Miután Aaron, oldalán szerelmével bejelentették, hogy gyerekük lesz, az egész család vidámabb volt. Piji és October elvonultak a konyhába főzni, szívesen tartottam volna velük, de megkértek, hogy inkább maradjak. Kicsit csalódott voltam de legalább ott voltam villámhárítóként Aaron és Greg között.
Jack is ott volt, faggatta mostoha fiát a történtekről, hogy mi történt, mi változott meg közte és Piji között. Itt valószínűleg arra gondolt, amit én mondtam, hogy korábban nem kedvelték egymást. Én még mindig kedvesem ölében ültem, hallgattam, ahogy a nappaliban lévő férfiak osszák az észt egymás között.
Csak nevettem rajtuk egészen addig, ameddig én is szóba nem kerültem.
- Greg nálatok mi a helyzet? Hogy érzed magad a kicsikémmel. - kérdezte Jack.
- Apa... - rosszallóan suttogtam jelezve, hogy ezt a témát mellőzze.
- De ha egyszer érdekel!
- Semmi gond. - nevetett halkan Greg. - Ameddig nem ismertem Bridgetet, el se tudtam képzelni, hogy az életem lehet jó is. Aztán... megjelent az iskolában és egyszerűen elvarázsolt, azonnal. Ez úgymond szerelem volt első látásra. - elmosolyodott, ahogy kimondta.
Elérzékenyülve bújtam hozzá páromhoz és megpusziltam hideg arcát.
Sose volt nagyon jó idő Crowleyban, de Greg mellett még a hideget is jobban bírtam. Teljesen megszoktam, egyáltalán nem zavart.
- Nemsokára 18 éves lesz. Nem szólok bele, hogy ti mikor házasodtok össze, de szeretnék ott lenni, ha nem kérek ezzel sokat. - mondta apa.
- Ne viccelj. - feleltem. - Miért ne lehetne ott az apám az esküvőmön?
Elmosolyodott, majd visszavette a komoly arcát. Kezdett olyan érzésem lenni, hogy hétköznapi, de számomra kényes dologról fog szólni. Jól éreztem.
- Ami a szexet illeti. - tördelte a kezét.
- Apa ezt tényleg ne! - döbbentem le.
- Csak szeretném tudni, ha már túl vagytok az első alkalmon. - akadozott a hangja.
Egy kis szégyenérzettől és némi dühtől forrt a vérem. Kellemetlenül éreztem magam három pasi társaságában erről beszélni. Segítséget remélve Gregre néztem, aki azonnal értette, hogy mit szeretnék.
- Nem vagyunk még túl rajta. - felelt helyettem.
Jack bólintott, szerencsémre nem kérdezősködött tovább.
Később Greg úgy tett, mintha hazament volna, Piji és Aaron viszont lent maradtak apuékkal beszélgetni. Én pedig felkotortam a szobámba, hogy egyedül lehessek, ameddig Greg vissza nem érkezik. Az ágyamon ültem és a gyűrűmet forgattam az ujjam körül. Belegondoltam, hogy még másfél hónap és végre újra találkozhatok a többiekkel. Ez a gondolat nagyon felpezsdített. Felvettem a jeti lábra emlékeztető, vicces mamuszomat, valamint a köpenyemet és kimentem az erkélyre. A Holdat fürkésztem, már majdnem telihold volt, még körülbelül két nap kellett neki. Hűvös volt, fújt a szél, a fák susogtak, elmesélték egymás között, hogy mi minden történt az erdőben. Talán még ők is alig bírták elhinni, hogy vámpírok ugrálnak rajtuk, hogy farkasok rontanak nekik és döntik ki őket.
Visszamentem a meleg szobába, ledobva magamról a hideg köpenyt.
Levettem a mamuszokat a lábaimról és az ágyra ültem. Elővettem az éjjeli szekrényemből a körömreszelőt és egy halvány rózsaszín körömlakkot.
Megformáztam a lábujjamon a körmöket, majd kifestettem őket két sorral. Miután ezzel megvoltam, megismételtem a menetet a kezeimen is. Mikor végeztem, visszapakoltam a dolgokat a szekrénybe, majd megnéztem a telefonom kijelzőjét, ami negyed kilencet mutatott. Gondoltam Greg valószínűleg hazament, pihen egy kicsit otthon, vagy hasonló.
Lementem a többiekhez és örültem, hogy Piji és Aaron még mindig ott beszélgetnek apuékkal. Leültem az asztalhoz és hallgattam, hogy mi forog témában. Nem okozott csalódást, az esküvőről és a babáról volt szó.
- Mi lesz a neve? - kérdezte apa.
- Hát ha fiú, akkor Brajack valószínűleg, ha lány akkor meg fogalmam sincs. - nevetett Piji.
- Brajack? Érdekesen hangzik! - mondta October.
- Bridget ajánlotta. - nézett rám a barátnőm.
- Bevallom, én voltam a bűnös. De nekem tetszik. - szóltam én is.
Tovább beszélgettünk erről a témáról, Aaron a vége fele eléggé elbambult, hirtelen azt se tudta, hogy hol van.
- És Greg mikor jön? - kérdezte tőlem.
Kikerekedtek a szemeim. Nehogy lebuktasson már Octoberék előtt.
- Majd holnap délelőtt, azt hiszem. - feleltem kevés remegéssel a hangomban.
- Van valami, amit én nem tudok? - kérdezte Jack.
- Dehogyis! Miért lenne?
- Furák vagytok néha, hogy őszinte legyek.
- Ilyenek a fiatalok. - nevetett Piji, hogy oldja a hangulatot.
Egy ideig elvoltunk, aztán felmentem a szobámba. Hála a tökéletlen bátyámnak, majdnem lebuktatott. Ezért megverem, esküszöm!

Ránéztem az órámra, ami kereken 22:00-át mutatott. Greg sehol nem volt, kezdtem kicsit ideges lenni. Írtam neki egy sms-t, hogy merre van, de csak annyit mondott, hogy nemsoká jön. Hát ezzel nem igazán nyugtatott meg, viszont hamarosan hallottam, hogy kopog az erkélyajtón én pedig beengedtem.
- Azt hittem, hogy sose jössz. - duzzogtam.
- Ne haragudj baba. - ölelt át.
- Hol voltál? - kérdeztem.
- Mark és Jenny hazajöttek, valamint fel lettem világosítva valamivel kapcsolatban, ami fel is idegesített. - hangja tényleg dühös volt.
Hozzábújtam, majd támadt egy ötletem, amit meg is osztottam kedvesemmel.
- Mi lenne, ha elmennénk sétálni?
Értetlen tekintettel nézett rám.
- Most?
- Igen!
- Ha felöltözöl rendesen, akkor benne vagyok! - mondta.
Elmosolyodtam és a szekrényem felé indultam. Nem akartam kiöltözni egy esti sétához, így megmaradtam a farmernadrágnál, tornacipőnél, egy átlagos felsőnél és a kabátnál. Greg nevetve jegyezte meg, hogy örül, hogy normálisan is fel tudok öltözni. Vidáman megköszöntem, majd kimentem az erkélyre, utána.
Ő leugrott  én pedig megpróbáltam lemászni, ami nem sikerült a legjobban, így majdnem leestem, de Greg idejében elkapott. Őrültnek nevezett, amikor arra kértem, hogy az erdőben sétáljunk, de én ezzel csak azt akartam bizonyítani, hogy teljesen megbízok benne és tudom jól, hogy mindentől megvédene.
Megfogta a kezemet és elindultunk a farengeteg felé. Már majdnem telihold volt, így egész jól bevilágította az erdőt. A madarak adták meg a jelet, hogy ők is ott vannak, más állatok vagy aludtak, vagy csak csendesek voltak.
Kiértünk a tisztásra a folyóhoz, helyet foglaltunk a partján. Még mindig hideg volt, ezért a lábaimra ültem le. Gregnek viszont teljesen mindegy volt.
- El sem hiszem, hogy ilyen romantikus vagyok. - nevetett.
- Miért? Emberi életedben nem voltál ilyen?
- Nem éppen. Közelébe se voltam a „romantikus” meghatározásnak.
- Milyen voltál?
- Problémás, lázadó.
- Mit lázadoztál? - kérdeztem.
- Nem voltam egy véleménnyel a rendőrökkel, bár akkor még nem ilyenek voltak, mint most. Akkor nem kocsikáztak, nem is használtak fegyvert szinte. Legtöbbször csak szóbeli     fenyítéseket alkalmaztak, kivéve velem. Engem nem kedveltek túlzottan, mivel túl sok csínyem volt. - még mindig nevetett.
Arca felvidult, ajkai mosolyra húzódtak. Láttam a szemében, hogy visszaemlékszik a sok butaságra, amit ember korában tett.
- Sose gondoltál arra, hogy megváltozz?
- Azt se hittem, hogy valaha is meg tudok változni. Sőt azt se hittem, hogy léteznek vámpírok és farkasok egész odáig, míg beléjük nem botlottam.
- Hogy változtál át? - kérdeztem.
Maga elé bámult. Valószínűleg visszaemlékezett a történtekre, hogy biztosan úgy mondja, ahogy történt, ne beszéljen félre.
- Egy este hazafelé indultam a „rendőrségről”, mivel bent tartottak egy őket idegesítő beszólástól. - ezen halkan nevetett. - Az utcák elhagyatottak voltak, sötét volt mindenfele. Egy-egy     ház viharlámpája világított mindössze, hogy lássak valamit. Olyan volt az egyik ház előtt, mintha valaki ott állt volna, aztán eltűnt. Arra gondoltam, hogy a képzelőerőm szabadjára     engedte magát. Már abban az utcában voltam, ahol én laktam, amikor megint láttam az alakot. Hirtelen megragadt valami aztán csak a borzasztó fájdalomra emlékeztem. Egy     ismeretlen helyen tértem magamhoz. Nem tudtam, hogy mi történt velem, borzalmasan vágytam vérre, elképesztő szomjas voltam. Ahogy szétnéztem, kijáratot keresve, akkor     vettem észre, hogy mindössze egy barlang belseje az, ami körbezár. Kifutottam a világba, még engem is meglepett, hogy mennyire gyors voltam. Ahogy kiértem a barlangból, a     napfény megcsillogtatta a bőrömet. Első látásra káprázatos volt, aztán rájöttem, hogy így nem láthat meg senki, ha nem akarom, hogy végezzenek velem. Erdőkön át futottam,     találkoztam egy férfival, aki azt hitte, hogy normális ember vagyok, segítséget kért tőlem, hogy merre található ez meg ez. Egyrészt hülyének néztem, hogy az erdőben kószál     egyedül és emlékköveket keresett, másrészt jól megnéztem életem első áldozatát. Erős kezemmel megfogtam a fejét és már nyert utam is volt a nyakához. Rátapadtam, kiszívtam     az összes csepp vérét és miután már csak száradt, élettelen testét tartottam a kezemben, felvettem a ruháit. Otthagytam, továbbfutottam és csak további áldozatokat kerestem.     Sokáig egyedül voltam, majd találkoztam egy másik vámpírral, akit Katherinenek hívtak. Sokáig ő volt a társam, együtt gyilkoltunk, úgy voltam vele, hogy ez rendeltetett nekem,     így nem ellenkeztem. Aztán találkoztam Pijivel, aki elmondta, hogy van más lehetőség. Megismertem Brandont és a többieket és rájöttem, hogy igaza volt. Nekem és Pijinek volt     a legnehezebb, sokáig voltunk úgy, hogy egy ember, két állat, egy ember, két állat. És aztán megjelentél te és az ember elmaradt. Már csak állatokra vadászom, és ezt neked     köszönhetem. - mosolygott.
Jól esett, hogy ezt mondta. És ha jobban belegondoltam, akkor igaza is volt. Ha én nem jöttem volna, nagy valószínűséggel nem szokott volna le még egy jó ideig az emberi vérről.
Közelebb bújtam hozzá, megfogtam a kezét. Tényleg romantikus lett, ott csókolóztunk a holdfényben, este a folyóparton.
Igyekezett nem elveszíteni a fejét velem, viszont ez nekem is kezdett nehéz feladat lenni. Jobb kezemmel beletúrtam a hajába, ami már egészen megnőtt. Amikor először találkoztunk, olyan rövid volt a haja, hogy felzselézni se tudta, viszont már sokkal hosszabb volt, de nem lefelé nőtt, hanem felfelé. Olyan kis borzos volt, nagyon tetszett. Olyan volt, mint egy filmsztár.
Ajkaim felforrósodtak hideg bőre ellenére. Nem tudom, hogy hogy, de véletlen megharaptam az alsó ajkam, így egy kis vér buggyant ki belőle. Ijedten eltávolodott tőlem, nehogy elöntse a mámor, de én bíztam benne. Felálltam és odasétáltam hozzá. Megmutattam a vérző ajkamat, kérő tekintettel néztem rá.
Szemeiből azt olvastam ki, hogy biztos vagyok e benne, mire én bólintottam.
Közelebb lépett, majd végtelennek tűnő lassúsággal újra az ajkaimra tapasztotta az övét. Éreztem, ahogy nyelve a vérző ajkamhoz ért, éreztem, hogy megremegett, hogy érezhette vérem ízét. Én csak álltam mozdulatlan és vártam, hogy az ajkaimból ne folyjon több vér. Hamarosan be is következett, Greg pedig elugrott tőlem. Egészen a legközelebbi fáig ugrott, az állította meg. Elmosolyodtam rajta, én tudtam jól, hogy meg fogja tudni állni. Ezek szerint ő kevésbé bízott saját magában, mint én benne. Érdekes helyzet volt.
Odamentem hozzá és átöleltem. Hevesen vette a levegőt és ha szíve még dobogott volna, akkor a vérnyomása is valószínűleg a magasban szállt volna.
- Tudtam, hogy menni fog. - mosolyogtam.
Még mindig maga elé nézett. Volt olyan érzésem, hogy nem tett jót neki, hogy közel mentem hozzá, ezért egészen a partig visszamentem és ott leültem egy kősziklára. Egy ideig csak néztem rá, kissé féltettem, ahogy elnéztem a kikerekedett szemeit, amikkel a holdat nézte.
- A véred... azt hittem, hogy nem fogom bírni abbahagyni. Annyira csábított! Ezt nem lett volna szabad Bridget! - hangja nyugodt volt.
- Tudtam, hogy bírni fogod, bíztam benned. - feleltem.
- Féltelek kicsim, hogy egyszer nem fogom így bírni. Azért voltam előbb olyan fura, mert türtőztettem magam, hogy ne ugorjak neked! Egy normális srác, mint Joshua Dempsey biztosan     nem akarta volna kiszívni minden csepp véredet. - sóhajtott maga előtt.
Haragos tekintettel meredtem rá.
- Joshua Dempsey? Mit hordasz itt össze Greg?
- Lényegtelen, hogy Josh vagy az a Nick, nem tudom, hogy hogy hívják a barátaidat. De ők nem tartóztatnák magukat a véredtől mert nem lenne rá szükségük. - morgott.
- Igen, mert ők nem vámpírok! Ha nem lennél vámpír, akkor te se kívánnád a vérem. De te más vagy, sokkal különlegesebb, sokkal csodálatosabb! Téged szeretlek és közelben sem     érdekel, hogy Josh vagy Nick nem szeretné megízlelni a véremet! - vetettem oda zaklatottan.
Odasétált hozzám és visszaült a földre.
- Ne haragudj. Néha dühös vagyok, amiért nem korábban ölettem meg magam.
- Ne is mondj ilyet! Mi lenne velem nélküled?
- Régen tényleg csak a vérnek éltem, borzalmasan éreztem magam. Amióta te vagy, azóta már boldog vagyok, úgy érzem, hogy van értelme az életemnek.
Letérdeltem vele szemben és megsimítottam hideg arcát.
- Az élet egy hullámvasút. Mindig van mélypont és csúcspont. Ha mélyponton vagy éltessen az, hogy kilábalhatsz belőle. Ha a csúcson vagy, élvezd, hogy sikerült! - bölcselkedtem.
Elmosolyodott a mondásomon.
- Nem kell félreérteni az utolsó mondatot. Tényleg a hullámvasút szerű életre gondoltam! - igazítottam ki.
- Nem gondoltam másra. Egyébként igazad van! Okos vagy!
Már megszokhattam volna, hogy állandóan dicsér, mégis elpirultam.
Jól esett a dicsérete, de komolyan. Eldöntöttük, hogy visszamegyünk a szobámba. Keresztülsétáltunk a hold világította erdőn, majd visszamásztunk az erkélyajtón keresztül. Szerencsétlenségünkre valaki megviccelt minket. Az ajtó és az ablak be volt zárva. Tehetetlenül Gregre néztem, aki Aaron ablakához sétált és bekukucskált rajta. Nagyon kevés fény volt a szobába de azt jól látta, hogy az én drága bátyám nem egyedül van.
- Nem szólunk Aaronnak, hogy engedjen be? - kérdeztem. - Vagy nem hallaná mert a fülhallgató megint a fején van?
- A zenehallgatástól eltérő dolgot csinálnak. - mondta mosolyogva.
Leesett a tantusz, hogy Piji nála maradt éjszakára, életében először. Aaron mondta valamikor, hogy a barátnőm egyszer se aludt ott nála.
- Ó, értem. - feleltem zavartan.
Éreztem, hogy elpirulok és mondtam magamban egy imát, amiért Gregnek nem volt olyan ereje mint Edwardnak, és nem hallhatta a gondolataimat.
- Ha már voltak olyan kedvesek, hogy kitoltak velünk, mi lenne, ha nálunk mennénk be? - kérdeztem.
- Gondolod nyitva hagyták az ajtót?
- Aaron sose zárja be, csak becsukja.
Greg követett, így bementünk Aaron szobájába.
- Elnézést a zavarásért, de gondoltuk, hogyha már ki lettünk zárva, akkor ezen az ajtón keresztül megyünk vissza a szobámba. További jó szórakozást! - nevettem.
A pár hirtelen abbahagyta az előbb folytatott tevékenységét, hirtelen ijedten ugrott le a mostohabátyám Pijiről. Még szerencse hogy be voltak takarózva.
- Hát ti hogy? - nézett ránk Aaron kérdő szemeivel.
- Tudom, hogy sose zárod be az ajtót. - feleltem.
Ahogy elnéztem, meglepődtek a látogatásunktól. Zavartan nevetni kezdtek mi pedig kimentünk a szobából. Halkan bementünk az én szobámba.
Visszaöltöztem pizsamába, majd befeküdtem az ágyamba. Greg mellém feküdt, majd rövid időn belül elaludtam.

Érdekes, hogy az iskola tartott, én mégis hajnalokig fent tudtam lenni.
Álmomban egy különös ember jelent meg, akiről kiderült, hogy nem is ember, hanem vámpír, viszont nem támadt nekem. Csak néztük egymást, ő védelmezően én pedig érdeklődve. A telefonom ébresztője zavarta meg az álmomat. Greg nem volt sehol, csak egy cetlit hagyott az íróasztalomon, hogy 7:35-re értem jön. Az órára néztem, hét óra volt.
Felvettem egy lila nadrágot, sárga hosszú ujjút, rá egy narancssárga topot, táskám a kezembe volt, lementem a lépcsőn.
Köszöntem Octobernek, majd leültem megreggelizni. Egy kicsit beszélgettünk a leendő unokájáról valamint az esküvőről, amikor megismerheti a Cullenek rokonait. Fél nyolc volt, amikor észbe kaptam. Felvettem egy piros tornacipőt és amikor láttam, hogy 7:35-kor megáll előttünk Greg autója, már a kabátomat is felkaptam magamra. A táskámat a hátamra vettem, elköszöntem Octobertől és már indultam is. A gyönyörű autó felé vettem az irányt. Beültem az anyósülésre, elkényelmesedtem. Engem még mindig elkápráztatott, de Greg már kezdte unni és azt hajtogatta, hogy a közeljövőben vesz egy másikat, ha csak nem kap valakitől. Csak nevettem rajta, de tudtam, hogy komolyan gondolja.
Kiszálltunk a kocsiból és az épület felé sétáltunk. Bent Piji, Mark és Jenny már vártak minket a folyosón. Odamentem a szekrényemhez és kivettem a spanyol könyvet. Amikor bezártam az ajtaját, Vanessát láttam közeledni. Tényleg elég sokáig nem foglalkoztam se vele, se a többiekkel és ez tényleg nem volt kedves tőlem, ezért mosolyogva fogadtam a lányt.
- Szia Nessa! Mi újság?
- Ó, emlékszel a nevemre? - arca tényleg meglepődést sugárzott.
Tudtam, hogy igaza van, pedig igyekeztem.
- Ne haragudj, csak annyira új közegbe kerültem és tudod, nem tudok elszakadni Gregéktől. Tényleg sajnálom, hogy ritkán foglalkozok veletek.
Jennyék, látva, hogy épp kegyvisszaszerző akcióban voltam, elindultak a termek felé, ahol a következő óráik lesznek.
- Velem tartasz? - kérdezte Nessa.
- Igen. - feleltem.
- Akkor gyere, Joshék már hiányolnak. - mosolygott.
Örültem, hogy ilyen hamar megbocsátott. Kedves lány volt, ez boldogított.
Elkezdte mesélni, hogy bár Josh eleinte rám volt kattanva, mégis elhívta őt randizni és ennek borzalmasan örül, mert neki már egy ideje tetszett.
Eléggé unalmas napom volt, hogy állandóan az ember barátaimmal lógtam, de muszáj volt, hogy legyenek hétköznapi barátaim is. Gregék pedig ezt teljesen megértették, ami nagyon jól esett.
Még az ebédnél is hozzájuk ültem le, mire az egész társaság egy hangos, csodálkozó „Ó”-val díjazott. Örültek nekem, tehát nem bunkóságból mondták.
- Nektek is sziasztok! - nevettem.
- El se hiszem, hogy idetaláltál! - szólt be Nick.
Leültem a székre, körbenéztem, majd megfogalmaztam magamban a bocsánatkérő szöveget.
- Nézzétek, tudom, hogy sokáig elhanyagoltalak titeket, és nem ígérem meg, hogy ez nem fog még egyszer megtörténni, de szeretném, ha tudnátok, hogy attól, mert nem lógok minden     nap veletek, még gondolok rátok.
- Hát persze. - dünnyögte Nick, és otthagyta a társaságot.
Nem szakadt meg a szívem, amiért megharagudott rám, de azért nem is esett jól, elvégre tudtam, hogy bizonyos szinten igaza volt.
Kérdőn néztem a többiekre.
- Aki megbocsát, maradjon itt, aki nem, az álljon fel és keressen másik asztalt. Szeretném tudni, hogy ki az, aki megbocsát. - kértem.
Adam fogta az ebédjét, felállt és elment a haverja után. Egy csaj, akivel nem is ismertük egymást, szintén elment, így Nessa, Josh, Birt és Nayme maradtak csak ott. Megnyugodtam, ugyanis ők voltak azok, akiket jobban kedveltem, bár Naymeval nem is igazán beszéltünk.
Az ebédet velük töltöttem, aztán matek óra következett. Az volt az utolsó, és Greggel is végre egy teremben lehettünk. Bementem a terembe és megláttam, hogy rám várva ül a harmadik padban. Odasiettem hozzá, adtam egy puszit az arcára és leültem mellé. A többiek mindig néztek, de ezt már kezdtem megszokni, nem mintha örültem volna neki.
Az óra szerencsére elég gyorsan eltelt, aztán Greg már vitt is haza.
Egyedül Aaron volt otthon, a többiek dolgoztak. Leültem ebédelni, majd tanultam. Greg hazament egy keveset, én pedig az ágyamon pihentem, amikor Aaron bejött hozzám.
- Megyek a rezervátumba a srácokhoz. Nem jössz velem?
- De, megyek. - pattantam fel. - Rég láttam már őket.
A kabátomat lecseréltem egy farmerdzsekire és már mentünk is. A telefonom a zsebembe volt és indulás előtt egy cetlit is hagytam Gregnek, hogy merre vagyok és hogy telefonáljon, ha bármi van.
Aaron kivételesen nem motorral ment, hanem autóval, így nem fagytam meg, míg odaértünk. A régen látott látvány tárult elém, amíg elértünk Hugh házához.
Most valamennyivel kevesebb autót és motort láttam a ház körül, mint a legutóbb, de így is lazán lefogadtam, hogy tízen biztosan vannak.
Jól tudtam. Kettő, korábban már látott srác a tévén játszottak, Hugh a fotelben ült, ölében Zoe, Joey a földön ülve kapcsolódott a tévéjátékhoz. Kyle, Will, Bob a konyhában ültek és zabáltak, szó szerint. Még két srác ott ült, az egyik Maurice volt, a másik ha, jól emlékszem, Gabe.
Köszöntem a nagy rakás pasinak. Meg voltam lepődve, hogy Zoe hogyhogy nem érzi zavarba magát, egyedüli nőként. Jó, már ketten voltunk, de nekem így is kellemetlen volt kissé. Mielőtt drága mostohabátyám befoglalta volna a szabad fotelt, ledobtam oda magam, ezért Aaron kénytelen volt a szőnyegre telepedni és bekapcsolódni a tévéjátékba.
- Kevésbé intenzív a vámpírszagod. - jegyezte meg Hugh.
- Igen, Greg hazavitt, azóta nem volt mellettem. - feleltem.
- Ne értsd félre, nekem nincs bajom a Cullenekkel, csak miattad aggódom. Nem vagy se farkas, se vámpír, hogy meg tudd védeni magadat, egy törékeny kis ember vagy, ezt nem szabad     elfelejteni.
- Ne aggódj. Biztosra veszem, hogy Gregnek egyre kevésbé nehéz mellettem.
- Honnan veszed?
- Tegnap este elmentünk sétálni. - kezdtem. - És hát... csókolózás közben véletlenül megharaptam az ajkam, és elkezdett vérezni. - megrántottam a vállam. - Greg elugrott, nehogy     letámadjon, de én megkértem, hogy folytassuk. - kellemesen beleborzongtam az emlékbe. - Azt a vért, ami állandóan az ajkaim felszínére tört, ő... hogy is fejezzem ki magam –     elkeverte a nyálával és lenyelte.
- HOGY MI? - állt fel idegesen a helyéről Aaron.
- Nyugalom Aaron! Ülj vissza! Én kértem meg rá, ezért megtette! - hangom felemeltem, ezért mostohabátyám azt tette, amire kértem: leült.
- Bátor vagy, hogy ilyenre megkérsz egy vámpírt. - jegyezte meg Zoe.
- Nem bátor. Szerelmes. A szerelmes ember megbízik a párjában. Én is azt tettem, és mégis itt vagyok. - mondtam.
Hugh nem szólt egy szót sem, olyan érzésem volt, hogy megértette, amit mondtam. Érdekes egy farkas volt, az biztos. Nekem volt egy olyan érzésem, hogy tényleg jobban tették, hogy nem háborúznak a vámpírok ellen. Így legalább nem kellett ezzel a problémával is küzdeni, kevesebb volt a baj.
Kyle hívására lettem figyelmes. Megkért, hogy menjek oda hozzájuk a konyhába. Nem volt veszítenivalóm azon kívül, hogy drága mostohabátyám befoglalta a kényelmes fotelt. Átsétáltam a szobán, be a konyhába.
Leültem Kyle mellé a székre és ettem néhány darab sütit, ameddig el nem fogyott. Vidáman néztem a zabáló társaságot. Olyan vidámak voltak, mindig nevettek, hangoskodtak – és tömték magukat. Teljes ellentéteik voltak a vámpíroknak. Ők csendesek, halkak és hát sose esznek, kivétel Piji – legalábbis Crowleyben.
- Mi újság? Rég láttalak. - mondta Kyle.
- Ami azt illeti, akkor láttál utoljára, amikor be lettem mutatva ennek a társaságnak, ami már vagy két hónapja. - emlékeztem.
- Valóban. Kezdtél hiányozni.
Na puff! Ezen meglepődtem, de tényleg.
- Hát mindössze annyi lett volna, hogy eltolod magad hozzánk. - feleltem.
- Aaron olyan ritkán van otthon, mindig Piji körül ugrál.
- De ha engem akarsz látni, miért kell ahhoz Aaronnak otthon lennie?
- Nem kell, csak hát... nem tudhatom, hogy mikor van nálad Gregory.
- Ó, akkor te kapsz kéthetente kettő szabad órát. - nevettem.
- Szavadon foglak. - felelte.
Egy jó ideig a farkasoknál voltam. Gregtől kaptam egy sms-t, hogy este majd el kell mennie egy kis időre, de majd utána ott lesz nálam. Számíthatok rá, hogy előtte még meglátogat.
Egy kicsit friss levegőt akartam szívni, ezért kimentem a ház elé. Sétálni támadt kedvem, ezért szétnéztem az erdőben. Világos volt, így nem féltem attól, hogy eltévedek. Azért annyira béna nem voltam.
Éreztem, hogy nem egyedül sétálgatok, valaki volt velem.
- Ne bujkálj, tudom, hogy itt vagy valahol.
Szavamra egy fekete szerkós férfi lépett elő. Kicsit Pijire emlékezett, valamelyik nap hasonlóan volt felöltözve.
Szótlanul vártam, hogy mondjon valamit.
- A nevem Zel. - kezdte.
Bólintottam és szinte könyörögtem, hogy folytassa már.
- Nagy veszélyben vagy Bridget Crawford.
Nahát még a nevemet is tudta?
- Piji Cullen és Aaron Crawford galibát csináltak New Yorkban, beleütötték egy két dologba az orrukat, pedig nem lett volna szabad. Ezáltal az újszülöttek rád is vadászni fognak. -     magyarázta.
- Hű. - ez volt minden, amit mondani tudtam. - És mégis mit csináljak?
- Ne félj, ma este elintézem, hogy a többiek is benne legyenek a harcban és Piji úgyse harcolhat, ő majd veled lesz.
- Hol érzel te félelmet? - kérdeztem.
Elcsendesedett és közelebb jött hozzám. Egész közel járt, amikor megállt.
- Nem érzek félelmet. - döntötte meg a fejét. - Miért nem félsz?
- Ha megharapsz, csak még hamarabb leszek vámpír, és akkor tovább lehetek Greggel. Vagy ha nem is te, akkor más, nekem teljesen mindegy. - magyaráztam.
- Akkor csak arra kérlek, hogy ne beszélj erről a találkozóról senkinek.
- Ha nem szeretnéd, nem teszem. - feleltem.
Bólintott, majd megjegyezte, hogy még találkozunk, majd eltűnt.
Egy ideig néztem utána, majd visszafordultam, nehogy keressenek.
Kint még álltam egy keveset, hogy ne legyen vámpír szagom, majd visszamentem.

Aznap este Jack elment Joehoz sörözni egy kicsit, én pedig October kérésére segítettem süteményt sütni. Másodállásban lehetne cukrász is, ha akarna.
Épp előkészítettem a baracklekvárt és egy kanalat, amikor October kijelentésétől szinte megfagyott a vérem.
–     Bridget, én... tudom, hogy mi folyik Crowleyban.
Kikerekedett szemekkel meredtem rá.
–     Na és mi az? - kérdeztem.
Leült a székre, majd megtámasztotta fejét két kezével.
–     Piji, Greg és a Cullen család. Mind vámpír. Aaron, Hugh, Kyle és a többiek mind vérfarkas. Tisztában vagyok a helyzettel.
A kezemben tartott kanál a faasztalon landolt, nagyot koppant. Számat eltátottam, szemeim újra kerek formára váltottak, félelemmel megtelve.
- Ezt... honnan tudod? - dadogtam.
- Emlékszel, amikor meséltem, hogy a volt férjem hogy végezte? Tudtam, hogy vérfarkas volt, mert megosztott velem mindent és a barátai szintén megosztották velem, hogy hogyan     végezte. Két vámpír tépte szét. - nagy levegőt vett, hogy folytathassa. - Úgy támadtak rá, hogy ne vegye őket észre. Sunyin, meglepetésszerűen ugrottak neki. Esélye sem volt. -     suttogta.
Megfogtam a már asztalon pihenő bal kezét és a könnyekkel teli szemébe néztem. Nagyon megsajnáltam, volt rá okom.
- Részvétem October. - mondtam halkan.
- A vicces az, hogy mindennek ellenére nem tudom gyűlölni a vámpírokat. Itt Cullenékre gondoltam, mivel ők vegetáriánusok. Aaron pedig nem is tudja, hogy én mindent értek. Amikor elkezdett farkassá válni, szörnyen beteg volt. Hagytam, hogy szó nélkül hetekig Hughnál aludjon, Jacknek is hazudtam, hogy volt itthon, hogy beszéltünk telefonon. Drága fiamnak fogalma sem volt és nincs is arról, hogy én mindent tudok. Tegnap este Pijinek mondtam el, és most neked. Egyelőre csak ti tudjátok.
Ez a sok információ kissé megtöltötte az agyamat. Próbáltam felfogni az egészet. Egy-két percig csendben ültem és mostoha anyámat néztem, majd akkor esett le, hogy végre nem kell titkolóznom, legalább előtte nem, így falazni tud nekem, ha szükségem lesz rá. Elmosolyodtam.
- Örülök, hogy van ember, akivel mindezt megoszthatom. - mondtam.
- Milyen mesés dolog, igaz? - kérdezte.
- Az, nagyon is az.
- Akkor gondolom Forksban is vámpírok között voltál.
- Ha nem fogsz leütni, elmondom, hogy Forksban 12 vámpírral, 2 félvérrel és 1 farkassal lógtam. - nevettem.
- Hát ez nagyon komoly! Nagyszerű lehetett!
- Szuperül éreztem magam! Eleinte kicsit kellemetlen volt, elvégre majdnem csak az én szívem dobogott, és kicsit féltem is de aztán rájöttem, hogyha bántani szerettek volna, már rég nem     élnék. - magyaráztam.
- Igazad van. És mit csináltatok ott, hogy egy kicsit pontosítsunk?
- Képzeld, baseball-t játszottak! Olyan gyorsak voltak, hogy haláli unalmas hozzá képest a legizgalmasabb meccs is, amit a tévében adnak! - lelkendeztem egy kicsit.
- Azt meghiszem! - nevetett October.
Az ajtó nyitódott, Jack hazaérkezett, így a beszélgetésünknek véget ért.
Felvettük az átlagos témákat: suli, Greg, Piji és Aaron.
Egy ideig még ott voltam velük, majd visszavonultam egy kicsit a saját birodalmamba. Tanultam egy kicsit, de nem igazán tudtam figyelni a tananyagra. Zel mondatai jártak a fejemben és azon gondolkodtam, hogy mégis mi fog történni, hogy mit fognak megbeszélni. Fogalmam sem volt róla, hogy honnan tudta a nevemet. Újszülöttek rám is vadászni fognak? Na ne! Félnem kellene? - kuncogtam magamban. Mindennek ellenére átjárt valami furcsa érzés, hogy ezt nem így kellene felfognom, de nem tudtam máshogy.

Másnap Greg mindent elmesélt, amit csak hallott, amit az a fura Zel magyarázott. Valami újszülött probléma volt a dologban és én is bele lettem keverve, valószínűleg ezért is keresett fel a vámpír.
Délután Greggel elmentünk hozzájuk, egy ideig a szobájában beszélgettünk, szánt szándékkal csak puszilgatott, nehogy megint megharapjon, majd lementünk Brandonhoz, aki megint telefonon értekezletet tartott Carlisle társaságában. Leültünk a kanapéra és hallgattuk a beszámolót, majd valamennyit okoskodni próbáltam, de Greg valahogy ügyesebbnek bizonyult.
Piji megérkezett, mivel Brandon egyre sűrűbben tartott babalest. Lementünk a pincébe, Piji elfeküdt a napágy szerű bútoron, majd Brandon bekente a hasát valami krémmel és már kezdte is a vizsgálatot.
Odamentünk Greggel, hogy jobban láthassuk a picit.
- Én ezt az ultrahangot nem értem. - vallottam be. - Egybe van kuszálódva az egész és nem is egy dolog dobog ott.
- Azért, mert ikreim lesznek. - mondta Piji lazán.
Hirtelen megszorítottam Greg kezét, mindketten kissé eltátott szájjal néztük a monitort, ami Piji pocakját térképezte.
- Úristen, ikrek! - kiáltottam fel és a szerelmem nyakába ugrottam.
A többiek nevetve figyelték a reakciómat.
Nem tudtam mit csinálni, tényleg nagyon örültem a hírnek. El se tudtam hinni, hogy Pijinek babája lesz, főleg meg azt nem, hogy egyből kettő. Nagyszerű volt, leírhatatlan. Viszont nem csak én éreztem így: Greg is ugyanazon a véleményen volt, mint én. Gratuláltunk Pijinek. Alig vártam, hogy megszülessenek.