Másnap, egészen kipihenten ébredtem. Greg elmesélte, hogy October hívott volna vacsorázni, de amikor látta, hogy milyen mélyen aludtam, inkább sarkon fordult. Amikor kérdeztem, hogy hogyan nem vette észre őt, csak annyit mondott, hogy elbújt. Így October nem tudott minket lebuktatni, bár előtte annyira nem is kellett titkolóznom. Mégse lett volna kellemes, ha az eset után egyre többet lettem volna ellenőrizve. A zuhany alá vetettem magam, majd az emberi teendőim után felöltözni indultam. Drága kedvesem, szinte gondolataimban olvasva, előkészített nekem egy farmernadrágot, egy kék pólót és egy fekete, selyem mellényt. Gyorsan felkapkodtam magamra, majd táskámat a hátamra vettem és leindultam a lépcsőn, ameddig Greg hazament.
October már várt a konyhába, alig várta, hogy meséljem, mi történt igazából hétvégén. Ő sejtette, hogy nem volt minden rendben.
Leültem az asztalhoz, és mivel tudtam, hogy Jack nem volt otthon, mesélni kezdtem. Megkértem Octobert, hogy előtte üljön le a székre.
- Nem azért mentünk el Pijivel Crowleyből, mert mielőtt összeházasodnának Aaronnal, azelőtt tenni akartunk egy kirándulást. Amikor Forksban voltunk a télen, Piji hamarabb hazajött és     elmentek Aaronnal szétnézni New Yorkba, bajba keverték magukat, ami miatt néhány vámpírnak tönkrement az üzlete az ők levesbe köpésük miatt, ezért mindenféleképpen     bosszút akartak állni rajtuk. És mivel velem szoros kapcsolatban vannak, azért én is képbe kerültem. Pijit nem engedték harcolni a terhessége miatt, én meg hát meg se tudtam     volna védeni magamat. El lettünk küldve, viszont egyikőnk se tudott gondolkodni, visszajöttünk Crowleybe. Nem igazán lett volna gond így se, ha bírta volna a gyomrom és nem     kellett volna hánynom. Viszont hülye fejemmel leengedtem az ablakot, így a szagomat is kieresztettem, és elfogtak, és mivel Pij ért oda hozzám a leghamarabb, őt is, és valami föld     alatti bunkerbe vittek minket. Vámpír szajhává akartak változtatni, Pijit pedig a gyerekek születése után megölni, de sikerült kijutnunk és elmenekülnünk. Nem voltam tegnap     suliban, mert tegnap dél tájt menekültünk meg, szóval csak Jack miatt mondtam, hogy tőlük mentem suliba. De a lényeg, hogy minden rendben van velünk, az újszülött veszély már     nem fenyeget minket. - magyaráztam hosszan, miközben October elhűlő arcát figyeltem.
- Te jó ég Bridget! Miért nem vigyáztatok magatokra? Meghallhattatok volna!
- Így is meg fogok halni. - feleltem.
- Hogy? - ledöbbent.
- Azt akarom, hogy Greg átváltoztasson engem is vámpírrá, hogy örökké vele lehessek! És meg fogja tenni nekem, ha leérettségizek és elballagok!
Maga előtt nézte az asztalt, majd megfogta a kezemet és mélyen a szemeimbe nézett. Meglepett ezzel a reakcióval.
- Régen rejtett vágyam volt, hogy vámpír legyek. Nem foglak visszatartani, te megteheted, hogy az legyél.
Hirtelen azt se tudtam, hogy fiú vagyok e, vagy lány, ezért csak bólintottam.
Hallottuk a kocsi dudát, biztosra vettem, hogy megérkezett Greg, hogy elvigyen a suliba. Elköszöntem Octobertől, majd kimentem a házból.
Jól gondoltam, Greg várt az autóban. Beültem mellé, és máris a lehető legnagyobb biztonságban éreztem magamat. Elmeséltem neki, hogy mit beszéltünk Octoberrel, hogy mit mondott. Ő is meg volt rajta lepődve, de örült neki, hogy nem ütköztünk akadályokba. Vezetés közben az egyik kezével mindig az enyémet fogta. Amióta elraboltak, egyre jobban féltett.
Suliba megérkezve már azonnal észrevettem Vanessát, ahogy egyedül toporgott. Nagy valószínűséggel engem várhatott. Kérdően Gregre néztem, aki egy mosollyal nyugtázta, hogy megállhatunk Nessánál.
Odasétáltunk hozzá, a lány köszönt, majd vidáman a nyakamba ugrott.
- Képzeld! Josh megint elhívott randizni! Érted ezt? Josh! - ujjongott.
Greg édesen mosolygott mellettem, majdnem nekiugrottam, hogy hogy lehet ennyire tökéletes, de a barátnőmmel kellett foglalkoznom.
- Ez nagyon jó hír Nessa! És mikor hívott el?
Duzzogva nézett rám.
- Szombaton és hiába próbáltalak hívni, nem vetted fel a telefonodat.
Gregre néztem, aki mosolygásával újra szóra bírt.
- Pijivel elmentünk kirándulni és szinte egyáltalán nem volt térerő. Ne haragudj.
- Hogy is tudnék haragudni? - nevetett, majd megint átölelt.
Megnyugtató volt, hogy hazudnom se kellett, mert tényleg elmentünk kirándulni, az más dolog, hogy visszajöttünk. Az se volt hazugság, hogy ahol voltunk, nem volt térerő. Nem hogy térerő nem volt, még telefon se.
Velünk tartott, ami engem egyáltalán nem zavart, viszont neki másmilyen órája következett, ezért Brithez csatlakozva kettesben hagyott minket Greggel.
Bementünk a matek órára és elfoglaltuk a helyünket. Bár végigszenvedtük, főleg én, egészen hamar eltelt. Sőt, az egész délelőtt piszok gyorsan telt, aminek nagyon örültem. Legalább hamarabb eljött a délután, hogy csak a szerelmemmel lehessünk. Ebédnél Greg kért, hogy a barátaim mellett üljünk le, ezért Josh, Nessa, Brit és Nayme felé vettük az irányt. Leültünk az asztalhoz, és bár ők is meglepődtek, teljesen normálisak voltak. Néha megijedtek a barátom izmos karját meglátva, de halvány mosollyal mindig megnyugtattam őket.
Nessa Joshoz dőlt, a fiú pedig átölelte, így nem tudtam megállni, hogy ne kérdezzem meg azt, ami az eszembe járt.
- Ti csak randiztatok, vagy össze is jöttetek?
Az egész asztal engem nézett, bár már kezdtem megszokni. Vámpírok és farkasok körében úgyis egyedül voltam ember, mindenki rám szegezte a tekintetét. Már sokkal kevésbé idegesített, mint régebben.
- Össze is jöttünk. - magyarázta Josh.
- Na ezt nem mondtad volna. - tetettem a duzzogást Vanessának.
- Jaj ne haragudj Bridget! - nézett rám nagy szemekkel. - Azt hittem, hogy azzal, hogy elmondtam, hogy randiztunk, rájöttél, hogy össze is jöttünk.
- Attól, mert két ember randizik, még nem biztos, hogy azonnal járni is kezdenek. - magyaráztam.
- Na jó, akkor szőke vagyok. - mondta Nessa.
Brittany felháborodva nézett rá.
- Hé!
- Bocsi Brit, nem rád céloztam. - felelte Vanessa, mire nevetni kezdtünk.
Jó kedvvel terített el, hogy Greg jól érezte magát a baráti társaságomban még így is, hogy jobban szeretett a családjával lenni, akik olyanok, mint ő.
Ebéd után nekem tesi órám volt, Gregnek pedig spanyolja. Viszont ő már leérettségizett, így az ablakban nézte, ahogy játszottunk.
Fociztunk, amit én sose szerettem, így nagyjából védő voltam és akkor is kimenekültem a labda elől. Érdekes volt, hogy a kézilabda elől sose menekültem, viszont a foci labdától egyesen rettegtem.
Szerencsésen túléltem az órát, és amikor a tanár elküldött minket öltözni, hálálkodva sóhajtottam fel. Mikor kész voltam, indultam volna el, de Aaronnal futottam össze. Öltöny volt rajta, ami baromi jól állt neki, egész jól kiemelte az izmos testét. Jó választás, Piji. - gondoltam magamban.
- Szia hugicám. - ölelt magához.
- Szia Aaron. - köszöntem ledöbbenve.
- Mi a baj?
- Sose hívtál így. - magyaráztam.
- Vagyok olyan boldog a közelgő esküvőm és a hamarosan megszülető gyerekeim miatt, hogy így hívjalak.
Nevetni kezdtünk, majd erősen átöleltem. Mivel sokkal magasabb volt nálam, esélytelen volt, hogy a háta mögé nézzek, ezért csak akkor vettem észre Greget, amikor már mellettünk vigyorgott.
Hirtelen megijedtem, hogy még a végén egymásnak ugranak, és a gyanúmat egyre csak fokozta, hogy beszólogattak egymásnak.
- Megfürödhetnél végre, én nem babahintőport érzek. - mondta Greg.
- Szeretem, amikor Bridgettel vagy, olyankor nem tisztán a saját szagodat érzem, hanem az övét is, így elviselhetőbb.
Épp szólalni akartam, hogy mielőtt elkezdenék, hagyják abba, de mindketten nevetni kezdtek, Greg pedig megveregette Aaron vállát.
- Gratulálok a kölykökhöz.
- Köszönöm. De miért a kölykökhöz?
- Hogy mondjam egy kiskutya gyerekeit? - poénkodott Greg, mire Aaron nevetve arrébb lökte.
A gyomrom még mindig görcsölt, hogy nehogy egymásnak ugorjanak, és mivel ez a félelem kiült az arcomra, a fiúk is észrevették.
- Ne aggódj kicsim, békét kötöttünk. - húzott magához a szerelmem.
- Így van, nem fogunk egymásnak esni. - helyeselt Aaron.
- Ajánlom is, mert láncra verlek mindkettőtöket. - feleltem.
A két srác nevetni kezdett, majd elindultunk a kocsik felé.
Épp szálltam volna be, amikor Brittany integetett nekem, hogy menjek oda hozzá. Végül is nem haltam bele, ezért odafutottam.
- Képzeld, Nick felkeresett engem, hogy hogy vagy, mi van veled. Még csak nem is rólam kérdezősködött, ezért megkérdeztem, hogy mégis miért érdekli és azt mondta, hogy szeretne     bocsánatot kérni, mert újra lógni akar velünk. Na mit szólsz?
- Mit kellene? - kérdeztem.
- Szerinted visszavegyük a társaságba?
Értetlenkedve néztem rá.
- Figyelj Brit. Nem vagyok társaságvezető meg semmi, szóval nekem édes mindegy, hogy egy emberrel többen ülünk az asztalnál, vagy kevesebben. - magyaráztam.
- Na jó, de akkor is téged bántott meg.
- Csajszi... Nem vagyok haragtartó, és amúgy se haragudtam meg Nickre. Tőlem aztán ülhet az asztalnál.
Maga előtt rugdosott egy követ. Éreztem, hogy nem ezt akarta megbeszélni velem. Vártam, hogy mondjon valamit.
- Hiányzol, Bridget. - nyögte ki.
Még mindig a földet nézte és a követ rugdosta.
- Amikor idejöttél, jobban megkedveltelek, mint amennyire Vanessát kedveltem. Valamiért az az érzésem volt, hogy a legjobb barátnőm lehetnél. - hangja elcsuklott. - Viszont ahogy     összejöttél ezzel az álompasival, annyira megváltoztál. Tényleg nagyon elhanyagoltál minket, de én minden percben megértő voltam, elvégre ilyen egy igazi barátnő, nem?
Nem tudtam megszólalni, nem tudtam mit mondani. Egyszerűen képtelen voltam rá, teljesen letaglózott, a földbe döngölt a szavaival.
- Az a legviccesebb, hogyha nem lettél volna olyan sokat távol tőlünk, tőlem, erre az életben nem jöttem volna rá.
Kérdően nézett rám, hogy mondjak valamit.
- A barátság nem törli el az emberek közötti távolságot, de élettel tölti meg. - feleltem.
Könnyes arccal nézett rám, én pedig késztetést éreztem, hogy magamhoz ölelve megnyugtassam.
- Igazad van. - mondta. - De mi lesz, ha egyszer úgy döntötök Greggel, hogy elhúztok innen amilyen messzi csak tudtok?
- Lehet, hogy lesz ilyen, de úgyis fogok jelezni, hogy minden rendben van.
- Megígéred?
- Igen.
Gregék szóltak, hogy mennünk kell, ezért elbúcsúztam Brittanytől és visszamentem a fiúkhoz. Aaron beült a hátsó ülésre, mivel Jack csak elfelé vitte, mert ment üzletet kötni. Beültem az anyós ülésre, majd becsatoltam magam.
Greg megint megfogta a kezemet, mire Aaron hülyéskedve morogni kezdett.
Elnevettem magam, de ahogy eszembe jutott mindaz, amit Brit mondott,megint elkomolyodtam.
- Túl fogja élni, ameddig távol leszel tőle. Muszáj lesz, ha nem akarod majd megölni. - suttogta Greg.
- Tudom. - feleltem, majd reméltem, hogy mindezt Aaron nem hallotta meg.
Tévedtem.
- Cumisüveg akarsz lenni? - hajolt előre nagy vigyorral az arcán.
- Azt hittem, hogy nem örülnél neki.
- Nem is örülök, de a te életed, úgy rontod el, ahogy szeretnéd. Viszont legalább nem egyedül élnék sokáig a családban.
- Nem rontom el az életem. Így lesz a legjobb. Greggel akarok lenni, mindig.
- De undorító ez a szerelem. - poénkodott Aaron, mire a párom is nevetni kezdett.
Hazáig Aaronnak be nem állt a szája, és megfogadtam, hogyha legközelebb össze leszünk zárva vele, magamnál tartok majd kötelet, biliárd golyót és ragasztó szalagot, hogy lehessen egy kis nyugtunk.

Másnap délután kedvem támadt meglátogatni Pijit. Greg szívesen elvitt a nővéréhez, sűrűn vettem észre, hogy aggódik miatta. Teljesen megértettem, elvégre nemsokára férjhez megy és lesz két gyermeke. Nem semmi teljesítmény tekintettel arra, hogy félvér, és a leendő férje és gyermekeinek apja egy farkas.
Bár nem akármilyen farkas, az én mostohabátyám.
Egy ideig autóval mentünk, majd Greg leparkolt, és sétálva tettük meg azt a jó pár métert, ami drága barátnőm házához vezetett.
Kedvesem megint kézen fogott. Amikor mászkáltunk valamerre, akkor is mindig nézett, fel sem tudtam fogni, hogy mi lehetett olyan érdekes bennem, de ő mindig mosolyogva tekintgetett felém. Ez alkalommal is így tett, de nem tudtam azt mondani, hogy zavar, mert hazudtam volna.
Bekopogtunk az ajtón, majd Aaron vigyorgó képével találkoztunk, amint elénk jött, hogy beengedjen minket. Nem hiába, amióta felfogta, hogy mégis mi a helyzet vele és Pijivel, újabban nem próbált meg ellenállni, csak kezdte átadni magát az érzelmeknek, és ezt nagyon jól tette.
Bementünk a kis faházba, majd követtük Aaront, aki a kanapén pihenő szerelméhez vezetett minket. Érdekes volt, hogy sikerült teherbe esnie, de nagyon örültünk neki. Így is gyönyörű volt. A hasa pedig eléggé nagy. Ikreket várt, a picik pedig látszólag nem is voltak annyira kicsik. Alaposan megnövesztették a barátnőm hasát, pedig közel három hónaposak voltak. Nem tudtam, hogy meddig tart majd Piji terhessége, de a nyakamat tettem volna rá, hogy két hónapnál nem tovább. Újabban állandóan valami aranyossággal leptem meg a kismamát, legtöbbször étellel, mivel arra volt a leginkább szüksége. Mindent megetetettek vele a babák, így Aaron állandóan rohangált bevásárolni, nem beszélve Brandonról, Jennyről és Markról, akik Greghez és hozzám hasonlóan állandóan hordták a kis fakunyhóba az ennivalót.
Két puszit adtam Pijnek, majd leültem mellé a kanapéra. A tévében valami sorozat ment, nem túl érdekes, de barátnőm figyelmét lefoglalta. Nem szeretett otthon ülni, de tekintettel a gyerekek fejlődésének gyorsaságára, egyre többet kellett egy helyben maradnia. Bár ezért nem örült túlzottan, ezért is igyekezte lefoglalni magát egy-két dologgal, mint például tévénézéssel.
- Hogy vagytok ma? - kérdeztem.
- A lehető legjobban, bár néha nem bírnak magukkal és megrugdosnak. - nevetett Piji. - Ezért ha megszületnek, két heti szobafogság jár nekik.
- Nem hiszem, hogy egyébként is menni szeretnének majd valamerre. - szállt be a beszélgetésbe Greg.
- Ki tudja?! Lehet, hogy megszületnek és azonnal tesznek egy kört. - drága Aaron, megint megszólalt.
Piji mellett ült a karfán, a lány pedig magához húzta a srác fejét és megpuszilta a száját. Elmosolyodtunk Greggel a látványon. Nagyon aranyosak voltak együtt. Mennyivel jobb volt úgy látni őket, hogy nem tépték egymást. Kíváncsi voltam, hogy ezek után is fognak e veszekedni, vagy a két lurkó meg fogja változtatni őket ebből a szempontból is.
Érdekelt, hogy milyenek lehettek régen, mielőtt átváltoztak, ameddig emberek voltak. Nekem beszélnem nem kellett, mivel az én történetemet ismerték, és hát ember is voltam, viszont ők már nem.
- Mielőtt átváltoztatok... mivel foglalkoztatok? Mi volt az álmotok? - kérdeztem.
Pijinek nagyon tetszett a téma.
- Én csillagász voltam! Bár nem voltam nagykorú, de a tudásom miatt bevettek a csillagászokhoz. Az álmom az volt, hogy feljuthassak a világűrbe. De jó lett volna! - emlékezett vissza.
Na, ez a válasz meglepett. Nem gondoltam volna, hogy ilyen munkája volt.
- Az én múltamat már tudod. - mondta Greg.
- Igen, tudom. - bólintottam. - Aaron? - fordultam a sráchoz.
A szólított maga elé bámulva elmélkedett, de amikor meghallotta a nevét, felnézett, először is rám, majd a többiekre.
- Hát... én normális srác voltam. Amikor kicsi voltam, apám akkor halt meg, így ő semmi hatással nem tudott lenni rám. Motorversenyző is akartam lenni, de anya nem engedte, mert     túlságosan féltett, mindig is. Pedig hamar meggyógyulnék, ha bármi bajom esne. - nevetett. - De ezt anya nem tudta.
- De tudta. - járt el a szám.
A két fiú érdeklődve nézett rám, míg Piji pontosan tudta, hogy miről beszéltem.
- Hogy érted? - kérdezte Aaron.
- Az apukád farkas volt, és nem hallgatott el semmit sem October elől.
- Azt mondod, hogy anya tud mindenről?
- Igen, nekem elmondta, ahogy Pijinek is. - néztem a várandós lányra. - Arról is tud, hogy a Cullen család vámpír, hogy Forksban is vámpírokkal voltam. Tehát tud mindent.
A srácok teljesen meg voltak lepődve, le lehetett olvasni az arcukról azt a mérhetetlen döbbenetet. El is mosolyodtunk barátnőmmel rajta, mert nagyon aranyosak voltak, lepődött képpel is.
- Azt is tudja, hogy én esténként nálad szoktam lenni? - kérdezte Greg.
- Őszintén? Fogalmam sincs, de szerintem azt nem tudja, elvégre ő nem vámpír, nem farkas, nem érzi meg az illatotokat.
- És Jack? Ő tud valamit? - érdeklődött Aaron.
- Nem, apa biztosan nem tud semmit. De szerintem jó lenne, ha ő is tudna róla, mondjuk az esküvőtökön. Úgyis észre fogja venni, hogy alig fog enni valaki és nekünk is sokkal jobb     lenne, ha tudná, miért tűnünk majd el, miután átváltozok. - mondtam.
- Végül is igaza van Bridgetnek. - helyeselt Piji. - Bár ha a Volturinak tudomása esik arról, hogy újabb emberek tesznek szert tudomást a vámpírok létezéséről, át kell változtatni őket,     vagy megölni.
- De a Volturinak nem muszáj megtudnia. Bella is tagadta a családja elől a dolgokat, miért hinnék azt, hogy te mindent megosztasz a szüleiddel? - kérdezte Greg.
- Pontosan! De tudnia kell, hogy mi a helyzet! October nem falazhat egész életében! Bár azt tudom, hogy nem fog örömében nekem ugrani, ha bejelentem, hogy én is vámpír leszek. -     filozofáltam.
A többiek megértően és egyet értően néztek rám.
Valóban, én tényleg el akartam mondani mindent Jacknek. Nem kellett mindenképpen megtudnia a Volturinak, hogy tisztában van a vámpírok létezésével, pedig ember. Egyre jobban vártam, hogy eljöjjön az esküvő.

Szombat volt, amikor Greg elment vadászni, így „nincs itthon a macska, cincognak az egerek” módon felhívtam Brittanyt és Vanessát, hogy zörgessék fel Naymet és pótoljuk be a kihagyott Mansoni kirándulást.
A lányok nagyon vidáman vették az ötletemet, nekem is volt zsebpénzem, de Jack még így is kipótolta, szóval előre eldöntöttem magamban, hogy meghívom a csajokat ebédelni, ha már miattam nem került sor a kirándulásra vagy fél évig.
Teljesen rákattantam a farmerokra, ezért – legalábbis számomra – kicsit cicababásan öltöztem fel. Felvettem egy barna, mintás harisnyát, egy farmerszoknyát, ami combközépig ért. Előkotortam a szekrényemből egy lila felsőt, majd a pénztárcámat, telefonomat, és egy-két fontos dolgot beletettem a táskámba, majd megigazítottam a hajamat és elindultam. Ameddig nem érkeztek meg a barátnőim, leültem apámmal tévét nézni. Hallottam, hogy kopogtak az ajtón, de October kinyitotta helyettem és beengedte a lányokat.
Odamentem hozzájuk, adtam mindkettőjüknek két puszit, majd a cipős szekrényemből kivettem a bokacsizmámat, a pufi kabátomat és a tükörbe nézve elismertem, hogy tényleg cicababásan öltöztem fel. Örültem neki, hogy nem látott így Piji, mert megtépett volna és felvitt volna a szobámba, hogy azonnal öltözzek át. El is mosolyodtam a gondolatra.
Beültünk Vanessa kocsijába, majd az egyik bolt előtt felvettük Naymet, aki beült az anyós ülésre. Drága Brit mellettem ült a hátsó ülésen.
Az utat végig nevettük, rengeteg viccet meséltünk, ciki sztorikat, néhány történetet, ami pasizás közben történt meg velünk. Elszórakoztattuk magunkat, ameddig odaértünk Mansonba, de utána se hagytuk abba a mesélést egészen addig, ameddig beszabadultunk egy ruhaboltba. Szinte azonnal nekiugrottunk a ruháknak, próbálgattunk, összeállítottunk gázos holmikat, sztárokat utánoztunk. Egészen átlagosnak éreztem magam azon a délután, és lényegében teljesen átlagos is voltam. A barátnőim is elmondhatnák magukról, hogy ismertek egy vámpírcsaládot, csak éppen nem tudtak róluk. Én viszont tudtam jól, ráadásul az egyik vámpír az én kegyeimet leste. Csodálatos érzés volt belegondolni is, hogy hiába jött össze Nessa a számára legtökéletesebb pasival, mégis én birtoklom az igazit és senki sem vehette el tőlem.
Britet figyeltük, aki majd elesett, a rapper cuccokban felöltözve. A sapka letakarta fél fejét, a rajta lévő póló a térdéig ért, a nadrág pedig, övvel is a combja közepéig ért, és azt is csak azért vettük észre, mert Brit felhúzta a pólóját, hogy megmutassa. Nayme elővette a fényképezőgépét és csinált néhány fotót. A visszahúzódó lány kezdett egy kicsit megnyílni, bátrabb lenni, aminek nagyon örültem. Aranyos lány volt, ahogy a többiek is.
Vásárlás után elmentünk ebédelni. Nem zavart, hogy a lányok sok kaját rendeltek, annyival tartoztam nekik, hogy kifizetem.
Lefoglaltunk egy négy személyes asztalt, amit el is terített a négy tálca. A székek közé pakoltuk a ruhákkal teli szatyrokat, majd ebédelni kezdtünk.
- Bridget, ráérsz a tavaszi szünetben? - kérdezte Brit. - Ezt megismételhetnénk.
- Sajnálom, de nem jó a tavaszi szünet. - feleltem.
- Miért? - kérdezte Nessa.
- Az a helyzet, hogy Piji gyereket vár, ezért még mielőtt megszületnének, Aaron feleségül veszi. Tavaszi szünetre lett kitűzve az esküvő, jönnek Forksból a rokonok. Tudjátok, hogy megy     ez.
Felnéztem a tálcámból, és a lányok döbbent tekintetével találkoztam.
Vártam egy kicsit, hogy felfogják az egészet. Nessa törte meg a csendet.
- Megszületnének?
Elmosolyodtam.
- Ikrek lesznek.
A lányok valóságos visongásban törtek ki. Nevettek, gratuláltak, pedig Pijit csak látásból ismerték, Aaronnal pedig csak Nessa beszélt, és ő is csak egyszer. Jól van végül is, ilyennek akkor is illik örülni, bár lehet, hogy a csajok kissé eltúloztak. Azért kedves volt tőlük.
- Hát ez szuper! Annyira örülök neki, nem értem, hogy miért, de tökre feldobott. - nevetett Brittany.
Együtt nevettem a lányokkal. Miután megebédeltünk, hiába tiltakoztak a lányok, én fizettem ki az ebédjüket, viszont ebbe csak úgy mentek bele, ha legalább a mozijegyet kifizethetik nekem. Rábólintottam, elvégre mást nem tehettem.
A film romantikus vígjáték volt, rengeteget nevettünk rajta.
A moziból kijövet a kocsi felé tartottunk, bepakoltuk a cuccainkat a csomagtartóba és indultunk vissza Crowleybe.
Jól éreztem magamat a lányokkal, megbeszéltük, hogy meg fogjuk ismételni, ha lesz rá alkalom. Kopognom kellett a bejárati ajtón, mivel annyi szatyor meg csomag volt a kezembe, hogy nem bírtam kinyitni.
October nyitott nekem ajtót, vidám arccal. Nem hiába, amióta minden jóra fordult, állandó a vicsorítás minden fele, persze jó értelemben.
- Szia Bridget! Jól érezted magad? - kérdezte Oct.
- Igen, jól el voltunk, Nayme csinált is pár képet, majd megmutatom. - mondtam, miközben odaadtam a nőnek néhány szatyrot, hogy lássak is valamit és ne bukjak fel a bútorokba.
- Annyira izgatott vagyok az esküvő miatt, hogy sütkérezni van kedvem. - nevetett October.
- Neked mindegy, hogy lesz e esküvő, vagy sem, te állandóan sütsz. - nevettem vele.
- Jól van, igaz! De ez most más! Egyszerre kétfélét csinálok.
Homlokon csaptam magamat a szabad kezemmel.
- Uram isten Oct! Ne fárassz már!
Érdeklődve figyelte a becsomagolt dobozokat.
- Megint vettél valamit Pijinek?
- Hát neki is. Igazából most Aaronnak szántam nagy ajándékot.
- Meg fog ölni, amiért pénzt költöttél rá.
- Nem félek a haláltól. - nevettem.
Segített felvinni nekem a dolgaimat, majd lélekszakadva rohant le a lépcsőn, amikor eszébe jutottak a sütemények. Halkan kacagtam a látványon. October is eléggé szétszórt lett az utóbbi időben, pedig pont most kellene összeszednie magát. A szatyrokból kivettem a ruhákat, összehajtva beletettem a szekrényembe, az ajándékot pedig az ágyamon hagytam.
Benéztem Aaron szobájába és mivel megint nem volt otthon – amin kicsit se lepődtem meg – becsempésztem hozzá a csomagot, majd felkészültem lélekben a hisztire, amit a sráctól fogok kapni. Előre kiterveltem, hogy nem fogok leállni veszekedni vele, és akkor majd főhet a saját levében.
Ameddig Greg nem volt velem, gondoltam felnézek egy kicsit a beszélgetős oldalra. Fent volt néhány ismerősöm, beszélgettünk egy keveset, elmeséltem, hogy mi a helyzet velem – persze a vámpírokat és a vérfarkasokat, meg persze az elrablást kihagyva. Mondtam, hogy a mostohabátyám feleségül veszi a barátnőmet, aki ikreket vár tőle, és hát kaptam is a sok mosolygó hangulatjeleket, a gratulációkat és egyéb jókívánságokat.
Amikor meguntam a beszélgetést, elköszöntem tőlük, majd kijelentkeztem és kikapcsoltam a gépet. Gondoltam segítségre lehet szüksége Octobernek, ha két süteményt készít egyszerre, ezért lementem hozzá. Jól gondoltam, tényleg össze vissza kapkodott, szinte kiáltott a segítségért, önmagában.
- Jött a felmentősereg. - mondtam.
- Köszönöm Bridget, nagyon jól jönne.
- Miért kapkodsz? Legyél nyugodt.
- Nem tudok, egyszerűen nem megy. Néhány hét múlva a fiam feleségül vesz egy csodálatos és nagyon különleges lányt, aki ikreket fog szülni neki. Nem tudok nyugodt lenni,     semmiképpen sem!
- De azzal, hogy idegeskedsz, nem fog előrébb jönni semmi! Attól nem történik meg hamarabb az esküvő, nem születnek meg hamarabb a picik! Bele kell nyugodnod, hogy nem hozhatod     előrébb. Ez van.
- Tudom jól, hogy igazad van, csak... csak olyan nehéz! Érted?
- Persze, hogy értem. - bólintottam.
Miután sikeresen, bár nehezen lenyugtattam Octobert, erősen unatkoztam otthon, így mindenképpen el akartam menni Pijihez, viszont senki se volt, aki elvihetett volna kocsival, így a sétálásnál maradtam.
Kicsit hosszú volt az út, de legalább kiszellőztettem a fejemet. Még jó, hogy otthon átvettem a harisnyámat egy cicanadrágra és hosszú szárú tornacipőt vettem hozzá, ami kicsit őrültebbé varázsolt, de tetszett.
Így legalább két dologban lehettem biztos: hogy Piji nem fog azonnal hozzám vágni egy citromsárga gumicsizmát, hogy „értelmesebben” nézzek ki, és hogy nem ragadok bele a sárba a cipőmmel.
Mikor kiérve az erdőből megláttam drága barátnőm otthonát, fellélegeztem, hogy végre megérkeztem. Piji kint ült a lépcsőn, ezért nagy vidáman odafutottam hozzá.
- Szia Piji! - köszöntem.
- Na szeva kiccsaj! Jó a rucid. - mosolygott.
- Köszi! Na és hogy vagy? A picik?
- Egész jól megvagyunk. Néha az az érzésem, hogy rögtön megszülök.
- És Aaron?
- Baromi jól van. Komolyan mondom, életemben nem láttam ennyire boldognak, vidámnak, szerelmesnek. Állandóan vigyorog, és minden nap ételt vesz, megcsinálja nekem a reggelit.     Megváltozott.
- Felvállalja az érzéseit. Örülök ennek.
- Én is, nagyon. Legalább a gyerekek nem azt fogják látni, hogy állandóan vitatkozunk. Bár néha így is összekapunk kis dolgokon.
- Mint például?
- Milyen színű legyen a gyerekszoba. Ezzel totál ki tud akasztani. - nevetett.
- Azt csinálja, mintha ez lenne a legnagyobb gondja.
- Én örülök neki, hogy ez a legnagyobb gondja. Legalább nem veszekedtek komolyan és ez nagyon fontos.
- Igen, igazad van. - nagyot szagolt a levegőbe. - Megjött.
Az erdő felé néztem, majd láttam egy farkast kijönni, majd visszaváltozni emberré. Majdnem meztelen volt, ezért felvette a földre esett szatyrok közül az egyiket és kivett belőle egy nadrágot, valamint egy pólót és egy cipőt. Egyáltalán nem fázott, még az is csoda volt, hogy ennyire felöltözött. Kezébe vette a földön heverő zacskókat, majd felénk tartott. Nem igazán láttam, hogy mi lehetett benne, de én ételre tippeltem tekintettel arra, hogy Piji a sajátján kívül még két adagot megeszik, és persze Aaron se elégszik meg egy tányér levessel.
- Szia hugi. - mosolygott, majd adott egy puszit.
- Heló Aaron. Bevásároltál? - kérdeztem.
- Igen, szinte minden nap ezt teszem. - nevetett. - Muszáj, nem szívhatja Piji mindig a vérem. - nézett a kedvesére, majd megsimította a lány boldog, hófehér arcát. - Nem megyünk be
- Jó lenne. Tudjátok, én még szoktam fázni. - vicceltem.
-Szoknyában? Nem is értelek. - nevetett Piji.
Felállt a lépcsőről és bementünk a házba. Segítettem Aaronnak bepakolni a hűtőbe és a konyhaszekrénybe, majd leültem az asztalhoz.
Piji nagy pocakját figyeltem. Olyan volt, mintha legalább négy és fél hónapos terhes lett volna, ráadásul mivel ikrei voltak, még többet dobott a látványon.
Pedig ha jobban átgondoltuk, bő két hónapos volt.
- Na beszéljünk egy kicsit az esküvőről. Hogy szeretnétek? Hol? Ki adjon össze titeket? Kik legyenek ott? Ki csinálja a ruhát? Hogy legyen feldíszítve a hely? - egy csomó dolog volt,     amit el kellett intézni.
A szerelmespár nevetett. Jól szórakoztak azon, hogy mennyire feszültek vagyunk, csak ők ketten nyugodtak, de ők borzasztóan.
- Én mindenféleképpen szeretném, hogy este legyen az esküvő, holdfényben. Mondjuk a folyónál szuper lenne!
- Én csak azt akarom, hogy ne legyen ott a fél város, de gondolom ti is így gondoltátok. Ott lehetnének Piji családtagjai, meg a forksiak, az én farkas barátaim, valamint te Bridget, anya     és Jack. - mondta Aaron.
- Én szeretném, ha Zelék is ott lennének. De tényleg! Zel összeadhatna minket! - ujjongott Piji. - A ruhát a szabó ismerősöm fogja csinálni, már megbeszéltem vele.
- És a díszlet? - kérdeztem.
- Nem kell hatalmas. Lehetne úgy, hogy a folyó partján lennének virágok, lehetnének fáklyák, mondjuk kör alakban. És mivel lesznek köztünk emberek, nekik lehetne letenni bordó     párnákat a földre.
- A földön ülnének anyuék? - kérdezte Aaron.
- Miért ne? Nem fáznának fel, majd beöltöznek. - nevetett Piji. - A többieknek meg semmi bajuk nem lenne. Szerintem szuper ötlet.
- Nekem is tetszik. - mondtam. - Szerintem tökéletes.
Felálltam a székről, majd az egyik szekrényből elővettem egy papírt, valamint az íróasztalról egy tollat és visszaültem. Felírtam mindent, amit beszéltünk, hogy mire lesz szükség, mit kell majd megvenni – megrendelni.
Kopogtak az ajtón, Aaron pedig már ugrott is kinyitni. Vidám köszönést hallottam, a hang ismerős volt, és Piji mosolyából is megértettem, hogy a kedvesem volt az. És valóban, Aaron mögött Greg sétált, aki mosolyogva sietett hozzám, megcsókolt, majd nővéréhez sétált, adott neki egy puszit és egy doboz csokit. Furcsa íze volt a csókjának, de nem csodálkoztam el rajta, elvégre nem sokkal előtte vadászott.
- Mond, hogy visszaúton mostál fogat! - kértem Greget belegondolva, hogy a szájában maradt vér íztől lehetett fura a csókja.
- Az a helyzet, hogy nem kell fogat mosnom, nincsen emberi szájszagom, a fogaim nem romlanak.
- Úristen Greg, te most állati vért kevertél a számba. - borzongtam meg.
- Ne haragudj. - mosolygott.
- Na én addig nem nyelek ameddig fogat nem mosok! Piji van itt nálatok egy szabad fogkefe? Nektek még szükségetek van rá.
- Persze, keresd a fürdőszobába. Kék színű.
Rohantam az említett helyiségbe, és gyors fogat mostam, majd egyet gondolva a fogkefével mentem vissza a többiekhez. Odamentem Greghez és a kezébe adtam.
- Addig nem csókolsz meg, ameddig nem mosol fogat.
Aaron és Piji nevetni kezdtek, Greg pedig mosolyogva, villám gyorsan a fürdőszobába futott. Néhány perc múlva jött vissza. Odajött hozzám és beszélni kezdett.
- Így megfelel?
Éreztem a mentolos illatot, ezért biztos voltam benne, hogy teljesítette a kívánságomat.
- Tökéletesen. - mondtam, majd megcsókoltam.
A csók után Greg a papírra nézett, majd elmagyaráztam neki, hogy az esküvőhöz kellő dolgok listája, valamint hogy hogyan fog zajlani az egész.
Meg is beszéltük, hogy elindulunk vásárolni egy keveset, leadni a rendeléseket.
Kiléptünk az ajtón, majd lesétáltunk az lépcsőn.
Greg tett egy megjegyzést az öltözékemre, hogy most csak csinosan voltam őrült, majd nevetve felkapott a hátára és elrohantunk az erdőbe.