Nagyon a szívemhez nőtt az egész Cullen család. Az utolsó napra, ahogy jobban megismertem a többieket, már nem tartottam tőlük akkor sem, amikor Greg nem volt a közelemben. Megfogadtam Renesme tanácsát, nem féltem a vámpírcsaládtól. Másnap délelőtt ragaszkodtam hozzá, hogy megint összegyűljünk a nappaliba egy utolsó közös beszélgetésre. Sokat készültem rá, háromszor átöltöztem, begöndörítettem a hajam, majd mivel nem illett a ruházatomhoz, megmostam, megszárítottam és kivasaltam.
Egy átlagostól eltérő, kissé melegebb téli nap volt. A hó már előző nap elolvadt, mivel sütött a nap, ezért nem is igazán járkáltak a Cullenek semerre.
A házba is remek volt az idő, ahogy a nap besütött, végül úgy döntöttem, hogy felveszek egy vidám, kissé bálos ruhát, de nem olyan teljesen kidíszített cukormázasat. Egyrészes ruha volt: a felső része kicsit tapadósabb, de nem adta ki mindenemet, az alsó, szoknya része pedig bő volt, mindenfelé állt. Hogy egy kicsit megőrjítsem, sportcipőt húztam a lábamra, és az imádott koronahajráfomat a kivasalt, feltűzött hajamba tettem. A színek nem voltak egymástól durván különbözőek, de eltért az öltözék az átlagostól.
Lesétáltunk Greggel a többiekhez, akik elmosolyodtak az öltözékemen.
Ahogy körbenéztem, azt vettem észre, hogy Piji nincs sehol. Nem említettem meg, gondoltam majd később jön Jacobékkal. De amikor ők beléptek az ajtón, akkor se láttam velük jönni. Vártam egy kicsit, hátha csak késik, elment vadászni vagy hasonló, de aztán csak nem jött és nem bírtam magamba fojtani az előtörő kíváncsiságomat.
- Hol van Piji?
A társaság összenézett. Egymás arcán keresték a választ, én pedig türelmetlenül néztem őket. Miért volt olyan piszkos nehéz elmondani, hogy mi a helyzet? Lehet, hogy csak tőlem akarták távol tartani Pijit? Vagy valami baj érte? Nem, azt már megmondták volna! Rosszul éreztem magam, hogy valószínűleg miattam történt az, ami miatt nem volt ott köztünk a nappaliban.
Válaszra szomjazva Gregre néztem, aki először a szemeimbe nézett, majd Brandon és Carlisle között cikázott. Végre valahára Brandon megszólalt.
- Piji... nos ő hazament.
Döbbenet ült ki az arcomra. Hazament? Hova? Vissza Crowleyba? Mégis miért? Talán megbántottam, hogy nem foglalkoztam vele, inkább Greggel? Most már tényleg rossz volt a hangulatom, és ezt mások is látták rajtam, kivéve Edward. Ő hallotta is.
- Ne aggódj Bridget, nincs semmi baj! - szólított meg.
Ránéztem, további mondatokra várva. Mivel olvasta a gondolataimat, rájött, hogy mire várok, ezért nekikezdett.
- Piji nagyon unatkozott itt, úgy érezte, hogy elhanyagoljuk. Visszament a ti városotokba, hogy tudjon gondolkodni.
Hát ez nem volt a legmegfelelőbb válasz. - gondoltam magamban, és mivel Edward is hallotta, kicsit rosszallóan nézett rám. Én a padlót néztem és csak az járt az eszembe, hogy magára hagytam, hogy nem foglalkoztam vele és ez a tudat borzalmas volt. Majdnem elsírtam magam, de Edward gondolatait felém küldte. Nem is tudtam, hogy ilyenre is képes.
„Ne is gondolj arra, hogy miattad tette. Nem érezte itt a legjobban magát és a különös élete miatt különbözött is tőlünk. Csak el akart menni, hogy gondolkozhasson. Te Nem Csináltál Semmi Rosszat!”
Az utolsó mondatot megnyomta. Aggódva néztem rá és bár elfogadtam azt, amit mondott, csak tetettem, hogy elhittem neki. Még mindig nem volt jó hangulatom.
Bella leült mellém és megfogta a kézfejemet. A szemeimbe nézett, mintha a legjobb barátnőjének adna tanácsot.
- Figyelj Bridget! Pijinek semmi baja nem lesz! Bízz meg benne, tud vigyázni magára! És ne gondold, hogy a te hibád! Nem tudna haragudni rád!
Csak értetlenül pislogtam, mire folytatta.
- Mesélte Nessie, hogy álmában sokat emlegetett téged, hogy félt. Nem tudom, hogy mi járhatott a tudatalattijában, ezt még Edward se tudta megmondani, elvégre az, amit elfojt, nem     kerül a felszínre, így Edward se hallja. Senki se tudja rajta kívül, hogy mitől félt téged, szóval ne aggodalmaskodj e miatt! - érvelt.
Piji az álmában rólam beszélt? Hát erre sose gondoltam volna. Olyan furcsa volt ezt hallani Bellától. Nem is tudom, de ahogy ott beszélt velem, talán egy fokkal szimpatikusabb lett a számomra. Nem tudtam mit felelni neki, csak bólintottam, mire ő mosolyogva visszaült Edward mellé.
Hogy egy kicsit jobb legyen a hangulat, Esme felém fordult.
- Na és hogy tetszett neked ez a kirándulás?
- Nagyon jól éreztem magam. - feleltem bátortalanul.
- Mit gondolsz, találkozunk még az emberi létedben? - kérdezte Emett.
- Nagyon remélem. - mosolyogtam.
- Nem mondod, hogy te is fel akarod adni az életed? - szólt közbe Rosalie.
- Vannak még ilyen bolond emberek. - vonogattam a vállaimat.
- Hihetetlenek vagytok. - nevetett Alice. - Egyébként én ezt már azóta tudtam, hogy először megpillantottalak. Láttam, ahogy átváltozol.
- Hű... Jól fogok kinézni? - kérdeztem izgatottan.
- Nem hiszem el, hogy tényleg ez izgat. - nevetett Jennifer.
- Mi más izgasson? - kérdeztem.
- Gregen kívül? - szólalt meg nevetve Bella.
- Perverz vámpír. - ráztam a fejem mosolyogva.
Az egész nappali nevetett, én kicsit zavarban éreztem magamat. Rajtam kívül... már senki sem volt szűz a szobában, és mégis ez volt a téma. Kissé megrázkódtam, ahogy belegondoltam, hogy egyszer Greggel ez is megtörténik, Edward pedig jót nevetett a gondolataimon, ami pedig kissé bosszantott, de nem hordtam le érte, inkább vele nevettem.


Elképesztően jól éreztem magam Forksban, a kis kiruccanás végére már Bellát is jobban megkedveltem, mint amikor először megláttam. A többiekkel nagyon jóban lettem, még Rosalieval és Emettel is, pedig amikor őket megláttam, valami különleges félelem fogott el, pedig alaptalan volt: mindketten nagyon kedvesek voltak. De egyszer mindennek vége, ahogy ennek a téli kirándulásnak is Forskban. Este volt és pakoltam vissza a kimosott ruháimat a bőröndömbe. Igyekeztem semmit se otthagyni, de mivel láttam Rosalien, hogy egy karkötőm mennyire megtetszett neki, azt nem tettem bele a bőröndbe. Letettem a polcra, majd mikor minden mást eltettem, megfogtam és megkerestem Rosaliet.
Megkerestem a szobájukat és kopogtattam. Megvártam, míg kiszólnak, nehogy olyanon kapjam őket, ami mindhármónknak kellemetlen lenne.
- Gyere! - hallottam Rosalie hangját.
Kinyitottam az ajtót és beléptem. Szerencsémre Emett nem volt bent, nem akartam előtte könnyezni.
Rosalie mosolyogva fogadott. Meglepett azért, hogy ilyen kedves volt velem, ahogy mesélte korábban Edward, Bellával valahogy másképp viselkedett.
Odaléptem hozzá majd megfogtam a bal kezét és bekapcsoltam a csuklója körül a karláncot. Még mindig mosolygott, de értetlenül nézett rám.
- Láttam, hogy mennyire tetszik, gondoltam itt hagyom emlékként. - mosolyogtam én is.
- Ez most komoly? - kérdezte meghatódva.
- Igen. - feleltem.
Magához ölelt, nevetett. Körülbelül erre a reakcióra számítottam, de mégis meglepett a viselkedése. Nagyon megkedveltem, közelebb került hozzám, mint Alice. Őt meghagytam Bellának.
Emett lépett be a szobába, meglepődve szólalt meg.
- Ó, bocsánat a zavarásért csajok, a kocsik készen állnak a visszaútra.
Megfordultam, és figyeltem, ahogy Rosalie odasétál hozzá és megmutatja neki a karkötőjét. Emett mosolygott, majd a nagy karjaival ő is átölelt.
- Jaj te csaj! - nevetett.
Én is átöleltem, bár a karjaim nem érték körbe a hatalmas, izmos testét.
Elengedtük egymást, majd mindkét vámpír szemeibe néztem és mosolyogtam.
- Hiányozni fogtok. - elérzékenyültem és bekönnyeztek a szemeim.
Mindketten nevettek, ezáltal én is elnevettem magam.
- Na jó, menjünk. - mondta Rosalie.
Kimentem a szobából, mögöttem a két vámpírral. Greg már levitte a bőröndömet. Utoljára körbejártam a házat, és mikor kiértünk, még elővettem a fényképező gépemet és csináltam még körülbelül húsz képet a házról és csoportképeket, valamint képeket a párokról, mint példuál Rosalie és Emett, Esme és Carlisle stb. Ahogy összeszámoltam, a négy nap alatt majdnem kétszázötven fotót készítettem. Legalább volt mit nézni a visszaúton.
Miután eltettem a fényképezőt, egy autót láttam bekanyarodni. Renesme és Jacob ültek benne – gondoltam ők is jöttek elbúcsúzni, de más derült ki, amikor Jacob lehúzta az ablakot és megkérdezte, hogy mikor indulunk.
Meglepődtem, de örültem, hogy legalább őket „magunkkal vittük”.
Aztán jött a búcsúzkodás. Jaspertől és Alicetől még könnyű szívvel búcsúztam, nem azért, mert nem kedveltem őket, csak nem volt olyan fájós.
Aztán Carlisle és Esme jött, tőlük már kicsit fájdalmasabb volt a búcsúzás, egészen a szívemhez nőttek. Aztán odaléptem Edwardhoz és Bellához. Úgy voltam vele, hogy tartozok Bellának egy bocsánatkéréssel.
- Nézd Bella, nem akarom, hogy haragudj rám, amiért olyan bunkó voltam veled. Nem tudom, hogy mi ütött belém, remélem nem lesz több ilyen.
- Semmi baj Bridget, nem haragszom. - mosolygott.
Tőlük is elbúcsúztam, majd elérkeztem Emettékhez. Hát mégis megtörtént az, amitől tartottam: eltört a mécses.
Egyszerre öleltek át, mivel ha én próbálkoztam volna ezzel, nem arattam volna sikert Emett hatalmas teste miatt. Miközben átöleltek, én sírni kezdtem, ők pedig nevettek, hogy nincs semmi baj, fogunk még találkozni, majd meglátogatnak.
Ettől egy kicsit jobban lettem, de valahogy a könnyeket nem tudtam elállítani. Greg kapott az alkalmon és azt a nagy ölelést, amit mi hárman leműveltünk, gyorsan lefényképezte. Még jó, hogy rólam is volt jó néhány kép még korábbról és a búcsúzás előttről, mert már nem volt olyan arcom, hogy belemosolyoghassak a kamerába. Utoljára megöleltem egyenként Rosaliet és Emettet, majd beszálltunk mindannyian az autókba.
Buzgón integettünk, amikor elindultunk és még láttuk őket. Ők is nevettek és integettek nekünk.
Én még mindig könnyeztem, Greg pedig halkan kuncogott rajtam.
- Olyan buta vagyok! - fakadtam ki.
- Ne is mondj ilyet! - felelte azonnal mosollyal az arcán. - Természetes, ha valaki közel áll a szívedhez és ha el kell válnotok, megkönnyezed.
- Furcsa, hogy ti nem sírtok, pedig jó lett volna, ha nem rajtam nevetgél a csapat. - sírtam nevetve.
- Elhiszem baba. Hidd el, ha tudnék sírni, állandóan sírnék a boldogságtól.
Ezen is elkuncogtam, majd betöltöttem a digitálist és csináltam egy fényképet a szerelmemről, miközben vezetett, majd a mögöttünk lévő két kocsiról is. Az elsőben Brandon, Mark és Jennifer utazott, a másodikban Renesme és Jacob.
- Milyen aranyosak, hogy velünk jönnek. - nyilvánítottam ki az érzéseimet.
- Kedves gesztus Pijire nézve. - mosolygott.
Bólintottam. Eszembe jutott, hogy milyen bunkó dolog volt tőlem, hogy még tartottam Emettéktől, hogy talán nekem ugranak, miközben ők abszolút nem akartak bántani engem. Felháborodva nevettem magamon, könnyeim már csak a szemeimet áztatták, arcomon nem folytak le. Kezdtem megnyugodni.
Az út további részén végignéztem a képeket. Volt olyan, amikor mindenki a nappaliban ült, volt, hogy a hóban hemperegtek, hógolyóztak, néhány kép a baseball meccsről, közös képem Jacobbal stb.
- Jól érezted magad? - kérdezte Greg.
- Őszintén? Ez volt életem legjobb kirándulása! - lelkendeztem.
Aztán egy kicsit elszunnyadtam. Talán elfáradtam a négy napban, de megérte, mert a legjobb téli szünetemet töltöttem el Forksban. Kincset érő „emberekkel” ismerkedhettem meg, amit sose akartam elfelejteni és ebben a fényképek is segítettek nekem. Már csak egy óra volt az útból, amikor felébredtem.
Greg a kezemet fogta és amikor észrevette, hogy éberen őt nézem, ahogy vezet, egy gyors puszit adott a kézfejemre, miközben engem nézett, majd visszaemelte tekintetét az útra, nehogy karambolozzunk valakivel.
Megint végignéztem a készített képeket és arra lettem figyelmes, hogy amikor Rosalie, Emett, Alice és Jasper lettek lefényképezve, Rosalie feltartotta a bal kezét, hogy mutassa a csuklóján a karkötőt. Elmosolyodtam rajta, majd gyors megmutattam Gregnek is, aki azonnal észrevette, és ugyanúgy reagált rá, mint én. Nem sokkal később már láttam a táblát, miszerint ha tovább haladunk egyenesen, elérjük Crowleyt, úgy 60 km után.
- Ez még mennyi idő? - kérdeztem Greget.
- Körülbelül 50 perc, de a mi tempónkkal lehet, hogy kevesebb.
Az ablakon bámultam kifelé és felelevenítettem a maradék időben a Forksban történteket. Szinte láttam a lelki szemeim előtt, ahogy a csapat baseballozik, ahogy Edward és Piji versenyeznek a labdáért, ahogy Bella figyeli a játékot, nehogy csaljon valaki, és azt is láttam, ahogy Jacobbal beszélgettünk. Gyorsan hátranéztem, hogy még mindig velünk tartanak e Renesmevel. Megnyugodtam, amikor láttam, hogy nem sokkal Brandonék mögött vannak.
Nem telt bele több fél óránál, már újabb táblát láttam meg:

Üdvözöljük Crowleyban!

- Megérkeztünk. - sóhajtottam fel.
Greg bólintott. Nem sokkal később Brandon és Jacob autója letért egy mellékúton, ők a ház felé mentek, míg Greg hazavitt engem.
Gyorsan meg is érkeztünk, és észrevettem, hogy Jack kabátban a hóban állt, hátha megjövök.
- Ugye jelezted, hogy mi volt veled? - kérdezte Greg.
- Igen, írtam neki egy sms-t a második napon, hogy minden remek és ma délelőtt, hogy körülbelül fél ötre itthon leszünk.
Az autó megállt a házunk előtt.
- Bejössz, vagy hazamész? - kérdeztem.
- Azt hiszem inkább megyek, Jacknak biztos van néhány kérdése.
- Rendben. - feleltem.
Búcsúzóul Greg megcsókolt, olyan lágyan és kellemesen, ahogy csak ő tud. Megint megborzongtam, illata kábított, nem akartam otthagyni, de muszáj volt. Jack türelmetlenül toporgott a járdán.
- Szeretlek. - mondta Greg, mielőtt kiszálltam az autóból.
- Én is téged. - feleltem.
Elvettem a hátsó ülésről a bőröndömet, egy puszit adtam neki és kiszálltam.
Jack már tárt karokkal várt. Azonnal átölelt és ameddig szorított, a hátam mögött köszönt Gregnek, aki visszaköszönés után elhajtott.
- Szia kincsem! Hogy vagy? - kérdezte apa.
- Szomorú vagyok, de jól. - feleltem.
- Megkedvelted a forksi Culleneket, mi? - mosolygott.
- Nagyon is. - nevettem.
Elvette a bőröndömet, majd elindultunk befelé.
Láttam, hogy Aaron az ablakból néz, látszólag megnyugodva valószínűleg azért, hogy nem esett bántódásom.
Mikor beléptem a házba, megéreztem az otthon illatát. October megint sütött valamit, de az érkezésemre előmászott a konyhából és odajött hozzánk.
- Szia Bridget! Jó volt Forks? - átölelt.
- Csodás volt, October. - mosolyogtam.
Levettem a kabátomat és felvittem a bőröndömet a szobámba. Vacsora előtt még kipakoltam, és meglepettségemre egy kis dobozkát találtam, amiről biztosan tudtam, hogy nem az enyém. Lassan szétnyitottam, majd eltátottam a számat a csodálattól. A fedél hátuljában volt egy kicsi kép benne Emettről és Rosaliról, alá volt írva, hogy:
    „Használd egészséggel!”
Akkor néztem meg igazán, hogy egy csodaszép gyűrű volt benne. Megint könnyezni kezdtem, úgy meghatódtam. Azonnal a telefonom után nyúltam, és írtam egy sms-t:

    Szia Rosalie! Hazaértünk. Köszönöm szépen a gyűrűt! Aranyosak vagytok! Nem is gondoltam, hogy adtok valamit, megleptetek! Nagyon örültem neki! Emettnek üzenem,     hogy gyúrjon még a baseballra! :) Hiányoztok, puszilok mindenkit! Bridget

Megkaptam a státuszjelentést, miszerint megkapta és zsebre tettem a telefont. A gyűrűt a jobb kezem középső ujjára húztam, eldöntöttem, hogy mindig viselni fogom. Aaron benyitott a szobámba.
- Jó, hogy élsz.
Megfordultam, szemeiben aggodalmat és dühöt láttam.
- Neked is szia, Aaron.
- Belegondoltál, hogy mi lett volna, ha nem bírnak a vérükkel? - sziszegte.
- Felesleges volt, mert bírtak! - sziszegtem vissza dühösen.
- Bármikor meghalhattál volna!
- De nem haltam meg! Ezek nem olyan vámpírok Aaron! - halkan beszéltünk, mindkettőnk hangja dühvel volt teli.
- Honnan tudod, hogy nem szomjaznak a véredre?
- Aaron! 4 éjszakán át egy vámpírral teli házban aludtam békésen, nyugodtan, biztonságban! Tudom, hogy nem szomjaznak a véredre! Tudod, a Cullen család és köztem van egy olyan     kötelék, miszerint nem bántanának sosem! Ez olyan, mint ahogy téged se bántana apa és engem sem October!
- Nem ugyanaz!
- Dehogynem! És ha a falkáddal haverkodnék, honnan tudnám, hogy mikor ugranátok nekem, hirtelen fellángolásból?
- Sose tennénk! - sziszegte még dühösebben.
- Ahogy ők sem. - hangomat kissé felemeltem, hogy még erősebbnek tűnjön a hangom. - 14 vámpírral és 1 farkassal töltöttem négy napot! Semmi bajom nincsen! Semmi és nem is lesz!     Mert SOSE bántanának! - a sose szót megnyomtam még erősebben.
- 14 vámpír? - szemei kikerekedtek.
- Igen. És élek, mert NEM bántanának!
Leült az ágyamra, mintha megértette volna, hogy a Cullen család nem ártana nekem semmiképpen. Bella is túlélte, a saját akaratából lett vámpír, nem azért, mert Edward nem bírt a vággyal. És tudtam, hogy erre Greg is képes. Akkor esett le a tantusz, hogy már kb. 2 hónapja állati vérrel táplálkozik.
Aaronra nézve felsóhajtottam. Még mindig a fejét fogta és a földet nézte.
Vártam, hogy mondjon valamit, de ő csak felállt és kisétált a szobából.
- Vacsora van. - mondta az ajtóban, majd lement a lépcsőn.
Lesétáltam utána, a gyűrűt nem vettem le a kezemről. Túl szép volt és túl kedves a számomra, hogy levegyem. Inkább büszkén hordtam.
A vacsoránál élménybeszámolót tartottam, October kérésére, bár magamtól is nekikezdtem volna.
- Mesélj! Milyen volt az első nap, amikor megérkeztetek?
- Hát, be lettünk mutatva a családnak. Mind nagyon kedvesek voltak. Legnagyobb örömömre aznap este szakadt a hó. - nevettem. - De túléltem. Aztán másnap baseballoztunk egy     tisztáson, mármint én csak néztem, nekem túl bonyolult játék. Körbenéztünk Forkson, megismertem Bella apukáját meg ilyesmi. Annyira szuper volt, egy csomó képet csináltunk-
- Bella? - kérdezte Aaron.
- Greg unokatestvérének, Edwardnak a felesége. - magyaráztam.
- Hány éves? - kérdezte Jack.
Hirtelen nem tudtam mit mondani. Tizenkilencnek nézett ki, elméletileg az is volt, de lényegében 27 volt.
- Fogalmam sincs, elfelejtettem megkérdezni. - hazudtam egy kicsit.
- Mikor mutatod meg a képeket? - kérdezte izgatottan October.
- Hát, akár vacsora után is megmutathatom, csak csatlakoztatnom kell a tévéhez. - mondtam.
- Rendben. - bólintott apa. - Hát ez a gyűrű? Ki adta?
- Rosalie és Emett. - feleltem mosolyogva.
A vacsora végéig csendben ettünk. Izgatott voltam, hogy ők is látják a fényképeket. Szerencsére lebuktató képek nem voltak, így nem kellett aggódni, hogy valami olyan dologról tudomást szereznek, amiről nem kellene.
Miután befejeztük az evést, October gyors elmosogatott, én pedig Jackkel és Aaronnal bementem a tévészobába. Csatlakoztattam a tévéhez a gépet egy kábellel és amikor megérkezett October, elkezdtük nézni.
Az elejétől néztük a képeket, mivel még gyors visszalapoztam, mielőtt elkezdtük volna az egészet.
Az első képen a ház volt lefényképezve. Jack füttyentett egyet, hogy véleményét adja a házról. A következő képen Carlisle állt az ajtóban.
- Ő ki? - kérdezte October.
- Ő Carlisle, Dr. Brandon Cullen testvére, aki szintén orvos. - magyaráztam.
Aztán a következő képre mentem, ahol Esme és Carlisle voltak levéve a nappaliban.
- Ő a felesége, Esme.
- De jól néz ki. - jegyezte meg Aaron, mire érdeklődően ránéztem.
Hogy ő ilyet mondjon egy vámpírra?
A következő kép már valószínűleg az első emeleten készült, jól emlékeztem.
Jasper és Alice ültek egymás mellett. Jasper komoly arcot vágott, Alice viszont mosolygott.
- Hát ők? - kérdezte Jack.
- Jasper és Alice. - rövidre fogtam.
Lapoztam és a tévén Rosalie és Emett voltak láthatók.
- Tőlük kaptam a gyűrűmet. - mondtam remélve, hogy apa emlékszik a nevekre.
 Nem kellett csalódnom.
- Á, szóval az a szőke hölgy Rosalie és az izompacsirta a pasija, Emett?
- Valahogy úgy. - nevettem.
Megint lapoztam.
- Edward és Bella. - jelentettem ki.
October eltátotta a száját, gondoltam, hogy mennyire tetszhet neki Ed.
Csak kuncogtam rajta, talán észre se vette.
A következő képen az egész társaság rajta volt, amint a nappaliban ültünk.
Bár itt egy kicsit többen voltak. Mark, Jenny, Piji, Greg és Brandon is rajta voltak.
Aaron rosszallóan nézte a társaságot, de engem nem izgatott különösebben.
Néhány kép a házból való kilátás volt, majd egy közös kép rólam és Gregről.
Hogyha képelemző lettem volna, a véleményem következőképpen hangzana: a lány a legnagyobb biztonságban érzi magát a fiú mellett, aki pedig tekintetével is hálát ad a sorsnak, hogy a lány az övé.
Aztán csináltam néhány képet, amikor kint szórakoztak a hóban, egy szál pólóban.
- Nem fáztak olyan lezseren? - kérdezte October.
Aaron engem nézett, szemöldökeit felhúzta.
- De, fáztak. - feleltem.
Nem akartam jobban belemenni a témába, így szótlanul vittem végig a havas képeket. Aztán amikor elmentünk szétnézni a kisvárosba, arról is csináltam csoportképet. Aztán volt egy kép, amin Renesme, Jacob és Piji volt.
- És a két bal oldali? - kérdezte apa.
- Renesme és Jacob.
- Renesme? Érdekes neve van. - szólt közbe October.
- Szép, igaz? Egyébként Bella anyját Renéenek hívják, Edwardét Esmenek, ezt a kettőt összevonták és így lett Renesme. Tök jó, nem? - kérdeztem.
Bólintottak. Aaronra néztem, aki érdeklődő tekintettel nézte Jacobot. Amikor rám nézett, tekintetéből olvastam, hogy azt kérdezi, hogy ő e a vérfarkasok. Helyeslően ráztam a fejem, majd továbbvittem a képet. Piji és én voltunk lefényképezve, a két őrült öltözködő. Apuék nevettek a képen, én se tettem másként. Aztán volt egy-két baseballos kép, egyszer egy húzós is volt, amikor sikerült elkapnom, ahogy Greg és Edward összeütköztek a levegőben, de se Jack, se October nem kérdezte, hogy ez hogy sikerült így.
Aztán egy közös képem volt Jacobbal, aki félmeztelen volt. Mögötte – szerencsémre – látszódott az előző esti hó.
- Te jó ég! Arra senki se fázik?
- Ó, dehogynem, ez csak egy bevállalós kép volt Jacob részéről. - nevettem.
Aaron mosolyogva nézett engem. Hogy nekem mennyit kellett szenvednem, hogy ne buktassam le őket! Néha tényleg sokkal jobb lett volna, ha nem kellett volna titkolóznom, de hát ezt nem tehettem meg.
Végignéztük a képeket. Volt, ahol falaznom kellett, volt, ahol magyaráztam, hogy ki kicsoda. De a végére csak nyugodtan végignéztük, anélkül, hogy lebuktam volna. Mikor megszakítottam az összeköttetést a tévé és a fényképező között, csörgött a telefonom. Rosalie volt az.
- Szia! - köszöntem.
- Szia Bridget! Na mi újság?
- Jaj, annyira tetszik a gyűrű! Olyan aranyosak vagytok!
- Csak természetes! - nevetett.
- Remélem, hogy a következő szünetben ti is eljöttök erre, vagy megint mehetünk mi! - lelkendeztem.
- Mi is örülnénk neki!
- Átadtad az üzenetemet Emettnek?
- Igen. - nevetett.
- És mit szólt?
- Azt mondta, hogy majd veled fog gyúrni, téged emelget!
Mindketten nevettünk.
- Hiányoztok Rosalie! - böktem ki.
- Ti is nekünk, elhiheted! Na és mutattad a képeket a családodnak?
- Pont most fejeztük be.
- Kellett falaznod?
- Igen, néha. - nevettem.
- Jól van az. Adom egy kicsit Emettet.
- Rendben.
Egy kis csönd volt a vonal túlsó végén, majd Emett vidám hangját hallottam.
- Na szia te bőgős!
- Pusztulj meg! - nevettem, amire ő is nevetni kezdett velem.
- Talán egyszer meglesz. Na aztán a gyűrűre vigyázni, mert egyesével szedem le az ujjaidat a kezedről. - poénkodott.
- Összes szemem rajta! - ígértem.
- Remélem is. Na mennünk kell, Rosalienak kedve támadt vadászni.
- Jól van, menjetek békével. - poénkodtam.
- Vicces vagy! - nevetett. - Na szia!
- Szia!
Letettem a telefont. October és Jack engem nézett. Aaron már a szobájában feküdt, vagy elment a haverjaihoz. A kérdő tekintetre kijelentettem, hogy Rosalie hívott, utána meg Emettel beszéltem és megígértem neki, hogy vigyázok a gyűrűre, amit ők adtak nekem. Bólintottak, majd eldöntöttem, hogy felmegyek a szobámba és pihenek egy nagyot. Még elmentem fürdeni, fogat mostam és érdekes látvány tárult elém, amikor Greg benne feküdt az ágyamban, betakarózva. Mosolyogva integetett, nekem pedig akkor esett le, hogy csak egy lila selyemtop és egy mini nadrág volt rajtam. De nem zavart, Gregé voltam, ő akárhogy láthatott.
- Gyönyörű, csinos, tökéletes, ragyogó, egyéniség és még sorolhatnám. - mondta Greg a dicsérő szavakat.
- Akkor én mit mondjak? - kérdeztem nevetve, majd felcsuktam a kis villanyomat és a nagyot lecsuktam, végül befeküdtem mellé az ágyra.
- Ne mondj semmit, csak aludj.
- Azt hiszem, hogy meglesz. Elfárasztott az utazás. - vallottam be.
- Aludj. - suttogta gyönyörű hangján.
A fejemet a vállára tettem, karommal átöleltem a törzsét.
Bár teste hideg volt, mégis annyira elragadott a pillanat, mintha odaragasztottak volna hozzá, el nem bírtam mozdulni mellőle. Már éreztem, hogy az álom közel jár, ezért szóra nyitottam a számat.
- Szeretlek. - mondtam halkan.
- Én is szeretlek. Mindennél jobban! - felelte.
Megnyugodtam, hogy még mindig az enyém, hogy nem csak egy látomás.
Nem kellett sok idő, csöndesen elnyomott az álom.