Másnap korán ébredtem. Eszembe jutottak az osztálytársaim és azonnal a telefonomért nyúltam. Vanessa számát tárcsáztam.
A telefon kicsöngött és átjárt az idegesség, ameddig nem hallottam a hangját.
- Igen?
- Szia Nessa! Bridget vagyok!
- Ó, még életben vagy?
- Kérlek, könyörgök ne haragudj! Annyira sajnálom, hogy elhanyagoltalak titeket, komolyan! - siránkoztam.
- Nem tört össze a szívünk nélküled, bár jobb lett volna, ha te is a moziban nézted volna velünk a filmet, Mansonban úgy körülbelül egy bő hónapja!
Nem tudtam mit mondani. Csak untattam volna a „ne haragudj!” szöveggel, de más mégsem jutott az eszembe. Ő is hallgatott a vonal túlsó végén.
- Ne haragudj. - suttogtam.
Letette! Összecsuktam a telefont és a falhoz vágtam.
Nem igaz! Összecsapnak a fejem fölött a hullámok! Tuti gyűlöl Vanessa! - siránkoztam magamban. Odasétáltam a földön fekvő telefonomhoz és Brittanyt hívtam. Ő is hasonlóképpen reagált a beszélgetésünkre. Aztán Nick, majd Adam is. Az utolsó telefonálás után tényleg a falhoz vágtam a telefonomat.
Összegömbölyödtem és sírtam az ágyam mellett. Teljesen kikészültem.
Hangokat hallottam. Greg megérkezett az éjszakai ügyeletből. Mostanában nem maradt velem esténként, mert vigyáznia kellett Pijire. Abszolút megértettem, tehát nem is hisztiztem miatta.
Amint észrevette, hogy nem vagyok a legjobb formában, védelmezően átölelt és az arcomat puszilgatta, halkan kérdezgetett.
- Mi a baj?
A sírástól alig bírtam beszélni.
- Vanessa, Brittany, Nick, Adam és a többiek! Mind utálnak!
- Miért utálnának?
- Mert teljesen elhanyagoltam őket! Több, mint másfél hónapja beszéltük meg a csajokkal, hogy átmegyünk Mansonba mozizni meg ilyesmi! Több, mint másfél hónapja!
Még jobban magához ölelt, próbált nyugtatni, suttogta, hogy semmi baj, nem utálnak meg ilyesmi. Az ő karjai között megnyugodtam, leheletét éreztem a tarkómon, hűs volt és megborzongtam tőle.
- Szeretlek! - suttogtam.
Bár halkan mondta, de hallottam az „én is szeretlek" választ.
Miután kellően megnyugodtam, kiengedett az öleléséből. A szekrényemhez sétáltam és felöltöztem. Nem volt túl sok erőm öltözködéshez, így megmaradtam egy sárga „kérlek, ne fotózz” feliratú felsőnél, egy fekete, törökös gatyómnál és a pink tornacipőmnél.
- Hát ez most nem túl őrült. - méregetett mosolyogva Greg.
- A póló megadja a hatását. - feleltem közel hajolva hozzá.
Hideg ajkaival megcsókolt, az én vérem viszont felforrt tőle. Átöleltem a nyakát, míg ő az én derekamat. Mohón csókolgattam a száját, hasonlóképpen, mint ő az enyémet. Puszilgatni kezdtem, míg ő nagy nehezen megkérdezte, hogy nem akarok e enni valamit. Amióta felkeltem, piszkos éhes voltam, de eleinte az idegességtől nem tudtam enni, utána meg ott volt Greg és teljesen kiment a fejemből, hogy egyáltalán éhes voltam.
Nem akartam ott hagyni, de kitartott a mellett, hogy egyek. Lementem és egy tálba müzlit öntöttem, majd kakaóval elkevertem. Visszamentem a szobámba, Greg még mindig ott volt, egy könyvemet olvasta.
Leültem mellé, és kanalaztam a reggelimet, miközben néztem, ahogy olvas.
Olyan tökéletes volt, nem is igazán tudtam mit mondani már rá.
Zavarba ejtően hibátlan személy volt, rajongva figyeltem, ahogy lapozta a könyvet. Nem figyeltem, hogy melyiket olvasta, ő sokkal jobban érdekelt.
- Annyira csodálatos vagy. - mondtam tengerni imádattal a hangomban.
Tekintetét rám emelte, majd ajkai szétnyíltak. Mosolygott.
- Butus. De így szeretlek.
- Miért nem tudod elhinni, hogy te vagy a legtökéletesebb a világon? - kérdeztem.
- Mert tudom, hogy nem igaz. De végülis ha te így gondolod, attól én csak boldogabb leszek.
Mosolya még mindig a gyönyörű arcát uralta. Egész létezése kábító volt a számomra, alig bírtam megszólalni.
- Soha ne hagyj el. Belehalnék. - kértem.
Aggódó szemekkel nézett rám. Azt hiszem végiggondolta, hogy mégis mit válaszoljon.
- Milliószor jobban szeretlek annál, hogy képes legyek elhagyni téged. Az erőm addig tart, hogy ne gondoljak a véredre. Elhagyni egyszerűen képtelen lennék.
Megnyugodtam. Ez az érzés átjárta az egész testemet. Vele annyira jól éreztem magam. Szemeiút újból a könyvre emelte. Gyorsan olvasott, ezt abból vontam le, hogy kegy-két percenként lapozott. Még egy ilyen tevékenység közben is gyönyörű volt. Hibátlan.
Míg megreggeliztem, csodáltam a tökéletességét ő pedig kitartóan olvasta a régi könyvet. A tálat visszavittem a konyhába, gyors elmostam és már siettem is fel a szobámba. Greg még ott volt, de úgy láttam, hogy indulásra kész.
- Ne haragudj, de muszáj elmennem vadászni. - suttogta, miközben átölelt.
- Semmi baj, szükséged van rá. - feleltem.
- Köszönöm. - mondta, majd megint megcsókolt.
Úgy belefeledkeztem a csókba, hogy még levegőt is elfelejtettem venni. Mikor ezt észrevette, aggódva felhagyott a csókkal és szemöldökét emelgetve szólt.
- Baba, lélegezz!
A felszólításra megpróbáltam lélegezni. Ez megnyugtatta Greget és még egy csókot lehelt az ajkaimra. Hideg kezeivel arcomat fogta, hajamat simogatta.
- Este jövök, de még előtte felhívlak!
- Rendben. - bólintottam.
Mielőtt elindult még odabújtam hozzá és beleszagoltam a felsőjébe, hogy magamban tarthassam az elbűvölő illatát. Elbúcsúztunk, ő pedig kiugrott az ablakon. Magamban megfogadtam, hogy legközelebb ha bármelyikük ki akar menni, kinyitom majd az erkélyajtót.
Kopogtattak az ajtómon. Behívtam a személyt és egyszerre ijedtem meg és lettem boldog, amikor Vanessát láttam bejönni.
Odasietett hozzám, én még mindig az ablak előtt álltam, majd átölelt.
- Ne haragudj, amiért bunkó voltam kérlek! - mondta.
- Vanessa, hisz neked van okod, hogy haragudj rám! - értetlenkedtem.
- Igen, de Brit és a srácok szóltak, hogy még őket is felhívtad, hogy bocsánatot kérj! Úgy sajnálom, hogy így viselkedtünk veled!
Válaszképpen csak mosolyogtam és átöleltem. Megint kopogtattak. 5 ártatlan, tudatlan ember lépett be az ajtón: Brit, Nick, Adam, Josh és Nayme.
Nagyon megörültem nekik. Nem rég még miattuk sírtam az ágyam mellett, már meg mindannyian a szobámban szambáztak.
Köszöntöttem mindannyiukat, majd leültünk az ágyamra. Kérdezgettek, hogy mi újság velem, mi történt mostanában, milyen volt Forskban?
Hát igen, Crowley is olyan hely volt, ahol mindenről tudtak az emberek. Meséltem nekik mindenről, amiről kérdeztek, Brittany kíváncsiskodott, hogy tényleg igazak e a történetek, amiket mesélt. Bár igaza volt, nem buktathattam le a barátaimat, ezért azt mondtam neki, hogy természetesen nem. Greg teljesen ártalmatlan, ahogyan a családja is. Úgy láttam, hogy hitt nekem.
- Csodaszép a gyűrűd! Honnan van? - kíváncsiskodott Vanessa.
- Rosalietól és Emettől kaptam, még Forksban.
- Ők kik? - kérdezte Nick.
- Greg unokatestvérei. - magyaráztam.
- Nahát! Arany? - Brit is közbeszólt.
- Fehérarany.
- És igazi kövek? - kérdezte Adam.
- Igen. - feleltem, de nem akartam elmondani nekik, hogy gyémánt kövek voltak.
Még a végén azt hitték volna rólam, hogy beképzelt lettem.
Mindannyian végigcsodálták, kicsit zavarba is hoztak vele. Miközben én az ágyon üéve a barátaimmal biztonságban, újra emberinek, hétköznapinak éreztem magamat, addig Greg vadászott, veszélyben. Hirtelen azt kívántam, hogy legyen velem, de ez nem jött össze. Távol voltunk egymástól és ez rossz érzéssel töltött el. Szörnyen hiányzott.
Egy ideig elvoltam Vanessáékkal, majd mindannyian leléptek. Már dél is elmúlt, így lesétáltam és figyeltem, hogy October palacsintát sütött.
Úgy döntöttem, hogy odamengyek hozzá és segítek megtölteni az ételt. Kijelentettem neki, hogy segítek és elővettem a kakaót, valamint a lekvárt.
Leültem az asztalhoz és elkezdtem töltögetni a palacsintákat. Gondoltam, itt az ideje, hogy egy kicsit többet megtudjak Aaronról, így kérdeztem.
- October! Ne haragudj a kérdésért, de ki az apja Aaronnak?
Megleptem a kérdéssel, legalábbis ezt olvastam le az arcáról.
- Az első férjem. De miért kérded?
- Csak, hát nem apué és rád meg valahogy nem hasonlít. - nevettem.
- Hát igen, Aaron teljesen az apjára hasonlít. - nevetett velem együtt. -     Remek ember volt.
- Mi történt?
- Vadászbaleset. - suttogta.
Éreztem, hogy mindjárt elkezdődik az, hogy nem illene tovább kérdezősködnöm, de nem tudtam mit csinálni. Ki tudja, mikor tudunk megint beszélgetni?
A kérdések kavarogtak a fejemben és azt is ki akartam deríteni, hogy mégis mi lehetett az a vadászbaleset? Vajon ő is farkas volt és lelőtték? Vagy rendes ember volt és összetévesztették egy vaddal?
- Hogy volt?
Sóhajtott. Eljött a pillanat, hogy ne kérdezzek többet, de muszáj volt megtudnom.
- Ne haragudj, de érdekel.
- Persze, semmi baj. - mondta gyengén. - A barátaival elmentek az erdőbe vadászni és találkoztak valami állattal, ami szétmarcangolta.
A kanál kiesett a kezemből. Minden érthetővé vált. Aaron gyűlölete, az, hogy ő az egyetlen Crowleyban, aki nem csak Pijit nem tudta elfogadni, még a többi Cullent sem. Tehát az apja minden bizonnyal farkas lehetett és vadászat közben találkozhattak egy vámpírral, aki vagy nem bírt magával, vagy személyes problémái voltak vele, így neki támadt és széttépte, még törékeny ember alakjában. Az egy dolog, hogy a vérfarkasok könnyen és gyorsan gyógyulnak, de ha széttépik őket, akkor ez semmit se ért.
- Nagyon sajnálom October, tényleg ne haragudj a kérdés miatt. - sajnálkoztam.
- Tényleg nem gond. - felelte. - Elvégre érdekelt, így hát elmondtam.
Egy kicsit feszegettem a határt, azzal, hogy tovább kérdeztem. Ezt onnan vettem észre, hogy amikor kérdeztem, letette a kezéből a kiskanalat, amivel az olajat tette a serpenyőbe és a plafonra emelte tekintetét.
- Milyen ember volt?
- Csodálatos. - mosolyogtt végre valahára. - Jóképű, iszonyú erős, védelmező volt és teljességgel odáig voltunk egymásért. Olyan szerelem első látásra volt a miénk és egészen a haláláig     tartott. Miután eltemettük olyan volt, mintha egy álomból ébredtem volna. Hirtelen történt, hogy     nem éreztem szinte  semmit iránta, legalábbis nem szerelmet. Nem értettem, hogy     miért történt, de nagyon fura volt és Aaront még jobban bántotta a dolog.
Bólintottam. Tehát ha a farkas meghal, a bevésődésnek azon nyomban vége szakad? Vagy csak Aaron apjának halála kiölte az érzelmeket Octoberből, és csak apa tudta újjáéleszteni őket?
- Aaron hasonlít arcvonásilag az apjához? - kérdeztem.
- Igen, mintha csak egy művész átmásolta volna, nagyon kevés különbséggel. - megint mosolygott.
Büszke voltam magamra. Bár lehet, hogy kicsit megbántottam Octobert, mégis többet tudtam meg Aaron apjáról, mint reméltem.
Ebéd után elszórakoztattam magam, olvastam és egy kevesett szundítottam is, mivel nem telt minden éjszakám a legjobban. Különösebben azért nem, mert nem volt mellettem Greg, hogy vigyázzon rám.
Eszembe jutott, hogy nemsoká megkapja Piji a karácsonyi ajándékát: a vérátömlesztést.
Beleremegtem a gondolatba, hogy akár több hozzám közel álló személyt is elveszthetek. Mindenféleképpen ott akartam lenni a műtéten.
Nem tudtam erre a dologra jobb szót találni. Számomra borzasztó volt.
Elbóbiskoltam, és egy óra alvás után keltem fel. Az órára néztem, ami fél nyolcat mutatott. Gondoltam vacsorázok, aztán elmegyek tusolni, összeszedem magam, mire Greg visszaér. A vacsorát hamar be is fejeztem, majd elmentem fürdeni.
A meleg víz ömlött rám, felmelegítve testemet és ez jó érzéssel töltött el. Hajamat nem mostam, nem volt rá szükségem.
Fürdés után megmostam a fogaimat majd visszamentem a szobámba.
- Üdv kiccsaj! Mizujs?
Piji hangját hallhattam. Annyira megijedtem, hogy egy hatalmasat sikítottam, ami nem volt a legkellemesebb a barátnőm részére.
A kezembe volt a törölközőm és hozzá vágtam, amin ő csak nevetett, de annyira jót, hogy még engem is felvidított.
- Kicsim, baj van? - kiáltott fel Jack.
- Nem apa, semmi! - nyugtattam meg, majd becsuktam magam mögött az ajtót.
Leültem a hintaszékemre, amiben Greg olyan sokat ült.
- Piji te totál marha vagy! A szívbaj kerülget! - mondtam neki még egy kicsit idegesen.
- Bocsi. - mosolygott. - Szóval? Hogy vagy?
- Hogy hogy érdeklődsz felőlem? A héten többször itt voltál, mégse dugtad be az orrodat a szobámba! - ezt szemrehányásnak szántam.
- Honnan tudod, hogy itt voltam? Mindig éjfél körül másztam be Aaron     ablakán! - meg volt lepődve.
- Ő mondta nekem. Legalább felébreszthettél volna! - hangomat felemeltem, talán ordításnak vélte. - Azt hittem a barátnőm vagy!
- Az is vagy kiccsaj, e felől semmi kétség!
- Legalább felhívhattál volna! - hangom letört volt. - Már azt hittem, valami baj van veled. Greg  persze mindig az ellenkezőjét állította.
- Greg nekem egy szóval sem mondta, hogy néha szóba kerülök. Ha tudtam volna, hogy ennyire aggódsz miattam, akkor eljöttem volna hozzád napközben. De te miért nem jöttél felénk
- Greg...
- Tudtam. - sóhajtott. - Miattam, igaz?
Bólintottam, majd eltöprengtem. Vajon Greg megosztotta Pijivel, hogy elmondta nekem a karácsonyi ajándékát? Érette egyáltalán, hogy miről volt szó? Nem akartam, hogy félreértsük egymást.
- Azt mondta, hogy újra a régi hóbortos testvére vagy, de mégis érez rajtad valami feszültséget. - jelentettem ki.
- Na jah. - egy kicsit csendben maradt, majd témát váltott. - Figyi Bridge. Ott akarsz lenni holnapután a beavatkozáson?
Bólintottam. - De nem szeretnék a szobában lenni.
- Nyugi, a pincénkben egy komlpett műtőt rendeznek be nekem. akit érdekel, hogyan alakulnak nálam a dolgok, az egy plexi ablak mögül nézheti.
Megkönnyebbültem és nagyot sóhajtottam, amin elnevette magát és megveregette a vállamat.
- A Szőrcsimbóknak kell mindvégig mellettem lennie. Neki ott lesz egy külön ágy, nem messze tőlem. Hidd el, nem örülök a dolognak. - jelentette ki.
Nagyot nevettem rajta és én is megveregedtem az ő vállát. Még hogy nem örül neki! Persze!
Viszont nem volt a legjobb ötlet megveregetni, a fájdalom megtalálta a kezemet.
- És lenne még valami. - kezdte komolyan. - Holnap délelőtt Greg eljön hozzád és elvisz téged és a Bolhazsákot a kunyhómba. Ott leszek én is.     Beszélnünk kell egymással. Ráérsz?
Sose szerettem, amikor így csúfolták egymást. Bolhazsák, Cumisüveg meg ilyesmi.
- Szünet van és nincs semmi dolgom. - feleltem, majd eszembe jutott, hogy másnapra sütést terveztünk Octoberrel. - Habár October sütni szeretne. Körülbelül meddig tartana ez a     beszélgetés?
- Passz, kiccsaj. Amíg gördülékenyen megy minden. Nem szeretném, ha Aaron és Greg miattad, vagy esetleg miattam egymásnak esnének.
Teljesen egyet értettem vele, bólintottam.
- Hát jah.
Kimentem a szobából, és a kanapén tévét néző Octoberhez siettem. Megkérdeztem, hogy mikor sütnénk holnap, ő pedig megnyugtató választ adott: délután.
Visszasiettem az emeletre és a telefonáló Pijit figyeltem. Mikor letette a telefonját, kijelentettem neki, hogy délelőtt ráérek.
Összecsapta a két tenyerét. Az ablak felé akart indulni de meggondolta magát és az ajtó felé sétált mosolyogva. Követtem őt, illetlenség lett volna nem kikísérni. A lépcsőn Aaronnal találkoztunk.
- Szivattyú, legalább egyszer mosakodnál meg! - legyezgette a kezét az orra előtt, bunkón.
Dühös szemekkel néztem Aaronra, de Piji megelőzött a válaszával.
- Te meg igyál ciánt!
A düh elpárolgott, már zavarban voltam. Idegesen tuszkoltam Pijit le a lépcsőn, hogy megszűnjön a kellemetlen helyzet. Apuéknak még köszönt én pedig egészen az ajtóig kísértem.
- Akkor holnap találkozunk. - búcsúzott el.
- Holnap. - feleltem, majd csak annyit láttam, hogy eltűnik villámgyorsan.
Becsuktam az ajtót és nem törődve azzal, hogy már mostam fogat, a konyha felé sétáltam. Elővettem egy nagy tálat, teli tettem gyümölccsel és levettem két tábla csokit a szekrényből. Jack csak mosolygott, szerette látni, hogy alkatom ellenére igenis sokat eszek.
Azt viszont nem tudta, hogy akkor eszek a legtöbbet, ha ideges vagyok. Egyrészt megharagudtam Aaronra a bunkó viselkedése miatt, aggódtam Pijiért és már nagyon hiányoltam az én egyetlen Gregemet. Volt gondom bőven.
A szobámba, zárt ajtó mögött tömtem magamba a gyümölcsöt és a csokit felváltva. Greg kopogtatott az ablakon. Legalább már nem hozzák rám a szívbajt a hirtelen ablakon beugrásukkal. Felálltam az ágyról és kinyitottam neki, hogy be tudjon jönni.
- Hogy vagy baba? - kérdezte azonnal.
- Mostmár jól. - feleltem.
Mosolyogva megcsókolt, miközben óvatosan magához szorította a testemet. Bőre hideg volt, beleborzongtam.
Visszaültem az ágyra ő pedig követett. Továbbra is tömtem magamba az ennivalókat, egyre gyorsabban.
- Ideges vagy. - sóhajtott.
- Aaron és Piji miatt.
- Nem lesz semmi gond. - biztatott.
- Nagyon remélem. - most én következtem a sóhajtással.
Igyekeztem összeszedni magam, elvégre a világ legtökéletesebb személye velem ült egy szobába és arra várt, hogy foglalkozzak vele.
- Hogy telt a napod? - kérdeztem.
- Jól laktam. - fejét büszkén felemelte. - És a tied?
- Kibékültem Vanessáékkal. Hihetetlen módon körberajongták a gyűrűt, amit Emettéktől kaptam. - nevettem.
- Örülök neki. - mosolygott. - Még mindig olyan gyönyörű vagy. - arca csodálkozó volt.
- Jajj ne csináld már! - nevettem zavartan.
- De tényleg! Minden percben, mindegy, hogy látlak e, vagy sem, csodálkozok rajta, hogy milyen gyönyörű vagy!
Odabújtam hozzá ő pedig átölelt. Azt akartam, hogy sose legyen ennek vége, túl jól éreztem magam vele. Egy ideig feküdtünk az ágyon, átölelve egymást. Elmerültünk egymás tekintetében. Olyan negyed óra múlva szólalt meg.
- Nem fázol még? Hogy van a bőröd?
Ameddig meg nem kérdezte, észre se vettem, hogy éppen nem fagytam meg mellette. Hideg teste szorosan az enyém mellett volt. Bőre meztelen karjaimhoz és lábaimhoz simult.
Szinte nem is éreztem, hogy megvannak e még a lábaim. Teljesen elzsibbadtak.
- Kicsim. - Greg újból megszóllított.
- Nem érzem. - mondtam kábultan.
- Ne haragudj. - döbbent meg, miközben elhúzódott tőlem. - Egy kicsit átmehetnél Aaronhoz.
Bólintottam. Neki lassan mennie kellett, mivel ő felügyelte Pijit éjszakánként. Figyelte, hogy hogy alszik, mit álmodik, miket mond, mozgolódik e.
Láttam rajta, hogy ő se akart elmenni, hogy egyedül legyek, védtelenül. Legalábbis én úgy tudtam, hogy egyedül vagyok esténként, ám Greg elmondta, hogy megszokta kérni Jennyt és Markot, hogy felváltva nézegessenek engem éjszakánként, őrködjenek, hogy életben vagyok e még.
Egy fél órán keresztül a karjai közt feküdtem, nem szóltunk semmit, csak élveztük, hogy zavartalanul kettesben lehettünk.
- Baba... mennem kell. - mondta szomorúan.
- Ily' hamar? Ó, én szerelmem, csodálatos arcod nem könnyű elfelednem, maradj még kérlek, s szedjenek szét minket a kardok, csak had lehessek veled, életem nekem adom, melletted     boldogan aludnék el örök álomba! - mondtam, mintha egy régi stílusú romantikus filmbe lettünk volna.
Mosolygott a mondandómon, majd megjegyezte, hogy "látom, ez nem csak Shakespearenak megy".
- Minden percben a tied vagyok egyetlenem. - csókot lehelt a homlokomra.
Egy könycsepp elszabadult, ő pedig letörölte, majd megnyalta ujját.
- Semmi esetre se bántanálak, megelégszem a könnyeddel. - mondta halkan.
Elmosolyodtam rajta, majd megpusziltam az állát.
Sajnos nem tudtam tovább marasztalni és bár ő is szívesebben maradt volna velem, mégis mennie kellett.
Elbúcsúztunk, majd kinyitottam neki az erkélyajtót, hogy ne kelljen mindig az ablakon ugrálnia. Nevetett a cselekedetemen és szófogadó kisfiúként kisétált majd elfutott. Egy ideig néztem utána a sötét éjszakába, majd becsuktam az ajtót és bezártam.
A tálat levittem a konyhába, amit kellett, azt kidobtam, a többit visszatettem az asztalon lévő gyümölcstálba, majd az edényt elmostam.
Felmentem az emeletre, majd bekopogtattam Aaronhoz. Nem is tudtam, hogy mit mondjak neki, de a lábaimat még mindig nem éreztem.
Bebocsájtást nyertem a birodalmába, ezért kinyitottam az ajtót.
- Greg megint nálad volt. - morgott.
Nem voltam hajlandó vitát nyitni erről. Becsuktam magam mögött az ajtót, majd közelebb sétáltam hozzá. Lábaimon alig bírtam megállni, mikor odaértem az ágyhoz, épp hogy nem estem össze, lehuppantam rá. Aaron aggódóan csúszott közelebb hozzám.
- Minden rendben? Bántott? Mondott valamit?
- Nem, dehogy. - ráztam meg a fejem. - Felmelegítenéd a lábam? - kérdeztem elpirulva.
Először értetlenül nézett rám, majd hangos nevetésben tört ki, mire zavartan elmosolyodtam. Félmeztelen volt, csak egy short volt rajta, ezért hozzábújtam. Olyan volt, mintha tényleg vér szerinti testvérek lennénk. Kezeit a lábaimra tette. Éreztem, ahogy a lábaim felmelegednek. Kezdtem jobban érezni magamat. Lábaimat átjárta a meleg, ami nagyon jól esett.
Kicsit fájt, mert olyan volt, mintha lefagyott volna a lábam, aztán a tűz közelébe tették volna. De amikor a lefagyott húsom felolvadt, már éreztem a lábaimat. Megelégedtem mostohabátyám kicsit se fárasztó munkályával.
- Köszönöm Aaron. - adtam egy puszit az arcára, majd kimentem a szobájából.
Visszamentem a szobámba és álomra hajtottam fejem.

Másnap kilenckor keltem, rendbe tettem a képem, ettem majd átöltöztem.
Hamar elkészültem, már nagyon siettem, hogy mire Greg megérkezik értem, addigra már készen legyek. Greg meg is volt velem elégedve, mert már indulásra készen, unatkozva a tévét néztem, Aaron pedig pont lecsoszogott a lépcsőn.
–     Indulhatunk? - kérdeztem azonnal.
–     Felőlem. - morogta Aaron majd kisietett a házból.
Greggel besétáltunk az erdőbe, onnantól pedig már a hátára vett és száguldottunk. Rövid időn belül megérkeztünk, valami kis kunyhó volt az erdőben, de nagyon tetszett. Mi már az ajtóban álltunk, amikor Aaron előjött a fák közül, félmeztelen.
Greg kopogott, Piji pedig ajtót nyitott nekünk. Kedvesen mosolygott, de a mosolya az arcára fagyott amikor meglátta Aaront.
Bementünk a házba ők pedig kissé kellemetlenül érezték magukat egymás szagától én viszont tök jól voltam, nekem mindegyikük jó illatú volt.
Piji kinyitott néhány ablakot de nem az összeset, nehogy megfagyjak.
Az asztalra ki volt téve spagetti, amit Aaron nagyon imád, így le támadta. Úgy viselkedett, mintha otthon lett volna, ami számomra fura volt, részéről bunkóság. Még a pultot is összemocskolta, amiért Piji fejbe vágta egy konyharuhával.
Leültünk az asztalhoz és vártuk, hogy megkezdődjön a beszélgetés.
–     Nos, azért gyűltünk ma itt össze... - kezdett bele.
–     Mi ez? Esküvői beszéd? - horkant fel Aaron.
Rosszalló tekintetemre abbahagyta.
–     Szóval azért rángattalak ide titeket, hogy megbeszéljünk egyet, s mást.
–     Mi lenne az? - kérdeztem.
–     Az, ahogy Greg és Aaron egymással acsarkodik. Én az utóbbi időben kisebb-nagyobb összecsapás mellet fegyverszünetet kötöttem a mostohabátyáddal. De ők ketten még     mindig féltenek minket. Greg téged félt tőlük és Aaron téged félt tőlünk. Őszintén mondva, csak ennyi. Engem nem hiszem, hogy valaki is féltene.
–     Marha vagy, Piji – mondta Greg. – Még jó, hogy aggódok miattad! Szerinted miért vágok mindig érzéstelen képet amikor felébredsz? Hogy ezt hidd rólam. Mivel lenne jobb     neked, ha közölném veled, hogy az álmaid megrémítenek? Hogy minden egyes este a mutató majd kiugrott a helyéről? Mindig mozgolódtál és nem nyugtathattalak le? És mindez     ettől itt – mutatott  Aaronra.
Piji mosolyogva felállt a helyéről, átölelte és megpuszilta testvérét, majd visszaült és folytatta a mondanivalóját.
–     Szóval. Szeretném, ha legalább holnapra békét kötnétek, srácok. Bridge és én szeretnénk, hogy köztetek legalább egy napra minden oké lenne. Ugye?
–     A legnagyobb mértékben Piji – helyeseltem.
–     És minek? – kérdezte Aaron. – Megígértem, hogy normálisan fogok viselkedni nálatok.
–     És ezt tisztelem benned. De ha bármi történik, ne essetek egymásnak.
–     Miért? Mi történne – kérdeztem.
–     Miattad – vallotta be. – Rád támadhatok. Ha megtörténne, Aaron biztos utamat állná, Greg pedig Aaronnak esne. Vagy fordítva. Vagy mindketten nekem. De a lényeg, te         megsebesülhetsz.
–     Nem érdekel, ott akarok lenni – mondtam határozottan.
Greg megfogta a kezemet és mélyen a szemembe nézett. Láttam rajta az aggodalmat, hogy mennyire félt, hogy azt kívánja, gondoljam meg magam.
Olyan boldog voltam, hogy ennyire aggódott értem, elvégre amióta Crowleybe költöztem, nem voltam biztonságban sosem.
–     Rendben van, részemről minden oké. - jelentette ki Aaron.
–     Greg? – kérdezte Piji.
Az én szerelmem egyet értően bólintott.
–     Köszönöm – suttogta Piji. – Hálás vagyok nektek. És még valamit szeretnék mondani.
Feszülten figyeltem, hogy mi az, amit meg akart osztani velünk. Aaron felé fordult és megfogta a hatalmas kezét. Még nekem is rossz volt nézni, hogy a mostohabátyám bármelyik pillanatban összeroppanthatja törékeny kezét.
Piji egy kicsit tétovázott, valamin gondolkodott. Hirtelen Aaron füléhez hajolt és megharapta, majd számomra is hallhatóan megszólalt.
–     Beléd zúgtam.
Ezek után már csak annyit láttam, hogy nyitódott az ajtó meg csukódott. Piji eltűnt, mint a köd.
Aaron zavarban volt én pedig Greggel néztem össze. Az ő szemei is voltak olyan kerekek, mint az enyémek, elvégre reakciómentesen az előbbi jelenetet nem lehetett megnézni. Különös volt, az biztos.
Piji meg volt áldva vele, hogy őt nem érdekli Aaron, meg biztos, hogy csak a vére miatt volt neki másabb, mint más vérfarkasok. És mégis, előttünk vallotta be a mostohabátyámnak, hogy szereti. Hát ez komoly volt, totál kikészültem, bár nem voltam egyedül. Aaron értetlenül nézett maga elé, valószínűleg azt se tudta hirtelen, hogy hol van. Nem csodálkoztam a reakcióján. Én se tudtam volna, az biztos. És ahogy láttam, Greg se tudott se köpni, se nyelni. Mindannyiunkat meglepte az előbb látottak. A csend kínos volt, muszáj volt megtörni.
–     Azt hiszem, elmosom a tányért. - jelentettem ki és elvettem Aaron elől az üres tálat.
Odamentem a konyhába és a fiúkat nézve, óvatosan mosogattam, hogyha szükségem lesz rá, közbe tudjak lépni. Magamban imádkoztam, hogy ne legyen erre szükség. Szerencsém volt, civakodás helyett elkezdtek halkan beszélgetni. Hát miért is ne, én véletlenül se halljam...
–     Hangosabban! Tudni akarom, hogy miről van szó! - szóltam a srácokhoz.
Mindketten engem néztek, majd Aaron elmagyarázta, hogy csak megbeszélték, hogy hogy fog zajlani másnap a vérátömlesztés, hogy kik lesznek ott és hogy mik a feltételes reakciók, mitől véd nagyon engem.
Vagy szuperül hazudott, vagy tényleg igazat mondott, de minden esetre meg lettem nyugtatva, hogy nem azt beszélték, hogy fogják megölni egymást, ha ezen túl lesznek. Miután elmosogattam, felajánlottam, hogy váljunk szét és menjünk arra, amerre látunk. A fiúk azonnal belementek. Indulás előtt becsuktam az ablakokat, de Aaron már rég elhúzott, így kettesben maradtunk Greggel.
–     Mi maradhatunk itt, ha nem akarsz fagyoskodni. - mondta.
–     Jó lenne. - hálálkodtam, majd odafutottam egy kanapéhoz és kifeküdtem rajta, Greg pedig mosolyogva odajött.
–     Érezd otthon magad.
Levettem a kabátomat, ami eddig rajtam volt, de csak a nyitott ablakok miatt.
Greg nevetve ült le mellém.
–     Hű, hova vetkőzöl?
–     Ne legyél ilyen! - nevettem vele.
–     Milyen?
Zavarba lettem, el is vörösödtem. Pedig ilyennel sose volt gondom, erre jött egy vámpírsrác és teljesen elvette az eszemet. Nem is akartam válaszolni, de volt egy kérdésem, ami foglalkoztatott.
–     Lehet egy kérdésem?
Nevetve magához ölelt és megpuszilta a fejemet.
–     Bármikor baba!
Mély levegőt vettem, szívem a torkomban dobogott és ezt ő is észrevette. Már sejtette, hogy nem olyat fogok kérdeni tőle, hogy miért szebb a lila mint a szürke. Alapból nem kérdeztem volna ilyet sose, értelmetlen lett volna.
–     Nos... hogy is kérdezzem...?
–     Úgy, hogy érthető legyen a számomra. - mosolygott.
–     Hát...ööö... Tetszem neked...úgy?
Azonnal értette, hogy mire gondoltam. Szája szélesen elmosolyodott, majd felelt a kérdésemre.
–     Lehet, hogy vámpír vagyok, de fiú is és szemeim is vannak.
–     Szóval?
–     Természetesen. - felelte.
Kifújtam a sokáig bent tartott levegőt. Nem is mertem addig a szemébe nézni, ameddig a kérdés le nem zajlott.
–     Szeretnél erről a témáról beszélni? - kérdezte.
–     Miért?
–     Érdekel, hogy mi a véleményed erről a dologról.
Hát ebbe beleremegett az egész testem, totál zavarba jöttem, azt se tudtam, hogy hanyadika van.
–     Mire vagy kíváncsi?
–     Mindenre.
–     Húh... mit is mondjak? Ez olyan dolog, amibe nem lehet érzelmek nélkül beleugrani, én legalábbis sosem tenném.
–     És velem mi a helyzet? Velem megtennéd?
–     Igen...
–     Félsz?
–     Nem, tőled nem.
–     Hanem?
–     Az egésztől... még szűz vagyok. - suttogtam félénken.
Halkan nevetett, olyan halkan, hogy szinte csak a mosolyát láttam meg hogy egy kicsit emelkedett a mellkasa.
–     Sose baj.
–     Csak ettől félek, tőled nem. - mondtam határozottan.
–     Rendben. - mosolygott még mindig. - Ráérünk, csak érdekelt a véleményed.
Hozzábújtam és beleszagoltam a felsőjébe. Egy kicsit el is bóbiskoltam. Egy nappal a vérátömlesztés előtt sikerült aludnom. Hihetetlen! Ez is csak azért volt, mert Greg ott volt velem, biztonságban voltam.
Később Greg hazavitt, mielőtt October hívott volna, hogy mikor megyek sütni.
Nagy nehezen elbúcsúztunk az ajtó előtt ő befutott az erdőbe én pedig bementem a házba. Azonnal a konyhába mentem, ahol October szorgosan pakolászta a sütéshez a kellékeket. Mosolyogva fogadott én pedig leültem az asztalhoz.
–     Na és mit sütünk? - kérdeztem.
–     Habos málnát. - felelte.
–     Komoly? - leesett az állam. - Az a kedvencem!
–     Tudom. - mosolygott még mindig.
Egész délután vele voltam, segítettem neki az összetevőket elkészíteni majd betenni a sütőbe, aztán még jött a hab meg egyéb dolgok, így alaposan eltelt az idő. Miután kihűlt, leültünk a tévé elé néhány sütivel és egy spanyol sorozatot néztünk. Nagyon érdekes volt, rendesen kavarodtak benne a dolgok, mint az efféle sorozatokban, de itt nem azon volt a lényeg, hogy Huanita állítólag megcsalta Pedrot Carlossal, aki tulajdonképpen meleg, és mivel ezt Pedro nem tudta, visszacsalta a lányt Maríjával meg ilyenek. Ez inkább thiller sorozat volt, rengeteg furcsasággal és rejtéllyel, érdekes szereplőkkel.
Mikor vége volt, gondoltam ideje lenne felkészítenem Octobert, hogy lehet, hogy sosem térek haza, ha holnap elhagyom a házat.
–     Holnap elmennék Pijiékhez. - jelentettem ki.
–     Mi jót csináltok? - érdekelte a téma.
Nos hát nem mondhattam el neki, hogy a vérfarkas fia és az én vámpír barátnőm függenek egymástól, így kicserélik a lány vérét, ami különösen veszélyes, mert bele is hallhat, bántalmazhatja a farkas fiút is, valamint engem is, azért egy kicsit  füllentettem.
–     Náluk szokás, hogy hamarabb megajándékozzák egymást.
–     Értem. És te mit adsz nekik?
–     Hát az a helyzet, hogy abszolút semmi pénzem nincsen, nem vagyok kreatív ajándékozás szempontjából és mégis mit tudna venni egy átlagos csaj ez gazdag családba? -     kérdeztem.
–          Ó, hát igazad van.
–     De azt kértem tőlük, hogy ők se intézkedjenek semmivel, mert az meg nem lenne fair, ha ők meg elhalmoznának ajándékokkal.
–     Érthető. És mikor mész?
–     Már reggel és este jövök, de lehet hogy ott alszok. Nem baj?
–     Nem, dehogy is! Majd Jackkel megbeszélem.
–     Köszönöm. - mosolyogtam.
Felmentem az emeletre és a fürdőszobába vettem az irányt. Letusoltam, majd fáradtan kószáltam be a szobámba. Mivel olyan lusta voltam, hogy tusolás előtt először elővegyem a cuccaimat, ezért csak egy szál törölközőbe táncikáltam át a fenti nappalin, majd a szobámon. Mivel tisztában voltam vele, hogy Jenny vagy Mark figyel engem, gyorsan és óvatosan öltöztem fel, elvégre a testem nem tartozott rájuk, nem akartam, hogy meglássanak meztelenül.
Lefeküdtem aludni és csak annyira emlékeztem másnap, hogy a jobb oldalamról átfordultam a balra és az ablak megtekintése után lehunytam a szemeimet.

Másnap reggel szinte kipattantam az ágyból. Miután az emberi teendőimmel végeztem a fürdőszobában, utána elpakoltam néhány cuccom egy hátizsákomba, majd felöltöztem. Egy hosszított felsőt vettem fel, ami tökéletesen elment volna nekem miniruhának is. Mindenféle mintha volt rajta, karikák, különböző csíkok, alakzatok és ezek mellett még vegyes színű is volt. Felvettem alá egy fekete vastag harisnyát, ami a térdemig ért. Előkotortam a szekrényemből egy térdig érő csizmát, ami telitalpú volt, hogy jól is nézzek ki, de szükség esetén futni is tudjak benne. Egy intenzív, pink színű kabátot vettem még magamra és már indultam is. Aaron is készülődött, ő azt mondta apuéknak, hogy a rezervátumban lesz a haverjaival. Jack és October pedig szinte hálálkodva néztek ránk, hogy végre kettesben lehetnek egy teljes napot.
A hálálkodás közepette Greg is megérkezett egy terepjáróval. Bár vonakodva, de Aaron is beszállt a hátsó ülésre, de persze csak egy utcával arrébb, hogy Jackék nehogy kiszúrják, hogy velünk jön.
Rövidebb utazás után beértünk az ösvényre és már láttam is a Cullen házat.
Greg beparkolt a garázsba, majd bementünk a házba. Aaron ragaszkodott hozzám, mellettem csaholt végig, nehogy letámadják a vérszívók, elvégre nagy fölényben voltak. Lesétáltunk a pincébe, engem pedig megfogott valami rossz érzés. Remegni kezdtem attól tartva, hogy álmom megvalósul.
A beépített szobába nem mentem be, oda csak Aaronnak, valamint szükség esetén Brandonnak és Carlislenek volt szabad bemennie.
Én a többiekkel a plexi ablakhoz álltam és feszülten figyeltem a bent történteket.
Piji már az asztalon feküdt, na jó, ágyon, de nem kimondottan volt az. A lány már ébren volt, minket figyelt. Én aggodalommal megtelve bújtam oda Greghez és próbáltam mosolyogni Pijire. Összenéztünk Greggel, tekintetével kért, hogy bármi lesz, ő megvéd. Bólintottam.
Aaronra néztem, aki egy fotelben ült, ideges tekintettel. Nem volt az minden álmom, hogy ilyen élete legyen, de nem az én dolgom volt, én semmit sem tehettem. Vajon mi lett volna, ha az a vámpír nem szaggatja szét az apját, akkor nem maradtak volna kettesben Octoberrel, Oct pedig nem ismerte volna meg apát, valamint ha nem halt volna meg anya, sosem költöztem volna Jackékhez Crowleybe, sose ismertem volna meg Aaront, valamint az iskolában sem Greget és a Culleneket. Rossz volt arra gondolni, hogy két embernek meg kellett halnia ahhoz, hogy én és Greg együtt lehessünk, mégis hálás voltam nekik, elvégre az életüket áldozták ezért.
A sok gondolkodástól már megfájdult a fejem. Idegesen néztem végig, ahogy Brandon és Carlisle a vérelvezetővel és a vérbeömlesztővel ügyködtek.
Ahogy belegondoltam az egészbe, hogy mit csinálnak, hirtelen megszédültem. Markék totál nyugodtan hülye pofákat vágtak Pijinek én pedig értetlenkedve figyeltem őket. Hogy tudták így elpoénkodni ezt a komoly dolgot, amikor bármelyik percben katasztrófa lehetett volna belőle?
Megkezdődött. A vér elindult, én pedig szédelegve figyeltem a történteket.
Greg magához húzott, nehogy hanyatt vágódjak. A vér láttán rosszul lettem, alig bírtam nézni. Piji szíve néha-néha, rövidebb-hosszabb ideig kihagyott, ami csak még jobban nyugtalanított engem.
Egy pók gonoszan a vállamra ugrott, én pedig majdnem szívrohamot kaptam. Tudniillik rettentően féltem mindig is ezektől az állatoktól. Mielőtt sikítozni kezdtem volna, Greg gyorsan leszedte a vállamról és eltaposta.
Hálásan néztem rá, mire még jobban magához szorított, hogy még nagyobb biztonságban legyek. A fejem még mindig kóvályogott valamerre, lüktetett és kezdtem egyre rosszabbul lenni, de nem akartam elhagyni a pincét. Kíváncsi voltam mindenre, ami történt.
Egy ideig minden rendben ment, majd Piji elérkezett a kritikus ponthoz. Ideges lett, dühös és feltépte a csuklószorítókat. Áttörte magát az akadályokon és felém vette az irányt. Greg időben elém ugrott. Nagyon meg voltam ijedve, alig tudtam magamról. A baj nem váratott magára: elájultam.

Alkonyat lehetett, amikor kinyitottam a szememet. Egy szobában voltam és hirtelen az az érzésem támadt, hogy csak álmodtam az egészet. Viszont amikor észrevettem az ágy melletti fotelban ülő, aggódó Greget rájöttem, hogy korántsem álom volt mindaz, ami történt. Vagyis... mi történt egyáltalán?
Fogalmam sem volt az egészről, de lehet, hogy még Greg se tudott sokkal többet nálam, de muszáj volt megkérdeznem.
–     Mi a helyzet?
–       Őszintén baba? Fogalmam sincs, hogy mi folyik vagy csak folyt odalent. - vallotta be. - Amikor elájultál, gyorsan elkaptalak és mivel láttam, hogy Aaron roppant erősen tartotta     Pijit, kaptam az alkalmon és kimenekítettelek. Nem sokkal utánam jöttek ki a többiek is, mivel állításuk szerint Piji és a mostohabátyád vadul csókolózni kezdtek és úgy voltak     vele, hogy ez rájuk tartozik, így hát kettesben hagyták őket.
–     Sajnálom, hogy ilyen béna voltam. - sóhajtottam.
–     Ne legyél butus, kérlek. Nem voltál béna, okés?! Ez elájulás csak egy reakció volt, miszerint nem bírta az agyad a történteket. Van ez így.
–     Ha vámpír leszek, jobban fog menni? - kérdeztem.
–     Nem akarom, hogy vámpír légy. - felelte.
Kérdő tekintettel néztem rá. Nem akarja, hogy vele legyek?
–     Nem akarom elvenni az életedet! Túl sok minden áll még előtted! Tapasztald meg emberként!
–     Nem, Greg! Én veled akarok lenni mindörökre! Minden percben szükségem van rád! Nem tudok nélküled élni! - buktak ki belőlem a szavak, miközben felültem az ágyra. Greg     pedig átült a fotelból mellém.
–     Ne félj! Sohasem hagylak el, érted? Soha nem tenném ezt veled! Elhiszed nekem? - kérdezte aggodalmasan.
–     Igen. - bólintottam.
–     Ne kívánd azt, hogy elvegyem az életedet tőled! - kért.
–     Nincs életem nélküled! A gondolatától is rosszul vagyok, hogy egyszer idősebb leszek nálad, és ez borzalmas!
–     Sosem leszel idősebb nálam. - emlékeztetett az ő röbb, mint 100 évére.
–     Tudom, de ezt mások nem tudják és én nem akarok elöregedni melletted!
Magához húzott én pedig boldogan bújtam hozzá. Remélem megértette, hogy nem fogok tágítani a kívánságom mellől. Sosem tudtam elhagyni, és saját bevallása szerint ő se engem. És én hittem neki.
–     Hazavigyelek? - kérdezte.
Ránéztem és csillogó szemeibe tekintettem.
–     Csak ha velem maradsz éjszakára.
–     Rendben. - mosolygott.
Megfogtam a táskámat és felültem. Kimentünk a szobából, elköszöntem a többiektől és nem sokkal később már az autóban ültünk. Akkor vettem észre, hogy megint elkezdett havazni. Megint nem örültem neki, viszont Greg boldogan mosolygott.
–     Mit nem szeretsz rajta? - kérdezte.
–     Hideg, fehér, veszélyes. - soroltam.
–     Ahogy én is. - felelte halkan.
–     Igen. - mondtam, mire aggódva rám nézett. - De van különbség a hó és teközted. - folytattam, hogy megnyugtassam.
–     És mi az?
–     Téged tudlak szeretni. Jobban, mint bármi vagy bárki mást a világon!
Mosolyogva megfogta a kezem és úgy vezetett tovább. Ezzel a válasszal tökéletesen elégedett és még boldogabb lett.
Kíváncsi voltam, hogy Aaron mit érezhetett a történtek után. Megfogadtam magamnak, hogyha hazatér, az első az lesz, hogy a nyakába ugrok és kikérdezem a történtekről. Minden érdekelt, akkor is, ha lefeküdtek. Megfogadtam azt is, hogy nem fogom megkímélni a legcikibb kérdésektől sem.
Bátorságomon még én magam is elmosolyodtam.
October és Jack nem lepődtek meg, amikor hazamentem, számítottak rám. Greg az ajtón jött be velem, így kilenckor az ajtón át távozott, hogy ne higgyék azt, hogy rosszat művelünk kettesben. Megnyugodva köszöntek el a szerelmemtől.
Én viszont miután elment, gyors ettem, fürödtem és újabb beszélgetéssel telő éjszakára készen vártam a szobámban.