Greg elmesélte nekem, hogy Pijinek mi lesz a karácsonyi ajándéka Brandontól: vérátömlesztés. Ezáltal Piji nem fog függeni Aarontól, és fordítva is minden rendben lesz. Kellett neki elmondania, ezek után rémálmaim voltak, hogy bármelyiküknek is baja lesz, de persze ezt nem mondtam meg Gregnek, nehogy rosszul érezze magát e miatt. Egyik éjjel megint velem maradt, talán akkor álmodtam a legeslegrosszabbat.
Piji készen állt, ahogy Aaron is. Brandon mindenre felkészült, és elkezdték. Az történt, hogy Aaronnak kifolyt az összes vére, Pijinek pedig felforrt a teste, és szétégett. Brandon bánatában megölette magát, Mark és Jennifer elköltöztek, hogy maguk mögött hagyják a múltat, Greg pedig depressziós lett és visszaszokott az emberi vérre, de engem mégse akart átváltoztatni, hogy vele mehessek, inkább elment messzire és magamra hagyott.
Sikoltva ébredtem a szörnyű álomból. Olyan hangos volt, hogy Greg érzékeny füleivel már hallotta is, ahogy hat darab láb siet a szobám felé és gyors kiugrott az ablakon. Jack dörömbölt az ajtómon, mivel minden este bezártam. Kikászálódtam az ágyból és kinyitottam. Jack és October aggódva néztek rám, Aaron pedig dühösen és aggódóan az orrát húzogatta.
- Mi történt? - kérdezte apa.
- Csak rosszat álmodtam. - sóhajtottam.
- Mostanában ez sűrűn megy. - fűzte hozzá Aaron, majd visszament a szobájába.
- Sajnálom. - rántottam meg a vállam.
Jack átölelt.
- Semmi baj. Csak kérlek, ne hozd ránk a szívbajt.
- Igyekszem. Ne haragudjatok.
- Nyugodj meg. - fogta meg a vállam October.
Hátat fordítottak nekem és lementek a lépcsőn. Aaron az ajtajában nézett engem, és azonnal felém indult, ahogy apáék eltűntek a lépcsőről.
- Az igazat! Bántott?
- Mi? Ki? - értetlenkedtem.
- Az a Gregory. Bántott?
- Dehogy! Nem!
- Mit keres itt ilyenkor? - kérdezte szigorúan.
- Nem vagy az apám. És egyébként se csinálunk semmit! Én alszom, ő pedig vigyáz rám!
- Nem úgy látom.
- Az álmoktól senki nem tud megvédeni! Senki! Te sem! - sziszegtem.
- Bridget! Miért baj neked, hogy vigyázni szeretnék rád?
- Nem az a gond, hogy vigyázni akarsz, hanem az, ahogyan csinálod! - vágtam hozzá. - Kérlek Aaron! Ne tedd ezt velem! Barátkozz meg Greggel a kedvemért! - könyörögtem nagy     szemekkel.
Még mindig komolyan nézett rám és szó nélkül elindult a szobája felé.
- Kérlek. - suttogtam, ő pedig becsukta maga mögött az ajtót.
Én is becsuktam magam előtt az ajtót, bezártam és visszafeküdtem az ágyba. Mély levegőt vettem, majd Greg érkezése megoldotta minden problémámat
- Nem kellett volna elmondanom Piji karácsonyi ajándékát. - mondta.
- Ne emészd magad! Én akartam tudni.
- De elmondtam.
- Mert azt akartad, hogy elégedett legyek. Jól tetted, hogy elmondtad.
- Most addig nem fogsz tudni aludni, ameddig meg nem történik az átömlesztés. - hangja halk és csalódott volt.
Hozzábújtam. Valahogy kitartott a mellett, hogy az ő hibája és hiába biztattam, hogy nem tehet róla, meggyőződése volt, hogy ő okozta az egészet.
Visszaaludtam, és nem volt rémálmom. Éppen ellenkezőleg, egy parton sétáltam, amikor megláttam velem szembe jönni Aaront, mögöttem pedig Greg sétált. Megálltak közvetlenül előttem és mögöttem és mintha szellem lettem volna, átnyúltak rajtam és kezet fogtak.
Amikor felébredtem, reméltem, hogy ez egy jel volt a mostohabátyám és a szerelmem közötti ellenséges viszony megszűnésére.
Akkor néztem oldalra, hogy Greg mellettem fekszik e még. Természetesen ott volt, engem nézett és mosolygott.
- Jó reggelt, baba.
Válaszul finoman megcsókoltam. Ez jelzés volt arra, hogy imádom, amikor babának szólít. Aztán kipattantam az ágyból és felöltöztem. Hogy maradjak az őrületnél – talán egy kicsit el is túloztam – egy piros harisnyát vettem fel, arra egy királykék mininadrágot. Egy hosszú ujjú, zöld felsőre egy rózsaszín blúzt vettem fel, de persze úgy, hogy a zöld felső is látszódjon alatta.
Arany színű hajpánt - amire még én varrtam különböző színű gyöngyöket, és egy  citromsárga, sípcsontig érő gumicsizmát vettem fel.
Greg kiugrott az ablakon, hogy majd odakint megvár, én pedig lesétáltam a lépcsőn. Aaron az asztalnál reggelizett, apa munkában volt, October pedig a boltban – ahogy később megtudtam tőle.
Először egy jó hangos, szívből jövő nevetéssel jutalmazott meg, majd mikor alaposan kinevette magát, mosolyogva szólalt meg.
- Te totál hülyét csinálsz magadból!
- Téged akkor se körözlek le, soha. - feleltem spontán.
- Miért? - meg volt lepődve.
- Mert én azt mondtam. - mosolyogtam én is, majd leültem enni.
Nem szólt semmit, csak megint nevetett egy sort halkan.
- Meglátogathatnád velem a barátaimat. - jelentette ki.
-  Miért? - a kívánság váratlanul érintett.
- Mert nem ismernek és egyébként is, szeretném, ha te is megismernéd     őket.
- Hát a fogaikkal majdnem megismerkedtem. - mondtam kissé bunkón.
- Ne kezd ezt megint. Gyere el velem. Mindjárt indulok is motorral.
- Egy feltételem van.
- Mi az?
- Amit az éjjel mondtam.
Dühösen kifújta a levegőt.
- Ha megígéred, hogy amikor veszélyben vagy, a rezervátumba mész, akkor rendben. - felelte.
- Ígérem.
Bólintott. Úgy láttam, hogy nem túl elégedett. Valami nagyon zavarta. Kíváncsi voltam rá, hogy mi lehet az.
- Mi a baj?
Csendben volt egy ideig, mintha nem is lélegzett volna. Kifújta a levegőt és nagy nehezen megszólalt.
- Mielőtt hazajöttetek Crowleyba... Én... elmentem Pijivel New Yorkba. - de nehéz mondat volt.
- Értem. És?
- Valamit hablatyolt arról, miszerint ő meg én...Tudod...
- Szerelmesek vagytok egymásba? - a kérdés kicsúszott a számon.
Tekintetét komolyan az enyémnek szegezte és beleremegett abba, amit utána mondott.
- Nem akarok egy Cumisüvegbe beleszeretni.
Értetlenül néztem rá. Miért tud ilyen nagy ellentéteket szülni, hogy mások? Sose értettem ezt a felfogást.
- Az én szerelmem egy vámpír. És nem érdekel, hogy ölt már embert, nem érdekel, hogy nem dobog a szíve, mégis itt van, mert szeretem!
- Az más, te ember vagy!
- Te meg vérfarkas! Na és? Én vagyok elméletileg a táplálékuk, mégse bánt egyik Cullen sem! Miért lehetne ez olyan nehéz?
- Vérszívó! - suttogta dühösen.
- Mesélt neked Renesmeről és Jacobról?
- Igen. - mondta duzzogva.
- Akkor elhiheted, hogy nem lehetetlen ez! Csak veled van a baj, hogy nem fogadod el olyannak, amilyen. Pedig úgy látom, a bevésődés már megvan.
Nem felelt semmit, csak evett tovább. Látszólag elgondolkozott azon, amit az előbb vágtam a fejéhez. Nem baj, legalább észhez tér.
Mivel mindketten megreggeliztünk, én felálltam, hogy kimegyek szólni Gregnek, hogy elmegyek a rezervátumba, a mostohabátyám addig elpakolt az asztalról. Szerencsére az én egyetlenem megértette, nem hisztizett, és megint kimondta a varázsszót: baba.
Hazament, legalább lehetett egy kicsit a családjával és mivel könyörgött, hogy hívjam fel valamikor, ha életben vagyok, ezt is bele kellett sűrítenem a napba. Nem mintha annyira elfoglalt lettem volna..
Bementem a házba, összeszedtem magam, megfésülködtem, majd zsebre tettem a telefonomat. Indulásra kész voltam, de Aaron szó szerint utasított, hogy vegyek fel egy dzsekit, mert így rá fogok fagyni a motorra.
Engedelmeskedtem neki, mert tudtam, hogy igaza van. Egy ezüst színű kabát meg is mentette az életem, valamint a pár lila kesztyű, amit a zsebeiben találtam. Szerencsére a rezervátum mindössze 10 percre volt a lakásunktól, így hamarabb odaértünk Aaronnal, mint hogy megfagytam volna.
Bezzeg Aaronnak sokkal könnyebb volt, lázasan meleg teste bírta a hideget. Mindössze egy motoros dzseki volt rajta, alatta semmi. Erősen kapaszkodtam, nekidőlve, hogy érezzem a meleget, ami a testéből árad. Majdnem félmeztelen ment a haverjaihoz. Azért egy kicsit durva, még ha nem is fázik. - állapítottam meg.
Megálltunk a motorral és érdeklődve tekintettem az aranyos házikó felé.
- Ki lakik itt?
- A falkavezér.
- És most itt van mindenki? - kérdeztem.
- Néhányan biztosan. - magyarázta.
- Aha.
Leszálltam a motorról és megvártam, míg Aaron betolta a garázsba és visszajött. Megállapítottam, hogy biztosan sokan vannak a házban, mert annyi autót és motort láttam, hogy az elképzelhetetlen egy olyan kicsi garázsba belefértek.
Aaron visszajött és átkarolt.
- Gyere Bridget, bemutatom a bandát.
Nagy levegőt vettem és elindultam vele. Az ajtóban meg se állt, nem is kopogtatott, egyszerűen csak benyitott, mintha otthon lett volna. Na lám, tényleg olyanok voltak, mint egy hatalmas család – és a borotvát se ismerték.
A csapat nagy része a konyhában várta, hogy a mutatós kis nőcske megfőzze az ételt. Mindenki minket nézett, köszöntek és kérdően tekintettek Aaronra. Nem is kellett mondaniuk, azonnal gondoltam, hogy a mostohabátyám már mesélt rólam, csak éppen nem tudták, hogy hogy nézek ki.
- Sziasztok. - köszönt Aaron a „családjának”.
Mintha el is felejtette volna, hogy engem akart bemutatni, leült az egyik haverja mellé.
- Khm.. Aaron! - szóltam halkan neki, hála jó fülének, meghallotta.
- Ne haragudj. - mosolygott. - Srácok, ő itt Bridget, a húgom.
Aztán nekem is bemutatta a farkasokat, de valahogy nem figyeltem különösebben, mert sejtettem, hogy velük nem fogok annyit beszélgetni és egyébként se volt kedvem 10 nevet megjegyezni. Mindannyian mosolyogtak rám, köszöntek, stíröltek... na persze, ez nem maradhatott el.
Átsétáltunk a konyhába, ott végre egy ismerős arcot is megpillantottam.
Kyle az asztalnál ülve vigyorgott. Már szinte elfelejtettem azt az incidenst, amikor a szobámban turkáltak, visszamosolyogtam rá.
- Hé, mindenki, ő a húgom, Bridget. Csajszi, a gyönyörű főző hölgy Zoe, Kyle-t ismered, ők pedig Joey, Will, Bob, Gabe és Maurice.
- Sziasztok. - köszöntem a társaságnak.
Ezeket a neveket megjegyeztem, sejtettem, hogy velük többet fogok találkozni és beszélgetni, mint a nappaliban szórakozókkal. Ők sokkal közvetlenebbek voltak.
Leültem Kyle mellé, mivel Aaron visszament a nappaliba, én meg csak ezt a vigyorgó fiatal srácot ismertem.
- Örülök, hogy itt vagy. - mondta. - Vámpír szagod van.
- Greg. - magyaráztam.
- Aha. - bólogatott.
Láttam rajta, hogy nem örült neki. Hát ez van, nekem tetszett a helyzet.
Hangokat hallottam a nappali felől.
- Mi ez a vámpírszag?
- Nyugi, csak ahogy kérted, elhoztam Bridgetet. - ezt határozottan Aaron mondta.
- Ja, értem.
Egy magas, bronzbőrű, sötét hajú, helyes férfit láttam közeledni. Engem figyelt, ahogy én is őt. Az első gondolatom valahogy az volt, hogy itt mindannyian ugyanúgy néznek ki. Mintha mindenki ezt a férfit utánozná.
- Üdvözöllek szerény hajlékomban Bridget. - mosolygott. - Hugh vagyok.
- Szia. - köszöntem halkan, mivel alig jött ki a hang a torkomon.
Odament Zoehoz és megcsókolta. Olyan érzésem volt, minta Jacobot és Renesmet láttam volna. Azzal a különbséggel, hogy Zoe ember. Olyan aranyosak voltak.
- Kérsz sütit? - tette elém a tálat a csinos lány.
- Nemrég ettem, köszönöm. - utasítottam el kedvesen.
- Ugyan már! Egyet le bírsz nyomni! - nevetett Hugh.
Megadtam magam és elvettem egy süteményt a tálról. Megettem, de többet nem fogadtam el. Egyről volt szó.
- Erős vámpír szagod van, ugye tudod? - ült le mellém Hugh.
- Azt hiszem, nincs okod csodálkozni.
- Valóban nincs. Tényleg nem félsz tőlük?
- Egy percre sem.
- Milyen volt Forks?
- Erről honnan tudsz? - lepődtem meg.
Ledöbbentem, nagy szemekkel bámultam a falka vezetőjére, aki elmosolyodott a lepődöttségemen.
- Hallottam Aaron gondolatait. Sokat aggódott miattad Bridget. El sem tudod képzelni, hogy mennyit gondolt rád a négy nap alatt.
Az előszobából jól hallhatóan morgott valaki. Biztosra vettem, hogy Aaron volt az.
- Felesleges volt, minden rendben ment. Tökéletesen voltam, vagyok és leszek.
- Becsüld meg Aaront. Megérdemli.
- Tudom. - feleltem.
Egy ideig csak nézett, de úgy, mintha valami érdekes lenne rajtam. Zavarba hozott ezért felálltam és Zoehoz mentem, hogy segíthetek e valamiben.
Piskótát sütött, én meg félbevágtam és megkentem lekvárral, majd amikor kihűlt, felszeleteltem. Tányérra tettem és a szó szerint farkaséhes fiúk már kapkodták is a tányérról, így fél perc alatt minden eltűnt.
- Hogy ti mennyit tudtok enni! - csodálkoztam.
- Nem szoktad meg az evést a vérszívók mellett, igaz? - nevetett Kyle.
- Valahogy úgy. - feleltem.
A fél napot a rezervátumban töltöttem és rájöttem, hogy nem is rossz arcok Kyleék. Meleg testű, nagy étvágyú, vidám mosolyú, pörgős srácok mindannyian. Barátoknak tökéletesek lesznek. El tudtam őket képzelni még családtagként is. Mintha unokatesók lettünk volna vagy hasonlók.
Akkor jutott eszembe: barátok! Vanessa, Brittany és a csendes lány... Manson!
Teljesen kiment a fejemből, mintha nem is lett volna megbeszélve! Pedig mikor is volt feldobva az ötlet? Másfél hónapja?
Szörnyen éreztem magam a feledékenységem miatt és jóvá akartam tenni. Sejtettem, hogy Vanessáék legszívesebben kiszögeznének a falhoz és késekkel dobálnának. De még Greggel is együtt akartam lenni, elvégre már 15 órát mutatott a falióra, mi pedig fél 10 körül láttuk egymást utoljára.
Szinte hiányom volt nélküle és eldöntöttem, hogy hazamegyek. Aaron viszont olyan jól érezte magát, hogy nem akartam megzavarni. Kisurrantam az ajtón és elindultam kifelé. Az erdőből zajokat hallottam, de nem ijedtem meg. Tudtam, hogy a világ legveszélyesebb ragadozói közül 12-vel töltöttem egy házban 4 napot, mégsem lett semmi bajom. Ezt is túlélhettem.
Egy szőke férfit láttam előkászálódni a fák közül.
- Szia Bridget! - mosolygott rám.
Nagyon megörültem neki.
- Carlisle!
Odafutottam hozzá és átöleltem. Olyan jó volt újra látni. Ahogy végignéztem rajta, elkapott az irigység. Már nem kellett neki sok év, hogy 400 éves legyen, és még mindig olyan elképesztően jól nézett ki, mintha csak a 30. életévét töltené.
- Hogy vagy? - kérdezte.
- Remekül, de nagyon hiányoztatok! - feleltem.
- Rosalie sokat beszél rólad, Emett pedig mindig nevet a lelkesedésén. Tudod, nem hétköznapi, hogy Rosalie ilyen jóban legyen egy emberrel. -     magyarázta.
- Örülök neki, hogy én kivétel vagyok.
Válaszul csak mosolygott.
- Itt lakik a falkavezér? - kérdezte a ház felé tekintgetve.
- Igen, Hughnak hívják.
- Itt van?
- Mindenki itt van. - nevettem. - Vagyis nagyon sokan.
- Ilyen sok farkas van Crowleyban?
- Úgy látszik. Nyüzsögnek, mint az emberek.
Carlisle jót nevetett rajta, aztán elkomolyodott.
- Lehetnének kevesebben.
- Ők is így gondolkodnak rátok nézve. - poénkodtam.
Szerencsére nem sértődött meg így megúsztam, hogy kellemetlenül érezzem magam. El akartam menni, már nagyon hiányzott Greg és Pijit is régen láttam.
- Merre tartasz? - kérdeztem.
- Hát csak körbenéztem, szóval azt hiszem, megyek vissza Brandonhoz.
- Nem vinnél el? - sóhajtottam.
- Beszéld ezt meg a bentiekkel.
Bólintottam, majd megkértem, hogy várjon meg. Bementem a házba és odaültem Aaron mellé. Bocsánatot kértem, amiért elmegyek, és nagyon reménykedtem, hogy nem haragszik meg. Szemébe láttam némi dühöt, de az aggodalom valahogy jobban látszódott rajta.
Elköszöntem a többiektől, felvettem a kabátomat és kimentem a házból. Carlisle még mindig ott várt engem, és hamar el is indultunk. Éppen odaértem, mire felkapott a hátára és már száguldottunk is. Nem telt bele néhány perc, már láttam az ösvényt, amin autóval szoktunk menni a Cullen ház felé.
Ott már lelassított Carlisle és segített elesés mentesen leszállnom a hátáról.
- Greg itthon van? - kérdeztem.
- Azt hiszem, amikor eljöttem, még itthon nézte a tévét és a telefonját felváltva.
Akkor esett le, hogy elfelejtettem felhívni. Biztos ideges lehetett.
Besiettem a házba, nyomomban Carlislelel.
Szerencsémre Greg még mindig a kanapén fekve tévézett, és amint beléptem a házba, azonnal felült és hozzám sietett.
- Hát élsz. - suttogta, miközben ölelgetett.
- Jól vagyok.
- Aggódtam. Nem hívtál.
- Eltelt az idő, pedig eszembe volt, addigra meg találkoztam Carlislelel.
Még mindig magához szorított, láttam, hogy tényleg aggódott.
Észre se vettem, hogy a témában forgó férfi eltűnt a nappaliból és azt sem, hogy Piji éppen lesétál a lépcsőn és a hűtő felé táncikál.
Amikor Greg elengedett, akkor futottam oda hozzá.
- Szia Piji!
- Ó, heló kiscsaj! Mi újság?
- Semmi, hiányoltalak. Rég nem láttuk egymást.
- Úgy vettem észre, téged ez nem zavart. - mondta hidegen és ez egy cseppet sem esett jól, de akkor vettem észre, hogy a nyaklánca nincs nála.
- Hol az ezüst vérfarkasfog?
- Tudtam, hogy valamit elfelejtettem! - döbbent meg és eltűnt, majd 3 másodperc múlva megint mellettem állt és kinyitotta a hűtőajtót. - Ne haragudj az előbbiért, a hiány szedte ki     belőlem.
- Semmi gond. - feleltem mosolyogva.
Néztem, ahogy valami zacskóból vért önt egy 3 decis pohárba és szívószállal iszogatja belőle. Kicsit megundorodtam a szokástól, akkor jutott eszembe, hogy én is ezt fogom „enni” egy idő múlva. Beleborzongtam a gondolatba, de már eldöntöttem, mivel csak így lehettem mindig Greggel.
Greg odajött hozzánk, megcsókolt, majd mivel látta, hogy Piji beszélni akart velem, közölte, hogy a szobájában lesz, ha szükségem van rá.
Felsétáltam Piji szobájába, mivel ő előrefutott, így amikor beértem hozzá, már az ágyán láttam ülni, kezében a vérrel telített pohárral.
- Mi az? - kérdeztem.
- Elmondta Greg, hogy amióta tudod a karácsonyi ajándékomat, azóta alig tudsz aludni, rémálmaid vannak.
Vállat vontam és leültem az ágyával szemben lévő, hatalmas fotelba.
- Ne aggódj miattam. Túl fogom élni. És aztán Aarontól független leszek, valamint ő is tőlem.
- Nem hiszem. - feleltem.
- Hogy?
- Nem hiszem, hogy függetlenek lesztek egymástól. Piji! Köztetek van     valami,     ami nem gyűlölet! De a méreg köztetek viszályt alakított ki magának és     ezért érzitek azt, hogy     legszívesebben kettesben lennétek, hogy együtt     lehessetek, mielőtt megölitek egymást. - talán kicsit kioktattam.
Gondolkozott, valamin nagyon törte a fejét. Valószínűleg azon, amit mondtam.
- Igazad van.
Itt most én nem értettem és visszakérdeztem.
- Hogy?
- Nem leszünk függetlenek egymástól. - sóhajtott.
Vártam, hogy mondjon valamit, de ő csak nézett maga elé és a vért itta.
Kezdett úgy látszani ez az egész, hogy ő egy teljesen elveszett lélek, aki nem tud semmit sem csinálni, csak beletörődni a sorsába. Sajnáltam is e miatt.
Ott ültünk egy ideig, de ő csak bámészkodott erre-arra, így én kezdtem magam kellemetlenül érezni.
- Ha nem zavar, átmennék Greghez.
- Csak nyugodtan. - felelte.
- Szia.
- Pá, kiscsaj.