Miután Piji kijelentette, hogy terhes, köpni-nyelni nem tudtam. Olyan gyorsan kirohant a kunyhóból, hogy szinte észre se vettem. Még jó, hogy ültem az asztalnál, mert biztos a hátsó felemre huppantam volna. Így is kapkodtam a levegőt, nem tudtam, hogy mibe kapaszkodjak, így maradt az asztal.
Valahogy nem tudtam felfogni. Hogy Pijinek gyereke legyen? Hogy Aaronnak gyereke legyen? Vajon ő már tudta? És Greg? Vagy Jenny és Mark?
Egy ideig egyedül voltam. Agyamban a gondolatok össze vissza rohangáltak, így semmin nem bírtam agyalni. 100 kérdés átfutott az agyamon, de egyet se tudtam kidolgozni, mert rögtön követte a másik. Teljesen letaglóztam.
Vártam egy fél órát, majd kimentem a lakásból. Elindultam az erdő felé, amikor valami világos akármit láttam rohanni. Lelassított és közvetlenül előttem állt meg. Brandon volt az. Elmesélte, hogy Piji épp kijelenti a többieknek, hogy terhes, ezért ő visz haza. Felvett a hátára és az utcánkban lévő erdőig rohant velem.
Ott engedett el, elbúcsúztam tőle és hazatámolyogtam. Szerencsére senki nem volt otthon, így nem kellett azt hazudnom, hogy nincs semmi bajom.
Bekapcsoltam a tévét és Akontól a Beutifult hallgattam, miközben a konyhában kerestem némi ennivalót. A hűtő is teli volt és October megint alkotott némi süteményt. Nem hiába, imádott sütni, ami sosem volt gond.
Miközben ettem és táncoltam a zenére éreztem, hogy kezdek felvidulni. Körülbelül akkor kezdtem el felfogni, hogy nemsokára új csöppség fog létezni a családban. Nem hétköznapi csemete... egy félvér vámpír és egy vérfarkas keveréke. Vajon milyen lesz? Hogy fog kinézni? Miként fog viselkedni?
Egy ideig még magamban buliztam, majd mikor megláttam Octobert és Jacket, köszöntem nekik, majd felmentem a szobámba.
Kifeküdtem az ágyamra és vártam, hogy a szerelmem megérkezzen, de nem jött. Írtam is neki egy sms-t, hogyha felalélt a hír után, eljöhetne hozzám, mert szörnyen hiányzik. Két perc múlva már az erkélyajtón kopogtatott.
Miközben odamentem az ajtóhoz és kinyitottam neki, az arcát figyeltem.
Olyan ideges és dühös, valamint félelemmel teli volt, hogy beleremegtem.
Mikor bejött hozzám, halkan köszönt és magához ölelt. Valamiért volt egy olyan érzésem, hogyha tudott volna sírni, eleredtek volna a könnyei.
–     Mi a baj? - suttogtam aggódóan.
Még jobban magához szorított, így még inkább éreztem, hogy valami baja volt.
Én tudtam sírni, és az aggodalomtól hozzá is fogtam.
Hideg bőrén megérezte az én forró könnycseppjeimet és még nagyobb adag aggodalmassággal nézett rám, mint én őrá.
–     Mi a baj? - ismételtem a kérdést elcsukló hangon.
Megint nem válaszolt, csak megcsókolt. Arcának hideg bőre érintette az én meleg, könnyekkel telített arcomat, reszketni kezdtem a félelemtől, hogy valami nagy problémája lehet.
–     Könyörgöm szólalj meg! - kértem.
Rám nézett gyönyörű szemeivel, kezeivel végigsimította a vállaimat.
–     Piji... terhes.
–     Tudom.
–     Egy farkastól!
–     A mostohabátyámtól! - hangsúlyoztam.
–     Egy farkas. - sóhajtott.
–     Olyan, mintha én lennék terhes tőled. - sírtam el magam.
–     Nem baba, nem ugyanaz.
–     Nem, mert én nem egy ellenséges törzsből származom, hanem a táplálékotok fajából! Csak ennyiben másabb.
–     Ne csináld, kérlek.
–     Nem Greg! Te ne csináld ezt! Csak próbáld meg elfogadni, hogy a testvéred terhes a szerelmed mostohabátyától! Nem kérem, hogy legyetek puszipajtások Aaronnal, de legalább a szeretteid kedvéért tedd meg, hogy nem utálod, amiért más fajból tartozik mint te! - vágtam a fejéhez.
Fájdalmasan leült az ágyamra, nagyokat sóhajtott. Fájt a szívem, amiért így beszéltem az egyetlenemmel, és már mellé is ültem az ágyra, bocsánatot kérni.
–     Ne haragudj. - suttogtam a fülébe, miközben fejem a vállán pihent. - Bunkó voltam.
–     Nem Bridget... Totálisan igazad van. Inkább te ne haragudj, amiért ilyen hülyén és gyerekesen viselkedtem.
Megpusziltam a vállát, majd az arcát, had érezzem hideg testét.
Magához ölelt, beleszagolt a frissen mosott hajamba. Egy ideig csendben ültünk az ágyamon, csak a kopogtatásra hagytunk fel a nyugodt pihenéssel.
Kimentem a szobából, amikor megláttam Aaront az ajtóban állni.
Átmentem vele a szobájába, hogy beszélhessünk egy kicsit.
–     Mi volt ez a hangos beszélgetés?
–     Hallottad, hogy mit beszéltünk? - kérdeztem.
–     Nem értettem, de hallottam, hogy nem nyugis a téma.
–     Hát csak volt egy kis nézeteltérése Pijivel én pedig igazat adva a szerelmednek, beszéltem Greggel.
–     Bántotta Pijit? - kérdezte dühösen.
–     Nem, dehogyis. Nincs semmi baj. De most visszamennék hozzá. - elindultam az ajtó felé, majd még mielőtt kinyitottam, megfordultam. - Ja és gratulálok a babához. - mosolyogtam.
Ki akartam nyitni az ajtót, de Aaron mellettem termett és komolyan nézett rám.
–     Milyen babához?
Értetlenül figyeltem feldúlt tekintetét, válaszolni se tudtam. Azt hittem, hogy ő már régen tudja ezt a dolgot. Úgy látszott, elszóltam magam...
–     Milyen babához? - hangja erősebb volt, kezeivel a vállaimat fogta és a falhoz nyomott. Megijedtem tőle.
Nem mondtam neki semmit, félelmemben alig tudtam megszólalni. Elengedett és futott az erkélyajtajához. Mindkettőnk szobája úgy foglalt helyet az emeleten, hogy az utcára nézett. Mintha félbe vágtuk volna az emeletet. Az egyik felén a két szoba, Aaron szobája mellett még a fürdőszoba, tehát a szobák elfoglalták a teret L alakban, pontosabban fordított L alakban. Tehát ő is ki tudott menni az erkélyre a saját ajtaján, meg is tette. Kiszáguldott és eltűnt a semmiben. Értetlenkedve néztem utána, majd megrántottam a vállam és visszamentem Greghez, aki még mindig az ágyon ült, látszólag gondolkodott.
Most ő kérdezett.
–     Mi a baj?
–     Aaron... eljárt a szám.
–     Mit mondtál? - megijedt.
–     Azt, hogy gratulálok a babához. De nem tudtam, hogy Piji neki még nem mondta el. - vallottam be.
–     Lehet, hogy Piji bajban van. - ugrott fel az ágyról.
–     Nem! - megálltam előtte. - Nincs semmi baja! Aaron szereti és nem fogja bántani! Se őt, se a gyereküket!
Idegesen ült vissza az ágyra. Bele kellett törődnie, hogy nem engedtem, hogy elmenjen a kunyhóba. Én bíztam Aaronban és tudtam, hogy nem ártana Pijinek.
Leültem mellé és igyekeztem megnyugtatni. Megkértem, hogy csak most az egyszer próbáljon meg megbízni Aaronban.
Úgy viselkedtem, mintha minden rendben lett volna és bár úgy is volt, Greg ezt nem érezte. Én viszont nyugodtan feküdtem le aludni. Megadtam azt a bizalmat a szerelmemnek, amit megérdemelt. Tudtam, hogy nem hagy ott este. Igazam volt, jól tudtam.

Másnap reggelt írtam egy sms-t Aaronnak, hogy nyugtasson meg, hogy minden rendben van. Fellélegeztem, amikor rövid időn belül jelzett a telefonom és olvastam, hogy tökéletesen jól vannak. Gregre néztem aki még mindig kissé idegesen nézett engem. Meg kellett nyugtatnom.
–     Minden rendben van.
Hatalmas kő esett le a szívéről, arcára mosolyt szabadított.
Lágyan megcsókolta az ajkaimat én pedig kipihenten hozzábújtam.
Sajnos az eszembe juttatta, hogy nekem még meg kell írnom a matek témazárómat, ezért miután felhoztam magamnak némi ennivalót, nekiláttunk a tanulásnak. Nem mondom azt, hogy megértettem, de kapizsgáltam valamit.
Hálás voltam Gregnek, amiért segített nekem.
Hétfőn fáradtan ébredtem. A hétvége megjáratta az agyamat, Aaronnal nem találkoztam, így beszélni se tudtunk arról, hogy történt.
Mivel hét ágra sütött a Nap, Greg és a többi testvére nem mehettek suliba, így megkértem apát, hogy vigyen el. Ő még újságot olvasott, ameddig én felöltöztem. Fehér nadrágomat belebújtattam a sípcsontig érő, szőrös csizmámba, a fehér, fekete feliratos, „Ma nem osztok autógrammot!” felsőmet is kikotortam a szekrényemből. Az új koronás hajráfomat, amit Gregtől kaptam, beletettem a hajamba, majd elkészülve lesétáltam a többiekhez.
Jack torkán megakadt egy falat reggeli, én pedig azt hittem, hogy a csizmám miatt. October is nagy szemekkel nézett rám. Mi van?
–     Biztos ezt a nadrágot akarod felvenni a suliba? - kérdezte apa.
Hát tényleg ennyire fáradt voltam? A fehér nadrágom igazából tiszta kosz volt, egy-két helyen megszakadva. Az én szemeim is kikerekedtek.
–     Az hiszem, nem. - mondtam majd visszatámolyogtam a szobámba.
Tényleg ennyire figyelmetlen vagyok, ha nincs velem Greg? - tűnődtem.
Beértem a ciklámen színű nadrágommal is, amin kissé provokatív felirat volt a fenék résznél: Fuck me!
Nevettem a reakción, amit apámék levágtak nekem, de utána már meg se szólaltak. Apa bevitt a suliba, a bejárat előtt szétváltunk. A karácsonyra kapott Ipodomon hallgattam Kelly Clarkson My life would sucks without you című számát, amikor elment mellettem Miss Donawan és az öltözékemet becsmérelte. Nem hallottam, hogy mit mondott, a zene bömbölt a fülemben, így csak elégedetten a képébe vigyorogtam. Talán őt ez idegelhette és kirántotta a fülesemet. Felháborodva néztem rá.
–     Mégis mit képzel?
Nem mondott semmit, csak karba tett kezekkel nézett rám.
–     Kislányom, nem elfogadható ez a nadrágfelirat! - célzott a provokatív szövegre.
–     És? Kit érdekel?
–     Mégis mit képzelsz magadról? Ki vagy te?
–     Nem ismer? Akkor bemutatkozok, Bridget Crawford vagyok.
Amire emlékszem, az egy hatalmas csattanás volt és sajgott az arcom.
A diákok körénk gyűltek én pedig visszadugtam a fülesemet, majd még hangosabbra húztam a zenét. Belevigyorogtam a képébe, mire még idegesebb lett. Újabb pofonnal akart megjutalmazni, de elkaptam a karját és nekiálltam vele „verekedni”. Mielőtt Crowleybe költöztem, harcművészetet tanultam, de nem akartam a földre teríteni, így elkaptam a szőke haját és ahogy tudtam, húztam.
Már majdnem a földön volt, amikor láttam, hogy a körülöttünk lévők elszáguldanak. Felnéztem és az igazgatóval találtam szemben magam.
–     Hű. - ennyit tudtam hozzá szólni komor tekintetéhez.
Az igazgatói irányába mutatott, én pedig elindultam. Nem néztem hátra, hogy ne lássam a liba kárörvendő mosolyát, de tudtam, hogy nem csak én leszek megszidva. Az iroda előtt fordultam csak hátra hogy lássam, követ e egyáltalán.
Hát vagy a hátsómat nézte, vagy a feliratot rajta, de szerintem inkább az előbbi.
Bementem a szobába, helyet foglaltam, majd vártam a kérdést, amit eléggé hamar meg is kaptam.
–     Mi volt ez?
–     Kezdhetem?
–     Igen.
–     A mélyen tisztelt matek tanárnő nem tudta díjazni a felszerelésemet, azért motyogott valamit, de én nem hallottam, mert zenét hallgattam, ezért csak mosolyogtam rá, erre lekevert egy pofont. Nem akartam folytatni, ezért csak visszatettem a fülesemet és hangosabbra vettem a zenét, újból mosolyogtam, hogy megmutassam, mennyire nem érdekel a véleménye, erre még egy pofont akart adni, de nem engedtem meg, és elkezdett ütni hogy engedjem el a karját én meg belekaptam a hajába. Elfogott a düh és nem bírtam abbahagyni, mintha kötelező volt, úgy húztam a föld felé. - sóhajtottam.
Mindenben igazat mondtam, főleg az utolsókban.
–     Értem. - leült a székére. - Mit csináljak veled, te lány?
–     Bármit, csak ne rúgjon ki. - kértem.
–     Nem verekszünk tanárral! - kicsit felemelte a hangját, de nem kiabált. - Azt hiszem ebből tantestületi lesz! Vigyázz, ne provokáld magad! Még egy tantestületi és mehetsz fegyelmi tárgyalásra! Azt pedig nem teszed zsebre!
–     Oh...
–     Oh nélkül is, Bridget. Most pedig menj órára.
–     Megteszi, hogy beszél Miss Donawannal is és nem engedi el a füle mellett, hogy felpofozott azért, mert mosolyogtam rá?
–     Ő se marad büntetlenül.
Vigyorogva álltam fel a székről, köszöntem, majd elindultam a terem felé, ahol az első óra volt tartva. Leültem az egyetlen szabad helyre, szerencsétlenségemre Josh mellé, és bambultam ki a fejemből.
–     Hogy te mit kapsz az előbbiért?! - vigyorgott.
–     Csak egy tantestületit. - mosolyogtam vissza.
–     Te ilyen rossz kislány vagy? Mióta?
–     Amióta meghalt anya. - sóhajtottam.
–     Ne haragudj. - Josh hangja együtt érző volt.
–     Semmi gond. - nyugtattam.
Meglepődtem, amikor átölelt, de nem zavart. Kedvességből és együttérzésből tette, nem azért, hogy engem idegesítsen, vagy kigúnyoljon.
Rezgett a mobilom, minden valószínűséggel Greg írhatott sms-t.
Mikor megnéztem, csalódtam: Jack volt.
    Kislány! Az teljesen oké, hogy én is kikészítettem néhány tanáromat, de   verekedni nem volt szokásom velük! Ebből azért vegyél vissza! Nem úszod meg szobafogság nélkül! Nyugodt lehetsz, hogy nem rúgnak ki!
                                          Puszi, apa.
Csak ekkor jutott eszembe, hogyha hazamegyek még a család rosszalló tekintetével is számolnom kell. Tényleg igaza volt Jacknek az sms-ben. Örülhetek, hogy nem csapnak ki a suliból. Több ilyet nem engedhetek meg magamnak! - döntöttem el.
Szünetben a barátaimmal lógtam. Kezdtem csodálkozni, hogy még szóba állnak velem azok után, hogy alig foglalkoztam velük. Ők mégis voltak olyan jószívűek, hogy elnézték nekem. Jót nevettem a történteken, igazi vagány csaj lettem a szemükben, pedig ezt nem akartam. Nem voltam én minden pillanatban vagány.
Megint rezgett a telefonom, a kijelzőn kiírta, hogy Greg a hívó.
–     Szia! - azonnal felvettem.
–     Szia baba. Mi történt? Fent voltam a szobádban, amikor hallottam Jacket telefonálni. Idegesnek tűnt.
–     Hát az a helyzet, hogy verekedtem Miss Donawannal.
–     Egy tanárral? - meglepődött.
–     Azt hiszem, tanár.
–     Kicsim! Szerintem nem érdemes ilyennel szórakozni! Örülj, hogy legalább az ő csoportjából ki lettünk véve. Ne akard kirúgatni magad!
–     Nem akartam! Az ő hibája!
–     Mit csinált?
–     Felpofozott!
–     TESSÉK? - hangja hirtelen ideges volt.
–     Jól hallottad...
Beszélgetés közben a barátaimat néztem. Vigyorogva nézték, ahogy telefonáltam Greggel. Fehér kezeimet néztem. Kicsit remegtek.
–     Majd elintézem én! - hallottam bosszankodni.
–     Ne, kérlek ne csinálj semmit!
–     Nyugi, nem csinálok semmi rosszat!
–     Jól van.
A csengő szólt én pedig elköszöntem Gregtől. Azt mondta, hogy otthon vannak és unatkoznak. Bár Pijit nem lehetett tudni, hogy merre volt, Mark és Jenny elszórakoztak, Brandon pedig minden valószínűséggel a dolgozó szobájában foglalta el magát. Kicsit sajnáltam végül is. Carlislenek ott volt Esme, viszont Brandon egyedül volt, bár nem teljesen, de még a gyerekei se voltak a sajátjai.
Borzasztó érzés lehetett neki.
Az egész nap teljesen unalmas volt, Gregék nélkül unatkoztam, bár Vanessáék nagyon örültek, hogy velük lógtam végig.
Haza egyedül mentem, mivel Jack úgy gondolta, direkt nem jön értem, legalábbis én úgy éreztem. Nem zavart végül is, viszont az, hogy Josh hazakísért gyalog, az kissé bosszantóbb volt. Szerettem gondolkodni, ha magamban voltam, az pedig olyan ritkán volt. Bár nem rajongtam érte, hogy hazáig sétált velem, mégis jól elszórakoztatott. Végig hülyéskedett, ki is nyilvánítottam neki, hogy rendkívül fárasztó a személyisége.
Otthon mindenki a legnagyobb nyugalomban volt. Szerencsémre nem ugrottak neki a torkomnak, de nem is álltak le gratulálni.
Köszöntek, majd October megkért, hogy üljek le. Letettem a táskámat a ládára, én pedig helyet foglaltam az egyik széken. Vártam az osztást.
–     Nem vagyok az anyukád Bridget, de olyan, hogy a tanárral verekedjen, még Aaronnak sem engedtem meg.
Nem feleltem, csak lesütöttem a szemem. Mintha szégyelltem volna, amit tettem az iskolában, közvetlenül első óra előtt.
–     2 hét szobafogság, egyrészt, másrészt a két hét alatt nem jöhetnek hozzád a barátaid, ezáltal Cullenék sem.
Na ennek már kevésbé örült a fejem.
–     Tessék? - a kérdés kicsúszott a számon – felháborodva.
Persze ez nem gátolt meg abban, hogy találkozhassak velük. Milyen jó, ha az ember párja és legjobb barátja vámpír!
Miután kellően „megszidtak”, táskámat a vállamra kapva mentem fel a szobámba. Greg már ott várt, az ágyon fekve. Bezártam az ajtóm és beugrottam mellé. Miután kellően összepuszilgattam fehér, hideg bőrét, ő is megígértette velem, hogy nem húzom ki a gyufát a suliban és nem rúgatom ki magam.
Feleslegesen elmondtam neki a büntetésem, mivel jó füleivel mindent hallott.
–     A múlt héten Jack olyat mondott nekem, amire sose gondoltam volna. - kezdtem bele a mesélésbe.
–     Na és mi az?
–     Azt mondta, hogyha leérettségiztem és még mindig úgy fog dúlni közöttünk a szerelem, mint most, vagy még akár ennél is jobban, nem haragszik meg, ha összeköltözünk, pontosabban ha elköltözök innen.
–     Ez most komoly? - szája széles mosolyra húzódott.
–     Az! - feleltem.
Magához ölelt, boldogan nevetett. Azt hiszem arra gondolt, hogy ennél sokkal nehezebb lesz rávenni az ősömet, hogy elköltözhessek.
Nagy nehezen összeszedtem magam és nekiálltunk tanulni. Egyrészt szerencsém volt, hogy a világ leghelyesebb, okos pasija tanított, másrészt ott volt a képessége is. Miután megértette velem, hogy miért 2x és nem 4, rákérdeztem arra, ami foglalkoztatott.
–     Beszéltél Pijivel?
–     Igen. - rám nézett.
–     És, mit mondott?
–     Eleinte haragos volt, de aztán megbeszéltük, hogy én csak féltem és azért nem akartam ezt az egészet közte és Aaron között. Megígértem neki, hogy megpróbálok megbízni a választottjában, ha már ő is bízik az enyémben. - elmosolyodott a végén.
–     Örülök neki. - feleltem, majd hozzábújtam.
Tényleg örültem, hogy megbeszélték Pijivel a nézeteltéréseiket. Így nem csak én érezhettem jól magam a társaságban, ha mindhárman ott voltak, hanem már Piji is. Az pedig egy másik dolog, ha Greg csak tettette, hogy nincs semmi baja, de legalább nem voltak kellemetlen csendek. Hálás voltam neki ezért.

Másnap egyedül voltam otthon. Jack és October elmentek bevásárolni, ami az én édes, hatalmas étvágyú farkas mostohabátyámnak köszönhető, mivel a teli hűtőt is rövid idő alatt kiürítette. Még szerencse, hogy apa a vállalkozói munkájával elég jól keresett és October is elvolt a lakberendezés mellett a szakácskönyvek írásával. Fent voltam a szobámban, regisztráltam valami online beszélgetős programba és régi, még a volt városomban lakó barátaimat felvettem partnereknek. Mindössze tíz embert vettem fel, ebből négyen szinte azonnal visszaigazolt és beszélgetni kezdtem velük. A hecc kedvéért beállítottam a képemhez, amikor Forksban voltunk és Rosalival, Emettel, valamint Greggel pózoltunk a kamerának. Át is küldtem egy képet magamról, valamint egy másikat, amin Greggel ketten voltunk. Igazán boldog voltam, amikor olyan kommentárokat kaptam, hogy: áááááááááááááá ő a te barátod? Vagy hogy: úúúúúúúúúristen! Ezt nem tudom elhinni! Annyira helyes!
Hát igen, büszke voltam rá, áldottam a sorsot, amiért az enyém lehetett. Azért az kissé rosszul esett, hogy nem tudták elhinni, hogy nekem sikerült összeszednem egy ilyen tökéletes fickót. Miért ne sikerülne? Hisz' nem voltam bányarém sosem. Ettől az egytől tényleg nem lettem boldogabb.
Ajtó nyitódást és csapódást, valamint Aaron hangját hallottam, ahogy köszönt.
–     Fent vagyok! - kiáltottam.
Rövid időn belül két alakot láttam az ajtómban: Pijit és Aaront.
–     Szia kiccsaj – köszönt Piji. - Aaronnak sikerült elráncigálnia ide. Be szeretne mutatni Octobernek és Jacknek úgy, mint a csaja.
–     Igazán? - felvontam a szemöldökeimet, eltűnődtem és bocsánatkérő arccal néztem rá. – Piji, fogalmam se volt arról, hogy még nem mondtad el neki. Ne haragudj.
Elmosolyodott és hatalmasat nevetett. Kicsit elkezdtem félni. Mi a francon röhög már megint? Tényleg kezdtem hülyének érezni magam.
–     Semmi baj, látod élek.
–     És? Mit szólt hozzá? - céloztam Aaronra.
–     Először lebaszta a fejem, aztán meg... - aranyosan elpirult. - Khm, nos igen... örült neki.
–     Szóval ismét lefeküdtetek. - gondolkoztam hangosan. - Ez ilyenkor nem veszélyes?
–     Lehetséges. - felelte lazán.
Aaron jelent meg Piji mögött, óvatosan átölelte barátnője derekát és a vállára hajtotta a fejét. Elmosolyodtam rajta, olyan jól néztek ki. Eszembe jutott, hogy vajon ha Greg véletlenül teherbe ejtene, mi is ilyenek lennénk?
–     És örülj barátnőcském, - zökkentett ki a gondolatmenetből. - a szerelmed is bocsánatot kért. Amúgy se haragudtam rá nagyon, ez vigasztaljon. Féltékeny volt, ennyi. Régen szerettük egymást...úgy.
Szemeim kikerekedtek. Teljesen ledöbbentem, és ez a döbbenet ki is ült az arcomra. Piji észrevette, és mielőtt kérdezhettem volna, kimentek Aaronnal a szobából. Hát ez nem igaz! Ne már! Miért?! - teljesen elveszítettem a kontrollt magam felett, mivel elindultam volna az ajtó felé, először összeestem.
Össze kellett szednem magam, mivel apuék megérkeztek. Lesétáltam a konyhába, vigyorogtam, mint a tejbe tök, egyrészt a látszat kedvéért, másrészt mert tényleg örültem, hogy Aaron végre felvállalta Pijit. A hűtőből öntöttem magamnak kólát egy két decis pohárba, majd szívószállal iszogatni kezdtem.
Aaron kérésére én is átmentem a nappaliba, ahol October és Jack már a kanapén ülve várták, hogy mit akar mondani. Leültem az egyik fotelba törökülésben, majd a kólámat iszogatva vártam a fejleményeket.
–     Anya, Jack. Szeretnék bejelenteni nektek valamit. Pijit ugyan már ismeritek, de szeretném, ha tudnátok, együtt járunk...
Elmosolyodtam, és ahogy észrevettem, apuék is.
–     És a közeljövőben szeretném feleségül venni.
Upsz! Félrenyeltem a kólámat. Apám és a felesége kikerekedett szemeit néztem, ők se számítottak erre. Sőt! Ahogy elnéztem, még Piji sem. Mintha kissé rosszul lett volna, váratlanul érte ez a hír. Aaron is észrevette, hogy valami nincs rendjén, felkapta Pijit és felfutott vele a szobájába. Jack szaggatottan megkérdezte, hogy hívja e Brandont, de Aaron elutasítja a kérést.
Hárman voltunk a nappaliban. October még mindig maga elé nézett, apa a lépcső feljárónál állt és felénk fordult én pedig szürcsöltem a poharam alján helyet foglaló kólát. Miután hangosan kiszürcsöltem az üdítőt, letettem az előttem lévő kis asztalra a poharat. Akkor esett le az egész.
–     Te jó ég! - ugrottam fel, mire mindketten rám néztek. - Hahó! Aaron feleségül fogja venni Pijit! Tök jó! - kiabáltam boldogsággal a hangomban, mosolyogva.
Azt hiszem, végre October és Jack is felfogta a történteket, ujjongva ölelték át egymást, majd engem is. Bár a levegő alig érte el a tüdőmet, mégse foglalkoztam vele. Miután megszabadultam a fogásból, az első egy jó nagy levegő volt, majd egy hatalmas nevetés. Rettentő boldog voltam.
Csengettek az ajtón. Önként vállalkoztam rá, hogy kinyitom.
Greg állt ott, mosolyogva. A nyakába ugrottam, amitől eléggé meglepődött.
Ő még nem tudta, hogy mi a helyzet, de nem is akartam elmondani neki, majd Piji elmondja, végül is róla szól. Jut eszembe, Piji!
Elengedtem Greget és már komolyabban néztem rá. Gyönyörű arcáról eltűnt a mosoly, átadta a helyet az aggodalomnak. Mondtam neki, hogy majd este elmondom, majd beinvitáltam. Még ő sem volt bemutatva apuéknak, mindig az ablakon vagy az erkélyajtón keresztül jött be a házba és bár tudta Jack és October is, hogy járunk, bemutatni még nem mutattam be. Hát ha már előttem Aaron is megtette Pijivel, akkor én is belekezdhetek.
–     Apa, October, tudom, hogy tudjátok, hogy Greggel járunk de azért én is bemutatnám, mint szerelmemet. - mosolyogtam.
–     Hát persze, már vártuk. - vigyorgott apa. - Heló, Greg!
–     Üdv, Mr Crawford, Mrs Crawford. - köszönt udvariasan Greg.
–     Csak Jack és October. - mosolygott October is.
–     Jack és October - ismételte szerelmem.
Felmentünk a szobámba, de már nem zártam be az ajtót. Tudták, hogy ott van, nem volt tervükbe zaklatni minket. Greg elfeküdt a kényelmes ágyamon, majd kérdően nézett rám.
–     Mi volt a gond az ajtóban?
Sóhajtottam. Mégis mit mondjak neki? Hogy nagyon rossz kedvem van, amiért kb. száz évvel ezelőtt Pijivel volt együtt? Hát mást nem tehettem.
–     Zavar – hogy – te – és – Piji – régen... - mondtam szaggatottan, de nem bírtam befejezni, a szememben gyülekező könnyek meggátolták.
Én még mindig az ágy előtt álltam, ott zokogtam, Greg pedig azonnal mellettem termett. Átölelt hideg karjaival, amitől megborzongtam. Mindig ez volt  a reakcióm. Kellemes borzongás.
–     Ami volt, elmúlt. Már nincs semmi köztünk. - próbált nyugtatni.
–     Azért voltál annyira féltékeny Aaronra. - suttogtam.
Leültetett az ágyra, kezei közé fogta arcomat s mélyen a szemeimbe nézett.
–     Nem féltékeny voltam, hanem dühös. Szerettem régen Pijit, tudtam, hogy mi kell neki, mire van szüksége, és most is szeretem, de már mint csak egy testvért szokás szeretni, és féltettem, hogy mindazt Aaron nem tudja neki megadni. Belátom, hogy tévedtem.
Még mindig könnyeztem. Muszáj volt feltennem neki a kérdést.
–     Mennyire szeretted régen?
–     Annyira, mint most. Talán egy kicsit jobban, de szerelmes sose voltam belé, és ő se belém, jól tudom.
–     Lefeküdtél vele?
–     Igen.
–     Tudtam. - ez volt az a válasz, amit sose akartam hallani.
Nem bírtam a szemébe nézni, csak vettem egy nagy levegőt és átölelve hideg testét sírtam tovább. Az életem szerelme, aki nélkül élni se tudnék, a legjobb barátnőmmel járt vagy száz éve. Régen volt, mégis fájt nekem, hogy megtörtént. Hogy tudnék úgy lefeküdni vele, hogy az eszembe van, hogy régen Piji volt a helyemen? A könnycseppek lefolytak az arcomon, egyenesen Greg hideg kezeire.
–     Ide figyelj! Soha, senki iránt nem éreztem úgy, mint te irántad, és nem is fogok ! Csak te vagy nekem, te vagy a mindenem! Nem számít, hogy mi volt! Nem számít, hogy körülbelül száz évvel ezelőtt egyetlen egyszer lefeküdtünk Pijivel! Nem számít!
Felkaptam a fejem, ránéztem.
–     Egyetlen egyszer?
–     Igen, de nem... úgy értem...
–     Mi történt?
–     Nem volt az kimondott lefekvés...
–     Mert hogy?
–     Nem ment köztünk és abbahagytuk. Megbeszéltük, hogy mi csak testvérek vagyunk és ez így is fog maradni mindig.
–     Ezek szerint...? - megakadt a hangom.
–     Nem. - mosolygott.
Tudta, hogy mit akartam volna kérdezni, és már adta is rá a választ. Teljesen megkönnyebbültem. Mintha egy hatalmas kő esett volna le a szívemről.
Hirtelen, erőből átöleltem, így hátradöntöttem az ágyon. Rajta feküdtem, egy kicsit szemeztünk, majd megcsókoltam. Még ilyen meghitt pillanatban sem lehettünk kettesben, kopogás után Piji és Aaron azonnal bevonultak a szobámba, meg se várták, hogy kiszóljunk. Kicsit zavarban voltam, és egy kis düh is kiült az arcomra, de a mostohabátyámat és menyasszonyát ez egy cseppet sem zavarta.
Aaron leült a hintaszékembe, míg Piji mellénk ugrott az ágyra. Leszálltam Gregről és a földet néztem, hogy nem igazán lássák a vörös fejemet, sikeresen.
Beszélgettek valamit, Greg gratulált a nemsoká bekövetkező házassághoz és a babához. Hangján éreztem, hogy komolyan mondta és nem csak Piji miatt, vagy akár miattam. De azért jól esett. Odamentem Aaronhoz és beleültem az ölébe, majd átöleltem és én is gratuláltam neki. Furcsa érzés volt, még sosem gratuláltam senkinek ilyen ügyben.
Greg Piji hasára tette a kezét.
–     Na és hogy fogják hívni?
–     Hát még nem tudom. - mondta őszintén Piji.
–     Én szívesen segítek. - ajánlottam fel. - Ha fiú lesz, mi lenne, ha összevonnánk az apukák neveit és akkor lehetne mondjuk Brajack! Jó, tudom, Aaronnak nem igazi apja Jack, de most hogy hangzana az, hogy Branoct? Vagy az jobb lenne? - hangosan gondolkodtam, már megint.
–     Nekem mindkettő bejön. - állapította meg Aaron.
–     Majd meglátjuk. És ha lány lesz, akkor meg... mondjuk Száva! - lelkendezett Piji.
–     Száva? - kérdezte Greg.
–     Aha. - helyeselt Piji.
–     Nekem bejön. - jegyeztem meg.
Beszélgettünk még egy sort erről a gyereknév témáról majd arról, hogy hogyan fog kinézni, hogy fog viselkedni, mit fog enni vagy inni meg ilyesmi.
Aztán szóba jött a házasság téma is. Benne voltam, hogy mehessek Pijivel ruhát nézni és megígértettük vele, hogy szép, esküvőhöz megfelelő ruhát fog venni, nem egy mindenféle színű, vagy mindenféle mintázatú ruhát, acélbetkós bakkanccsal. Hangosan nevetve ígéretet  tett nekünk.
–     Várjunk csak! Ha a tavaszi szünetben lesz az esküvő, akkor meg kell hívni a forksi rokonságot is! - ujjongtam.
–     Bridget, erre mennyi idő volt rájönnöd? - kérdezte lefáradva Aaron.
–     Nem mértem az időt. - nevettem.
A gyűrűmre néztem. Végre újból láthattam a nagy családot, legfőképpen Emettet és Rosaliet. Az ők érkezésüknek örültem a leginkább.

Kedden megírtam a matek dolgozatot. Mivel négyes lett, a tanár kihívott a táblához is, hogy oldjak meg néhány feladatot, mivel eléggé furcsa, hogy egy egyes témazáró után írok egy négyest. Én tudtam, hogy Greg volt a segítség számomra, ő azonban arra gondolt, hogy puskázhattam, így le akart tesztelni.
Én viszont minden feladatot jól megoldottam a táblánál is, egyet kivéve, amit a dolgozatban is elrontottam. Sebaj, legalább bizonyítottam mások előtt is.
Mr Jones kinyitotta a naplót és beírta a négyest. Megköszöntem, majd magamra büszkén a helyemre mentem.
–     Mondtam, hogy Miss Donawan pofára osztályoz. - jegyeztem meg.
–     Nézd, Bridget. Lehet, hogy igazad van, de Miss Donawan akkor is tanár, neki nagyobb a szava az iskolában, mint neked. Ezt ne felejtsd el.
Egyetértően bólintottam.
Azért mégis jól sikerültek az utóbbi napjaim. Az iskolából se rúgtak ki, Greggel is megbeszéltük a dolgokat, bár jobb lett volna nem tudnom róla, mégis örültem neki, hogy letisztáztuk. Jack már az elején elfelejtette a büntetésemet, mivel Greg eljöhetett hozzám, sőt még nálam is alhatott, életemben először.
Mégiscsak az én apám a legjobb a világon!