A téli szünetnek hamar vége szakadt. A karácsonyt csak meg kellett ünnepelni és minden kérésem ellenére nemhogy az én családom, de még Cullenék is elhalmoztak ajándékokkal. Apuéknak azt mondtam, hogy átverés áldozata lettem, mert amikor egy napot Gregéknél voltam, tényleg nem adtak ajándékot, csak így, utólag. Jack persze elhittem, így simán rendben volt minden.
Újból kezdődtek a szürke hétköznapok, legalábbis a barátaim szemeikben.
Számomra minden egyes nap, minden pillanat ajándék volt, mert teljesen másmilyen életet élhettem, mint amire gondoltam valaha is.
Az ébresztőm csörgött én pedig Greghez bújtam, vagyis akartam bújni, mivel ő már költött, hogy készülődjek. Természetesen kettesben maradt volna velem, de mindig meg volt vele áldva, hogy mennyire fontos a tanulás.
Kikászálódtam az ágyból, kértem pár percet emberi teendőkre, ameddig ő hazafutott, szó szerint, a kocsijáért. Mikor visszacsászkáltam a szobába, egy papírt láttam az ágyamon. Ez hirtelen felelevenítette az első napomat Crowleyban. Kicsit meg is ijedtem arra gondolva, hogy ezt talán nem Greg írta.
Széthajtottam a lapocskát és visszatartott levegővel olvastam:
    „15 perc és itt leszek!
            Csók: Greg.”
A szívemről egy hatalmas kő esett le. A levegőt is kifújtam és már indultam is a szekrényem felé. Gondoltam mutatok magamból egy kis újat az iskolatársaimnak is, azért még őrültebb módon öltöztem fel.
Citromsárga hosszúnadrág, fekete bokacsizma, lila hosszú ujjú, rózsaszín „Mad girl” felirattal, egy piros kiskabát, aminek rövid az ujja és körülbelül a mellem alatt véget ért.
Hajamat kivasaltam és a fejem tetején kötöttem össze egy zöld, pamacsszerű hajgumival. Ahogy észrevettem, az utóbbi időben szépen megnőtt. Még így, felkötve is majdnem a hátam közepéig ért. Eldöntöttem, hogy hiába fázok, akkor is így leszek. Túl jól néztem ki ahhoz, hogy eltakarjam – állapítottam meg a tükörben figyelgetve magamat.
A táskámat a hátamra kaptam és lesétáltam reggelizni. Apa már elment dolgozni, Aaron még aludt, October pedig feldobva mászkált a konyhában, nekem reggelit készítve. Láttam rajta, hogy éppen csak kiugrott az ágyból, mivel még a hálóingjében volt, és karikákat fedeztem fel a szemei alatt.
Mi tagadás, így is eléggé jól nézett ki.
Köszöntem neki, mire ő is köszönt és vidáman tette az asztalra a tál müzlit, majd felöntötte kakaóval. Tudta, hogy imádom.
Miközben reggeliztem, kopogtattak az ajtón. Én az órára nézve levettem, hogy Greg megérkezett. October viszont nem tudta és sietett ajtót nyitni.
Kicsit kellemetlenül érte, hogy egy szál hálóingben flangál, Greg pedig az ajtóban mosolyog csábosan. Zavartan beengedte, miközben udvariasan megkérdezte, hogy eszik e valamit. Greg nemmel felelt, azt állította, hogy reggelizett otthon.
Én csak mosolyogtam ezen a megállapításon, mivel én tudtam jól, hogy Gregnek nem szokása enni. Gyors bekanalaztam a müzlit, majd jelezve, hogy mehetünk.
Greg felállt az asztal mellől, majd köszöntünk Octobernek, aki látszólag még mindig zavarban volt, és már mentünk is a suliba.
Beültünk a kocsiba, útközben pedig meg lettem dicsérve, hogy az öltözetem megint magasan veri a biztosítékot. Én csak nevettem rajta, mert nekem nagyon is tetszett. Ez voltam én, ha valakinek nem tetszett, nem volt kötelező engem figyelembe vennie. Mikor megérkeztünk a sulihoz, leparkoltunk, akkor vettem figyelembe, hogy Piji, Jenny és Mark egy dzsipnek támaszkodva néznek minket.
Miközben mosolyogva odasétáltunk hozzájuk, elismerően bólogattam Piji újabb őrült trendjének. Fekete, acélbetkós cipő, fehér, vastag harisnya, egy bőr mininadrág, egy fehér atléta, amit egy fekete, hosszú, körülbelül térdig érő bőrkabát próbált eltakarni, valamint egy baseball sapka szerű tökfedő, de mégis másabb volt, és bőr. De azért jól nézett ki.
Greg rosszallóan rázta a fejét testvérére nézve, én viszont nevettem rajta: nekem nagyon is tetszett.
Jenny és Mark egymáshoz öltöztek. Imádtam Mark stílusát is. Egy átlagos tornacipő, egy bő, sok zsebes, átlagos sötétzöld nadrág, szürke póló, valamint egy fekete kabát. Hiába nem sütött a nap, azért egy napszemüveget is felvett. Olyan volt, mint egy zsaru szemüveg, csak fekete volt. Haja borzos volt, de nem úgy nézett ki, mintha két éve nem találkozott volna fésűvel. Olyan rossz fiús volt.
Jenny szintén egy tornacipőt koptatott, csak annak hosszú szára volt. Egy vékony, barna harisnya is volt rajta, nem mintha fázott volna, csak a hatás kedvéért vette fel. Egy skót szoknya állású, szintén sötétzöld szoknya volt rajta, megmutatva szép lábait. Felvett egy átlagos, fekete, V kivágású pólót, valamint rá egy csinos, szürke kabátot. Borzasztó jól néztek ki külön-külön és egymás mellett egyaránt. Amikor leesett, hogy állandóan az öltözékeket figyeltem, gondoltam már megnézem, hogy a szerelmem milyen ruhákat visel magán.
Hasonló volt, mint Mark stílusa. Ezt azért is tudtam meg, mert ők mindig ketten mentek el vásárolni, Greg általában a bátyára bízta magát.
Ugyanúgy: tornacipő, zsebes, bő nadrág, csak az övé fekete volt, fehér, csíkos, ing nyakas felső, bordó nyakkendő. És egy elmaradhatatlan, fekete kabát. Viszont a napszemüveg az tényleg elmaradt.
És hát igen, az ő haja is enyhén borzos volt. Csábítóan, vagányan borzos.
Beszélgetve, a téli szünetet felelevenítve sétáltunk az iskola épülete felé.
Természetesen mindenki megnézett minket, ami engem kissé zavart. Olyan érzésem volt, hogy azért néznek annyian, mert az „elitek” közé kerültem, és minden bizonnyal én is pénzsóvár lettem. Pedig Gregék se azok! Csak sokan nem is ismerik őket, hülyeségeket állítanak, néhányan meg elhiszik és tovább terjesztik. Szánalmasak!
Greg kezét fogva, büszkén sétáltam a földrajz terem felé.
Mivel a többieknek más órájuk volt, kénytelen voltam elszakadni tőlük.
Szerencsére a teremben egy-két ismerős arcot is megláttam. Josh és Nick egymást mellett ültek, előttük Brittany, egyedül, megmentést kívánva a két sráctól. Hálásan nézett rám, amikor leültem mellé.
–     Sziasztok! - köszöntem.
A többiek is üdvözöltek engem.
–     Mad girl! Hatásos! - nevetett Josh a pólómat nézve.
Mivel a felirat a mellemen foglalt helyet, azonnal levágtam, hogy mit nézett meg először. A kis perverz!
–     És milyen igaz! - helyeselt Nick.
–     Na jó, leszállhattok szegény csajról! - mentett meg Brit.
–     Köszi. - mosolyogtam.
A gyűrűmre néztem, amit még Rosalieéktól kaptam, amikor Forksban voltunk. Jó érzéssel simítottam végig a gyönyörű ékszeren, miközben az ottaniakra gondoltam. Ezt a többiek is észrevették és azonnal dumálni is kezdtek.
–     Hiányoznak mi? - kérdezte Nick.
Bólintottam.
–     Hát szerintem mi is rohadt jó fejek vagyunk, tehát kötelező velünk jól érezni magad! Okés? - szólalt meg Josh.
–     Okés. - nevettem.
–     Nem is te lettél volna, ha nem szólsz be neki! - méltatlankodott Brit.
–     Te se lettél volna önmagad, ha nem mondasz valami hülyeséget! - szólt vissza a srác, kissé sértetten.
–     Hát veled még hülyéskedni se lehet!
–     Hát veled se!
–     Légyszi, ne! Fáj a fejem! - mondta Nick.
–     Pofa be, Nick! - vágták szegény sráchoz egyszerre.
–     Nicknek igaza van! Ne veszekedjetek már állandóan! - védtem meg.
–     Köszi. - felelte Nick.
Brittany és Josh befejezték és a beérkező tanárra figyeltek.
Mivel természetföldrajzot tanultunk, így sikeresen halálra untam magam. Sose érdekelt, egy kicsit sem szerettem. Számomra csak a társadalomföldrajz volt a fontos, vagyis a lényeges, az, ami érdekelt.
Mivel a tanár – mondhatni – szigorú volt, így még beszélgetni se lehetett az óráján. Ezt kihasználva egy papírcetlit told oda hozzám Brit.
"Mi újság Greggel? Elvagytok?"
Elővettem egy tollat, hogy válaszolni tudjak neki.
"Csak a szokásos van vele. Nagyon jól elvagyunk."
Visszatoltam a papírt és mivel őnagysága rendkívül kíváncsi, tovább írt.
"Volt már köztetek valami?"
Azonnal válaszoltam.
"Nem."
Folytatta.
"És lesz valamikor? Úgy értem, legalább beszéltetek erről?"
Eszembe jutott, amit még Piji kunyhójában beszélgettünk.
"Igen, még a téli szünetben beszéltünk róla."
Türelmetlenül várta a fejleményeket.
"Na és mit?"
Kifújtam a bent tartott levegőt. Sejtettem, hogy ezt fogja írni.
"Mondtam neki, hogy én még szűz vagyok és hogy félek ettől a dologtól, tehát nem mostanában fogunk lefeküdni."
Reménykedtem, hogy ez a válasz leállítja, de nem volt sikerem.
"Ő már nem szűz, igaz?"
Megvontam a vállam. Ezt még én se tudtam, el is felejtettem megkérdezni.
"Ezt nem tudom. Nem kérdeztem még és ő sem mondta."
Óvatosan a fejemhez tettem a kezem. Túl sokat meséltem neki.
"És voltak jó pasi rokonai? :P"
Hát ez hihetetlen!
"Voltak."
Remélem nem támadt kedve bekerülni a családba.
"Foglaltak, igaz?"
Magamban mosolyogtam.
"Igen."
Eljött a pillanat amit vártam.
"Sajna :( Akkor inkább alszom.!"
Végre!
"Ahogy érzed! :)"
A levelet elrakta a tolltartójába én pedig végre nyugodtan bámulhattam ki az ablakon, Gregről álmodozva, vagy éppen arról, hogy megint találkozhatok a Forksiakkal.
Eldöntöttem, hogyha lesz öt szabad percem, felhívom Emettet, hogy a tavaszi szünetben tolják el magukat Crowleybe.
Ha már elérkeztem a telefon gondolatához, sms-t kaptam. Még jó, hogy le volt véve a hang, különben búcsút mondhattam volna a telefonomnak.
Óvatosan megnéztem.
    Szia kicsim! Csak 35 perce vagyok távol tőled és megőrülök! Az óra minden perce unalmas! Alig bírom ki! Még 10 perc és láthatlak! Szeretlek!
Hát persze! Az én egyetlenem írta az sms-t. Elmosolyodtam, majd eltettem a telefont. Még 10 perc! - sóhajtottam.

Másnap reggel vettem észre magamon, hogy mennyire hatott rám Piji öltözködése. Felvettem egy fehér, csinos inget, piros nyakkendőt, piros, selyem mininadrágot, egy harisnyát, csak hogy meg ne fagyjak, és egy térdig érő csizmát. Kezdtem tervezni, hogy lassan csináltatok neki egy oklevelet a „Legjobb öltözködési tanácsadó” számára.
Az első óra matek volt és végre nem kellett elválnom Gregtől. Viszont mégse volt minden olyan szép, mivel kikaptunk egy témazáró dolgozatot az egyenletekből. Ezen múlt a félévi jegyem.
Először a tanárra néztem, majd hatalmas szemekkel néztem a papírra, ami a legrosszabb osztályzatot mutatta. Tehát az, amit én csináltam, elégtelen volt.
Greg értetlenül nézett rám. Ő mondta, hogy lessem nyugodtan az övéről, de én nem tettem. Úgy voltam vele, hogy biztosan megy nekem.
–     Tanár nő! De hát ez miért elégtelen? - horkantam fel.
–     Mert minden lépése hülyeség volt! - felelte őszintén a tanárnő.
–     De miért?
–     Miss Crawford! Maga 42 pontos dolgozatot 0 pontosra írt meg. Maga szerint miért lett elégtelen.
–     Mert minden pofára megy! - álltam fel idegesen.
–     Bridget, erre semmi szükség! - szólt halkan Greg.
–     Mr Cullennek igaza van! - helyeselt a banya. - Eddig minden rendben volt a jegyeivel, erre bevág egy minősíthetetlen dolgozatot. Még hol volt gondolatban?
–     Itt voltam! Minden órán gürcöltem, hogy ezt a rohadt egyenletet megértsem, de hiába jelentkeztem, hogy nem értem, maga sose hívott ki, hogy eljuthasson a kicsiny tudatomig! Mert magának nem tetszik a képem! Miért nem ezt mondja akkor? - kiabáltam a tanárral.
–     Tűnj az igazgatóiba. - mondta dühösen.
–     Jól van! Megyek és megmondom az igazgatónak, hogy milyen a matek „tanár”! - a tanár szót direkt macska körmöztem a kezeimmel.
Felvettem a táskámat és kiszáguldtam a teremből. Azonnal az igazgatói irodát kerestem. Be akartam száguldani, de nem vetítettem volna túl jó képet magamról, ezért illedelmesen kopogtam és csak a hívásra nyitottam be.
Az igazgatót Dr. Ben Carternek hívták, fiatalos volt felfogásilag, de kinézete alapján se lehetett több 35 évnél. A diákok szerették, korrekt volt, ezért nem is tartottam attól, hogy nem fog megérteni.
–     Szép napot, Miss Crawford! - köszöntött az igazgató mosolyogva. - Miben segíthetek?
–     Kérem, igazgató úr! Engem tiszta szívéből utál Miss Donawan! teljesen pofára osztályoz! Miért kellett leváltani Mr Jonest? Ő jó tanár volt!
–     Kérlek, ülj le. Mi történt?
–     Az a helyzet igazgató úr, hogy ameddig Mr Jones volt a tanár, addig minden jegyem jó volt, mert ő legalább tudott tanítani, de Miss Donawannak pofára megy a jegyosztás! Ha szétnéztem a terembe, minden helyes srácnak jó lett a dolgozata, a csúnyáknak és a lányoknak pedig találomra dobálta a jegyeket! Ez nem igazságos!
–     Ez lehet véletlen egybeesés is! - érvelt a diri.
–     Ez nem véletlen egybeesés uram! Ez arcra menés!
–     Utána járok a dolognak. - ígérte meg. - Ha pedig tényleg igaza volt, elintézem, hogy Mr Jones megírattassa magával még egyszer ezt a dolgozatot.
–     Visszakaphatjuk őt?
–     Nem hiszem, maximum te mész át abba a csoportba.
–     Csak ha Greg is jöhet! - kötöttem ki.
–     Rendben. - mosolygott.
–     Ugye nem muszáj visszamennem az órára, mert biztos, hogy nekiugrok a tanár nőnek!
–     Türtőztesd magad Bridget. - még mindig mosolygott. - Menj vissza.
Dühösen fújtattam, miközben visszamentem a terembe. Miss Donawan a táblánál pattogott, amikor beléptem az ajtón. Rám se pillantott és én is kerültem a tekintetét. Idegesen meséltem el Gregnek a történteket, direkt halkan, hogy ne zavarjam be a tanárnőt, de mivel utált, lehetetlen volt, hogy ne forduljon meg és  ne kezdjen el ugatni.
–     Miss Crawford nem muszáj bent lenni az órán.
–     De.
–     Nem! - emelte fel a hangját
–     Hát basszus akkor húzzon be az igazgatóhoz és kérdezze meg! - kiabáltam rá.
Greg nagy szemekkel nézett rám. Sosem látott ilyennek és igazából nem is akartam, hogy lásson. De úgy látszik, hogy ez elkerülhetetlen volt.
–     Tíz másodpercet kap, hogy eltűnjön a teremből.
–     Hát azt lesheti!
–     Tűnj innen! - ordibált a tanár miközben megfogta a karomat, hogy kiráncigáljon.
Greg felpattant a helyéről és dühös szemekkel meredt Miss Donawannra, és mérgesen sziszegte neki, hogy vegye le rólam a kezét. Ahogy ránéztem, megijedtem. Szemei befeketedettek. Reméltem, hogy a banya ezt nem igazán látta. Nem értettem, hogy miért hívtam banyának, elvégre maximum 35 éves lehetett és nem is nézett ki olyan rondán, mint egy banya. Mégse tudtam rá mást mondani, mert nem akartam, hogy Greg kiábránduljon belőlem.
Az igazgató valahonnan fülest kapott, miszerint hangos kiabálás megy a matek teremben, ezért megnézte, hogy mi mehet megint.
Amikor benyitott, három dühös embert látott, egymásra fújva. Miss Donawann még mindig a karomat fogta, kissé szorította, míg Greg a kezeivel igyekezett levenni a nő kezeit a karomról, közben dühösen nézett a tanárnőre.
–     Bridget és Greg, gyertek velem. Magával pedig később beszélek. - szólt az igazgató.
Összenéztünk Greggel, majd elindultunk. Kézen fogva sétáltunk a diri mögött, ameddig meg nem érkeztünk az igazgatói szobába.
–     Mi történt? - kérdezte a diri.
–     Visszamentem a terembe és elmondtam Gregnek, hogy mit beszéltem magával. Miss Donawann meg mondta, hogy nem muszáj bent lenni az órán én pedig mondtam, hogy de az, mivel maga mondta. Ő viszont nem hitte el én pedig mondtam neki, hogy akkor kérdezze meg magától – csak hát egy kicsit másképp fogalmaztam. Ő pedig mondta, hogy tűnjek ki a teremből én pedig mondtam, hogy nem megyek, mert gondoltam, hogyha meglátja, hogy nem vagyok bent a terembe, abból lesz bajom, erre erőszakkal ki akart ráncigálni, Greg pedig mondta neki, hogy hagyjon békén. - a szavak dőltek belőlem.
–     Na de Bridget, - a diri hangja nyugodt volt – veled sosem volt ilyen, vagy ehhez hasonló probléma.
–     Velem? Hisz ezzel az átok nővel van gond igazgató úr! - lázadtam fel.
–     Ne beszélj így egy tanárról.
–     Ő is így gondolkodik rólam. - feleltem.
–     Na jó, tudod mit, átteszlek titeket Mr Jones csoportjába. És te Bridget, megírhatod még egyszer azt a fránya dolgozatot. Megfelel?
–     Tökéletesen. - elégedetten húztam ki magam.
–     De lenne még valami.
–     Mi az? - kérdezte Greg.
–     Kérem a szülők számát.
–     Ne már igazgató úr! - ideges és félős lettem egyszerre, nem is beszélve arról, hogy a számat nyitva felejtettem.
–     De már! Tehát itt van egy papír és egy toll, írjátok rá a számotokat.
Greg átvette és leírta Brandon számát, majd rosszallóan, mégis nyugodtan adta át nekem. Leírtam Jack számát, majd reménykedtem benne, hogy hazamehetünk, de hát nem volt szerencsém.
A szülők azonnal be lettek hívva, nekünk pedig meg kellett őket várnunk, ameddig beszélnek a dirivel.
Kint ültünk a padon, ameddig vártuk az idegesen megérkező szüleinket.
Rosszul éreztem magam a viselkedésem miatt, Gregen viszont nem vettem észre semmit. Sajnáltam, hogy bajba sodortam.
Apu idegesebb volt, mind Brandon és így szerencsésebbnek is láttam a szerelmemet. Nyugodt hangnemben beszélgettek az igazgatóval, én viszont idegesen tördeltem a kezeimet, ami idegesítette Greget, ezért leállított.
Nem szóltam semmit, csak kifújtam a levegőt és sóhajtottam, amikor apu komor tekintetét láttam az ajtóban, mögötte Brandont, mosolyogva.
–     Kisasszony erről nem volt szó. - tette csípőre a kezét Jack.
–     Tudom. - lesütöttem a szemeimet és megszorítottam Greg hideg kezeit jelezve, hogy mennyire félek.
Apa elnevette magát.
–     Én ilyen voltam suliban, minden tanárral veszekedtem, lázadtam mindenki ellen, tehát nehogy azt hidd, hogy itt kiosztom majd neked az észt.
Akkora hatalmas kő leesett a szívemről, hogy talán Greg még meg is hallotta.
–     Akkor mi lesz? Semmi büntetés, semmi? - vigyorogtam.
–     Hát csak Gregnek minden délután korrepetálnia kell az egyenletekből, hogy jövőhéten minimum hármasra megírhasd a dogát.
–     Túlélem. - mosolyogtam Gregre.
–     Remek. Most pedig megyünk haza.
A parkolóig négyen mentünk, mivel Greg is hazament Brandonnal.
Kicsit furcsa volt apa előtt elbúcsúzni Gregtől, akit szorosan magamhoz öleltem, fejemet a mellkasához tettem és hozzábújtam. Ő megpuszilta a fejemet és nyugtatott, hogy nemsoká úgyis látni fogom, a korrepetálás miatt.
Megcsókolt, először apa előtt, így dupla hatást ért el. Nem csak én ájultam el majdnem, hanem Jack is. Valahogy abban a pillanatban érezhette azt, hogy mi mindent veszthetett volna, ha anya nem hal meg. És ezt még én is éreztem.
Hazáig meg se szólaltam, ahogy Jack sem. Viszont előttünk, mielőtt bementünk volna a házba, megállított.
–     Figyelj kincsem... ahogy most láttam, hogy milyen nehezen váltál el ettől a Greg gyerektől, bár csak néhány órára is kellett, olyan érzésem volt, hogy megszakad a szívem.
–     Igen? - a lényegre voltam kíváncsi.
–     Szerelmes vagy belé vagy csak szereted?
–     Szerelmes vagyok belé.
–     Sejtettem. - fújta ki a levegőt. - Szóval csak azt akartam mondani, hogyha kijárod az iskolát és még mindig ennyire fogsz ragaszkodni hozzá, mint eddig, vagy akár még jobban, nem haragszom meg, ha elköltözöl. Persze ez nem jelenti azt, hogy feltétlen meg is kell tenned.
Legszívesebben a nyakába ugortam volna, hogy agyonpuszilgathassam, de vissza kellett fognom magam, így csak egy kis mosolyt mutattam meg neki.
–     Köszönöm apa. Észben fogom tartani.
Bólintott. Bementünk a házba, ahol Aaron már röhögve várt.
–     Mit csináltál te?!
–     Ha mesélsz nekem, én is mesélek neked. - céloztam a nemrég történtekre.
–     Meglesz, majd este beszélünk. - mondta és már le is lépett.
Felkoccoltam a szobámban és már vártam, hogy Greg megjelenjen.
Bezártam az ajtómat és már láttam is az én egyetlenemet az ablakban állni. Kinyitottam az erkélyajtót ő pedig azonnal nekem rontott, csókokkal borított.
Egy-egy csók között nagy nehezen kimondta, hogy egyszerűen képtelen nélkülem életben maradni.
Úgy éreztem, hogyha lettek volna könnyei, elsírta volna magát. Talán ez az, amit jobban hiányoltam, mint a szívdobogását, hogy nem voltak könnyei.
Nem azért, hogy láthassam bánatosnak lenni és sírni, hanem azért, mert szerettem volna látni, hogy örömkönnyeket ejt, ha összeházasodunk, vagy ha történik valami, amitől olyan szinten boldog lesz, hogy legördül egy-egy könnycsepp azon a gyönyörű arcán.
Miután kiszeretgettük magunkat, nekiálltunk a mateknak. Nagy nehezen megértette velem, hogy miért kell a mínusz 6-ot hozzáadni és nem a kettőt.
Megkönnyítette volna a dolgom, ha meg tudta volna változtatni a szavaimat és akkor a jó dolgokat mondtam volna. Nagy szerencsémre viszont a Pitagorasz tételt is meg tudtam érteni, így megígérte, hogy játszik majd egy kicsit Mr Jones szavaival, hogy ez is benne lehessen a dolgozatba. Így több esélyem lett arra, hogy meglegyen a hármas. Hálás voltam Gregnek.
Tanulás közben egyszer kiment és bejött az ajtón, így úgy tűnt, mintha feleannyi idő kellett volna nekem, hogy megértsem a dolgokat. Jack nagyon örült neki.
Este egy időre el kellett mennie, így egyedül maradtam, bár nem sokáig.
Piji ugrott be az ablakon, amikor kinyitottam, hogy szellőztetek egy kicsit, mert elhasználódott a levegő.
–     Na szia kiccsaj!
–     Szia Piji! - mosolyogtam.
–     Mi a helyzet? - lazán elfeküdt az ágyamon.
–     Jelenleg semmi, majd később lesz valami.
–     Hű, visszajön Greg?
–     Jaj nem azért! - nevettem. - Beszélek Aaronnal.
–     Mire vagy kíváncsi?
–     Mindenre, az ő szemszögéből.
–     Aha, tehát kíváncsiskodsz, hogy milyen a szex egy vámpírral?
–     Infót kéne gyűjtenem, mielőtt belekezdek. - csatlakoztam a nevetéséhez.
–     Csak nyugodtan.
–     Te szoktál Greggel rólam beszélni? - kíváncsiskodtam.
–     Persze.
–     És mit?
–     Tudod, kiccsaj, amióta itt vagy, C-ben, teljesen megváltoztattad az én öcsikémet. Boldog, és már nem a vér az, ami élteti, hanem te! Amikor nincs veled, olyankor elsiet vadászni, és már egy jó ideje csak állatra. Nem csillapítja teljesen az étvágyát, de legalább nem hal éhen. - mosolygott.
–     Az is valami. - feleltem. - Mit gondolsz, ő meddig szeretne elmenni velem?
–     Hogy érted?
–     Mennyire ragaszkodó típus?
–     Amióta vagy, azóta rettentően.
–     Szerinted elvenne feleségül?
–     TESSÉK? - megleptem a kérdésemmel.
–     Sh! - intettem csendre. - Jól hallottad.
–     Igen, biztos elvenne... de te házasodni akarsz? Ilyen fiatalon?
–     Nem számít, hogy mennyi vagyok csak az, hogy Greggel lehessek!
Odaugrott hozzám és magához ölelt.
–     El tudnám viselni, ha a családba kerülnél! Sógornőm.
Nevettem rajta. Olyan vidám volt, még én is felvidultam mellette.
–     Ja és majd kíváncsi leszek, hogy mit mond Aaron, szóval úgy jegyezd meg! Na mentem! Pá, kiccsaj!
Kiugrott az ablakon – megint.
Vacsorakor Aaron nem ült az asztalnál, mert már korábban evett.
Eldöntöttem, hogy utána fürdök és felnézek hozzá. Küldtem egy sms-t Gregnek is, hogy egy kicsit jöjjön később, mert Aaronnal fogok beszélgetni. Természetesen engedett a kívánságomnak. Nem hiába: ő a legtökéletesebb és legjobb férfi az egész világon!