Ezzel meg is volnánk. Mindenkinek megvan a saját cucca, mehetek is haza. Ennyi elég volt a jóból. Plusz még az én öltözékem a kocsimban maradt.

Inkább a Nagyházba megyek. Kedvem van fiúzni egyet. Úgyis olyan rég vettem már körül magam ennyi vámpír pasival. Roppant jó érzés. Gázt adok és süvítek is. Közben dúdolom: megy a kocsi, megy a kocsi a Nagyházba. Elől ül a Piji baba, hátul meg a krumpli fejű pasija.

Hogy mi?! Hátrafordulok és tényleg ott van. Kényelmesen üldögél a járgányom hátuljában, kezében a ruhásdobozommal. Ide-oda forgatja. Öregem, ha ez meglátja idő előtt, én lepetézek és itt hagyom a fenébe. Vagy megverem és megölöm. Még nem tudom melyik lenne a praktikusabb.

-  Imádlak – mondom egykedvűen.

Eltűnődik egy kicsit, majd megszólal:

-  Igen?

-  Nem – vágom rá.

-  Tényleg? – kérdi.

-  Utállak.

-  Akkor?

Nagyot sóhajtok, előrefordulok és közönyösen a szélvédőnek mondom:

-  Szeretlek.

Nem kérdem meg tőle, mit keres a kocsimban és hogy jutott be oda. Némán hajtok Brandonékhoz. Az út hazafele se több mint odafele. Ezt az időt némán töltjük el.

Mikor leparkolok a feljárón, nyílik a bejárati ajtó és Emett vigyorog ki rajta. Mikor meglát, odajön hozzám és megölel. Mintha ma még nem láttuk volna egymást. Ez a srác tele van erővel és életvidámsággal. Mindig kitalál valami marhaságot.

Érdeklődve kérdi, hol vannak a többiek. Én meg készségesen mondom: itt nincsenek. Ottmaradtak a városban vásárolni. Ha egyszer rájuk tőr a dolog, akkor semmi sem tartja őket vissza. Sajnálom az összes boltot.

Engedékenyen kezet ráznak Aaronnal, de látszik rajtuk a nem csípés. Viszont fogalmam sincs, miért, hisz nekik ott van Jacob. Ő is vérfarkas, ráadásul Nessie meg félvér. Ugyanaz a szitu, mint velem. Nagyon kicsi különbséggel

Odabent a többiek mind megölelnek. Öcsém, Aaron már vigyorog magában. Ilyenkor örül, hogy őt a legtöbb vámpír elkerüli. Jake-vel együtt majd behalnak rajtam, ahogy mindenki szeretget. Aaron nagy haverja Renesme illatával ellentétben az enyémen nem nagyon csípi. Így röpke puszi és kész...

Öt perc után leállítom őket. Brandon és Carlisle vesznek kezelésbe. Levezetnek a kis házi ultrahangszobába. Ráfekszek az ágyra és várom, hogy valamelyikük rátrutyizzon azzal a zselével a pocakomra.

Ezúttal Carlisle vesz kezelésbe. Miért is ne? Hisz ő még egyszer se nyúlt hozzám vizsgálati szemszögből. Amúgy se, de mindegy. És örülök is neki. Szóval… inkább hagyjuk.

Az ultrahangfejet rányomja a pocakomra. Összerázkódok a hidegtől, ami hirtelen jött. Viszont a Nagybácsim hümmögése jobban felkelti a figyelmemet. Érdeklődve a monitora kukkantok. Semmi különöset sem látok abban, amit mutat. Habár az ők szemük edzettebb az ilyesmire.

A pasim jelenik meg idelent. Brandont faggatja arról, hogy Carlisle miért vág olyan fura képet. Apu felvilágsítja: eléggé nagy gyerekek fognak a világra jönni. És tényleg ki kell őket majd operálni belőlük. Időben kell eltalálni a dolgot, mert akár a fejlődésük miatt belső sérülést is okozhatnak nekem.

Ezután a nagyszerű hír után fogjuk magunkat és hazamegyünk. Folytatjuk a némaságunkat. Most a pasim vezet, én pedig csupán a vállának vagyok dőlve. Szó, ami szó: marhára jól érzem magam. Ezt a napot ez a hír tetőzte be. Köszi Apuci.

Szerencse, hogy az éjszakában járunk. Le akarok feküdni aludni. Kimerültem mára. Egyszerűen sok volt nekem a mai. Jobb beletörődni: mostanában hamar kifáradok. És ha minden igaz, akkor ez rosszabbodni fog.

Aaron segít levetkezni. Betakargat, magához húz. A mellkasa felmelegít, ezért a babák hidegrázást zúdítanak rám. A kedvesem beleremeg, de bírja. Puszit nyom a nyakamra és alszik is. Jó éjt, szerelmem.