Reggel első dolgom tárcsázni Jenny számát, hogy elújságoljam neki a nagy hírt és ő pedig adja tovább Bridgetnek a suliban. A hangjából érződik a feldobottság hangja, amit tényleg kezdek unni. Valahogy fel se tudom fogni, miért hajtogatja mindenki azt, hogy én várom-e már. Persze, hogy várom. De nem ugrálok össze meg vissza.

October is tegnapelőtt arról faggatott miként élem én ezt át. Mondtam neki: sehogy. Várom én meg minden, de túlzásokba nem esek. És nem izgulok. Tudom, hogy minden le lesz rendezve.

Mivel Aaron megint elment ma hozzájuk, ezért a ruhakészítőmnek is telefonálok, mikor mehetek érte a kész esküvői ruhámért. Ha nekem megfelel, akkor akár ma is.

Bevetem magam a kádba és mivel nem jó az, ha forró vízben lubickolok, ezért csak langyosra engedem. Így is benne ülök legalább fél óráig. Ezután felveszem a kantáros nadrágomat és egy piros inget. Egyszerű sárga sportcipő kerül a lábamra és piros baseballsapka a fejemre.

Bevágódok a kocsiba és hajtok is. Nyugodtan mehetek, még lehet hazaérek, mire Aaron hazajön. Ellenkező esetben kikapok mint tegnap. Félt, mint eddig is. Csak most kicsit visszafogta magát. Valahogy az idő múlásával jobban összeszokunk és kiismerjük a másikat. Az a furcsa benne, hogy azt se tudom mi a kedvenc színe.

Elhajtok a Bridget ház előtt, ahol jelen pillanatban üres minden. Mindenki dolgozik vagy suliban van. Tehát egyikőjük se vesz észre. Éljen. Más se kellene nekem, csakhogy lebukjak. Akkor ráadásul még Aputól is kapnék. Mivel fogalmuk sincs, mikorra jönnek a babák, ezért a hosszabb utazást megtiltotta. Ez van, ezt kell szeretnem.

Az út halálunalmas. Hangosan szól a Steel Drum Band zenekar Bob Marley-t játszva. Ez a jó kis jamaikai zene kellemes hangulatba visz. Észrevétlenül pakolok le a varróm háza előtt. Tényleg észre se vettem, hogy megérkezek. Kicsit ijesztő.

Bekopogok az ajtón. Amíg várok körbenézek. Kellemes levegő fújdogál, a Nap ismét süt. A bőröm pedig csillog. Legalább nem fogok kitűnni tőle. A személyisége fantasztikus.

Ajtót nyit vigyorogva. Az ablakból láthatta, hogy én vagyok az. Barátságosan megölel és két puszival jutalmaz. De mivel látja rajtam azt, hogy sürgős a dolog, ezért egyből a ruhaterembe vezet engem. Egyből szembetűnik a rucim, amin időközben más változások is végbementek.

Kedves barátom úgy gondolta, miért csak a ruhát fedje fátyolszerű anyag, egyből kialakított az anyagból két bő kart is. Hihetetlenül gyönyörű.

Barátom összecsomagolja nekem egy hatalmas dobozba a ruhát és segít bepakolni a kocsiba. Megérti, de sajnálja is azt, hogy hamar el kell mennem. Viszont mosolyogva hívom meg az esküvőmre. Muszáj látnia a ruhámban. Boldogan elfogadja az ajánlatot. Örül neki és én is.

Elindulok hazafele, elég sokat pillantok a visszapillantóba a ruhámat megkukkolni. Hiába van dobozban, mégis annyira látszik rajta  a szépsége. Dobozon keresztül is. Varázslatos.

Az út hazafelé is halál unalmas. Őszintén megvallva azoknak, akik sokat élnek, az élet nem sokat jelent. Legalábbis nekem nem. Hogy miért? Mert túl sok mindenre van időnk, de azt a túl sok mindent is rövid idő alatt véghez tudjuk vinni.

Hmm, érdekes látvánnyal találom magam szemben, amikor megérkezek haza. Aaron a csigalépcső korlátján ül és neki van támaszkodva az egyik tartócölöpnek. Azonnal leugrik, mikor meglát. Még szerencse, hogy a ruhát a kocsiban hagytam.

-  Hol a fenében voltál? – ugrik nekem. – Aggódtam.

-  Szőrzsák, félvér vagyok – világosítom fel. – Halhatatlan. Mi bajom esne?

-  Nem neked, te eszement liba, hanem a babáknak.

-  Akkor nekik mi bajuk eshetne? Még nem akarnak megszületni. Pedig már születhetnének.

Aaron, mintha kívülről fújná az általános szöveget csak legyint egyet és viccesen utánozva engem, jól artikuláltan ezt mondja:

-  Mindez az te hibád, Bolhazsák! – a saját hangjára vált – Blabla. Brandonék kerestek telefonon.

-  Miért? – felmegyek a lépcsőn, ő pedig követ.

-  Kérdezd meg tőle. Jelenleg a nappaliban ül és olvas.

Tényleg ott van Apu, ahol a pasim megmondta. Az a könyv van a kezében, amit tegnap levettem a polcról. Érdeklődve forgatja a lapjait, néhol beleolvasva a szövegbe.

Leülök mellé és várom, hogy abbahagyja azt, amit csinál. Közel tízpercnyi bambulásom és az ő érdeklődése után végre felnéz rám. Mosolyog és olyan arcot vág, hogy akár szárnyat bonthatnék miatta. Valami jó hírt jött közölni.

-  Ha a számításunk jó, akkor úgy két-három hónap múlva kint lesznek a babák. Mivel az ultrahangon is látszott a hatalmas méretük, ezért kénytelenek leszünk kioperálni őket.

Legalább nem kell szenvednem. Állítólag a normális embereknél a szülés alapból fájdalmas. Akkor mi lenne nálam? Hatalmas kölykök akarnak belőlem kibújni.

-  Nagyszerű – mondom. – Viszont beindítani nem lehetne?? Kikészítenek.

-  Nem – és vigyorog. – Veled ellentétben én élvezem a dolgot.

-  Gondoltam – hagyom rá.

Egy darabig még itt van. Nem hajlandó elmenni, jól érzi itt magát. Aaronnal dumál mindig, aki érdeklődve figyeli a magyarázatait. A kedvesem kizárólag előtte nem teteti a hülyét, mert tudja: őt aztán nem lehet hülyének nézni.

Utána elmegy, mert várja a munka a korházban. Ma éjszakai munkát vállalt. Ilyenkor is van egy csomó munka, mert valamelyik műtétet kései időpontra raktak. Valahogy ezt sosem értettem. Nade mindegy is. Az a lényeg, hogy minden jó lesz utána.

Apu eltűnése után szinte egyből kopogtatnak az ajtón. Lassan már a nyugalmat akarom megkapni, nem a folytonos zaklatást. Azonban azokat, akik képesek ellátogatni hozzánk, azokat csak nem dobhatom ki a fenébe. Olyan kedves szándékkal jönnek mindig.

Ezúttal Aaron barátai nyomulnak be a helyiségbe. Mikor átlépik a küszöböt eltüsszentem magam. Megcsapott az a jellegzetes szaguk, amit Aaron mellett többet nem érezhetek. Szerencsére, mert különben a napot hányással kezdeném.

A banda Aaront szórakoztatja, alig foglalkoznak velem. Ennek roppant örülök, mert végre nyugtom van. Békésen olvashatom tovább azt a Tulpa című könyvet, amibe belekezdtem. Csakhogy hamar rá kell döbbennem, erről az álmomról is le kell mondanom.

Hugh talál rám kint a szabadban egy függőágyon fetrengve és a könyvvel a kezembe. Szemtelenül kiveszi a kezemből, majd kissé oldalra dönti az instabil ágyat, hogy kisegítsen belőle. Megteszem, amit kíván, kézen fogom és kiszállok az ágyikómból. Követem oda, ahova vezet.

Engedelmesen elfogadom a segítségét, amit nagyobb gyökereken való átsegítést, árkok és egyéb akadályok kikerülését jelenti. Egy csomószor fog derékon és kézen. Elég meglepő dolog egy vérfarkastól, aki nincs belém zúgva.

Miközben haladunk előre, azon gondolkozom: ezek miként jutottak el ilyen távolra anélkül, hogy én észrevettem volna? Egész idő alatt kint voltam a szabadban és még csak jelét se vettem annak, hogy elhúztak volna mellettem. Agyafúrtak ezek a vérfarkasok szavamra mondom. Csak nehogy valami iszonyatos marhaságon törjék a fejüket, mert akkor kiherélem mindet egytől egyig.

Ők?! Képtelenség róluk ilyet feltételezni. És ez valahogy most igaz is. Hamarosan kijutunk egy olyan helyre, ahol életemben nem jártam még. Ez nagy szó ám, mert a városban minden kis zugot ismerek. Ezek szerint ezt kivéve.

A közelben hallom a tenger hullámainak zaját. Közel vagyunk a rezervátumhoz vagy a területén is vagyunk. Egy kis faépületszerűség előtt találom magam. Olyan, mint egy műhely. Ezt abból szűrtem le, mert kint lapátok, ásók és egyéb földművelő felszerelések vannak. Tényleg érdekel, miért rángatott ide a falkavezér.

Hármat kopog az ajtón, mint egy jelbeszéd. Kezdek csodálkozni rajta. Úgy viselkedik, mint egy gyerek. Habár Zoe többször kijelentette, néha tényleg az, mégse hittem neki. Hisz az Alfa hím az csak Alfa hím.

Az kétszárnyú ajtó kinyílik. Döbbenet tárul elém, egy komplett gyerekszoba bútorzat tárul elém. A kétszemélyes kiságytól kezdve a pelenkáztatón át minden. Mindezek fából készület és faragottak. Természetesen farkasfigurák díszítik mindegyiket. Még az etetőszéket is. És kaptam egy hintaszéket is, aminek a háttámlája kerek a Teliholdat jelezve. Két kéztartója egy-egy ugró vérfarkast ábrázol úgy, hogy a kezem pont rásimul. Fantasztikus egy munka. Egyszerű, mégis gyönyörű.

-  Aaron kényszerített rá titeket? – kérdem csillogó szemekkel.

Kyle, aki szintén itt van, csak mosolyog és megrázza a fejét. Szerintem ez csak a kettőjük műve. Sosem fogom tudni meghálálni. Miért csináltak egy komplett babaszobabútor készletet egy félvér vámpírnak? Fogadjunk azért, hátha tényleg lesz farkas gén valamelyikben és csatlakozni fog a falkához.

-  Akkor miért? – kérdem.

-  Legalább megköszönhetnéd – morogja Hugh.

Nocsak, valaki nem szívesen tett nekem kedvességet? Közelebb megyek hozzá, ő egyre csak fintorog. A végén Már úgy öt centi van közöttünk. A füléhez hajolok és belesúgom:

-  Köszönöm! – adok neki egy cuppanós puszit.

Kyle-t se hagyom ki az köszönetnyilvánításból. Őt ujjongva és ugrándozva istenítem úgymond. A nyakába borulok és össze-vissza puszilom.

-  De srácok: miért??

Az én új kis szerelmem, hiába mindig vérfarkasokba szeretek bele, leültet a még párnázatlan hintaszékembe. Ő és Hugh leülnek a földre és rám emelik a tekintetüket.

-  Figyel Piji, ez hagyomány nálunk – mondja Hugh. – A mi népünknél beleivódott az emberek vérébe a fafaragás titka. És akármilyen hétköznapi, faragott ajándékokat készítünk egymásnak ajándékba. Mert ez a végtelenségig kihasználható terület. Legfőbbképpen mindig elgyönyörködtet. Aaron a haverunk, a testvérünkként szeretjük őt. És mivel jönnek a kölykök, ezért gondoltuk ez pont megfelelne nektek. Reméljük tényleg tetszik, az egész falka nevében adjuk.

Elérzékenyülve bólintok. És ez most nem a hormonok hibája. Olyan jó érzés jobban megismerni valakit, hogy az szörnyű. Annyira örülök, hogy felfedeztem Hugh és Kyle új oldalát.

-  Nagyon tetszik – szólalok meg rekedten. – Egyszerűen fantasztikus. Tényleg köszönöm.

-  Remek – csapja össze a tenyerét Kyle. Majd hozzáteszi: - Mehetnénk? Várnak otthon.

-  Engem is – csatlakozik Hugh. – Zoe fincsi kaját készített.

Így elindulunk hazafele. Engem még előtte hazakísérnek és mikor melyikőjük emel át egy-egy akadályon. Tényleg, mintha béna lennék. A kedvemért emberként jönnek át velem a fél erdőn. Ezek ütődöttek. De tényleg azok. Valami megváltozott ebben a világban. A vérfarkasok és a vámpírok sose lehetnek el így, mint mi.

Otthon Aaron fogad, csöppet sem aggódva értem. Kezet ráz a haverjaival, akik szinte egyből felugranak a levegőbe és farkasként érkeznek a földre. Máris rohannak a céljaik felé. Még visszanéznek bólintanak egyet nekem köszönésképpen és eltűnnek.

Egy szót se szólva bemegyek a házba. Valami élelemért kutatok a hűtőben. A tegnapi kései vacsiból semmi sem maradt, természetesen. A folytonos kajaszállítóknak köszönhetően tele van sonkával és sajttal a hűtő. Találok tojást is. Tíztojásos rántottát ütök össze pillanatok alatt.

Mindet befalom szemvillanásnyi idő alatt. Jóllakottan teszem le magam a nappaliban lévő kanapéra. Keresem a könyvet, de észbe kapok: kint van. Felkelek és kimászok a függőágyamhoz. Úgy döntök, visszatelepszek bele. Remélem senkise fog zavarni többet. Mára elég a látogatókból.

A könyv kezd érdekes fordulatot venni. Úgy látszik ez a Leslie rá van kattanva az egyik nőre, aki a csoporttal tartott. Most éppen védelmezően segít rajta a szobájában. Elpróbálja csábítani a csajt, és sikerül is neki. Érdekes.

Úgy látszik elszunyózhattam, mert mikor kinyitom a szemem sötét van. Eléggé fura ahhoz képest, hogy csak lecsuktam a szemhéjamat. Mindegy, biztos a gyerekek gondolták azt, hogy jó lenne pihiznem egyet. Az ő gondolatuk pedig szent.

Nagy nehezen kimászok a függőágyból és beindulok a házba. Éppen akkor akarom kinyitni az ajtót, mikor Aaron nyitja maga felől. Szerencse, hogy az ajtó befelé nyílik, mert különben elég nagyot bucskáztam volna le a lépcsőn. Azt pedig senki sem szeretné. Pláne én nem. Összetörném kezem-lábam.

-  Úgy másfél órát aludtál – világosít fel. – Így ki fog velem aludni?

Magához ölel és betáncol velem a nappaliba. Ott elengedi a derekam és csak a kezemnél húz be a hálószobába. Egyenesen leteper az ágyra, belecsókol a nyakamba, majd a fülemhez siklik és belesuttogja:

-  Brandon kioktatott. Lefeküdhetek veled.

Két tenyerem közé fogom a fejét és arra kényszerítem, nézzen a szemeimbe. Felvonom szemöldököm és érdeklődve megkérdem:

-  És ezt csak most kérdezed meg? Kicsit lemaradtál.

-  Teljesen szeretlek – ennyit mond.

A többit meg mutatja.

Kellemes a zuhany alatt a víz. Szomorú bevallanom, hamarosan nem fogok beleférni se a zuhanyzóba se a fürdőkádba. Ezért kénytelen leszek a vízeséshez menni fürödni vagy legalábbis valahova oda, ahol nagyobb zuhanyfülke van. Valaki csak befogad!

Kopogtatnak a zuhanyfülke üvegjén.

- Ismét tettethetem a hülyét – kukkant be Aaron, majd tűnik el. Nem tudom mire vélni az egészet, mert alapból hülye.

A zuhany hangja mellett egyéb hangokat is felfedezek. Itt van valaki a házban. Ha nyitva lenne a fürdőszoba ajtaja, akkor tuti érzeném a szagát. Jobb minél előbb kimászni innen. Még a végén rossz vendéglátónak fog tartani.

Gyorsan megtörölközök és felveszem a kékszínű plüsstapintású térdig érő köntösömet és kimegyek a nappaliban. Kedvenc barátnőm nézegeti a polcon lévő képeket. Egészen elmerül bennük. Legjobban a Gregről és rólam készült képen van ráakadva.

– Szia kiccsaj. Újból itt? – mondom mosolyogva.

– Szia – köszön. - Igen, kicsit unatkoztam otthon és gondoltam elnézek hozzád.

– Tudtam, hogy hiányozni fogok neked – vihogom.

Bólint, majd ismét ránéz a kezében lévő képre. Ez valami más, nem a Greg és a rólam készített. Közelebb megyek és megnézem, mit néz rajta annyira. Nagyon tüzetes, nagyító is van a kezében.

-  Ez a hely szép emlékeket idéz bennem – mondom.

Úgy egy éve lehetett, amikor a kép készült. Gyönyörű szép nap volt. Apák napja volt és én kint rendeztem a szabadban egy kis összejövetelt Apunak. Ezen a helyen, csak még akkor nem volt meg a kis faházikó.

– Láttad, hogy mi van a háttérben? – kérdi visszahúzva a múltból.

-  Nem – válaszolom. – Miért?

 Arra a helyre bök, ahova néznem kell. Közelebbről is megvizsgálom azt a helyet. Ezt tényleg nem fedeztem még fel rajta. Pedig sokszor ránéztem és kismilliószor emlegettem fel az akkori napot. Kicsit fura.

– Ezt még nem is vettem észre – mondom és elveszem tőle az eszközt. Közelebb hajolok és megállapítom: - Nahát! Hisz ez Aaron!

A kiccsaj eltűnődik ezen. Én is. Hogy a fenébe kerül oda az én Farkasom? 2008-ban még nem jártunk. Vagyis igen, csak a télen. Ez pedig úgy júliusban volt. Akkor is loholt volna már utánam? Miért nem tudtam róla? És miért nem éreztem a büdös szagát? Mérföldekről érzem a vérfarkasok szagát. Habár lehet nem erre hozta a szél. De akkor is. Nekem ez fura. Majd megkérdem tőle, ha kettesben maradok vele.

Addig is jobb, ha felmegyek felöltözni. Egy spagetti pántos kismamafelsőt öltök magamra, amin kis szívecskék díszelegnek. Illik Aaron felsőtestéhez, komolyan onnan tetszett meg. Nadrágként pedig csak egy sortot öltök fel, ami alapból csípő és elfér a hasam alatt. Mivel melegem van.