Délelőtt semmit sem csinálok. Jenny az előbb járt itt egy szatyor kajával a kezében. Mindet megettem azóta, pedig alig volt fél órája. Mindent megtesznek azért, nehogy ismét megkívánjam Aaron vérét. Azért Brandon, amikor meglátogat, hoz vért is. Kedvtelenül iszogatom, de folyton rájövök arra az alapvető tényre: vér nélkül gyenge vagyok. Ráadásul a babák is kérik.

Ebben a pillanatban ittam meg a napi véradagomat. A kanapén ülök és a tegnapi sorozat folytatását nézem. Aaron kiviszi a mosogatóba a poharat, majd elmossa. Roppant háziassá vált. Kíváncsi vagyok, vissza fog-e változni akkor, ha megszületnek a gyerekek. Mindenesetre a külsejéhez egyáltalán nem illik ez a filing. A tetoválás, ami a bal karján van és aminek a vonalát műanyag szívecskék követik az arcáig, eléggé furán jön ki amikor enyhülten tekint rám. Mintha elvarázsoltam volna.

Elvarázsolt pillanatában kopogtatnak az ajtónkon. Mivel éppen visszafelé jön felém, ki tudja nyitni. A szemem nem veszem le a tévéről, anélkül is meg tudom állapítani kik jöttek. Az emberszagból Bridgetre szavazok, a másikból Gregre. Telitalálatom lehetne a lottón.

Szőrcsimbók idevezeti őket hozzám. Barátnőm megjutalmaz két puszival, leül mellém a kanapéra. Ránéz a képernyőre, eléggé untatja a műsor. Engem leköt, az a lényeg. Megesz az unalom, ráfanyalodtam a tévére. Ez van, ezt kell szeretni.

- Hogy vagytok ma? – érdeklődik a kiscsaj.

Barátságosan ránézek.

– A lehető legjobban, bár néha nem bírnak magukkal és megrugdosnak – nevetek. - Ezért ha megszületnek, kétheti szobafogság jár nekik.

– Nem hiszem, hogy egyébként is menni szeretnének majd valamerre. – szól közbe Greg, aki szintén szokott aggódni miattam. Elég sűrűn hivogat.

- Ki tudja?! Lehet, hogy megszületnek és azonnal tesznek egy kört – köszönjük Aaron, megint jó voltál.

Mellettem ül a karfán, a fejem a combját érinti. Felnézek rá, felemelem a kezem és lehúzom a fejét a számra. Megcsókoljuk egymást, kedvem szottyant erre. Hiába, rám is hatnak a hormonok. Azok a rohadt hormonok.

Úgy látszik tetszik a látvány a többieknek. Viszont Bridgetnek támadt egy ötlete, miről szólhatna a mai társalgás.

– Mielőtt átváltoztatok... mivel foglalkoztatok? Mi volt az álmotok? – kíváncsiskodik buzgón barátnőm.

Nem is rossz téma! Kicsit furcsa, hogy tegnap jutott pont ez az eszembe. Még jó, hogy barátnők vagyunk, különben eléggé érdekesnek találnám a dolgot.

- Én csillagász voltam! Bár nem voltam nagykorú, de a tudásom miatt bevettek a csillagászokhoz. Az álmom az volt, hogy feljuthassak a világűrbe. De jó lett volna! – emlékszek vissza.

Kicsit meglepődött azon, amit mondtam. Fogalmam sincs miért, mert állandóan az eget fürkészem éjszakánként is. Hisz a szobámban mennyezeti ablak van, amin tökéletesen átlátszik minden. Szó szerint a Hold fényében alszok el.

- Az én múltamat már tudod – mondja az öcsém szerelmének.

- Igen, tudom – helyesel a lány. Lényegtelen, hogy Aaron még nem tudja. Hozzá fordul: - Aaron?

A kérdezett nagyon messze járhatott az előbb, mert eléggé megdöbbent azon, hogy szólították. Majdnem megkérdezte: mi van?! Tudom, mert ismerem ezt a nézését. Tényleg meglepte a dolog.

– Hát... én normális srác voltam – kezdi. - Amikor kicsi voltam, apám akkor halt meg, így ő semmi hatással nem tudott lenni rám. Motorversenyző is akartam lenni, de anya nem engedte, mert túlságosan féltett, mindig is. Pedig hamar meggyógyulnék, ha bármi bajom esne. De ezt anya nem tudta.

– De tudta – kissé mérgesen nézek Bridgre, hogy elárulta Oct titkát.

– Hogy érted? – firtatja Aaron.

– Az apukád farkas volt, és nem hallgatott el semmit sem October elől.

– Azt mondod, hogy anya tud mindenről?

– Igen, nekem elmondta, ahogy Pijinek is – néz rám, engem is bele akar keverni a dologba. - Arról is tud, hogy a Cullen család vámpír, hogy Forksban is vámpírokkal voltam. Tehát tud mindent.

Mindkét srác érdekes képet mutat. Kissé nagyon megdöbbentek a hallottakon, ezen muszáj röhögni. Rá is kezdünk a kiscsajjal, szinte egyszerre. Ám mint mindig, szűkül a téma:

– Azt is tudja, hogy én esténként nálad szoktam lenni? – fordul Greg a lányhoz.

– Őszintén? – kérdez vissza Bridget. - Fogalmam sincs, de szerintem azt nem tudja, elvégre ő nem vámpír, nem farkas, nem érzi meg az illatotokat.

- És Jack? Ő tud valamit? – kérdi Aaron, aki joggal aggódik.

– Nem, apa biztosan nem tud semmit. De szerintem jó lenne, ha ő is tudna róla, mondjuk az esküvőtökön. Úgyis észre fogja venni, hogy alig fog enni valaki és nekünk is sokkal jobb lenne, ha tudná, miért tűnünk majd el, miután átváltozok. - mondtam.

– Végül is igaza van Bridgetnek – megyek bele a dologba - Bár ha a Volturinak tudomása esik arról, hogy újabb emberek tesznek szert tudomást a vámpírok létezéséről, át kell változtatni őket, vagy megölni.

- De a Volturinak nem muszáj megtudnia – magyarázza Greg. - Bella is tagadta a családja elől a dolgokat, miért hinnék azt, hogy te mindent megosztasz a szüleiddel?

- Pontosan! – mondja Bridg - De tudnia kell, hogy mi a helyzet! October nem falazhat egész életében! Bár azt tudom, hogy nem fog örömében nekem ugrani, ha bejelentem, hogy én is vámpír leszek.

Ez mondjuk igaz lehet. Bár fogalmam sincs, az én anyám meghalt, az igazi Apum meg most négyszáz éves körül járhat. Szóval nagy különbség van a két család között.

Lassan menniük kell, Bridgetnek haza kell mennie. Holnap suli és még van hátra néhány leckéje. Szomorúan bólintok, mert megint unatkozni fogok. Aaron is megy el, mert falkaügyük van.

Szinte egyből csörög a telefonom. A varróm hív, mi lenne, ha elmennék ruhapróbára? Ideje lenne már, mert nagyjából készen van. Leadtam neki a méreteimet a közelmúltban. Viszont lehet alakítani kell a ruhán még az esküvő napján is. Elég gyors mértékben változik a hasam térfogata.

Összeszedem a szükséges cuccokat, magammal viszem a saját rajzomat is. Vacsit is csomagolok magamnak éhség ellen. Beszállok a kis bogárhátúmba, ami mostanság kezdi elveszíteni önmagát. Lassul szegényke, még Mark se tud vele mit kezdeni. A végét járja, hamarosan le kell váltani sajnos.

Egyelőre azonban megy, és amíg megy, addig én hű leszek kis a járgányomhoz. Eléggé hosszú a varrómhoz az út, próbálok minél rövidebb utat kifogni. Útközben Bob Sinclair megy ezerrel, most erre van ízlésem. Ó, és én nem csigaként hajtok, hanem vagy száz-száztízzel. Lakatlan területeken.

A kellemes hely, ahol lakik világos. Melegebb hely C-nél, mert egy meleg áramlás felfűti. A nap is süt. Valahogy egyikőnket se zavarja a csillogásom, hisz ő is csillog. És még élvezi is. Rohadt sokat szokott a megbízóival szórakozni ezzel.

Dave-nek hívják őt. Nagyon színes egyéniség, mert szinte mindenhez ért. Hiába nem vámpír, mégis annyira kifinomultak a kézmozdulatai, hogy néha nálunk is precízebb. Ezt szeretem benne. És hogy miért csillog? Mert állandóan jó kedve van. Nincs olyan dolog, amivel le lehetne lombozni a kedvét.

Tudja, hogy miféle lény vagyok és egyáltalán nem érdekli. Örül a közös munkáinknak, szeret velem dolgozni. Mert mindig kihívást jelentek a számára, mindig megtalálom az a kis eltérést, amivel napokig küszködhet.

Betessékel a házba, egyenesen a dolgozóhelyiségébe. Egyből megpillantom a ruhámat, tényleg majdnem kész állapotban. Odamegyek és megsimítom a gyönyörű anyagát. Egy-két helyen érdes felületet tapintok ki, ezek lehetnek a minták. Sötétben is látni akarom. Azt viszont akkor, amikor már rajtam van.

A barátom segít felölteni a ruhát. Meglepő módon pont passzol rám és egyáltalán nem néz ki hülyén. A hasamnál nem értem egyedül, hogy sikerült pontosan eltalálnia.

- Csak találgattam, de tényleg – mosolyogja. – Ahogy ismerem a te fajtád másságát, feltételeztem gyorsabban nőnek a babák odabenn.

Kacagnom kell azon, amit mondott. Szinte semmit sem tud rólunk, mégis profinak hiszi magát. Ez fontos tény, mert igazán jó munkát végzett a saját maga kis számításaival.

Ám egy kicsit megváltoztatta a tervet. Úgy oldotta meg, hogy ne nézzen ki ormótlanul, hogy a mellem alatt bővítette ki az anyagot és nem a csípőmnél. Az anyag ugyanaz maradt, kellemesen lágy esésű. Az egyik oldalamnál a ruha alja ugyanúgy rövidebb és hullámmal megy át a másik oldalig a bokámig. És ugyanúgy a vállaimnál is, csak ellenkező irányba. Kicsit bonyolult tudom, de ilyen az én ízlésem.

A fátyolszerűségek se hiányoznak róla, amik csak a vállaimnál vannak megerősítve. Istenien áll rajtam, lélegzetelállítóan jól nézek ki. És nem vagyok szerény, de tényleg. Az adná be tényleg a csúcsot, ha éjszaka a csillagok és a holdak, no meg persze a liánszerű minta világítana.

Világít. Dave lekapcsolja a villanyt, behúzza az összes sötétítőt és sötétbe borítja a termet. Úgy nézek ki, mint egy világító istennő. A leplek meghozták a hatásukat, néhol csak sejteni lehet a mintázatot, mert elmosódik alatta. Áááá gyönyörű.

És ezennel vége a próbának. Kedvenc varróm meggyőzött arról, hogy ez a ruha akkor is tökéletesen fog rajtam mutatni, ha háromszor ekkora leszek.

Hazahajtok és nagyjából ezzel elment a napom maradéka. Bízok abban, hogy ha hazajutok, akkor kajával vár otthon valaki. Már odafele felfaltam az étkészletem felét, hazafele meg most eszem a másik felét.

Otthon a nagy üresség vár. Ahogy felmegyek a fa csigalépcsőn, úgy válik világossá számomra: a ház totál üres. Semmi zaj, az égvilágon semmi sem ad hangot odabentről. Ennyit arról, hogy valami százfogásos lakomával várnak.

Felkapcsolom a villanyt a nagy helyiségben. Leteszem az ebédlőasztalra a táskámat. Kimerülten megyek a zuhany felé, alávetem magam. Ezután go a hálószoba és végre ismét alvás. Rohadt fáradt tudok lenni mostanában, de ezt már elégszer megemlítettem. Ami pedig a legrosszabb, nem tudok felmászni a kedvenc fáimra, ahol aludhatnék.

Oldalamra fekszek a nagy ágyon és várom, hátha Aaron hazamászik valamikor. Azonban ismét úgy alszok el, hogy nincs mellettem. Valahogy ez rémes érzéssel tölt el. Mégis tudom, a srác szabad ember, és mindig az is lesz.

Szombaton ismét nagy meglepetés ér. Bridget egyre többet látogat el hozzám. Örülök neki nagyon, mert legalább van mivel elfoglalnom magam. Remélem nem sajnálatból jön el hozzám mindig.

Már késő délután van, amikor felbukkan az erdőből. Kint ülök az egyik lépcsőn, levegőzök. Eléggé melegem van, mert valamelyik gyerek fázik és úgy gondolta felfűt.

Eléggé hülyén öltözködött erdőtúrára a harisnyájával és a combközépig érő farmerszoknyájával. Ő tudja, én csak mosolygok rajta. Azon is, ahogy fut felém. Látszik rajta a kimerültség, valószínűleg otthonról gyalogolt el idáig. Ami eléggé messze van úgy, ha keresztülvág az erdőn.

- Szia Piji! – üdvözöl mosolyogva barátnőm.

–   Na szeva kiccsaj! Jó a rucid – viszonzom kedvességét.

–   Köszi! Na és hogy vagy? A picik?

–   Egész jól megvagyunk. Néha az az érzésem, hogy rögtön megszülök – és ezt nem hazudom.

–   És Aaron?

–   Baromi jól van. Komolyan mondom, életemben nem láttam ennyire boldognak, vidámnak, szerelmesnek. Állandóan vigyorog, és minden nap ételt vesz, megcsinálja nekem a reggelit. Megváltozott.

–   Felvállalja az érzéseit – mondja. - Örülök ennek.

–   Én is, nagyon. Legalább a gyerekek nem azt fogják látni, hogy állandóan vitatkozunk. Bár néha így is összekapunk kis dolgokon.

–   Mint például?

–   Milyen színű legyen a gyerekszoba – valamit csak mondanom kell, mert szerintem nem őrülne annak a kiccsaj, ha bevallanám: pusztán az is felidegesít néha, ha túl gondoskodó. - Ezzel totál ki tud akasztani.

–   Azt csinálja, mintha ez lenne a legnagyobb gondja.

–   Én örülök neki, hogy ez a legnagyobb gondja. Legalább nem veszekedtek komolyan és ez nagyon fontos.

-    Igen, igazad van – hagyom rá, mert komolyan szoktunk vitatkozni.

Érzem az emlegetett szamár illatát. Közeledik, pont előttünk lehet valahol.

- Megjött – jelentem ki és felé fordulok.

A szemünk előtt változik át emberré. Kicsit meglepi, ahogy észreveszi Bridgetet, de egyáltalán nem jön zavarba. Kényelmesen öltözködni kezd, majd felveszi a földről a maradék csomagokat. Farkasként volt vásárolni? Milyen eredeti.

Mikor ideér hozzánk ad egy puszit a mostohahúgának és köszön neki. Ez meglepett, mióta szokták ők egymást így üdvözölni? Tényleg felfordul a világ.

–   Heló Aaron. Bevásároltál? – érdeklődik Bridg

-    Igen, szinte minden nap ezt teszem –hazudik, mint a vízfolyás. - Muszáj, nem szívhatja Piji mindig a vérem.

Rám tekint, én meg dühösen tekintek rá vissza. Megsimogatja az arcomat, elmosolyodik.

- Nem megyünk be? – kérdi.

–   Jó lenne. Tudjátok, én még szoktam fázni – jelenti ki nevetve a kiscsaj.

-    Szoknyában? Nem is értelek - vihogok.

Nagy nehezen felkelek a lépcsőfokról Aaron segítségével. Bevonulunk a házba. Bridget ragaszkodik ahhoz, hogy a bátyjának segítsen elpakolni. Én addig leülök a konyhaasztalhoz és figyelem őket. Mikor végeznek, csatlakoznak hozzám. Hoznak egy liter jégkrémet is, amit elém raknak. Ők megelégszenek egy-egy pálcikással. 

–   Na beszéljünk egy kicsit az esküvőről – veti fel ismét a témát kedvenc barátnőm. - Hogy szeretnétek? Hol? Ki adjon össze titeket? Kik legyenek ott? Ki csinálja a ruhát? Hogy legyen feldíszítve a hely? - egy csomó dolog volt, amit el kellett intézni.

Többször elcsodálkoztam már azon, hogy mindenki totál be van zsongva ettől. October is felhívott már, hogy milyen süteményeket szeretnénk. Mert ő szívesen megcsinálja. És állíthatom, hogy ők meg azon lepődnek mindig nagyot, hogy mi totál nyugodtak vagyunk.

–   Én mindenféleképpen szeretném, hogy este legyen az esküvő, holdfényben – mondom őszintén. -  Mondjuk a folyónál szuper lenne!

–   Én csak azt akarom, hogy ne legyen ott a fél város – szól közbe kedvesem-, de gondolom ti is így gondoltátok. Ott lehetnének Piji családtagjai, meg a forksiak, az én farkas barátaim, valamint te Bridget, anya és Jack.

–   Én szeretném, ha Zelék is ott lennének – most fogom beadni nekik, amit Aaron akar. - De tényleg! Zel összeadhatna minket! A ruhát a szabó ismerősöm fogja csinálni, már megbeszéltem vele.

–   És a díszlet?  - kérdi Bridget.

–   Nem kell hatalmas. Lehetne úgy, hogy a folyó partján lennének virágok, lehetnének fáklyák, mondjuk kör alakban. És mivel lesznek köztünk emberek, nekik lehetne letenni bordó párnákat a földre.

–   A földön ülnének anyuék? – húzza fel a szemöldökét Aaron.

–   Miért ne? Nem fáznának fel, majd beöltöznek – mondom nevetve. - A többieknek meg semmi bajuk nem lenne. Szerintem szuper ötlet!

–   Nekem is tetszik. –ujjong a kiccsaj. - Szerintem tökéletes.

Ekkor feláll a székről és papírért és ceruzáért kezd el kutatni a lakásban. Talál is és visszaül a helyére. Jegyzetelni kezd, hogy mit hogyan képzeltem el és mire lesz majd szükség. Szorgalmas a lány, bár fogalmam sincs, mit fog ahhoz szólni, hogy Aaron meztelenül jelenik majd meg a díszes alkalmon.

Megszolal az ajtó: kopkopkop. Aaron ugrik és odarohan az ajtóhoz. Egyből megérzem Greg illatát, vigyorra szalad a szám. A srác nemrég volt vadászni, érződik rajta a vér kesernyés szaga. Kíváncsi vagyok, mit fog szólni a kiscsaj, amikor lesmárolja. Sose szoktak fogat mosni, mert fölösleges.

Oda is megy a lányhoz, megcsókolja, majd hozzám siet és ad két puszit az arcomra. Meglepetésemre csokit is hozott, amit egyből felbontok. Körbekínálom a barátaimat, akik egyet-egyet el is vesznek belőle. Még ilyet! Alig hagynak nekem.

–   Mond, hogy visszaúton mostál fogat! – ugrik Bridget Gregnek. Mondtam én, hogy érezni fogja a szájában a vér ízét.

–   Az a helyzet, hogy nem kell fogat mosnom – vallja be a szerelme -, nincsen emberi szájszagom, a fogaim nem romlanak.

–   Úristen Greg, te most állati vért kevertél a számba – hüledezik iszonyodva a lány.

–   Ne haragudj.

–   Na én addig nem nyelek ameddig fogat nem mosok! – pattan fel és fordul felém. - Piji van itt nálatok egy szabad fogkefe? Nektek még szükségetek van rá.

–   Persze – válaszolom -, keresd a fürdőszobában. Kék színű.

Bridget most is szélvészként fut a fürdőszoba felé. Hmm, ha ilyen gyors most, akkor milyen lesz majd vámpír korában? Mindenesetre engem úgyse fog legyűrni.

–   Addig nem csókolsz meg, ameddig nem mosol fogat – jön vissza a fogkefével a lány.

Gregory elrohan, mi meg szakadunk a röhögéstől Aaronnal. Alig kapok levegőt, mire az öcsém visszajön friss lehelettel. Egyből szembesíti fress illatú száját a barátnőjével.

–   Így megfelel? – kérdi.

–   Tökéletesen – feleli a lány és lesmárolja a srácot.

Öcsém érdeklődve figyeli utána Bridget írását és hallgatja, ahogy magyarázza neki a dolgokat. Greg csak hümmög meg bólogat nagy erővel, mintha mindent rendben találna. Semmihez sem ért, de azért mindent okénak mond.

Szóba kerül az is, hogy ideje lenne vásárolni és néhány dolgot beszerezni az esküvőre. Fel is kelnek mind a ketten az asztal mellől és távozni készülnek. Kikísérjük őket az ajtóig, megvárjuk, míg eltűnnek rohanva az erdőben.

Becsukjuk az ajtót és mély levegőt veszünk. Egyszerre szakad ki belőlünk a nevetés. Kézen fogjuk egymást és a nappaliba megyünk. Elterpeszkedünk a nagy kanapén úgy, hogy Aaron nekidől a háttámlának én pedig a hátának. Bekapcsolja a tévét és nézzük. Semmi érdekes sincs benne, én meg ismét elálmosodok. Elalszok a kedvesem karjai között arra gondolva, hogy sose lesz vége ennek a cécónak. Legszívesebben elrohannék valamelyik LA-i gyorskápolnába összeadatni minket.