Vadul rezeg a telefonom. Aaron ismét alszik. Szegénykét kimerítem itt idő előtt. Csendesen felöltözök még mindig ugyanabba a ruhába és kimegyek az ajtón. Mivel ide többet nem jövök, ezért kulcsra zárom és a kulcsot az ajtó alatt becsúsztatom.

Az bejárati ajtót pedig nyitom. Bella és Nessie tért vissza két táskával, teli sminkcuccokkal, és papucsokkal. Az utóbbi a koszorúslányoknak lesz.

Nos, mivel állításuk szerint sürget az idő, ezért nincs helye lacafacázásnak. Sebesen beszaladnak a vendégszobába a koszorúslány ruhákért, engem meg unszolnak az én ruhám előszedésével. Megyek én, mint állat. Lassan de biztosan. Elvégre terhes vagyok! Bármikor elveszthetem az egyensúlyom, bajom eshet, stb. stb.

Azért csak megvan minden. Kezemben a dobozka, amiben a cipellőm van, karomon a ruhatartóban lévő esküvői cuccom. Minden pöpec, indulhatunk Bridgeték után.

Viszonylag gyorsan megy az ügy, mert elvégre vámpírok vagyunk. Vagyis hát ketten félig. Rájöttem, hogy a terhességem ellenére is lehetek merész az összevissza ugrálásban. Főleg, ha van velem valaki. Mint most is ketten. Így ahogy tudok szaladok, ugrálok és mászok. Az utóbbit többnyire felfele egy fa törzsén.

Tíz perc elteltével megpillantjuk a vízesést, ahogy a hold megvilágítja. A partján pedig ott van Alice és Bridge, akik éppen a fáklyákkal ügyködnek még mindig. Amint meglátnak minket fellélegeznek. Mindent látok, nagyszerű a sötétben látó képességem. Mint minden fajtámnak.

Csakhogy ne legyek bunkó, segítek nekik felállítani a nagy sörsátrat, aminek falai is vannak. Viszonylag könnyen megy ennyi ügyes csajszinak. Mert hát a fiúk enyhén beletojnak az ilyesmibe. Pedig igazán jöhetnének segíteni!

Alice egy nagy viharlámpát szed le Emett kocsijáról, amin a fáklyák voltak. Ezzel világítjuk meg a sátor belsejét. Az egészet belepi a fény éppen annyira, amennyire kell.

Alice hozzálát minket kifesteni. Sorba ment mindenkin és mindenkinek csodaszép arcot varázsolt. Akik készen lettek, azok öltözködni kezdenek. Senki sem szégyenlős, hisz csajok között vagyunk.

Bridgetet egy kicsit több ideig kell sminkelni. Alice a szakértelmét felhasználva próbálja a csajszi kissebségi komplexusát legyűrni. Úgy tizenöt perc múlva a lány boldog szemekkel néz vissza magára a tükörből. Varázslatossá vált.

És én jövök. Az enyém másabb lesz a többiekénél. Még az elején el akartam magyarázni kedvenc unokatesómnak, milyen is a ruhám és mi illene szerintem hozzá. Ha már muszáj kifestenie. Ő azonban mindent tud, ami természetes. Ezt is elfelejtettem??

Készen vagyok én is. Mindenki mosolyog, én meg arrafele nézek, akire mosolyognak. Kedvenc barátnőm szégyenlősen kapkodja le magáról és fel magára a ruhákat. Tényleg ennyire csúnyán érzi magát közöttünk? Fel sem foghatom miért, hiszen egyikőnk se választotta ezt a testet.

A ruha után a haj következik. A koszorúslányok megint csak egyformát kapnak. Én ismét kivétel vagyok. Imádok különcködni. A ruhám is mindjárt felkerül rám. Így fényben roppant egyszerűnek hat. Majd ha kilépek a sötétbe és az alig megvilágított színhelyre, akkor fog igazán érvényesülni.

Készülődésünkbe pedig bekukkantás nyer Rosalie, aki bevillantja fejét a sátorba. Bridget kapásból rácsap a lányra és faggatni kezdi:

-  Minden rendben odakint?

-  Persze – feleli Rose. – Csodaszépek a virágok a folyó mentén.

Itt magam sem értem, miért néz a csajszi olyan meglepetten segítőtársnőjére. Mindegy, valószínűleg nem az én dolgom. Unokanővérem se nagyon foglalkozik vele, csak tovább mondja:

-  A párnákat úgy helyeztem el a földön, hogy a bal oldalra a farkasok nőiknek legyen hova ülniük, a jobb oldalra meg az első sorba tettem egyet neked Bridget, a második sorba meg Jacknek és Octobernek.

-  Köszönöm – nyugszik meg barátnőm végre egy kicsit.

Ám mihelyst megölelik egymást Rosalieval és a lány elmegy, aztán egyből rátekint órájára. Egyből érezni lehet vérnyomását, szíve dübögését. Vajon mi jutott eszébe megint? Mi nincs rendben?

Abból, ahogy többször rám tekint, valamit sejtek a dologból. Igazán csak akkor esik le, amikor kiejti a száján Aaron nevét.

Bizonyára kedvesem ezekben a percekben is a szobánkban durmol a háttámlához kötve. Csöppet sem izgatja magát, hogy lekési az esküvőjét. És valahogy én sem. Azt fogom egyedül sajnálni, hogy ezt összehozták. Mármint az elvesztegetett időt. Mert amíg ők ezt előkészítették meg egyebek, addig én lazsáltam és többnyire Aaronnal voltam. Ha jól tudom.

Az idő és természetesen Bridge magas vérnyomásának elnyomása végett fényképeket készítünk. Egyénit, csoportosat, szerelmeset, nem szerelmeset, vicceset és komolyat. Közben mindenki azt a hírt hozza 11 órakor is, hogy Aaron sehol sincsen. Barátnőm legtöbbször engem vesz célba a szemeiből kilövellő villámokkal, de fogalma sincs arról, hogy tényleg az én hibámból nincs itt a vőlegény. Micsoda pech!

Csodának csodájára egyik pillanatról a másikra a kiscsaj lenyugszik. Van valami olyan érzésem, hogy valaki besegített ebben neki. Vagy Jasper, vagy a babák. Nekik van egyedül olyan képességük, amivel az embert lehiggasztják. Csöppet sem érdekel ki volt az, de végre sikerült. Mindenki egyből lenyugszik. Kicsit felfűtötte a dolgokat a lány szívének vad dobogása.

Így most már az aggódó leányzó nyugodtan nézi a telefonját egyre többször, lassan percenként. Végül Bellához sétál:

-  Megölöm, ha nem jön el! Soha többet nem fogok szóba állni vele

-  Ne idegeskedj Bridget – szól enyhítőn Bella. - Rendben lesz minden.

-  Rendben? Hogy, amikor itt sincs?

-  Ne izgasd fel magad, attól még nem fog hamarabb megjelenni.

Ezt se segített sokat szegénykén. Ahogy látom rajtam kívül tényleg mindenkit evett a fene Aaron után. Ezek miatt engem is kezd egy kicsit zavarni a dolog. Elmondjam vagy ne mondjam el? Ezt itt a nagy kérdés. Ó, Shakespeare barátom, miért nem élsz még..., te tuti tudnád rá a választ.

Bridget megoldja a dolgot: felhívja a mostohatestvérét. Ez se megy neki egykönnyen, vagy két percig a fülénél tartja a telefont, ami mást se csinál, csak búg. Végül meghallom kedvesem hangját a túlsó végen, hiába vagyok másfél méterrel arrébb.

-  Aaron hol a fenébe vagy? – kiált rá barátnőm, miután Aaron csak egy szimpla tesséket mondott. - Már rég itt kellene lenned! Szedd össze magad és gyere ide azonnal.

-  Nyugi hugi! Tíz perc és ott leszek – kattan a telefon. Letette.

Úgy látszik elszállt minden düh a szervezőnőmből.

És valóban tíz perc múlva hallani, ahogy a farkasok Aaron nevét üvöltik. Kisvártatva megérkezik Apu is, aki vigyorogva néz szét a gyönyörű szép leányhadon.

Ennyi lenne az idő? Mindenki feláll úgy, ahogy kell. A koszorúslányok elém állnak legalább öt méterrel ebben a sorrendben: Bella, Renesme és Bridget. Mindegyikőjük kezében egy kis csokor virág. Istenem, mennyire megható!

Megszólal a zene. Tudomásomra jutott, hogy a zenekarom nem jöhetett el. Így Enya szól. Megható szám, nagyon tetszik. A lányok erre sorban kilépkednek a sátorból. Én is lépkedek, nagy bátran, mert nekem úgyis mindegy már. Kész, végem lesz, mint a botnak. Én nem a boldogságtól fogok sírni, ha sírok, hanem azért, mert elvesztem a szabadságomat. Ó, régi szerelmeim, még fel akartalak titeket keresni mielőtt bekötik a fejem! Kérlek bocsássatok meg. Na jó, ideje komollyá válni! Igazából a boldogság csal mosolyt az arcomra, amint kilépek a többiek elé.

Egy szempillantást vetek a ruhámra. Elégedetten veszem észre: tényleg kirajzolódik rajta a minta és a fátyolszerűség tényleg homályossá teszi az egészet. Olyan sejtelmessé. Szemetkáprásztatóan szép. Legalábbis szerintem.

A következő az, amit észreveszek a szerelmem. Rövid farmernadrág van rajta és egy nyakkendő. Se ing, se elegáns cucc. Felháborító! A pulzusom így is az egekbe szökik, így is kívánom őt. Le se tudom róla venni a tekintetemet, mindvégig rajta tartom. Mosolyog, de ez nem a kényszerített mosolya. Ez az igazi kisfiús, merész és csábítós mosolya.

A lányok a helyükre mennek és innentől kezdve Aaron teljes valómban megláthat. Lazán Brandon és elém jön. Mikor elérjük egymást, Apu ad két puszit és átad a leendő vejének. Majd ő is a helyére megy.

Az én Farkasom egyből a fülemhez hajol és ennyit mond:

-  Gyönyörű vagy.

Hiába, tudom. Na jó, ez az ért jól esett a szájából. Átkarolom őt és kettőt lépünk előre.

Immáron az oltár előtt állunk és csak mosolygunk. Többször rápillantok áldozatomra. Néha, hogy meggyőződjek arról, jó helyen járok-e, hátranézek a kevéske jelenlévőre. Szinte mindenki bőgésre áll, kivéve a fiúk és a vámpírok. A vámpírlányokon csak látszik az, hogy sírni támadna kedvük. Ilyen nincs. Mi ebben a megható?!

Zel jön elegáns fekete öltönyében és fehér ingében elénk. Vigyorog, mint akinek erre állították volna be a száját. Örül. Örüljön. Körbenéz ő is a tömegen, majd ismét ránk figyel. Nincs a kezében könyv, nincs semmilyen kellék. Saját szöveget fog mondani, és ez benne a nagyszerű.

Hirtelen előlép a Falkavezér és Kyle. Rajtuk kívül Greg is elszakad Bridget mellől és odamegy a többiekhez. Hozzájuk Jack csatlakozik, aki nagy nyugodtan felkel a párnájáról. Jobban megnézem őket és felfedezem, hogy Hugh a kezében egy éles tőrszerűséget tart. Kikerekedett szemmel nézem azt, ahogy közelebb jönnek hozzánk. Ekkor Emma elvisz Aaron mellől, mondván jobb nekem távolabb nézni az egészet. Mi a fene történik itt?

Megtudom. Farkasom letérdel Zel előtt úgy, mintha király lenne.  Felnéz rá és türelmesen, rezzenéstelen arccal várja a folytatást. Észbe se kapok, mikor fogadott összeadónk belekezd:

-       Ez a vérfarkas, tisztelegve az ősi vámpírszokások előtt, egy évszázadokra visszanyúló szertartással szeretne tisztelegni leendő kedvese előtt. Ez megmutatja a bátorságot, az odaadást, a feltétlen szeretetet.  Készen állsz, barátom?

Aaron csak bólint. Ekkor először Greg áll a hátához, kezében a tőrrel. Ő is teljesen magabiztos, csupán kérdőn néz Zelre.

-       Hogy hívják a kedvesed? – kérdezi Zel Aarontól.

-       Piji

Erre Greg fogja a tőrt és erősen a szerelmem vállába karcol. Mi a fenéket képzelnek ezek? Aaron a hátára akarja karcoltatni a nevem? Mert Greg éppen szép betűkkel egy P betűt formál a tőrrel. Ezek őrültek!

Odarohannék hozzájuk, de Emma visszafog. Roppant erős a nő, pedig eléggé törékenynek tűnik Zel barátom mellett. Fura mód nem tudom kiszabadítani magam. Próbálkozok minden erőmmel, képességemmel. Tudom, hogy hatnak rá, mert érzem a bőrömön, hogy megfeszülnek az izmai. Azonban visszafogja magát.

A szertartás tovább folytatódik. Minden egyes betűnél, ami a nevemben szerepel megkérdezi Zel, hogy hívják a kedvesed. Aaron pedig kitartóan válaszol. Hugh és Kyle vésik fel a középső betűket. Ezekszerint Jackre hárul az utolsó. Fel sem tudom fogni, hogy mehetett bele ebbe. Ha én tudtam volna erről, akkor régen összekötöztem volna mindenkit Aaronon és magamon kívül.

Úgy ordítok, mintha megőrültem volna. Ez megveszett… mi a francot akar nekem bizonyítani? Azt, hogy szeret? Eddig is megtette. Azonban az ordításom és a rimánkodásom, hogy hagyják abba, semmit sem jelent nekik. Csupán egy langyos fuvallat a szélben, amit észre sem vesznek.

Szerencsére a nevem rövid, így hamar végeznek. Aaron szemrebbenés nélkül fogja magát és visszaáll mellém. Háta csupa vér, patakokban ömlik. Megérzem az illatát és egyből elmúlik a haragom. Mit nem művel velem az ő vére! Vagy lehet a babák voltak?

Zel, mintha semmi sem történt volna, folytatja a ceremóniát:

-       Kedves egybegyűltek. Ma éjszaka ezen a csodálatos helyen ez az igazszerelmes pár házasságot köt és egy életre összekötik életüket. Illendő megkérdezni: van-e valaki, akinek ellenvetése van a leendő házaspár egybekeléséhez?

Néma csend, csak October és Brdiget folyamatos bőgését lehet hallani. Tényleg, észre se vettem, miként reagál a család és a barátok az előbbi próbára. Ahogy végignézek rajtuk ismét, jobban megfigyelve őket eléggé feldúltnak látszanak. Az is előfordulhat, hogy a barátnőm és a mostohaanyukája nem az esküvő, hanem az előbbi miatt itatják az egereket.

Mivel senki sem szólal meg, mert szerintem tudatában vannak azzal, mit leművelnék akkor, ha valaki szólásra emelné a száját. Szerintem jobb nem részletezni.

-       Mivel senki sem szólt, ezért megkérdezem az előttem álló Piji Cullent, hogy szeretnéd-e Aaron Yeehaw-t férjedül?

Először is, nagy megdöbbenést okozott az, hogy a kedvesem a régi indiánnevét vette fel. Tudtuk, hogy csodálkozni fognak rajta, viszont egyikőnket se érdekelte.

Váratom egy kicsit a tömeget csakis a hatás kedvéért. Közben a körmömet nézegetem, elbambulok a vízesés habjain. Jól érzem magam, azt térít észhez, hogy oldalba böknek. Aaron néz rám vigyorogva, miközben fejével Zel felé int. Jah, hogy válaszolni kéne!

-       Természetesen akarok – felelem egykedvűen.

-       És te, Aaron Yeehaw szeretnéd-e az itt megjelent gyönyörű hölgyet feleségül?

-       Nem… azaz igen… vagyis hát… jah. Mit tudom én – nyögi.

Felém fordul, mint aki hülye lenne és a fülemhez hajol. Ez valójában egy csel, mert ismét a nyakamba harap és kiszívja a bőrömet. Majd otthon megkapja a magáét. De lényegében azért húzott magához, hogy megérdeklődje:

-       Még mindig akarsz, Cumis?

-       Nem… azaz igen… vagyis hát jah. Mit tudom én – utánzom a mondatát.

Hangosan felnevet, majd visszafordul Zel haverunk felé. Kihúzza magát és mondja:

-       Ki nem hagynám.

Hozzák a gyűrűket és ráadjuk egymás ujjára. A kék kőből kifaragott farkas rásimul az ujjamra. October gyűrűi nagyszerűek. Kuncogok magamban. Régen azt mondtam mindenkinek: az én fejemet senki se fogja bekötni. Erre tessék. Kézzel lábbal kapaszkodok egy vérfarkasba. Milyen fantasztikus.

Nessie jelenik meg két gyűrűvel a kezében, amiket átad nekünk. Vigyorogva húzzuk fel egymás ujjára a csodálatos darabokat. Ezután Zel hivatalossá teszi a dolgot:

-         Mostantól férj és feleség vagytok, amíg a halál el nem választ titeket – valahol öhm eltéveszthette a házszámot -, ami persze nem most lesz – teszi hozzá, én meg megnyugszok, hogy mégis jó helyen jár.

Azért mindenki jót mulat a kis szóviccen. Ám komolyra fordítva a szót, Zel barátunk hozzáteszi mindennek a legfontosabb részét:

-         Aaron, csókold meg a menyasszonyt.

És Aaron megteszi azt, amire kérik. Szinte egyből felfűti bennem a vágyat ismét, de az esküvőnkön vagyunk. Sajnos. Így csak magához szorít és vadul megcsókol. Végül elenged és mosolyogva fordulunk mindketten a kis tömeg felé.

-         Kérem a vendégeket, hogy gratuláljanak az ifjú párnak – szól ismét az ideiglenes papunk.

Mindenki néz ki a fejéből, mintha azt se tudnák, hol vannak. Viszont egy csaj van a talpán! Ő pedig Bridget, aki könnyektől ázatott arccal és szétkent sminkkel jelenik meg előttem. Magához szorít és úgy ölel, ahogy csak bírja. Ismét elkezd sírni, ami megakadályozza a szóformálásban. Azért sikerül:

-         Gratulálok!

-         Köszönöm – mondom boldogan.

Utánam Aaronon csüng és őt is jól magához szorítja. Engem meg újabb és újabb családtag ölel és puszil. Mindenki gratulál. Még Aaron is, aki két köszönés között a kezemért nyúlt és megrázta. Barátian és teljesen komoran gratulált az esküvőhöz. Ugyanígy viszonoztam neki én is.

A gratulációk fogadása jó sokáig eltart. Egyszerre lélegzünk fel, mikor végre Gabe is, a vérfarkasok egyik tagja végre túljutott rajtunk. Elindulunk szépen a nagyház felé. Közben mindenki szedelőzködik, oltogat és pakolászik. Ennyien könnyedén elbírunk mindent. Legalábbis a kis kunyhóig, ahol ledobunk mindent oda, ahol hely van.