A hetek gyorsan teltek. Egy szombati reggelen frissen ugrottam ki az ágyból.
A Nap ragyogóan sütött, bevilágította a szobámat.  Ez ritka volt Crowleyban, hála azoknak a hegyeknek, amik körbevették.
Lefutottam a lépcsőn, már nagyon éhes voltam, gondoltam harapok valamit. Apáék nem voltak sehol és Aaront se hallottam. Félig öntöttem a tálat müzlivel, majd kakaóval felöntöttem. Befeküdtem a tévé elé és a kedvenc sorozatomat néztem. Imádtam tévé nézés közben enni, és hogy egyedül voltam, még jobb volt a számomra.
Amikor vége volt felálltam, hogy visszaviszem a müzlis tálat a konyhába, de annyira megijedtem, hogy kiesett a kezemből és a kanál nagyot csörrent a padlón.
–     Tudtad, hogy Blair Chuckkal fogja megcsalni Natet, pedig Nate és Chuck a legjobb barátok? - kérdezte tőlem Greg.
Tátott szájjal néztem, legszívesebben hozzá vágtam volna a legközelebbi tárgyat, de valahogy kis labda dobásból is béna vagyok,  nem hogy egy tárggyal eltalálni egy embert.
–     Te hogy a fészkes fenébe jöttél be ide? - kérdeztem dühöngve és csodálkozva.
–     Nyitva volt az ajtó. - mosolygott – Kopogtam, de nem jött ki senki elém, gondoltam benézek magamtól.
–     Te szoktad nézni a Gossip girlt?
–     Ha nem nézném, nem tudnám, hogy mi fog történni.
Kifújtam a levegőt, amit körülbelül tíz másodperce tartogattam magamban.
- És mégis miért jöttél ide?
Megleptem a kérdéssel, azt hiszem most ki fog találni valami hülyeséget.
- A nyakláncért.
Na ezen meglepődtem.
- Miért kellene neked a nyakláncom?
- Mert nem a te nyakláncod, hanem a Pijié.
- Piji?
- A nővéremé.
- Miért hagyta volna ott Piji a nyakláncát azon a helyen, ahol te végeztél azzal a farkassal? Sőt hogy tudtál két kézzel végezni a farkassal? Mi történt ott Greg? - kérdeztem egy levegővel, miközben ő elfojtotta a hangomat.
- Ez bonyolult dolog.
- Azt hiszem nem vagyok olyan hülye, hogy ne fogjam fel. - bosszankodtam.
- Ezt... ne most. - kért - Csak a nyakláncot, légyszíves.
- Itt van. - dobta Aaron Gregnek.
Végem volt. Aaron és Greg egy szobában és csak egy gyenge nő van rajtuk kívül, aki képtelen lenne szétszedni a két hím egyedet, ha egymásnak ugranának.
Éreztem a levegőben a feszültséget és szerintem Greg is érezte, így megköszönte, elköszönt és már el is tűnt. Nem néztem, hogy mennyi idő alatt lécel le, mert Aaront figyeltem.
- Te mit keresel itthon? - kérdeztem.
Fuldokló nevetésbe kezdett és ennek hála egyre szerencsétlenebbnek éreztem magamat.
- Mi olyan nevetséges? - ordítottam, amin látszólag nagyon meglepődött.
- Mit keresek itthon? Itt lakom!
- És ezen kell így nevetni? - a hangerőn nem változtattam.
- Nyugalom Bridget! - a mostohabátyám próbált nyugodtabb körülményeket teremteni, de nem sikerült neki.
- Nyugalom? Mégis hogyan nyugodhatnék meg?
- Mi a bajod csajszi?
- Mi a bajom??? Hülye kérdés te jó ég! Amióta ideköltöztem, összecsapnak a fejem fölött a hullámok! Annyi furcsa dolog történik körülöttem, mindenki hazudik nekem, mindenkinek van     valami titka, amit egyedül nekem nem szabad megtudnom! Mi lehet annyira borzalmas, hogy nem tudhatok róla? Igen, kíváncsi vagyok! De ha nem történnének velem olyan     dolgok, akkor nem lennék kíváncsi! Kellett nekem ideköltöznöm! - kiabáltam még mindig, teljes hangerővel, amit az akkor megérkező October és Jack is meghallott.
Felsiettem a szobámba és magam mögött hagytam a meglepődött családot.
Kimentem az erkélyre és miközben magamba szívtam a friss levegőt a végre napsütötte helyen, megint sírni kezdtem. Csak úgy folyt a könnyem, teljesen összeomlottam, az idegeim készen voltak. Még a szép napot is el tudják rontani egyesek.
Gondoltam, csak azért is elmegyek az erdőbe, ott egyedül lehetek. Felöltöztem és kimásztam az erkélyen, majd elrohantam. Alig 3 perc alatt már az erdő mélyében köröztem. Megint kiértem ahhoz a patakhoz és leültem egy sziklára.
Ott maradtam és sírtam egészen alkonyatig, pedig éreztem, hogy figyelnek, tudtam, hogy nem vagyok egyedül, mégse jöttem el onnan, ameddig nem kezdett el sötétedni.
Nem éreztem magamat fenyegetve egyedül, sőt úgy éreztem, hogy valaki a védelme alá vesz. Akármerre mentem, állandóan éreztem.
Mikor elindultam vissza az erdőbe, hogy még haza is sétáljak, hangos zajokat hallottam. Mintha a fák között ugrált volna valaki. Felnéztem, de egy ideig nem láttam semmit és senkit. Egy kicsit sietősebbre fogtam az iramot, és egyszer megint felnéztem. Akkor láttam egy sötét ruhás férfit átugrani egy fáról egy másik fára, ami történetesen körülbelül 10 méterrel arrébb volt. Futni kezdtem miközben a fákat néztem, hogy hol lehet a férfi. Már annyira figyeltem fölfele, hogy magam elé alig néztem, így sikeresen nekirontottam egy hatalmas fának. Szidtam egy kicsit magam, majd a hangok hallatán tovább futottam.
Egyszer csak sikeresen kiértem az erdőből, pontosan az utcánkra. Onnan kezdve egészen hazáig meg sem álltam. Előttünk megint észrevettem azt a nagy kocsit. Felismertem, gondoltam Joe és Kyle megint eljöttek hozzánk látogatóba.
Akkor vettem észre, hogy eléggé összekoszoltam a ruhámat, amikor már berontottam a házba és mindenki engem nézett. Legalábbis akik a nappaliban ültek. Aaron és Kyle nem voltak ott. Köszöntem Joenak és fel is siettem a szobámba. Amikor kinyitottam az ajtót, rettentő látvány tárult elém. A cuccaim szét voltak dobálva, szekrényeim kihúzva, a szoba közepén két tehetetlen alak: a mostohabátyám és Kyle.
Nem akartam megint kiabálni, így felvettem a földről néhány dolgot, ami a tusoláshoz és a tusolás után szükséges, majd annyit mondtam, hogy mire visszaérek, rend legyen a szobába, őket pedig nem akarom látni.
Úgy vettem észre, hogy hatásos volt rájuk a szép szó, mire beértem a szobába – bár rend nem volt – eltűnt mindkét fiú. A ruháimat visszadobálták a szekrényekbe, a könyveimet és a füzeteimet is csak egy csomóba hajították.
- Legalább lesz mit csinálnom este. - dünnyögtem.
Neki is kezdtem a rend rakásnak. Már nyolc óra elmúlt és háromnegyed kilenc se volt, amikor fáradtan kidőltem az ágyra. Gondoltam, hogyha már Aaronék kutathatnak a szobámban, akkor én meg kihallgathatom őket, így visszamentem a fürdőszobába, ami ugyanis Aaron szobája mellett volt. A fülemet a csempéhez szorítottam és rákoncentráltam a beszélgetésükre.
- Rá fog kérdezni, hogy mit kerestünk nála! - azt hiszem, ez Kyle aggódóhangja volt.
- És? Nem fogok mondani neki semmit! Mégis mit mondhatnék? Hogy f..k..o v..n..k?
Itt még jobban a csempéhez szorítottam a fejem. Mi lehetett ez amit nem értettem tisztán?
- Nem tudom! Akkor is aggódom!
Visszamentem a szobámba. Kifeküdtem az ágyamra és eldöntöttem, hogy csak azért is megtudom, mi folyik a városban, körülöttem. Ha már tönkreteszik az idegeimet, had tudjam már meg, mi az oka.

Másnap eldöntöttem, hogy mit fogok csinálni. Követni fogom Aaront.
Rajta is lógtam onnan kezdve, hogy hazaértem a suliból. Ha elment a boltba, elmentem tekerni egyet. Ha átjöttek hozzá a haverjai, beköltöztem a fürdőszobába hallgatózni.
Aztán azt vettem észre, hogy egyedül elmegy, szó nélkül. Már betöltötte a 18-at, mégis úgy ment el, mint akit nem engednek a szülei, ezért meglóg. Már sötétedett, de úgy döntöttem, hogy követem. Óvatosan kilógtam utána és követtem... egyenesen az erdőbe.
Nem féltem, elvégre ott volt előttem kb. 15 méterrel. Még jó, hogy korábban megvacsoráztam, így remélhetőleg se Jack, se October nem fognak keresni. Sejtettem, hogy sokáig leszünk az erdőben, de muszáj volt ott maradnom. Tudni akartam, hogy mi folyik körülöttem.
Kiért egy tisztásra. Már várta ott valaki, egy férfit láttam, de nem ismertem fel.
Felmásztam az egyik fára, minél halkabban, nehogy lebukjak. Reménykedtem, hogy Aaron csak a haverjaival ülnek ki sörözni, néhány csajszit magukkal véve. De amikor fél órával később még mindig csak fiúk jöttek, eszembe jutott, hogy talán meleg.
Kuncogtam is egy sort ezen a feltételezésen, elvégre Aaron túl jól nézett ki ahhoz, hogy meleg legyen... vagy pont ez volt a gond?
Az órámra néztem és majdnem leestem a fáról ijedtemben. Háromnegyed tizenkettőt mutatott. Milyen rég óta ülök itt? - gondoltam magamban. Már voltak minimum tízen, de még mindig azt láttam, hogy várnak valakit, vagy valamit.
Egyre jobban észrevettem, hogy tekingetnek felfelé. Megint az órámra pillantottam: 5 perc múlva éjfél – állapítottam meg magamban.
Követtem a tekintetüket, én is felnéztem az égre: telihold!
Mégis mit kötnek ezek a teliholdhoz? Valami sátánista szektába keveredtek? Feláldoznak valakit az alvilág istenének? Mire készülnek?
Sok kérdés kavargott a fejemben. Még két perc – állapítottam meg.
Feszülten figyeltem a vaduló társaságot. Fogták a fejüket, morogtak, szenvedtek.
Aztán hallottam a crowley-i templom harangozását.
- Éjfél. - mondtam halkan.
A srácok a tisztáson teljesen bevadultak. Őrjöngtek, szinte idegbajosan hemperegtek a fűben, lökdösni kezdték egymást, majd... négykézlábra álltak, arcuk megnyúlt, mint a kutyáknak, durván szőrösödni kezdtek, és a hold fényében láttam, hogy nyál csorgott a szájukból. Megremegtem a fán a félelemtől, rettegtem, hogy elájulok és lezuhanok.
Végigmértem a farkas társaságot. Éhesek voltak, dühöngtek, hatalmas, tigris nagyságú testük pedig mozgásért könyörgött.
- Mi folyik itt? - kérdeztem halkan, mégis felkapták a fejüket és a fák felé néztek.
Lassan elindultak, hangosan morogtak. Hirtelen azt kívántam, bárcsak ne indultam volna el Aaron után, de már nem volt mit tenni, át kellett vészelnem az éjszakát a fán gubbasztva. Egyre közelebb értek, felfele tekintettek, keresték a prédát.
A szél eddig is fújt egy kicsit, de most még erősebbre váltott. Fáztam, hideg volt és a szél semmi jót nem hozott nekem. Valószínűleg a vadak megérezték az illatom és nekiugrottak a fának, aminek a közepetájt bujkáltam. Olyan szinten rettegtem, hogy képtelen voltam másra gondolni, minthogy meghalok. A farkasok rettentő erősek voltak, és amikor öten egyszerre ugrottak neki a fának, majdnem kidőlt a vastag törzse és erős gyökere ellenére.
Sikítottam egyet, mire az állatok még jobban bevadultak. Újból nekimentek a fának, és éreztem, hogy eldőlök vele együtt. De akkor történt valami, ami megint megváltoztatta az eseményeket...
Valaki elkapott és utána már az volt a következő képkocka, hogy egy másik fán állok reszketve, mellettem Gregory Cullen.
- Téged nem lehet magadra hagyni úgy, hogy ne kerülj bajba? - szemei dühösen és féltően meredtek rám.
Nem válaszoltak semmit, csak a gyorsan közeledő farkasokra néztem.
Hirtelen azt vettem észre, hogy Greg felkap és a hátára vesz.
- Bízz bennem! - mondta, majd elrugaszkodott a fától.
Így ugrált egyre messzebb és messzebb, egy kicsit futott felfelé, mint egy kis majom.
Annyira csodálkoztam, hogy el sem tudtam gondolkodni azon, hogy mi történik.
Csak az járt a fejemben, hogy Gregbe kapaszkodok és száguldunk hol fel, hol le, egyik fáról a másikra.
Elég messze kerültünk a tisztástól, így leugrott a földre.
- Jól vagy? - szólt hátra.
- Azt hiszem. - csak ennyit bírtam kinyögni.
Futni kezdett. Nem tudtam reagálni a hirtelen megmozdulásra, így a szemeimet se csuktam be. Alig láttam, ahogy elsuhannak mellettünk a fák, szinte észre se lehetett őket venni, annyira gyorsak voltunk. Másodpercek alatt kiértünk az erdőből.
Óvatosan leejtett a hátáról, de azonnal megfordult és megtartott, nehogy hátra essek.
Megfogta a karomat és sietősen elindult a ház felé. Alig bírtam lépést tartani vele, de legalább hamar megérkeztünk.
- Menj be a szobádba, feltűnés mentesen! - utasított.
A lehető leggyorsabban a szobámba siettem, persze vigyázva, hogy ne ébresszem fel apát és Octobert.
Benyitottam a szobámba, és megint megijedtem, mivel nem voltam egyedül.
- Hogy kerültél be? - kérdeztem a hintaszékemben ülő Gregorytól.
- Bemásztam az ablakon. - mutatott az állítás irányába.
- Mégis mi történt? Mi volt ez az egész? - kérdeztem kétségbeesetten, még mindig remegve.
- Tudod mit? Holnap elmondom. De most szeretném látni, ahogy befekszel az ágyadba és szépen elalszol.
- Ameddig el nem mondasz mindent, addig nem.
- Akkor nem. - mondta feladóan. - Viszont ha nem teszed, nem mondok el semmit. Nálam van a kulcs. - mosolygott.
- Oké. - döntöttem.
Levettem a ruháimat, de átöltözés előtt megkértem, hogy forduljon el. Meglepettnek látszott, de nem kérdeztem, hogy miért. Hisz ez természetes, csak ne stíröljön már végig, amikor majdnem meztelen vagyok.
Felvettem a hálóingemet, majd befeküdtem az ágyamba.
- Elégedett vagy? - kérdeztem, mire megfordult.
- Nem egészen. Még nem alszol.
- Meg akarod várni a szobámba, ameddig elalszok? - kérdeztem dühösen és meglepetten.
- Eltaláltad. - mondta vigyorogva, majd visszaült a hintaszékemre.
Lecsuktam a kis éjjeli lámpámat, és próbáltam aludni. De zavart, hogy Gregory ott ül a szobámba és addig nem tűnik el, ameddig el nem alszok.
- Miért vagy ilyen nyugtalan? Már nem bánthat senki. - mondta.
- Hát végül is egy pasi itt ül a szobámba és ki tudja, mit fog csinálni, ha én elalszok! - vágtam hozzá.
- Elmegy.
- Mármint hogy? - kérdeztem rá a kétértelmű válaszra.
Érezte a célzásomat, és halkan kuncogott rajta.
- Haza megyek.
- Aha. - kicsit hülyén éreztem magam.
Visszafeküdtem az ágyra és megpróbáltam elaludni.
Aztán már csak arra eszméltem fel, hogy a telefonom megszólalt – ébresztő jelzéssel.
Gyorsan felültem és szétnéztem a szobámba. Gregory azonban nem volt sehol.
Kimásztam az ágyamból és bementem a fürdőszobába. Miután elkészültem, visszamentem felöltözni, de akkor már nem voltam egyedül.
- Szép jó reggelt veszélymágnes! - mosolygott újból a hintaszékből Greg.
Zavartan köszöntem egy helót neki, majd előpakoltam néhány cuccot a a szekrényemből.
- Elfordulnál, ameddig felöltözök? - kérdeztem tőle.
- Kint leszek a kocsiban. - felelte mosolyogva, és kiugrott az erkélyről.
Aggódva néztem utána, de ő 3 másodperc alatt már a kocsijából nézett vissza rám.
Gyorsan felöltöztem, majd letrappoltam a lépcsőn.
Épp a müzlimet ettem, amikor Aaron lesétált kómásan a lépcsőn.
- Hát te? Ilyen korán? - kérdezte tőle Jack.
- Csak egy kis tejért jöttem. - mondta halkan, miközben végig engem nézett.
Ivott egy kicsit és mér sétált is fel a lépcsőn. Még mindig engem nézett, tekintete megijesztett.
Gyorsan bekanalaztam, majd köszöntem.
- Megyek, sziasztok!
Kimentem az ajtón és azonnal észrevettem, hogy Greg már a kocsija előtt várt.
- Elvihetlek? - kérdezte komolyan.
- Igen. - bólintottam, mire ő kinyitotta az ajtót nekem, és beültem az ülésre.
Megkerülte a kocsit és beült a vezető ülésre mellém.
Beindította az autót és rám nézett.
- A bátyád minket néz az ablakból.
- Valóban? - kérdeztem, majd a szobája ablakát figyeltem. Igaza volt.
- Valóban.
Egy ideig csendben ültünk egymás mellett, miközben az iskola felé haladtunk. Gyönyörű szép autója volt, egy fekete porshe. Tényleg nagyon sok pénzt kereshetett Brandon.
- Elmondod, mi volt az, amit tegnap láttam? - kérdeztem.
- Délután.
- Szavadon foglak. - feleltem komolyan.
Még az iskola előtt megkértem, hogy álljon meg. Nem akartam, hogy bevigyen, mert akkor mindenki engem nézett volna egész nap, bőven elég volt, ha csak az öltözékem miatt figyeltek – ami most se volt a legnormálisabb.
Bár kezdtem megnyugodni, hogy nem én voltam az egyetlen őrült. Greg nővére, Piji is eszméletlen érdekesen tudott öltözni. Bár őt tényleg nem zavarta, már totálisan megszokta, hogy mindenki bámulja.
- Köszi. - mondtam Gregnek, majd kiszálltam az autóból.
Ő behajtott a parkolóba és viszont a bejárat felől sétáltam be.
Szerencsére nem vették észre, hogy ki vitt be a suliba. Nyugodtan sétáltam, amikor Vanessa mellém csapódott.
- Hé, Bridget! Ne érts félre, gyönyörű vagy, de borzalmasan nézel ki. - mondta őszintén.
Mondtam volna neki, hogy tudná, mi történt velem az este, de akkor küldtek volna a gyogyóba, így inkább kihagytam az élménybeszámolót.
- Nem tudtam aludni. - feleltem.
- Értem. Mit csinálsz délután?
Eszembe jutott, hogy Gregory avat be azokba a dolgokba, ami Crowleyba történik.
- Tanulnom kell, megígértem Jacknek. - hazudtam.
-  És holnap?
- Szerintem ráérek.
- Okés, akkor jössz velünk?
- Hova?
- Mansonba megyünk vásárolni meg mozizni.
- Kik jönnek?
- Csak csajok! A fiúkat nem lehet vásárlásra rávenni. - nevetett.
- Név szerint?
- Jön Brittany, Nayme meg én. És akkor még te.
- Nayme az a csendes lány? - kérdeztem.
- Igen. - nevetett. - Az is csoda, hogy el tudjuk rángatni.
- Hát jól van. - mondtam, mikor már megérkeztünk a biológia terembe.
Leültem Nick mellé. Már alig vártam, hogy vége legyen a napnak, és Greg elmondja, hogy mi a helyzet ebben a faluban. Nem is bírtam figyelni egyik órán se. Ebéd közben is állandóan őket figyeltem és úgy láttam, ők is figyelnek engem. A fekete-szőke hajú csaj, az a Jennifer állandóan Greggel beszélgetett, nem is úgy nézett ki, mint akik csak beszélgetnek. Mintha halkan veszekedtek volna, bár ez nem a legésszerűbb gondolat.
Az utolsó órám földrajz volt, és az utolsó tíz percben már a fejemet fogtam, a padot kapartam, firkáltam, visszaszámoltam. Amikor kicsengettek, azt hiszem én voltam a legelső, aki kirohant a teremből. Nessáék csak néztek utánam, mert éppen, hogy köszöntem nekik. Kifutottam és meglepettségemre a parkolóban már nem volt senki. Megint keresztülfutottam az iskolán, kicsit hülyének is néztek, de én annyira kapkodtam a lábaimat, hogy ez sem érdekelt. Csak arra ügyeltem, hogy ne essek hasra a tömeg előtt.
Mikor kimentem a főbejáraton, teljesen megnyugodtam. A porshe már ott állt, útra készen. Beszálltam mellé, a táskámat a két lábam között ledobtam a kocsi padlójára és becsuktam az ajtót.
- Készen állsz? - kérdezte komolyan.
- Igen. - mondtam határozottan.
- Biztos? Még nem késő mindent magad mögött hagyni!
- Ugye most viccelsz? Tegnap majdnem felfalt egy csoport farkas, akik éjfél előtt még emberek voltak, te pedig a semmiből előkerülve villámgyorsasággal mentettél meg tőlük! Hogy     tudnám ezt elfelejteni? - a szavak csak úgy ömlöttek a számból.
- Hát jó! Csak győzd idegekkel. - mondta még mindig komolyan, de egy kis aggódást is látni véltem a szemeiben.
Az út további felét csendben tettük meg. Még mindig láttam az arcán és a szemeiben az aggodalmat, de akkor is érdekelt, hogy mi történt. Akármekkora lesz a csalódás, tudni akarom! - határoztam el magamban.
Egy erdő felé autóztunk és még az elején leparkolt az autóval.
- Itt hagyod a kocsit? Mi lesz, ha ellopják?
Nyugodtan mosolygott.
- Ha ellopják, megtalálom! Nemsoká megtudod, hogy miért!
Bólintottam, ő pedig megint győzködni próbált, hogy nem késő visszafordulni, de kitartottam a döntésem mellett. Ha már elszánta magát, hogy elmondja, nem mondok le erről az egészről.
Sétáltunk körülbelül öt percet, mire megfordult.
- Ez így szörnyen lassú.
Megint a hátára kapott és rohanni kezdett. Már kezdtem élvezni ezt a száguldást, még jobban tetszett, mint a kocsijában utazni. Bele se tudtam gondolni, hogy honnan ez az elképesztő gyorsaság, bár már kezdtem sejteni.
Egy ideig még rohant, majd lassított és letett.
- Gyere, még 1 perc.
Elindult előttem és én követtem. Nem tudtam, hogy hova visz, az is lehetett, hogy meg akart ölni, de mégis követtem, mint egy kiskutya a gazdáját.
Keveset mentünk és láttam, hogy néhány fa lombjai között némi napsugár beszűrődött.
- Ez vagyok én. - nézett rám, majd belépett a fénybe, nekem háttal.
Levette a pólóját, majd megfordult. Azt hittem, hogy kápráznak a szemeim, pedig az igazságot láttam. Gregory ragyogóan csillogott, én pedig elámulva figyeltem.
- Ez... csodaszép. - nyögtem ki nehezen.
Értetlenkedve nézett rám.
- Ez undorító Bridget! Nem csodaszép!
-  Nem! Káprázatos! Mi van itt?
- Bridget, én és a családom vámpírok vagyunk. Vért iszunk. - mondta komolyan.
-  És?
- Mit és Bridget? Embereket ölök!
- Engem mégse bántasz!
- Pedig akartalak! Soha senkit nem akartam még ennyire megölni mint téged!Nagyon nagy veszélyben vagy velem!
- Nem érdekel!
- De érdekeljen! Ez a te életed!
- És úgy uralkodok fölötte, ahogy én akarom! - mondtam komolyan.
- Ez nem vicc Bridget!
- Nem vicceltem!
- Ezt akarod? Hogy egy olyan fiúval legyél, akinél nincs veszélyesebb a földön?
- Téged akarlak Greg! - feleltem. - Nem érdekel, hogy mennyire veszélyes melletted. Nem megy nélküled!
- Bolond vagy, kislány!
- Bolond, de szerelmes! - vágtam vissza.
Csak mosolygott a megállapításomon. Valamin egy keveset gondolkodott, majd folytatta.
- Rendben.
- Tessék?
- Ha akarod, legyen!
Alig bírtam elhinni, amit mondott. Mégis örültem neki. Úgy látszott, tényleg benne van.
- És mi történt tegnap este? - kérdeztem.
- Az, amit láttál, vérfarkas volt. Nem egy, legalább tíz. Elszaporodtak. - mondta aggódva.
- Aaron is vérfarkas?
-  Igen.
-  Hogyhogy nem bánt engem?
-  Egyrészt csak akkor veszélyes, ha átváltozik teliholdkor. Olyankor embereket ölhet. Máskor ha szükséges, állatokra vadászik, csak teliholdkor veszélyes emberekre. Egyébként     rendesen emberi kajákat eszik.
- Akkor nem vagyok veszélyben?
- Azért lógott el tegnap este is, hogy senkit ne bántson a házban.
- Ez annyira hihetetlen. - mondtam. - Vámpírok és vérfarkasok? Ez annyira fantázia.
- Persze, a filmek megbolondítanak. - nevetett. - Pedig léteznek.
- Most már elhiszem. - feleltem enyhe mosolyt megengedve magamnak.
Még mindig a fényben ragyogott, valami csodaszép volt. Alig tudtam elhinni, hogy ez tényleg létezik és tényleg velem történik. Ott állt Gregory Cullen, egy gyönyörű vámpír velem szemben, csillogott a napfényben és azt akartam, hogy sose hagyjon el engem.
Odaálltam mellé, ő pedig próbálta elhúzni magát, de óvatosan visszahúztam, amin meglepődött.
- Mi a baj? - kérdeztem.
- A te véred, annyira csábít! Bridget én embert ölök! Nem bírom sokáig kettesben veled! Félek, hogy bántalak! - mondta.
- Nem tennéd meg!
- Ha szomjas lennék, megtenném.
- Erősebb vagy.
- Hiszel bennem?
- Igen.
- Látom rajtad, hogy őszinte vagy. Jobban hiszel bennem, mint a testvéreim.
- És Brandon?
- Ő hisz bennem annyira, mint te.
Elmosolyodtam. Jól esett neki a hitem.
Zavartan mosolygott rám.
- Valami baj van?
-  Nem tudom...
-  Mi a baj Greg?
- Nem tudom... megváltoztatni a kimondott szavaidat.
Csodálkozva néztem rá.
- Tessék?
- Ez már sok lesz neked. - rázta meg a fejét.
-  Nem! Mond el kérlek! Tudni szeretném!
-  Meg tudom változtatni az emberek kimondott szavait. Vagyis nem csak az emberekét, a vámpírokét is. Brandon szavaival állandóan szórakozom. -mosolygott.
- És mi zavar?
-  A tiedet nem tudom. Nem megy, hiába próbálom.
-  Az én hibám? - kérdeztem aggódva.
Nevetni kezdett. Annyira csodálatos volt az egész, hogy az hihetetlen. Minden csábított benne. Akartam őt.
- Nem a te hibád! Ez csak egy jelzés, hogy téged nekem szántak.
Megnyugodtam. Ezek szerint nem velem van a gond és akar engem. Boldog voltam.
Elmentünk sétálni, akkora már visszavette a felsőjét.
Felkapott a hátára és leszaladt velem a partra. Ott már óvatosan lelassított én pedig leugrottam. Volt ott egy hatalmas szikla, de kényelmesen el lehetett ülni rajta.
Ő leült én pedig követtem. Helyet foglaltam mellette, ő pedig átölelt.
Megpuszilta a halántékomat, amibe beleremegtem.
- Félsz?
-  Nem.
- Kellene.
- Nem félek.
Csak mosolygott rajtam. Csak ketten voltunk ott, bármikor megölelhetett volna, de mégse tette. Fontos voltam neki... szeretett.
Ott ültünk, ketten, a folyóparton, nézve az alkonyatot.