben keresem a testvéreimet. Jennifer egyből szembe tűnik, pasihegyek fogják körbe. Mark pedig éppen ebben a másodpercben fut be terepjárójával a parkolóba. A csengő nyomban megszólal. Micsoda pontosság. Azonban ő Jenny felé veszi az útját, birtoklóan átkarolja és hatalmas vigyort ereszt az ostromló sereg felé. És már csak az öcsém hiányzik. Keresem a kocsiját és meg is találom. De ő nincs ott. Tehát a termében csücsül.
Nekem most biológiám lesz. A tanár khmm, enyhén bámulni szokott. Nem mintha más nem. Sokszor zavarba hozok embereket a puszta ránézésemmel. Kiakasztó néha, de egyre jobban kezdek hozzászokni. Mindenesetre a tanárt se rossz nézni, így mindig összeakad a tekintetünk.
Amúgy tudni kell az órájáról, hogy elég mozgalmas. Néhány csitri az osztályból próbál kikezdeni vele. Flört flört hátán, a tanár vissza is vág, de az eredmény semmi. Állítólag kavarog valami a levegőben közte és egy diák között. Én tudom, hogy nem így van. Mert lényegében rólam lenne szó.
Ezután az óra után lehúzok némi matekot, földrajzot és angolt. Nagyszerűen utálom mindegyiket, hála a tanárnak. Meg annak, hogy már egyszerűen nem tudnak mit mondani nekem. Kénytelen vagyok itt ülni, hogy ne legyen feltűnő a hatóságok számára, hogy nem jár iskolába egy arra köteles gyerek.
Ebédszünetben összefutok a családtagjaimmal. Együtt megyünk az asztalunkhoz. Valahogy az emberek félnek is tőlünk, szóval nemigen barátkoznak velünk. Tudjuk, hogy másoknak hisznek minket, de azt is tudjuk, hogy egyikük se gondolt a valóságra.
Feltűnik Greg is. Odajön hozzánk, célirányosan. Levágja magát a mellettem lévő székre és unottan bámulja a kajáját. Kiveszek egy sült krumplit a tányérjából és megeszem. Enyhén sós, de megteszi. Többet viszont nem kívánok, elég volt.
A figyelmemet felüti a nevünk. Cullenék. Odasandítok az asztalhoz, ahonnan a hang származik. Egy csaj feltűnően bámul minket. Valahonnan ismerősnek éreztem. Még az illata is hasonlít valamire. És belém nyilall. Ez az a csajszi, aki tegnap öngyilkos merényletet akart elkövetni az erdőben. Szemem kikerekedik, Greg erre elmosolyodik. Csak bólint egyet. Hát ez fergeteges.
Meghallom azt is, és nem csak én, hogy az erdőbe mennek hétvégén. Nagy szám, nem tudom miért kell aggódni emiatt. Este úgyse maradnak ott, mert minden fiatalnak megtiltották a sátorozást az erdőben. Így legalább csak délután vagy délelőtt mehetnek be, amikor nincs nagy veszély. Erről ennyit.
A nagy kaja után irány egy kis spanyol óra. Próbálok pléhpofát ejteni akkor, amikor a tanár kérdezi a szavak jelentését. Mintha nem tudnám, miket jelentenek, össze-vissza gagyogok. Én nem vágok fel a testvéreimmel ellentétben azzal, amit tudok. Mert egy kicsit feltűnő lenne, hogy folyékonyan vágok legalább húsz nyelvet.
Innentől kezdve pedig a napom abból áll ki, hogy szervezkedek. Mivel nincs sok dolgom sose, ezért vállaltam némi munkát fordító ügynökségeknél. A megjelent könyvek, cikkeket, irományokat szöveghűen le kell fordítanom más nyelvekre. Ez többé-kevésbé kitölti, a máskülönben unatkozással eltöltött időmet.
Most is ezt teszem, mikor hazaérek. Előkapok egy regény nyomtatott példányát, amit jelen pillanatban le kell fordítanom. Angolról franciára. Nem nehéz szövegű, könnyű, pongyolamondatokból áll. Nem rossz történet a lovagkorról, szerelemről meg hőstettekről. Bár lehet egy kicsit sablonos.
Mark mindig ellenőrzi a kész fordításokat és sose talál bennük hibát. Ő is csak pusztán időtöltésből teszi ezt, nem azért, mert érdekli. Egy éjszakája elmegy azzal, hogy elolvassa az angol változatot, majd még egy azzal, hogy a francia fordítást.
Jen ilyenkor nincs itthon. Mindig később jön haza hétköznap délutánonként, mert a vámpír haverjaival császkál valahol az USA keleti partjának környékén. Szórakoznak és elmulatják az időt. Joguk van hozzá, hisz sosem alszanak. Mark pedig nem féltékeny egyikre se, hisz neki is megvan a magánélete. Mennyei szerelem lehet az övéké.
Greg sincs itthon még, legutóbb az új csajt fuvarozta haza. Azóta semmi, pedig már éjfél körül jár az idő. Valószínűleg ismét kint császkál az erdőben, mint ahogy szokott. Remélem ezúttal nem csinál semmi galibát.
Apa pedig már jó ideje itthon van. Ezúttal a TV-t nézi, amerikai foci megy benne. Imádja ezt a sportot. Ha tehetné játszaná, de mivel elég feltűnő lenne az, hogy sosem esik baja, így ki kell hagynia. Marad a meccsekre való járás és a TV bambulása.
Speciel én meg irányzékolom magam a szobám felé. A regényt otthagyom az asztalon, úgyse nyúl hozzá senki se, míg kész nincs. Jó éjt kívánok Apunak, adok neki egy puszit és már fenn is vagyok a szobámban. Bekapcsolom a gépet, megnézem az e-mailjaimat meg egyéb dolgaimat, majd kikapcsolom. Aztán sprintelek ki az erdőbe, a csillagok alatt elaludni.