Nem zavart, hogy Piji ott ült az ágyon, mégis hangosan veszekedtem Aaronnal, aki kopogás nélkül tört be a szobámba és rám zúdította minden gondját.
- Bridget! Azért nem gondoltam volna, hogy pont a Cullenekkel állsz össze! - hangja erős volt, dühös, mégis féltő.
- Aaron fogd be! Azzal barátkozok, akivel akarok!
- Azzal a Greg gyerekkel jársz, a nővérével jársz vásárolgatni. Veszélyesek, az égre már!
- Veszélyesek? Te is veszélyes vagy és a barátaid! - kiabáltam dühvel feltöltve.
Akkor esett le, hogy talán ezt nem kellett volna elmondanom neki, de már nem volt visszaút. Aztán rájöttem, hogy nincs baj, mert elárultam a dolgokat, így legalább könnyebb lesz a dolgom. Vagy mégse?
Pijire néztem, aki fintorogva nézett Aaronra.
- Mi van cumis? Csak nem irritálja valami az orrod? Elmondanám, hogy te se vagy valami fess, egzotikus női illattal ellátva! Hányinger kerülget!
Hú, ez övön aluli ütés volt, gondoltam én. Pijinek se esett jól az, amit mondott, arcán a düh kavargott. Viszont nem szólt semmit, látszólag nem akarta még jobban mérgesíteni a helyzetet. Felállt az ágyról, kiment a szobából, mivel Aaron nem akarta elengedni, arrébb lökte. Másodpercek múlva már hallottam, ahogy a kocsija beindult és elhajtott.
Még mindig dühösen néztem Aaronra, aki leült mellém az ágyra.
- Én tudok rád vigyázni! Nekem nem áll szándékomban megölni téged! - mondta halkan, lényegre törően.
Eszembe jutott, amikor a teliholdkor majdnem terítékre kerültem.
- Hát persze! Végül is a legutóbbi teliholdkor nem akartatok ízekre szaggatni a falkáddal!
- Mit kerestél te ott múltkor? - kérdezte indulatosan.
Csendre intettem, valahogy nem lett volna a legjobb, ha Jackék meghallották volna, hogy miről folyik a tárgyalás.
- Téged követtelek!
- Hogy mit csináltál? Megőrültél?
- Igen! Azt hiszem, megőrültem! - ordítottam, megfeledkezve az előbbi gondolatotól.
October idegesen jött be a szobába, szinte feltépte az ajtót. Aggódó tekintettel nézett ránk, én pedig igyekeztem megnyugtatni.
- Valami baj van?
- Nem, dehogyis. - próbáltam mosolyogni.
 Valahogy jól ment átverni az embereket, bár nem éreztem ettől jobban magam. Mivel October boldogan vette észre, hogy végre beszélgetünk Aaronnal, úgy döntött, hogy inkább hagy minket. Becsukta az ajtót és visszament főzni.
- Senki nem akarta elmondani nekem, hogy mi a fészkes fene történik itt! Tehát utánajártam!
- Hogy menekültél meg?
- Greg...
- Oké. – kezével leintett, hogy ne folytassam. - Értem.
Egy kicsit csendben ültünk a szobámban. Vártam, hogy mondjon valamit, mert láttam rajta, hogy azt akarta. Az arcát figyeltem, talán visszaemlékezhetett.
- Van még valami? - törtem meg a csendet.
- Könyörgök vigyázz magadra! - kért a gyönyörű szemeivel.
Hát hiába volt a mostohabátyám, még láttam, hogy mennyire helyes. Arcán szinte minden izom megmozdult, miközben kérlelt.
- Rendben. Vigyázok magamra.
Ezt eddig is megcsináltam, nem értettem, hogy miért kér még jobban. Eszembe jutott, hogy már többször is majdnem meghaltam, így nem vetettem ezt a szemére.
- Ígéred?
- Ígérem. - próbáltam megnyugtatni.
Kicsit nyugodtabb szemekkel tekintett rám, majd szó nélkül kiment a szobámból.
Végigfeküdtem az ágyon, mérlegelve a napi történéseket.
Tiszta pech volt az egész! Kivéve, hogy Pijivel egész jóban lettünk. Valahogy mindig azon voltam, hogy vele a legfontosabb megszerettetnem magam, persze Greg után.
Azt vettem észre, hogy ez sikerült is, legalábbis valamilyen szinten. Jobban kedvel, mint amennyire reggel... Bár szerintem reggel abszolút nem kedvelhetett, szóval annál már csak jobban állhattunk.
October hívó hangjára lesétáltam vacsorázni és igyekeztem nem igazán beszélni.
De valahogy ez Jacknek nem tetszett és direkt kérdezgetett.
- Na és milyen lány ez a Piji Cullen?
Először Aaronra néztem, aki húzta a száját a kérdésre, legalábbis magában, én viszont láttam az arcán. De valahogy nem kimondott szánalmat láttam a tekintetében. Valami mást is, amit nem értettem.
- Nagyon kedves.
Jack ezzel a válasszal nem volt a legelégedettebb, ezért újra beszéltetni kezdett.
- Hasonlóan öltözik, mint te. - célzott a szaggatott farmergatyámra, csíkos lábujjas zoknimra, csőrikés pólómra.
Nem tudom, mi nem tetszett neki benne, szerintem tök vidám. Na jó, talán a „szexi lány vagyok” felirat nem tetszett neki a hátulján, lehet, hogy túl kihívónak tekintette.
- Nem, sokkal színesebben. - feleltem.
- Legalább adhattok egymásnak tippeket.
- Apa! Tudod, hogy a ruhák felől én döntök. Nem szokásom tanácsot kérni.
- Persze, tudom.
Nem akartam az orra alá dörgölni, hogy nem tud semmit, mivel nem is ismer, de ez túl nagy bunkóság lett volna a részemről.
Nem akartam többet beszélni, így csendben maradtam. Úgy vettem észre, hogy Octobernek se tetszett a csend az asztalnál, ezért kijelentett valami olyasmit, amire nem számítottam és nem is akartam hallani.
- Szombaton Joeéknál ebédelünk.
Kiesett a kanál a kezemből és nagyot csörrent a tányérban. Mindenki engem nézett.
- Talán baj? - kérdezte Aaron.
- Nem! - próbáltam menteni a menthetőt. - Csak meglepődtem.
Mosolyogva nyugtázták a dolgot, a vacsora többi részét már csendben tettem meg. Csak hallgattam, ahogy Jack és Aaron a fociról beszélgettek.

Este direkt nyitva hagytam az ablakomat remélve, hogy Greg arra téved. Az ajtómat bezártam, hogy Aaron véletlenül se tudjon benyitni a legrosszabb pillanatban, mint vacsora előtt is. Feküdtem az ágyon, egy könyvet olvastam, amiben taglaltak 101 tényt a férfiakról. Hát érdekes volt, de sajnos egy szót sem írt arról, hogy mi a helyzet, ha a pasink vámpír. Feladtam a várakozást, letettem a könyvet és leoltottam az éjjeli lámpámat. Az ajtó felé fordultam, háttal az ablaknak. Megpróbáltam aludni, de idegeskedtem a szombati ebédtől.
October kopogott mint az őrült, a nevemet kiabálta. Kiugrottam az ágyból és kinyitottam.
- Mi a baj? - kérdeztem aggódva.
- Jacket megtámadta valami! Nyomás a kórházba.
Reakcióm annyi volt hogy magamra rángattam egy nadrágot meg egy pólót, kezembe vettem egy pár cipőt és már futottam is le a lépcsőn. Aaron már az autóban ült, én beültem előre mellé, October pedig apa mellé ült, és ápolta addig, ameddig elértünk a kórházig. Mikor bementünk, már egy rettentő helyes és fiatalos orvos jött oda hozzánk. Azonnal felismertem, Brandon Cullen volt az. Egy nővérrel bevitték Jacket az egyik szobába, October ment velük, Aaron meg én pedig a váróban maradtunk. Fáradtan dőlt neki a falnak, míg én leültem az egyik székre, fejemet a kezembe temettem.
- Mi történt? - kérdeztem Aarontól.
- Egy cumisüveg megtámadta Jacket! Az a Piji volt! Majdnem megölte! - sziszegte.
- Nem! Piji sose tett volna ilyet! - kiabáltam, mire a fél folyosó minket nézett. - Mi van? Le lehet szállni rólunk, törődjenek magukkal! - kiabáltam feléjük.
Aaron nyugtatott.
- Hé, elég! Nyugodj meg!
- Hogy nyugodnék meg, amikor Pijit vádoljátok azzal, hogy megtámadta     aput?
Leült mellém és magához ölelt. Simogatta a hátamat, „nyugodj meg” - suttogta.
Egy ideig úgy vártunk, majd mikor October kijött a szobából, mindketten felemeltük a fejünket.
- Hogy van apa? - kérdeztem.
- Minden rendben. – mosolygott a nő. - Összevarrták a sebeket, éjszakára bent tartják, holnap viszont hazajöhet.
- Hála az égnek. - mondta Aaronnak.
- Vagy inkább Brandon Cullennek. - vetettem oda.
- Az orvos? - kérdezte October.
- Igen.
- Honnan ismered?
- Oct, ő Piji apja.
- Milyen buta vagyok – kapott a fejéhez. - Menjetek haza, pihenjetek.
- Hazaviszem Bridgetet, de én visszajövök. - mondta Aaron.
- Nem kell Aaron, maradj csak otthon te is.
- Hé anya, te nem tudsz vezetni, nem fogom engedni, hogy holnap Jack vezessen haza!
- Jól van kicsim, de zárd be az ajtót.
- Ne félj anya, rázárom az ajtót Bridgetre, nehogy bárki be tudjon menni hozzá. - mondta felém nézve, valószínűleg Gregre vagy Pijire célozva.
Átöleltem Octobert, majd bementem apához. Mondtam neki, hogy hazavisz Aaron, de holnap újra látjuk egymást. Elköszöntem és elindultunk.
A kórház nem a faluban volt, hanem egy közeli városban, szóval Aaron tempójában nem volt negyed óra, és kitett előttünk. Bejött velem a házba, kinyitotta az ajtót.
- Tudod, hogy mit hol találsz.
- Igen, tudom. - feleltem.
- Jó éjt. - mondta, majd kiment és rám zárta az ajtót.
Felmentem a szobámba és visszaöltöztem pizsamába. Még mindig nyitva volt az ablak, de nem volt senki bent. Lefeküdtem, de zaklatott voltam, így nem bírtam elaludni. Egy ideig forgolódtam, idegesen apa miatt. Biztos voltam benne, hogy nem Piji támadta meg aput.
- Alszol? - kérdezte a hintaszékből Greg.
Rohadtul megijedtem, ezt ő is észrevette és halkan kuncogott a tényen.
- Igen, és gyönyörűt álmodok. - feleltem, miközben felültem az ágyon.
Mosolygott. Valahogy tényleg azt hittem, hogy álmodok. Annyira csodálatos volt egész énjében, ahogy ott ült a hintaszékben és engem figyelt.
- Mit álmodsz? - kérdezte a kábító hangján.
- Azt, hogy a legtökéletesebb ember az én szobámban ül, azt a levegőt szívja be, amit én. Hogy a hintaszékemben ül és engem figyel, csendben, mosolyogva.
- Biztos csak álom?
- Remélem, hogy nem az. - mondtam, mire megint halkan kuncogni kezdett.
Felállt a hintaszékből és leült mellém az ágyra.
- Kényelmes?
- Igen, az.
- Aranyosan alszol. - jelentette ki.
- Mikor láttál te engem aludni? - kérdeztem meglepődve.
Kicsit hangosabban nevetett, de úgy teljesen szívből, olyan igazi volt a nevetése.
- Szinte minden estémet itt töltöm.
Szó szerint leesett az állam. Vajon mit gondolhat? Hogy alszok?
- Jaj ne! - dünnyögtem.
- Haragszol? - kérdezte szomorúan.
- Ne értsd félre, nem! - mosolyogtam. - De hogy nézek én ki, amikor alszok?
- Gyönyörű vagy.
- Mindjárt gondoltam. Egy fiú nem mondana olyat a barátnőjének, hogy hülyén néz ki.
- De te eltérsz a hétköznapitól! Úgy alszol, mint egy angyal, aki belépett az délomok földjére.
- Hogy érted?
- Állandóan mozogsz, forgolódsz, ráncolod a homlokod.
Meglepődtem. Arra számítottam, hogy átkozódok vagy hasonlók.
- Nem tudom, hogy miért van ez.
- Hiányzik neked anyukád. Nem beszél álmodban, csak néha dünnyögöd, hogy anyu, vagy hogy hiányzol, vagy hogy szükségem van rád.
Nem tudtam mit felelni neki. Egyszerűen elkábított a közelsége. Magamban imádkoztam, hogy megcsókoljon, de nem tette. Talán félt, hogy elveszti a fejét és a végén még felfal.
A gondolatba is beleborzongtam, bár nem lett volna ellenemre. Legalábbis az nem, hogy megharaphat. Megpuszilta a meztelen vállamat, mivel általában atlétában aludtam.
- Nem Piji tette. - tértem rá a lényegre.
- Tudom. - felelte. - De akkor is meg kell védenem téged. Nem hagyom,     hogy bármi bajod legyen!
- Ugye nem Pijitől akarsz megvédeni.
- Nem tudom. - vallotta be őszintén.
- Ühüm. - dünnyögtem.
- Aludj.
- Nem akarok! Veled akarok lenni!
- Itt leszek, nem megyek el! Rendben?
- Biztos?
- Igen! Nem megyek sehova!
- Jól van. - bólintottam.
Visszafeküdtem az ágyban és úgy helyezkedtem, hogy lássam az immár újból a hintaszékben ülő Greget. Egy ideig figyeltem, hogy ott van e még, aztán elnyomott az álom.

Reggel mindössze kilenc óráig aludtam. A hajam kócos volt, nem néztem ki úgy, mint egy kipihent ember, de mivel megláttam Greget még mindig a szobámban ücsörögni, valahogy felébredtem. Mosolyogva nézett rám, kezében régi könyv volt, azt olvashatta az éjszaka alatt.
- Jó a hajad. - ugratott.
- Neked is jó reggelt. - feleltem, majd a tükörhöz mentem.
Megfésülködtem és kértem némi időt emberi dolgokra. Az ajtót továbbra is becsuktam, bezártam és magammal vittem a kulcsot. Nem akartam, hogy Aaron megérezze.
Miután elkészültem, visszasiettem a szobámba. Aaron épp lement a lépcsőn.
- Mire ez a sietség?
- Nem mehetek vissza a szobámba? - kérdeztem vissza.
- Ennyire sietve?
- Én gyorsabban szeretek járkálni.
Vállat vont és még mindig engem nézett.
- Mi van? Menj már! Ne nézz!
Engedelmesen lement és amikor már eltűnt, gyors besurrantam a szobába, nehogy kiszagolja Greget.
- Nagyon óvatos vagy. - mosolygott.
- Muszáj.
Felvettem egy fehér ruhát, mivel bár a Nap nem sütött, mégis kellemes idő volt. Mell alatt volt benne egy kék szalag, úgy éreztem magam, mintha normálisan öltöznék és ezért nem rajongtam, ezért a múltkori koronás hajráfot megint a hajamba tettem. Így kicsit őrültebb volt, már jobban éreztem magam.
- Csodaszép vagy.
A szavak a szájából valahogy olyan kábítóan hangzottak. Vonzott magához. Késztetést éreztem, hogy beleüljek az ölébe, átöleljem, puszilgassam, csókoljam. De vissza kellett fognom magam, ezt mind nem volt szabad. Mégis odamentem hozzá, beleültem az ölébe és átöleltem. De nem kezdtem el puszilgatni.
- Én hercegnőm.
Ő tette meg helyettem. Eddig mindig a homlokomat puszilta meg, az arcomat, a halántékomat. Most viszont egyenesen a számra adott egy puszit. Nem csókolt meg, én se őt, nem akartam elriasztani ezzel, de szigorúan tartottam magam ahhoz, hogy ne vegye le a száját az enyémről. Engedelmeskedett, aminek nagyon örültem.
Annyira sok érzelem szabadult fel kettőnk között, ott a karjában, valahogy azért imádkoztam, hogy sose legyen véve, magamban hálát adtam a világ minden molekulájának, hogy Gregory az enyém lehet, hogy engem szeret, hogy velem van.
Olyan csodálatos volt, gyönyörű, hihetetlen, egyszerűen tökéletes. Egy új életem kezdődött el vele és egy kicsit se bántam. Greg csak az enyém volt, csak engem akart, védett mindentől, úgy éreztem, hogy fontosabb vagyok neki minden másnál. Képes volt a vérszomját csillapítani, csak hogy velem lehessen. Még erre is képes volt és mindezt értem! Tud ennyire szeretni egy vámpír egy embert? Úgy látszik, hogy igen.
- Tudom, hogy mentek a farkasokhoz ebédelni, de én nem engedlek sehova.
- Miért? - kérdeztem meglepve.
- Nagyon veszélyesek rád!
- Greg! - nem akartam a fejéhez vágni, hogy egy a véremre szomjazó vámpír se a legbiztonságosabb.
Mozdulatlanul nézett rám, úgy ült, mint egy márványszobor.
Szemeiből csak úgy sugárzott a féltés és az idegesség.
- Tudok vigyázni magamra! - mondtam. - És ott lesz Jack és October is! Joe ragaszkodott hozzá, hogy elmenjünk, ott „biztonságban” leszünk. És amúgy is valami úgy receptje van,     nagyon ragaszkodik hozzánk.
Talán mérlegelt, de eléggé elbambulva nézett.
- Rendben. De fél óránként csörgess meg, hogy életben vagy!
Nevettem, de ő komolyan nézett, így abbahagytam.
- Ígérem.
- Ha egyet is kifelejtesz, odamegyek!
- Odafigyelek! De ha elfelejtem, először csörgess meg te és visszacsörgetlek! Nehogy azt hidd, hogy mert elfelejtettem, máris meghaltam!
- Ilyet ne is mondj!
- Akkor megbeszéltük.
Az ajtón kopogtak. October szólt, hogy készüljek, mert húsz perc és indulunk Joeékhoz.
Kikiáltottam, hogy rögtön megyek, mire ő hallhatóan lesétált a lépcsőn.
- Könyörgök, vigyázz magadra! - fordult megint felém.
- Meglesz. - mosolyogtam, majd adtam egy puszit a homlokára. Néha én is megnyugtathatom őt, nem csak fordítva.
Felálltam az öléből ő pedig az ablakhoz lépett.
- Megvárom, míg elmentek. Aaron és Jack már odakint vannak. - állapította meg.
- Rendben. - feleltem, miközben megigazítottam a hajam és felvettem egy citromsárga tornacipőt.
Kinyitottam az ajtót, majd utoljára visszafordultam és megfogtam a kezét. Ő óvatosan megszorította.
- Csörgess!
Bólintottam, majd lementem a lépcsőn. October már az ajtóban várt. Kimentem előtte, ő pedig bezárta az ajtót. Aaron már bent ült az autóban, apa még beszélt valamit Octoberrel. A mostohabátyám húzta az orrát.
- Rettentő büdös vámpír szagod van.
Megszagoltam a ruhámat és a hajamat.
- Én nem érzem. És amúgy se zavar.
Rosszallóan rázta a fejét, de nem érdekelt.

Joe nagyon kedves volt, mint mindig. Az ebédre meg csak azt tudtam mondani, hogy nagyon finom, dagadt a melle a büszkeségtől.
Végig „hercegnő” voltam mindenkinek, hála a koronás hajráfomnak.
Joe mondta, hogy menjek ki én is Aaronnal és Kyleal, bár vonakodva, de hogy ne keltsek feltűnést, megtettem. A két fiú nagyon beszélgetett valamiről, én pedig sétáltam az erdő felé.
- Hova mész Bridget? - kérdezte Kyle.
- Csak szétnézni.
- Mondtam, hogy nem mehet az erdőbe! - mondta szigorúan Aaron.
- De te nem vagy az apám. És egyébként is itt vagytok ti! Gyertek velem!
Összenéztek, majd Aaron parancsoló tekintetére Kyle is elindult.
Sétáltunk egy ideig, majd megfordultam és a fiúkra néztem. Ők mintha kicsit meglepődtek volna a tekintetemtől, bár nem értettem, hogy mi volt benne ijesztő.
Mozdulatlanul vártak, hogy mikor kezdek már el beszélni, de én csak rosszallóan néztem őket. Egy ideig csendesen néztük egymást, Kyle pedig kezdett zavarba jönni és egy követ rugdosott, hogy ne legyen kínos a helyzet.
- Mi ez az utálat a vámpírok és farkasok között?
Összenéztek. Kyle látszólag nem akart beszélni, így Aaronra hárult a feladat.
- Ez olyan, mintha egy fehér ember utál egy színes bőrűt. Különbözőek vagyunk, és ettől adódóan nem csipázzuk egymást. Bár elélünk harc mentesen egymás mellett, attól még az utálat     és az egymás szagától történő undorodás még mindig megvan!
- És attól, mert te undorodsz Greg és Piji szagától, nekem, embernek is kell? Hol van ez előírva Aaron? - hangomat a szabadjára engedtem.
- Nincs megírva sehol. - mondta még mindig higgadt hangon. - De veszélyesek rád nézve! A táplálékuk vagy!
- Nem vagyok a táplálékuk! - ordítottam, majd visszavettem a hangomból. Próbáltam megnyugodni. - Ők vegetáriánusok.
Aaron és Kyle nevetni kezdtek.
- Megjegyzem Bridget, pont a két haverod van még fél lábbal az emberi vérre vágyakozók csoportjában! - szólt közbe Kyle.
- De engem nem bántanak!
- Még nem bántottak! - mondta Kyle. - Még! És ki tudja, hogy meddig fognak még tudni melletted tartózkodni anélkül, hogy neki ne ugranának a nyakadnak!
A telefonom csörgött. Biztos letelt a fél óra, és elfelejtettem megcsörgetni Greget. Megnéztem, tényleg ő keresett és vissza is csörgettem, nehogy eljöjjön ide és nekitámadjon Aaronnak vagy Kylenak.
- Ha nem akarod, hogy a falka megtámadja a vérszopókat, hagyj fel a barátkozással! Rajtad múlik, hogy mikor lesz végük! - mondta fenyegetően Aaron.
Megfagyott az ereimben a vér. Hogy lehet ilyen bunkó Aaron? Nem fogom otthagyni őket, ahhoz túlságosan fontosak nekem! Miért akarja ezt? Nem veszélyesek! Jó, a véremre szomjaznak, legfőképpen Greg, akinél senkit se szeretek jobban, de tudják türtőztetni magukat, talán még az emberi vérről is leszoknának a kedvemért.
Megvan! Eldöntöttem, hogy beszélni fogok Greggel és Pijivel, hogy térjenek át teljesen a vegetáriánus életmódra, mert nem akarom veszélyeztetni őket.
Muszáj lesz, nem akartam én lenni az oka annak, hogy meghalnak. Semmiképpen nem akartam a végüket! Mindannyiukat nagyon szerettem. Bár Markot és Jennifert nem ismertem annyira, Brandonnak még be se voltam mutatva, de akkor is közel álltak hozzám, bár Brandon esetében ez érdekes. Mégis úgy éreztem, hogy őt is közel engedtem a szívemhez. És hát ott volt Piji, aki volt olyan őrült, mint én, sőt még két fokkal őrültebb, és bár döcögősen indult a barátságunk, már sokkal fontosabbnak éreztem, mint Brittanyt vagy Vanessát. És hát  az én egyetlen, imádni való, tökéletes, gyönyörű – és még lehetne tovább sorolni – Gregem, akitől semmi pénzért nem váltam volna el sose.
Nem akartam, hogy bármelyikőjüknek is baja legyen. Főleg meg nem miattam.