Ismét megzavarják békés nyugalmunkat. Vigyázva kelek fel, Aaron felkeljen. Elég viccesen néz ki, ahogy felkötött kézzel alszik. Letakarom egy takaróval, nehogy megfázzon. Persze ez csak mellékindok. Mindegy.

Felveszem előző cuccaimat, majd kimegyek a nappaliba. Ott észlelem: kopogtatnak. Szóval ez keltett fel ilyenkor. Ki a fene akar már megint idejönni? Mit zargatnak? Nem vagyok én valami híres ember. Akkor jöjjenek, ha dedikálni kell. Azt bármikor bárkinek.

Nessie és Jake jöttek vissza kezükben egy kis kajával. Hálásan nézek rájuk miközben kiszedegetem a kajás dobozokat a szatyrokból. Egyből nekilátok falatozni. Falatozni?! Zabálni. Velem együtt pedig Jacob. Renesme pedig csak tátott szájjal nézi, miként pusztítjuk el a közel tíz doboz kaját, amiben sült krumpli és rántott hús található. Mikor én befejezem, Jacob még javában kajál. Ő lassabban eszik, mint én.

Hamar vége van a hármas társaságunknak. Ugyanis meghallom az ablakból egy közeledő kocsi zaját. Remélem ők sem akarnak majd bejutni a szobámba. Mert ott aztán semmit sem találnak az ég világon. Kivéve a kikötözött Aaront. Az meg kit érdekel?!

Alice, Bridget és Bella vágtat be az ajtón kopogás nélkül és egyből felénk veszik az utat a kanapékhoz. Ó, egek! Ezek idejöttek készülődni. Nos jobb, ha észrevétlenül kulcsra zárom a hálószobám ajtaját. A kulcsot pedig zsebre vágom és majd becsúsztatom az ajtó alatt, ha elmegyünk.

A nagy elmélkedésem közepette azt veszem észre, hogy két őrült szaladgál a lakásomban. Az egyik kezében egy tányér kaja, a másik pedig a tányér kajával futkorászót kergeti, hogy adja vissza a kajáját. Nos, gratulálok Jake és Bridget. Megint nagyot alkottatok. Együtt szuperek vagytok.

Egy idő után abbahagyják. A csajszikám a maradékot átnyújtja vérfarkas barátjának, aki durcásan ül le az egyik fotelba. Barátnőm mellettem foglal helyet és érdeklődve fordul felém.

-  Minden rendben, Pij? – kérdezi.

-  Persze – felelem. - Mi baj lenne?

-  Nem tudom, csak úgy érdeklődtem. Még mindig nem izgulsz?

-  Nem kell izgulnom. Ha szeret, eljön, ha nem, akkor nem.

Szám a fülemig ér, mert tudom hogy most hol található. Főként azt, hogy szeret. Erről ezen a napon többször is megbizonyosodhattam. Azért kíváncsi vagyok, felébred-e akkorra, mikor kezdődik a ceremónia. Szerintem kiütöttük egymást egy időre. Szerény személyem is aludna legalább egy napot úgy ráadásnak. Beleszámítva az áfát is.

-  Ne is mondj ilyet – szólal meg Nessie, aki egy jó ideje itt van és nem tud Aaronról, aki a hálómban fekszik. - Aaron szeret, nem fog cserben hagyni.

Erről folyik még egy ideig a téma. A végén kezd egy kicsit idegesítő lenni a dolog. Legszívesebben beleordítanék mindenkinek a fülébe, hogy Aaron el fog jönni. Csak mondaná meg valaki, miért hiszik azt, hogy nem jön el.

Szerencsére Bridge telefonja ment meg a csevej további részétől. Nagy titkokat dumálnak meg ám! Annyira tikosak, hogy szerintem nagyobb az államtitoknál is. Sőt! Az FBI megirigyelné az ők titoktartási képességüket. Bridget ezért megy jó messzire az erdőbe, nehogy meghalljam azt, kivel és miről beszél. Annyira fúrd a kíváncsiság. Kissé fáradt vagyok.

Amíg kedves barátnőnk odavan telefonálni, addig megosztom a többiekkel, hogy Edward segítségével váltottam néhány szót a babákkal. Alice-nek, Nessie-nek és Bellának is egyszerre csillog fel a szemük. Meglepő, mennyire tudnak örülni nekünk. Imádom őket. Imádok most mindenkit. Rohadt jó érzés.

Bridget visszajön, Jacob pedig elmegy. Rejtély hová, talán összefut néhány itteni vérfarkassal. Aaront úgyse fogja megtalálni. Hacsak el nem árulják a többiek.

Az időt beszélgetéssel töltjük el. Újra és újra megbeszéljük, miként fog zajlani az egész. Természetesen azokat a kis dolgokat, mint a díszlet és egyebek, elhallgatják előlem. Miért is mondanák el?! Hisz csak a menyasszony vagyok. Egy senki úgymond ebben az egész hercehurcában.

Közben pedig mindenki azt teszi, amihez kedve van. Alice például a képeket vizsgálgatja a polcokon. Egy-két fényképnél elcsodálkozik. Néhányszor felém fordul érdeklődve, mi a története az adott fotónak. Én pedig mindig elhárítom a kérdést, hogy majd később. Végül ahhoz ér, amit megvizsgáltunk Bridgettel. Elméláz rajta úgy öt percig, mire hamarjában eszébe jut valami. Szerintem tuti látomása volt.

Unokatestvérem rájött mit akar Bridg és ebből arra a következtetésre jutott, hogy a kiscsajszi nem bírja egyedül a dolgokat. Ezért megszánja szegény leányzót, aki a fáklyákkal szerencsétlenkedik a nappali és az ebédlő közötti térben.

Gyalogszerrel indulnak neki a folyónak, vízesésnek. Eláruljam nekik, hogy kicsi kerülőúttal kocsival is mehetnének? Á, minek? A kiscsajnak az edzés nem árt. Formában kell tartania a testét, különben dagi vámpír válik belőlem. Amúgy nincs rajta felesleg, de addigra felszedhet. Mert a szerelem hizlal. Rajtam is meglátszik…

Amíg még van időnk, azaz úgy kilenc és fél kilenc közöttig, addig Nessie és Bella hazarohan még néhány cuccért, amit sajnálatos módon a nagy kapkodásban otthon hagytak. Mondom nekik, hogy nem kell sietniük, mert nekem is össze kell szednem néhány dolgot itthon.

A tervem pedig az, hogy bemegyek Aaronhoz és megtekintem miként van. Erről az elfoglaltságomról sürgősen le kell tennem, mert mikor éppen fordítanám el a zárat a kulcslyukban: megszólal az ajtó. Megint úgy ütik, mintha nem fából lenne.

Ennyit mondok nagy sóhajtva:

-  Szabad – és már nyílik is az ajtó.

Emma jelenik meg a lányával Kathy-vel. Mind a kettőjük mosolyognak. Nincs náluk semmi, csupán itt vannak. Vajon miért? Nekik tudtommal Zellel kéne lenniük és segíteniük kéne neki a készülődésben. Vagy hülye lennék?

Ohóó, megtudom, miért jöttek ide. Kathy kezében egy doboz van, amit odaad az anyjának. Ő pedig szó nélkül átnyújtja nekem. Furcsán tekintek rájuk, most adnák ide az esküvői ajándékot? Tudhatnák, hogy semmit sem kérek. Sosem kérek semmit, mégis kapok. Ez annyira idegesít néha.

Azért kinyitom és megpillantom azt a kék balettcipőszerűséget, amit ő ajánlott fel nekem. Tényleg csodaszépek rajta a halványkék kövekből kirakok virágok. És a lábamon is jól áll. Ezen könnyedén el tudok lépkedni és könnyedén fogok tudni mozogni a későbbiekben.

Megölelem őket, teljes szívemből. Csak megkérem őket, hogy maradjanak még, de ők visszautasítják. Még van dolguk addig, amíg el nem kezdődik az esküvő. Kíváncsi lennék mi az, mert nekik semmi feladatot sem osztottak a lányok. Érdekes, felettébb érdekes.

De legalább van időm meglátogatni az én kis szerelmemet. Előtte fogok egy tollat meg egy papírt és kiírom a bejárati ajtóra: meditálok! Ha zavarsz, telefonnal zavarj!

Két perccel kinyitom a szobám ajtaját és látom, hogy nyitva van a szeme. Éppen az üvegtetőn nézi az eget. Mikor meglát engem elvigyorodik, de visszaemeli a tekintetét az égre.

Ráülök a csípőjére, előrehajolok és szájon csókolom. Megszánom őt, kikötözöm a kezeit. Ő megrázogatja elgémberedett végtagjait, majd hirtelen felül és magához ölel. Kivillantja fehér fogait, amit a nyakamba mélyeszti. Elnevetem magam, imádom ezt. Mindig ezzel cukkol, amióta elsőnek szívtam a vérét.

Ennél is tovább megy, kezei a hátamon cikáznak. A ruha alatt. Megint feléledt benne az ősi szenvedély. És bennem is kezd felgyulladni. Tuti benne van a kezük a babáknak is a pocakomban, hogy ennyire kíván engem így az Apjuk. Engem ez viszont cseppet sem izgat, csak az, hogy szeret. Úristen! Totál eltunyultam. Hová lett a régi Piji, aki laza és enyhén szólva nagyszájú volt? Az a tény, hogy Aaronnal vagyok és minden egyes együtt létünkkor kapkodom a levegőt; felmegy a pulzusszámom; ezer és egy pillangó röpköd a gyomromban; mindig vigyorgok és boldog vagyok; remeg minden porcikám és bizsereg a bőröm, azt tanúsítja, hogy kissé szerelmes vagyok. Mindig, nemcsak szeretkezés közben.

Az utolsó pillanatokban, amikor mindezt már átéltem és jönne a lebegésszerű érzés, kedvesem lihegve a fülembe súgja:

-  Teljesen szeretlek, de muszáj?

Ráhajolok a szájára, próbálok onnan levegőt venni.

-  Teljesen szeretlek, és muszáj.

Majdnem aléltan megtalálom a két lepedőcafatot és ismét odacsomózom a kezeit, ahova valók: az ágyhoz. Ezután belefeledkezek kedvesem szemeibe, amik szinte átlátszóvá váltak. Ennyire elérzékenyült. Mielőtt kialudna a tudatunk megcsókoljuk egymást. Szinte a másik szájával lélegzünk.

Az utolsó pillanatban:

-  Muszáj? – kérdem suttogva.

-  Nem.

-  Tényleg?

-  Nem – feleli kimerülten kedvesem. A következő pillanatban a szuszogását hallgatom. Ez engem is álomba merít.