Borzalmas egy kép. Szörnyű lesz látni. Jó, persze, ez sosem fog megtörténni, mert én kézzel lábbal megakadályozom. Sőt, a kedves Farkasomat sem így ismerem. Habár kitudja, milyen lesz, ha meglesz a két poronty. Itthon hagy majd velük és mehetek velük vadászni egyedül. Feltéve, ha a vérre fognak szomjazni.

-  Kezdhetjük? – riaszt vissza a kellemes valóságba Edward hangja.

Bólintok és érdeklődve figyelem, ahogy a fülét a hasamra helyezem. Aaron furán morog egyet, mintha attól tartana, hogy bántja őket, vagy túl közel kerül a szerelméhez.

Néma csend az egész helyiségben. Még a kinti állatok is elnémultak. A szél se süvít be az ablakon, elfelejtett fújni. Mintha a világ minden egyes porcikája azt várná, hogy az én kis drágaságiam gondolatai a felszínre kerüljenek.

Közben az unokatesóm arcát is vizsgálom. Mosoly, bólogatás, mosoly, bólogatás. Ezek mintha eldiskurálnának egymással. Kedvem van ráütni egyet a szeretett rokonom fejére, mert elfelejtette a lényeget. Nem hallgatni kell, beszélni!

-  Kérdezz tőlük valamit, Pij – kéri Edward. – Biztosan hallják. Megkérdeztem Brandont és Carlisle-t, mielőtt eljöttem.

Nah, akkor villámgyors volt a kérdezéssel együtt is. Tényleg sebes a srác, sajnos még nálam is. Viszont alig két másodperc az előnye mindig. Néha viszont az is rengeteget számít. Áááá!

-  Kérdezzen Aaron – mondom mosolyogva.

Szőrcsimbók egészen meg van döbbenve azon, amit mondtam. Megrázza a fejét és már hátrálna. Kár, hogy ott van lassan a fal. Azonban furcsamód összeszedi magát és letérdel a hasam elé. Edward egy kicsit arrébb húzódik, Ő pedig a pocakomhoz hajol.

-  Muszáj? – kérdi kedvesem.

És kiszakadok a röhögéstől. Ez a hülye megkérdezte a gyerekektől, hogy muszáj-e. Kíváncsi vagyok, mit válaszolnak odabenn a csöppségek. Értik-e, mi folyik a szüleik között. Tényleg érdekel.

Edward csupán mosolyog és egy szót sem szól. Visszaveszi a hatalmat felettem és csak hallgatózik. Egy perc után komor komoly képpel néz Aaronra és ennyit mond:

-  Azt mondják muszáj elvenned.

Szegény szerelmem az égre emeli a tekintetét és mélyet lélegzik. Majd megvonja a vállát és kényelembe helyezi magát úgy, hogy felemeli a lábamat és ráül a kanapéra. A lábamat a térdére helyezi.

-  Mivel Aaron ilyen értelmes – szólalok meg -, akkor én is teszek fel néhány kérdést nekik, rendben?

A segédünk bólint egyet lelkesen. Szerintem a babák többet árulnak el neki, mint amennyit ő elmond nekünk. Ez piszokság! Na majd megadom én neki! Csak tudjam meg, miket sugdostak a kölykök odabent neki. Csak tudjam meg!

-  Tehát: vér vagy emberi étel?

Edward hallgatózik és kevesebb, mint fél perc múlva felemeli a fejét és mondja a választ:

-  Vér.

Hát ez rohadt jó! Mondom én, hogy mehetek majd vadászni velük egyedül. És figyelhetem mind a kettőt akkor, amikor össze-vissza kóborolnak. Dejó lesz, előre várom.

Viszont ami meglepő, hogy Aaron kikerekedett szemekkel közelebb hajol a hasamhoz olyan furcsa pózban, röhejesen, és csak megjegyzi:

-  Se az anyátok, se az apátok vérét ne szívjátok. De azért szeretünk titeket.

A közvetítőnk végig fülel. Mindvégig kisfiús mosolyt mutat az arcán. Fantasztikus, mennyire élvezi a dolgot. Néha pusmog valamit, amit szerintem senki sem érti hármójukon kívül. Eszméletlen! Nem traccspartit tartunk, hanem kérdezzfeleleket!

-  Khm – vonom magamra a figyelmét. - Talán most kérd meg a gyereket, hogy akarnak-e valamit tudni. Vagy mittomén.

-  Folyamatosan bocsánatot kérnek tőletek, amiért ennyire sokat kérnek – mondja kapásból Edward. - Szeretnek titeket. Szeretik, ahogy szeretitek egymást, ahogy viselkedtek egymással, ahogy beszéltek egymással, ahogy egymáshoz értek. Szeretik azt, ahogy Aaron simogatja őket, a hogy beszél hozzájuk éjszakánként.

Erről nem is tudtam! Az én Farkasom egy romantikus alkat, aki képes éjszaka felkelni és duruzsolni a pocakomnak, bízva abba, hogy meghallják a bébik. Egek! Ezt aztán tényleg nem gondoltam volna.

-  Mi is szeretjük őket – feleli rekedten Aaron. Nocsak, elérzékenyült volna?

Megpróbálom magam feltornázni és puszit adni a szájára. Sikerül is, mire Edward nagyot röhög. Mind a ketten érdeklődve emeljük rá a figyelmünket.

-  Nem részletezném, kinek mi jár a gondolataiban – világosít fel.

Tudom mire gondol, most az egyszer én olvasok az ő fejében. Mosolyogva feláll és csupán annyit mond, hogy később folytatjuk. Most magunkra hagy minket. Ezzel a mondattal elhagyja a házat. Szerintem mindjárt Brandonékhoz ér.

Én meg megfogom kezdetben vad pasimat és lovagló ülésbe helyezkedek rajta. Olyan vadsággal repülök rá a szájára, amilyennel talán a legelső alkalommal. Szinte egyből megérzem a fogaim között a vére ízét. Megborzongok.

Ő is érzi a szenvedélyt bennem, mert magához szorít és lassan, de biztosan felemelkedik a kanapéról. A lábaimat a csípője köré tekeri, így megyünk be a hálószobába. Ott valósággal ledob az ágyra, majd rám veti magát úgy, ahogy elsőnek.

Tépem, marcangolom a száját. Harapok, karmolok, simogatok és puszilok. Többször végigjárom a jól ismert feliratot: Piji’s heart. Ezekre pedig morgásszerű, kéjjel teli hangokat hallat az én kedvesem. Azonban ő se marad tétlen! Éles fogai sebeket ejtenek bőrömön, erős karjai eltörik a csontjaimat. Felfoghatjuk őket harci sebeknek! A gyönyör harci sebeinek.

Az ember azt hinné, hagyják aludni. Oké, senki se tudja, hogy éppen aludtunk. Miért nincs egy olyan telefon, ami ha beállítanánk azt mondaná annak, aki éppen hív, hogy alszok? Szívesen elfogadnék egyet.

-  Mond – szólok bele álomittasan a készülékbe.

-  Úgy két óra múlva ott leszünk nálatok! – mondja Jenny hangja a mobilomban.

-  Felőlem! Addig aludhatok?

-  Aludjál.

Leteszem a telefont és visszafekszek Aaronhoz, aki édesdeden durmol még mindig kikötve az ágyon. Elnevetem magam. Ha ő azt kívánja, hogy egész idő alatt így legyen, akkor legyen így. Nekem tetszik a helyzet. Azért letakarom egy lepedővel, nehogy meglássa valaki azt, amit csak én láthatok.

A nyugalmamat megint megzavarják, pedig alig hunytam le ismét a szememet. Aaron is felmorran és fintorogva tekint le rám. Odanyúlok a kezeihez és kibogozom az ágyneműcafatokat. Mikor kiszabadul villámgyorsan felkap egy boxert és kirohan a szobából.

Másodpercekkel később egy farkasüvöltés hallok a ház mellől. Ő az és hívja a társait. Ők válaszolnak is, szinte egyből. Valami nincs rendben. És most már én is érzem, mi a rossz ebben a szent napban.

Felveszek a bő pólót és egy sortot. Aztán én is kiszaladok a kedvesemhez. Mikor kilépek a nappaliba megcsap a bűz: a vérfarkasok itt vannak. Itt valami tényleg nem stimmel.

És megtudom mi. Amint kiérek az ajtónk elé és odamegyek a lépcsőkorláthoz egyből észreveszem azt a régebbről ismert vámpírt, akit a hátam közepére se kívánnék.

-  Nah már csak te kellettél ide – szólalok meg kedvtelenül.

-  Nocsak, Piji! – kiált fel tetettet örömmel. – Te itt laksz?

Hát ez hülye. Szerinte?! Nyugodt léptekkel lemegyek a lépcsőn, majd odasétálok a Farkasom mellé. Nincs két méter közöttünk és a látogatónk között.

-  Nem – felelem. – Csupán lézengek itt. Mit akarsz Jane?

-  Erre jártam és gondoltam megnézem kié ez a szép kis faházikó az erdő közepén.

-  És? Elégedett vagy azzal, hogy az enyém?

-  Egy fokkal jobb annál, hogy ezeké a korcsoké.

Az egyik, aki szerintem Gabe, neki akar ugrani a lánynak. Hugh azonban rámordul és visszaparancsolja. A csoportos morgás viszont megvolt. Mindenki vicsorítja a fogát felé. Különösen az én kedvesem, aki a legközelebb van hozzá.

-  Ezek a korcsok, ahogy te nevezted őket, az én barátaim.

Érdeklődő kifejezést mutat afelé, amit én mondtam. Babaarca nagyon érdekes, mindenkit megtéveszt. Viszont egy szadista állat. Meg egy kurva, de az mellékes.

-  Valamit csiripeltek a denevérek, hogy összeálltál az egyikkel. És ahogy láttam ezt itt – mutat Aaronra -, gondolom ez az. És tőle lesznek a fattyaid?

Fattyaim? Tudtommal van apjuk, aki ott áll előtte! Hogy merészeli így nevezni őket? Kezd betelni a pohár nálam.

De ahogy látom Aaronnál is. Most ő megy lassan és türelmesen előre. Torkából hangos morajlás hallatszik, fogai mind látszanak. szeméből egyenesen szikrázik a düh. Én tartom vissza, elé állok.

-  Hagyd – mondom. – Ez egy ribanc. A saját testvérével is lefekszik, mert nekik már mindegy.

A ribancnak nevezett vámpír elkacagja magát azon az émelyítően fülsüketítő hangján. Azt hiszi ez a démoni kacaja, pedig rohadtul téved. Ezt inkább lehet süketítőnek nevezni, mint gonosznak.

-  Látom te viseled a nadrágot a korcs családodban – mondja. – Mint egy szajha. Most viszont megyek. Még dolgom van és nincs időm bepiszkítani a kezem.

Villámgyorsan hátrafele felpattan egy faágra, nevet egyet bele a képünkbe és újból ugrik egyet. Pillanatok múlva csak a szagát lehet érezni. A farkasok mind fintorogva néznek rá az Alfa hímre, aki a fák felé int a fejével: mennek.

Vagy mégsem. A banda emberként tér vissza, nagy komoran. Körbeállnak engem és valószínűleg magyarázatot követelnek tőlem.

-  Fogalmam sincs, miért volt itt – mondom. – Milliónyi oka lehet. Lehet megtudta, hogy Bridget tud a titkunkról. Lehet miattam jött, mert összeálltam az ősi ellenségünkkel. Lehet csak erre járt. Mit faggattok?

És fordulok vissza a ház felé. Még van időm ahhoz, hogy kipihenjem magam estére.

Pasim még elbeszélget a társaival, lezser meztelenségében. Úgy látszik előttük egyáltalán nem zavarja ruhátlansága. Elnézem izmost testét, széles vállát, keskeny csípőjét. Réz színű bőre csillog a szűrt Napfényben is. Szemében még rejtőzik a düh halovány része. Eszményien imádom ilyenkor. Megkívántam. Lehet a közelgő esküvőnk teszi, vagy én nem tudom, vagy csak maga a puszta tény: Ő az enyém!

-  Bolhazsák! – szólok hozzá a lépcső tetejéről. – Szeretkezni akarok veled. Most!

A fiúk tágra nyílt szemmel néznek rám, majd egyszerre kezdenek el röhögni. Olyan szinten, hogy a hasukat fogják. Engem mindez nem érdekel. Én a szerelmemet akarom. Most azonnal.

-  Menj, te csődőr! – veregeti vállon Will a haverját.

Aaron meg a maga könnyű, hangtalan lépteivel csak engem bámulva közelít felém. Szemében már csak a vágyat tudom kiolvasni, mert másra se tudok gondolni, mint rá. Imádom ezt a napot!

Mikor felér hozzám, kézen ragad és bevonszol a házba. Ennyit még oda tudok kiáltani a társainak:

-  Kösz mindent srácok! – majd hozzáteszem: - És most tűnjetek el!

Ismét nevetés hallatszik odakintről, nemsokára pedig egy falka farkas üvöltése. Ez az olyan gunyoros, csipkelődős fajta. Imádom az ilyet.

Aaronnal pedig az ágyra dőlünk. Ezúttal lassan és finoman vetkőztetjük le egymást. Végigcsókoljuk előző harci sérüléseinket, végigsimogatjuk a másik minden egyes porcikáját. Birtokba vesszük egymás száját, megízleljük édes ízét.

Mielőtt azonban összeolvadnának felhevült testeink, szerelmemnek eszébe ötlik valami:

-  Kikötnél? – szólal meg iszonyú mély hangon Aaron.

Felnézek a hasából, kerek szemek, minden ami a csodálkozáshoz kell.

-  Hülye vagy, Farkasom – húúúha! az én hangom se semmi.

-  Nem, csak az az őrültség, amit csinálunk! Kötözz ki és vége lesz.

-  Rendben van.

Letépek a lepedőnkből két darabot és a kezeim közé fogom Aaron kezeit. Felemelem a feje fölé és kikötözöm azokat a háttámlának. Irtó imponáló egy póz. Muszáj kicsit erőszakosabbá válni. Valósággal végighúzom az körmeimet a bőrén, ő pedig csak felszisszen. Szeme mosolyog. Ráfekszek és érzem a szíve vad dobogását, hallom a vére csörgedezését az ereiben.

Az utána való kéjt is, amikor összeolvad a testünk. Amikor mind a ketten a fellegekben járunk. Amikor pehelykönnyűnek érzem magam és úgy érzem, mintha újjászülettem volna.

Mielőtt álomba zuhantunk volna egyszerre kérdezzük egymástól:

-  Muszáj?

-  Muszáj – válaszolunk egymás kérdésére.

És újfent az álmok mezejére lépünk, kedvesemet kicsit se zavarja az, hogy ki van kötözve.