Azok után, hogy apa elengedett Forksba a leendő családommal, minden nap csak a kirándulásra gondoltam. Igyekeztem, hogy a tanulmányi átlagom ugyanolyan maradjon, vagy még jobb legyen, nehogy apu meggondolja magát. Greg is észrevette, hogy mennyire igyekszem, ezért egy-két alkalommal besegített a dolgozatban is, hogy jobb erős jegyeket kaphassak. Piji körülbelül annyira fel volt dobva, mint én, mivel ő még nem ismerte Carlisle teljes családját.
A napok is csak egyre teltek, közeledett a téli szünet. A kirándulás előtti napon már a körmeimet rágtam, annyira izgultam, de Greg állandóan figyelmeztetett, hogy a körmeimet hagyjam meg szabadon nőni. Elővettem egy bőröndöt és ruhákat pakolgattam bele. Vagy háromszor újrapakoltam, kicseréltem ruhákat, a szokottól eltérően viselkedtem. Greg unottan nézett engem az ágyon feküdve, valahogy nem érdekelte a ruha téma.
- Miért válogatsz annyit? Azok csak ruhák! Nem fogják azt figyelni, hogy piros e a felsőd vagy zöld!
Fáradtan ültem le mellé az ágyra.
- Tudom, csak annyira ideges vagyok!
- Nincs miért!
- Hogyne lenne! Holnap megismerek még négy vámpírt, és egy ex-embert, aki úgy járt, mint én!
- Bridget! Nyugi!
Kifújtam a levegőt. Kiválasztottam néhány ruhát, teli pakoltam a neszesszeremet, eltettek törülközőt, fogkrémet és még egy-két dolgot, amiről úgy gondoltam, hogy még szükségem lehet rá.
Az este nem igazán bírtam aludni. Egyrészt mert Greg is ott volt, másrészt pedig a kirándulás miatt. Gyorsabban dobogott a szívem és ezt Greg is észrevette.
- Forr a véred babám. - mosolygott a sötétben.
Halkan kacagni kezdtem. Tetszett az, hogy becézett.
- Van rá oka. - feleltem, egy kevés csábítással a hangomban.
A hátamra feküdtem, ő pedig a mellkasomra tette a fejét. Furcsa volt, hogy hallgatta, ahogy dobog a szívem. Olyan veszélyes és biztonságos volt egyszerre.
Vele mindig olyan különlegesek voltak a randik. Hihetetlen nehéz lehetett neki. Még nem volt teljesen vegetáriánus, el sem tudtam képzelni, hogy mennyire vágyhat a véremre. És mégse tette meg, nem támadt nekem.
Akartam, hogy átváltoztasson. Nem azért, hogy én is szívjam mások vérét, hanem azért, hogy örökké vele lehessek. Tisztán tudtam, hogy mit akarok. És nem tántorítottam el magam attól, hogy meg is tegyem. Ha Greg nem, akkor más változtat át – gondoltam. Bár az nem lenne olyan jó.
Aztán a gondolatmenetbe belefáradtam és sikeresen elnyomott az álom.
Álmomban átléptük Forks határát, hasonlóan nézett ki, mint Crowley. Mindenhol fa és mindig szürke volt az égbolt. Aztán elérkeztünk egy házba, ami egyébként Brandonéké volt, de nem tudtam, hogy Carlisle birtoka milyen, így álmomban is Greg otthonát láttam. Amikor beparkoltunk, Carlisle már az ajtóban várt minket, kedvesen mosolygott és integetett. Bementünk vele a házba, majd Jaspert pillantottam meg. Vidáman fogadott minket, a szokásostól eltérően nyitott volt. Aztán előlépett Edward a fal mögül. Valakinek a kezét fogta. Bella volt az, de nem láttam az arcát, mert lefele nézett. Edward üdvözölt minket, a lány pedig éppen emelte volna fel a fejét, amikor...
- Bridget! Ébresztő! El akarsz aludni? - Greg ébresztett.
Álmosan kinyitottam a szemeimet.
- Köszönöm Greg, épp Bella mutatkozott volna be. - dünnyögtem.
- Ne haragudj. - mondta, majd adott egy puszit a homlokomra. - Na nyomás készülődni.
Bementem a fürdőszobába, gyorsan letusoltam, hogy felfrissítsem magam.
Még sötét volt, szóval a villanyokat kapcsolgattam, hogy ne essek fel semmiben, ameddig visszabotorkálok a szobámba. Besétáltam, és a ruháimat, amit előző nap elkészítettem, már az ágyamon voltak.
- Figyelj én gyorsan hazamegyek, fél óra múlva itt leszünk érted, lehetőleg ne aludj vissza, rendben?
- Rendben. - feleltem.
Adott még egy puszit, majd kiugrott az ablakon. Csak néztem utána amikor leesett a tantusz, hogy ma megyek Forksba, ma megismerhetem a többieket.
Szinte végig járta a testemet az izgalom, gyorsan felöltöztem és eligazítottam a fejemet. Csak egy kevés sminket tettem az arcomra, hogy jobban nézzek ki.
Egy csőszárú farmer nadrágot vettem fel és egy lila felsőt, aminek mell alatt egy öve volt. A nyakamba tettem kiegészítőként egy zöld kendőt. A szekrényből előkotortam egy térdig érő, magas sarkú csizmát és felhúztam a lábamra.
Mindennel készen voltam, a táskámat a kezembe tettem. Telefonom a zsebemben volt, egy pufi dzsekit kivettem a szekrényből, anya fényképe a táskámban. Elkészültem.
Lesétáltam a lépcsőn és odalent ittam egy pohár narancslevet, ameddig Cullenék megérkeznek. Jack elismerően fütyült.
- Milyen gyönyörű a lányom.
Megfordultam és halkan nevettem, hogy a többieket ne ébresszem fel.
- Ne aggódj apa, vigyázni fognak rám.
- Remélem is, mert ha valami bajod lesz, megölöm őket.
Kuncogtam magamban, elvégre a vámpírokat nem a legkönnyebb megölni.
Odamentem Jackhez és átöleltem.
- Minden rendben lesz.
- Oké. - suttogta apa.
Az ajtón kopogtak, ez megzavart minket.
Apa ajtót nyitott, és szólt nekem. Felvettem a táskámat és elindultam.
Piji vigyorgott az ajtóban, elismerően bólintott az öltözékemre.
- Csinos vagy. - mosolygott.
- Köszi. - apa felé fordultam. - Ne aggódj miattam, minden rendben lesz. Majd jövök.
- Vigyázzatok a lányomra. - mondta Jack Pijinek.
- Ígérem. - felelte Piji.
Adtam két puszit apunak, majd elindultam újdonsült barátnőmmel az autó felé.
Két autóval mentünk. Brandon, Mark, Jenny és Piji egy autóban ültek, Greg pedig felhúzta az autó tetejét és rám várt, hogy kinyithassa az ajtót.
Elvette a táskámat és könnyedén beletette a csomagtartójába, majd előre sietett és kinyitotta nekem az autó ajtaját.
- Gyönyörű vagy! - mondta, mielőtt becsukta az ajtót.
Az autóból integettem Jacknek, mikor elhagytuk az utcát.
Greg fél kézzel vezetett, a másikkal az én kezemet fogta. Fellélegeztem, hogy végre úton vagyunk, már alig vártam, hogy megérkezzünk. Pedig az út nem volt a legrövidebb, kocsival bő három óra hossza. Csak miattam álltunk meg, de szerencsére a többiek nem türelmetlenkedtek e miatt.
A hosszú út fárasztó volt, de mindannyian izgatottak lettünk, amikor megláttuk a táblát: Forks.
Az én szívem erősebben kezdett verni, ahogy közeledtünk. Nem egy nagy hely Forks, bár még Crowleynál is nagyobb volt. Csendes kis helység, de hát nem is vártam nagy tolongást. Egy ideig az utakon mentünk, majd egy mellékúton betértünk az erdőbe.
- Mindjárt megleszünk. - mosolygott Greg.
Mosollyal feleltem neki, majd a fákat néztem, ahogy távolodnak el tűlünk.
Még körülbelül tíz percet autóztunk, majd bekanyarodtunk még egy mellékútra, és már láttam is a hatalmas háromemeletes házat. Majdnem ugyanolyan volt, mint Brandonéké, csak ezen még több volt az ablak. Brandon leállította az autót, Greg pedig behajtott mellé. Gyors kiszállt és kinyitotta nekem az ajtaját.
Carlisle kilépett a házból.
- Sziasztok! - köszöntött minket hangosan.
Köszöntem neki, majd más arcok után kutattam az ablakokba, de semmi.
Carlisle megkért minket, hogy a csomagjainkat vigyük be, majd a nappaliban letesszük őket, ameddig meg nem kapjuk a vendégszobákat.
Kézen fogva mentünk Greggel, direkt kihúztam magam, olyan büszke voltam rá.
Bent a házban tényleg minden úgy volt, ahogy álmomban. Legalábbis majdnem.
Mikor beléptünk a házba, egy végtelenül szép nőt láttunk meg.
- Esme, Brandont már ismered. Ők a gyerekei: Jennifer, Mark, Piji és Greg. Valamit Greg barátnője, Bridget.
- Sziasztok. - közelebb jött hozzám. - Jó illatod van. Te vagy az emberlány.
- Igen. - mondtam zavarva.
- Edward már mesélte a történeteteket. Hasonló, mint ami vele és Bellával volt.
Greg bólintott. Carlisle után mentünk az első emeletre.
A ház csodaszép volt, olyan tiszta és különleges. Más volt, mint a mi házunk.
Az első emeleten egy nappaliban kötöttünk ki. Jasper ült a kanapén és mellette egy tündérkisasszony. Rövid, szétálló, fekete haja volt, szép és kedves arca.
- Jasper te tudsz mindenkit. Alice, ők itt Piji, Mark, Jennifer, Greg és Bridget.
Alice mosolygott és köszönt nekünk. Azonnal megérezte az illatomat. Valahogy nem rajongtam azért, hogy az első, ami eszükbe jut az az, hogy ember vagyok.
A második emeleten kicsit megijedtem. Egy elképesztően helyes, viszont izmoktól dagadó srácot láttam, mellette egy csodaszép, szőke, érett nőt. Emettnek és Rosalienak hívták őket, nekik is be lettünk mutatva. És hát miért is ne, ők is rám mosolyogtak, érezve az emberi illatomat.
Aztán felmentünk a legfelső emeletre. Tudtam, hogy most megismerhetem Bellát. Mély levegőt vettem, amikor Edwardot láttam meg kilépni egy szobából.
- Hát Edwardot mindenki ismeri. - kezdte Carlisle. A lányt figyeltem, aki a földet nézte. - Bella, neked bemutatnám őket. – felemelte a fejét. Körbenézett a díszes társaságon és hát miért is ne, rajtam megakadt a tekintete. Ő is megérezte az emberszagomat.Kicsit kényelmetlen volt. - Piji, Jennifer, Brandon, Mark, valamint Greg és párja, Bridget.
Elmosolyodott és köszönt nekünk. Máshogy fogadott minket, mint amire számítottam. Azt hittem, hogy ennél szerényebben fog viselkedni.
Carlisle megmutatta a házat, csak csodálkoztunk, hogy milyen szép. Még Brandon is meg volt lepődve, egy kicsit átalakult az egész, amióta utoljára látta.
Lesétáltunk a földszintre és helyet foglaltunk a kényelmes kanapékon.
Bella és Edward a velünk szemben lévő kanapéra ültek.
Valami fura volt abban a csajban. Olyan szinten függött Edwardon, legszívesebben szerintem egész nap csak ülne vele szemben és csodálná. Tudtam jól, hogy szerelemből szereti Edwardot, de ez valamivel több, mint szerelem. Ez már beteges csodálat, beteges rajongás. Őrület.
Edward a gondolataimba olvasott, ami bosszantott. Erre gondoltam:
Jó a könyvben olvasni, Edward?” - közben rá mosolyogtam, nehogy megsértődjön. Visszamosolygott és bólintott.
A csapat beszélgetni kezdett, én pedig Greghez bújva hallgattam a többieket. Az a nagydarab srác, Emett engem nézett, és még akkor se vette le rólam a tekintetét, amikor ránéztem. Kicsit féltem, hogy nekem ugrik, ezen Edward nevetni kezdett.
- Ne is gondolj ilyenekre Bridget!
Zavarban éreztem magam.
- Kérlek! Kicsit zavar, hogy a gondolataimat fürkészed! - sziszegtem.
Bella is nevetni kezdett. Igyekeztem nem gondolni róla semmit, nem akartam Edwardot megbántani.
Sokáig beszélgettünk a nappaliban és hallhatóan korgott a gyomrom.
Mivel mindenkinek jó volt a füle, engem néztek.
- De buta vagyok, hát meg is feledkeztem róla, hogy emberek is vannak köztünk. - mondta Esme. - Gyere szépségem, csinálunk valami ételt. Bella, te nem eszel valamit?
- De, kedvem támadt.
- Akkor gyere te is.
Bellával felálltunk a helyünkről és követtük Esmét.
Minden erőmön azon voltam, hogy ne gondoljak semmire, Edward látkörébe ne. Bella kedves volt, az ellenszenvem ellenére: még a lépcsőn is előre engedett.
A konyha csodaszép volt. Tágas, jól berendezett és bár Esmeék nem használják, mégis úgy mozgott benne, mintha napi rendszerességgel használná.
Bellával leültünk egy-egy székre és vártuk, hogy Esme készítse az ételt.
- Segíthetek? - kérdeztem tőle.
- Jaj, dehogyis! Vendég vagy, és amúgy se lenne jó, ha megvágnád magad. - mosolygott.
- Oh. - meglepődve bólintottam.
- Szendvics vagy gyümölcssaláta? - kérdezte Esme.
- Nekem mindegy. - vont vállat Bella.
- Gyümölcssali. - mondtam.
Esme mosolygott és elővett néhány gyümölcsöt. Volt ott minden: alma, körte, barack még szőlő is. Elkezdte készíteni, köretnek pedig epres joghurtot kevert. Bella megnyalta a száját, én pedig érdeklődve figyeltem.
Esme két tálba pakolta a gyümölcssalátát, majd mindkettőnknek adott egy-egy villát. Valamit megnézett, így kettesben maradtunk Bellával. Meg se moccant, csak szótlanul ette a gyümölcsöket. Eldöntöttem, hogy megtöröm a csendet.
- Ne aggódj, nem rontok neked.
Meglepődtem, hogy bár én akartam megtörni a csendet, ő mégis megtette helyettem.
- Hogy érted?
Rám nézett a furcsa szemeivel.
- Már vámpír vagyok, de van olyan szintű önmegtartóztatásom, hogy ne támadjalak le. És egyébként is, már nem vagyok újszülött.
Leesett az állam, de nem tudtam, hogy mit mondjak. Csak bólintottam, majd csendben maradtam. Egy kicsit szótlanul üldögéltem, majd elhatároztam, hogy most tényleg én fogom megtörni a csendet.
- Különös vagy, Bella.
Tekintetét rám emelte, arca nem árult el semmilyen érzelmet.
- Hogy érted?
- Vámpír vagy és gyümölcssalátát eszel.
- Bár leszoktam az emberi kajáról, anyám előtt muszáj volt ennem és hogy ne érezd magad egyedül, hogy szinte csak te eszel itt, felvállaltam, hogy eszek én veled.
- Értem. Köszönöm.      
Érdekelt, hogy mennyi idős. Sőt, egész sok minden érdekelt róla.
- Hány éves vagy?
- 19. - felelte.
- Mióta vagy 19?
- 7-8 éve.
- Komoly? - csodálkoztam.
- Igen. - megint elmosolyodott.
Kicsit szaporábban vettem a levegőt. Millió kérdésem volt, amit Gregnek nem akartam feltenni, hogy ne adjak okot neki a megsértődésre, de muszáj volt valakitől megkérdeznek. Bella pedig ott volt.
- Milyen vámpírnak lenni?
Felszedett néhány gyümölcsöt a villájával, közben gondolkodott a megfelelő szavakon, kifejezéseken.
- Furcsa, hogy itt járok-kelek, de a szívem már nem dobog. Nem is tudom, hogy fejezzem ki. Hiába vagyok „ragadozó”, mégis megéri, mert Edwarddal lehetek. Mindig.
- És a családod?
- Nem tudják, hogy vámpír vagyok, apa viszont tud néhány dologról.
- De hát biztos észrevették, hogy megváltoztál!
- Ne is mond! Állandóan nyaggattak, de kilábaltam a bajok alól. Az viszont bonyolultabb volt, hogy Renesme miért nő olyan gyorsan. - kifújta a levegőt.
- Renesme?
- A lányom. - mosolygott.
Lehet, hogy illetlenség volt, de annyira meglepődtem, hogy kiesett a villa a kezemből és csörrent a tálban. Nem láttam rajta, hogy haragudott volna, sőt, halkan nevetett egy kicsit.
- Ne haragudj, - hebegtem – ez váratlanul ért!
- Ez csak természetes.
- És akkor Renesme is vámpír?
-  Csak félig, ugyanis én még ember voltam, amikor megfogant.
Sejtettem, hogy sok információt tudok meg a téli szünet alatt, de azért ennyire nem gondoltam egyetlen egyszer sem.
- És hol van a lányod?
- A szerelmével.
- Ilyen fiatalon? - szemöldökömet vonogattam.
- Igaz, még csak 7 éves, de 16-nak néz ki.
- És a barátja hány éves?
- Már egy ideje 16. - mosolygott, és várta, hogy reagálok.
- Ő is vámpír?
- Nem, Jacob farkas.
Leesett az állam, ami már talán túl illetlenség volt, de Bellát nem zavarta. Teljesen össze voltam zavarodva és megígértem magamnak, hogy a mai napon többet nem kérdezősködök. Ezt kinyilvánítottam neki is, ő pedig nagyot nevetett rajta. Hát kezdett kicsit szimpatikusabb lenni, mint az elején.
Közbe visszaért Esme is.
- Na, megvagytok?
- Azt hiszem. - feleltem.
Bella bólintott. Esme elmosogatott, majd visszamentünk a többiekhez.
Leültem volna Greg mellé, de ő megfogta a kezemet és leültetett az ölébe. Nem kötözködtem, nem zavart, amit csinált. Edward olvasgatott a gondolataimban, jót szórakozott a Bellával való beszélgetésünkön. Láttam az arcán, hogy ezen nevetgél halkan, mivel oda-vissza figyelgetett engem és a szerelmét.
- Lenne egy kérdésem. - szólaltam meg nagy bátran. A vámpírtársaság engem nézett. - Szóval... nektek nem igazán szokásotok az alvás, de nekem még az. - zavartan nevettem. - Ha aludni szeretnék, hol tehetném ezt meg? - kérdeztem, hangom kicsit megremegett.
- Jaj, ne haragudj Bridget. - mondjta Carlisle. - Bella és Edward szobáját megkaphatod, ők az erdőben laknak egy kis kunyhóban.
- Köszönöm. - mosolyogtam.
Megint szóba jött valami téma, Belláék mesélték az ők történetüket, amit kíváncsian hallgattam. Belefeledkeztem a történetbe, olyan volt, mint egy szép mese, mégis igaz történet. Piji megszakította a történetet:
- Szakad a hó!
Mindenki az ablakokat figyelte, figyeltük, ahogy a hó ellepi a földet és a fákat.
Szó szerint szakadt, minthogyha öntötték volna valamiből, és gyorsan befedte a tájat. Szép volt, de persze csak a házból nézve. Sose szerettem a havat.
Bella gyorsan befejezte a történetet, mivel látta, hogy rajta – és persze rajtam – kívül mindenki menne ki szórakozni.
Még csak fel se kellett öltözniük, nem vettek fel se sálat, se sapkát, nekik már teljesen mindegy volt. Úgyse látta senki, hogy ők a hideg hóban egy szál pólóban rohangálnak. Én egy fotelt húztam az ablakhoz és onnan néztem, ahogy a többiek, mint a gyerekek, hógolyóznak, felszedik a havat a földről és a fejük fölé dobják, sőt Alice és Piji még hóembert is építettek. Mosolyogva néztem őket.
Bella odahúzott mellém egy másik fotelt és együtt bámultunk ki az ablakon.
- Milyen aranyosak. - jegyezte meg mosolyogva.
- Azok. - mosolyogtam én is. - De én nem szeretem a havat.
- Miért?
- Hideg és rossz.
- Greg is hideg. - viccelt.
- De ő más. - hangom olyan volt, mint az övé. - Ő nem hó. És nem rossz.
A továbbiakban csendben ültünk a nappaliban, majd Bella felajánlotta, hogy szívesen csinál nekem teát, úgy meghittebb nézni a szórakozó csapatot.
Mosolyogva elfogadtam. A lány felment az emeletre én pedig egyedül maradtam. Végre szabadjára engedhettem a gondolataimat anélkül, hogy Edward olvashatna benne. Felhúztam a lábaimat és átöleltem a térdeimet.
Akkor gondoltam a legelőször arra, hogy Bella hogyan termékenyülhetett meg, ha Edward szíve már nem dobog, akkor hogy termelődhetett sperma a számára?
Valahogy nem lettem volna ötös vámpírbiológiából, még a szimpla biológiát se szeretem.
Bellán kezdtem gondolkodni. Valahogy olyan különös volt a számomra, olyan volt, mint egy fanatikus Edward rajongó. Nem csodálkoztam rajta, mert tudom, hogy mit érzett: azt, amit én éreztem Greg iránt. Mégis másabb volt, mint egy hétköznapi lány. Kerülgettem a szót, nem akartam gondolni rá, de mégis megtörtént: borzalmas.
Edward hirtelen rám nézett. Meghökkentem. Vagy azért, mert hallotta, hogy mire gondoltam, vagy csak ellenőrizni akart, hogy élek e még Bella mellett.
Be is sietett, nagy kő esett le a szívemről, amikor azt mondta, hogy csak leellenőrizte, hogy megvagyok e még Bellával. Ezek szerint ha egy fal elválaszt kettőnket, akkor nem hallja a gondolataimat. Remek. - elmosolyodtam.
Greg jött be az ajtón.
- Könyörgöm, gyere ki! Jól érzem magam, de nélküled nem olyan jó!
- Greg, nem szeretem a havat. - siránkoztam.
- Kérlek! - enni valóan édesen nézett rám a gyönyörű szemeivel.
- Rendben.
Mosolyogva átölelt és segített felöltözni, szinte lelkendezve. Szerettem, tisztán éreztem. Bár nem volt túl kellemes odakint, mivel eléggé fáztam, mégis örömmel töltött el, mert Greg boldog volt, hogy látott kint, hogy kint voltam vele.