Fogalmam sincs, mennyi ideje lehetünk bezárva abba a kis lyukba, ahol fogva tartanak, de már elegem van belőle.  Az órám mutatója betört, így az időt se látom. Az éhség is mardos, nem csak az emberi kaja, hanem a vér íze is csábít lassacskán. Mivel egyikez se juthatok hozzá, így marad az éhezés. Vagyis hát..... ott van a barátnőm... neki ugyebár van vére..... Na oké, ez azért egy kicsit durva volt. Azért bírnám a szitut, amikor elmondanám a mentőcsapatunknak: bocsika, de megéheztem! Biztosan megbocsátanának. Inkább nem próbálom ki.

Úgy gondolom, enyhítenem kéne egy kicsit a hangulatot. Bridget eléggé el van szontyolodva és magába van fordulva. Az idő múlásával, sikerült neki a sarokba vonszolnia magát, ahol begubózott. Néha a gondolataimból felébredve hallottam, ahogy halkan sírdogál. Közben azt hajtogatja: megölöm Piji-t. Nahát mondom, ha ezt megteszed, megköszönöm. Valamikor ájulásba vonszolja magát. Pihenteti az idegeit, és ezt jól teszi. Még szüksége lesz rá. De szavamra mondom, ha innen kijutunk, márpedig ki fogunk, akkor eltűzök az életéből. Veszélyes vagyok neki.

Legtöbb szabadidőmben azzal foglalkozok, miként húzhatnánk el innen a balszélső lábunkat és vele együtt az egész lényünket. Ha mondjuk haragot gerjesztenék közöttük, akkor minden simán menne. Utána a vérfarkasnak kicsapnám az összes fehérjéjét, annyira felforrósítanám. Ugyanezt csinálnám a vámpírral is annyi különbséggel, hogy neki nincs fehérjéje.

Vagy egyszerűen megvárhatjuk a felmentő sereget. És mivel úgy hallottam, hogy Zel bandájából valaki nyomkövető, ezért reménykedek a lehetetlenben. Plusz még a lehetetlen lehetetlenjében is. Most aztán nagyon magabiztos vagyok!

Félvér vagyok, ki tudom magam szabadítani. Csak annyit kell, hogy a hátrakötött kezeim között áthúzzam magam, így előre kerüljenek. Ez eddig azért nem jutott az eszembe, mert mással foglalkoztam. Ilyen egyszerű. Szerintem totál megértem.

Készen vagyok, kezeim elől vannak. Ideje kikötni a lábamat. Egyszerű csomó, a féléves csecsemő is kibontaná. Kevesebb, mint tíz perc múlva már szabad vagyok. Megmozgatom a végtagjaimat, peppet elfáradtak. Ezután a kiscsaj mellé ülök, felhúzom a térdeimet.

-  Mond – szólítom meg -, bőgsz még azon, hogy mibe kevertelek, vagy kiszabadíthatlak?

Békítően megfogom a vállát, ő pedig elrántja. Olyan hévvel, hogy sikerül neki oldalra dőlnie. Fújtatok egyet, majd a tehetetlen lány kötélcsomóinak esek. Megértem, halál komolyan…, de ez már sok. Nekem is. Ki akarom szabadítani, ő meg dacoskodik. Majd elmondom én a kis Gregének, hogy viselkedett!

Őt is teljesen kiszabadítom és talpra rángatom. Megrázogatom, hogy hagyja abba a hisztit. Mi van? Ő legalább élhet tovább, én meg megdöglök, miután világra hoztam a gyerekeimet, akik közül az egyik lehet nagy korában szintén szajha lesz. Kinek is van jobb sorsa?

Erről ennyit. Mind a ketten szabadok vagyunk. Bridg egyből nekem esik, a nyakamon tölti ki dühét. Hagyom hagy tegye, hátha lecsillapodik egy kicsit. Közel tizenkét percig szerintem rángatta a fejemet. Ám mivel nincs órám, ezért csak saccolni tudok. Egy ideig csak  számon tartottam, egy ideig.

-    Nah ebből elég – szólok ismét. – Bridget! Mi a fenét csináljak, hogy bebizonyítsam: nem én akartam?!

Mélyen belenéz a szemembe, dühöt, kétségbeesést és félelmet látok benne. Totál kimerült szegény annak ellenére, hogy félóránként ájulásba kergette magát.

-  Hogy mit? – kérdez vissza. – Tartsd távol magad tőlem! Miért nem tudod egyszer visszafogni magad?

-  Visszafogni magam? Kislány! Alig ismertél még a New York-i kiruccanásom előtt! Ebből következik: ha ismertél volna normálisan, nem csodálkoztál volna!

-  Ááá! Épp eléggé ismertelek már! Azt hittem normális vagy!

-  Jaj, fogd már be! – ordítom le. – Sose voltam normális! Csak te próbálod magaddal elhitetni.

Hüledezik egy sort, majd átviharzik a piciny helyiség másik felébe. Fel alá járkál, gondolkozik valamin. Lehetséges, hogy azon, miként vágjon vissza nekem. Erre azonban vajmi kevés esélye van. Én mindenre megadom a választ.

Ezt azonban el kell napolnunk, mert nyílik a fogdánk ajtaja. Egy számunkra még idegen egyén jön be és hoz valamit a kezében. Mi úgy teszünk, mintha meg lennénk kötözve. Az eredeti helyünkre mentünk vissza, ahol össze voltak csomózva a végtagjaink.

-  Ne tetessétek a hülyét – szól. – Kamera van a helyiségben.

-  Hurrá – mondom. – Akkor felállhatok?

-  Őszintén megvallva, elegem van ebből. Feleszitek az összes kajámat.

Röhejes, és ezt alig bírom visszatartani. Alig kaptunk eddig kaját, de azért feléltük ez egész éléskamráját. Szerintem ez egy csöppet túlzás.

-  Jah, majd ki pukkadok – morgom. – A magzataim sem éhesek többé. Sőt, mindjárt szétpukkadnak. Bridget, ugye te is dugig vagy?

-  Nagyon… Nem! – toporzékolni kezd, kivannak az idegei. - Éhes vagyok! És kivagyok! És elegem van!

-  Jól van, kislány – szól az idegen -, most akarod, hogy megegyünk vagy később?

Ez meghozta az eredményét. A kiscsaj elhallgatott, és csak hüppög magában. Ideje nekem tárgyalni, normálisan.

-  Szeretnék elcsevegni a „Nagy Főnökkel” – mondom. – Azonnal.

-  Én meg szeretnék lefeküdni veletek: azonnal.

Erre nagy vihogás közepette kitárja az ajtót, és utat enged nekünk. Bridg egyből kimegy és mélyet lélegzik a friss levegőből. Felnézek a plafonra, mintha az Égre néznék. Majd követem őt a balfenéken.

Hosszú folyosóra kerülünk, ahol igen ez az egyetlen ajtó. Kíváncsi lennék, hogyan lehet bemenni a többi helyiségbe. Már, ha van. Bár ilyen vékony kis épület nem létezhet.

Az idegen végigvezet minket rajta, egészen a túloldalra. No lám, megnyom egy gombot, és feltárul egy új ajtó. Ilyet csak azokban a filmekben lehet látni, ahol ókori leleteket fedeznek fel. Annyira izgulok! Ilyen még sosem történt meg velem.

Egy olyan teremben találjuk magunkat, ahol minden falon valami faliszőnyeg lóg különféle címerekkel mintázva. A kör alakú szobának a közepén egy kanapé és két fotel egymás felé van fordítva, köztük egy dohányzóasztallal. Ennyi az össz-vissz berendezés. Nagyon lakájos, ahogy szokták mondani.

Ránk parancsol, foglaljunk helyet egy-egy fotelban. Megtesszük. Kényelembe fészkeljük magunkat. Szemlátomást barátnőm összeszedte magát. Rezzenéstelen arccal néz maga elé.

-  Várjatok – szól az idegen, aki még mindig nem mutatkozott be. – A Főnök mindjárt itt lesz.

Ezzel magunkra hagy, kimegy egy újabb titkos ajtón. Minek ide ennyi rejtély? Beavatatlan ember simán eltévedne itt úgy, hogy a büdös életbe nem keveredne ki belőle.

Úgy vélem, száz százalékig azért hagytak itt minket őrizetlenül, mert különben simán eltévednénk. Így ez a terem mindennek a középpontja és biztos védőbástya.

Nyílik mögöttünk az egyik ajtó. Meglátom őt teljes valójában: a Főnök megjelent előttünk. Felpattanok és elkezdek tapsolni, miközben ugrálok. Játszom a rajongó csitrit. Még visítozok is. Mikor úgy látom, eleget csináltam, lehiggadok és leülök. Kifújom magam és eget verdeső mosolyt eresztek feléjük.

Még a kiscsaj is hülyének néz, én meg csak vállat vonok. Most mit hisztizzek azon, hogy fogva tartanak? Volt már ennél rosszabb sorsom is. Legalább kapok kaját. Az, hogy abbahagyjam az emberek öldösését nagyobb tortúra volt, mint ez. Ezerszer.

A vámpírok amerikai vezére hatalmas fejjel, tisztességet kihívóan vonul végig a helyiségben, majd ül le a legnagyobb férőhelyre. Lám és lám, talpnyalói ismét vele tartanak, leülnek két oldalára a kanapéra. Mindegyik vigyorog, mintha akkora nagy hatalmuk lenne. De ez bizony nem így van! Ha baj lenne, őket hagyná legutoljára. Ha egyáltalán az eszébe jutna.

-  Kettéválasztunk titeket – jelenti ki „A Főnök”. – Bridget, téged felkészítünk az átváltozásra.

A szólított nekifeszül a fotelnak és hevesen rázogatja a fejét. Ellenkezni próbál, de már jönnek is érte. Két bazi nagy hústorony fogja megy egy-egy vállánál és valósággal felemelik. Barátnőm kapálózik, rángatózik, nincs menekvése. Csukódik mögötte az egyik ajtó. Még egy ideig hallom sikoltozását és sírását.

Ami engem illet, nos én még mindig nem estem kétségbe a sorsom miatt. Viszont a lányéért igen. Gondolatom a két popónyaldosóra szegeződik, akik szinte azonnal egymásnak esnek. Én pedig könnyedén odasétálok a Nagyhoz és közel hajolok hozzá.

-  Hova vittétek? – kérdezem.

Körbenéz és csalódottan veszi észre, szolgái még mindig egymásnak ugrottak. Időközben csatlakoztak hozzájuk a belépő őrök is. Egész szép kis perpatvart hoztam össze. Mi mindenre nem jó az, ha az ember elképzeli a rosszakaróját úgy, hogy letépi a saját társának a fejét? Vagy pedig eltöri a nyakát? Meg össze-vissza harapdálják, ütik verik egymást? Legalább vigaszt lelek valamennyire.

-  Mondtam nem? – feleli. – Felkészítjük az újszülötté válásához.

Gondolok egyet és bekapcsolom az agyam annak a részét, ami a hőhullámokat idéz elő a testében. Ettől függetlenül a verekedés nem marad abba, egyszerre tudom irányítani a kettőt. Ijedt szemein látom, mennyire meg van rémülve. Pribékjeit lefoglalják a harcok, tehát teljesen tehetetlen magában. Nincs, ki megvédje.

Odamegyek könnyedén a harcias mandrók közelébe és elcsenek villámgyorsan három kést. Kettőt nekem, egyet a kiscsajnak. Remélem azért ezt tudja majd használni. Ha nem, akkor tényleg pácban leszünk.

Engem azonban csak az érdekel, hogy kiszabadítsam Bridgetet. Lassú hátrálással ahhoz az ajtóhoz megyek, ami elnyelte őt és a fogva tartóit. Mikor odaérek, kitapogatom a kilincsét és lenyomom. Az ajtó befelé nyílik. Rettegjek, hogy van mögötte valaki?

Bátran befordulok. Egy ideig még el fog tartani, mire összeszedik magukat. Mind készen vannak, ráadásul még a harc is dúl odabenn. Egy darabig. Nagyjából öt percen van ahhoz, hogy megtaláljam a lány és tűzzek vele innen a francba.

Próbálok hallásomra és a szaglásomra bízni az egészet. Kizárok minden zajt a fejemből úgy, mintha prédára vadásznék. Lényegében a vér illatát követem. Egy ember vérét. A szemfogaim egyből megnőnek. Régen ittam vért, és tényleg szomjazom utána. Érzem, ahogy kiszárad a szám és a mozgásom sem az igazi. Túl kapkodó vagyok.

Érzékeim most sem hagynak cserben: meghallom a lány sikításait. Az illata is erősen érződik, a halálfélelem szaga járja át. Rémes, egyszerűen felfordul tőle a gyomrom. Ma se fogok vért inni, hát ez remek.

Egy mellékajtó mögött találom meg, szegényke ki van kötözve, mellette egy vámpír áll. Még mielőtt észbe kapna a tag, hátulról letépem a fejét. Barátnőm elfojtva a sikolyát van olyan kedves és segít nekem tüzet gyújtani. A kis kórházi szobának berendezett teremben kellemesen meleg lappang. Felgyulladt.

Kézen ragadom a csajt, kizúzunk az ajtón. Elrablóink már feleszméltek, felén igyekeznek a nagyterem felől. Bridgetet a hátamra kapom úgy, mint ahogy Greg szokta. Kicsit nehéz most, hogy terhes vagyok, de elbírom és így is gyorsabb vagyok náluk.

Csak az a baj, hogy ez a ház tényleg egy útvesztő. Lépten-nyomon újabb zsákutcába futok, ahonnan alig bírok kimenekülni. A lány kezébe nyomom az egyik húsz centi élű kést és mondtam, segítsen, ha ki akar jutni innen. Ő csak bólintott rá.

Mivel tudtam, hogy a vámpírok árthatnak neki, a vérfarkasok pedig nem haraphatnak bele, ezért rájuk küldtem a kiscsajt. Előre megmondtam neki, melyikbe szúrja bele a kést, ha tudja. És ő megteszi, kisebb-nagyobb segítséggel.

Most két taggal állunk szemben. Mind a kettőről érződik a vérfarkasok bűze. Beleszívok a levegőbe, elkapott a harci láz. Nekivetem magam az egyiknek, belevájom ujjaimat a húsába. Felüvölt. Társa segítségére siet, beleharap egyet a derekamba. Fel se veszem, lelököm magamról. A késemmel taszítom el, elég mély lyuk tátong a gyomorszája tájékán. Ekkor veti neki magát Bridget és szurkálja ott, ahol tudja. Végül szíven döfi.

-  Zeltől láttam – morogja.

Tovább megyünk. Már hajlandó a saját lábán gyorsan futni, ezért nem kell a hátamra vennem. Azért látom még a szemeiben a félelem és a kétségbeesés érzést. Csak bajban vagyunk. Ami meglepett az az, hogy halványan a reménysugarak is megjelentek.

Egy idő után gyanússá válik, hogy alig van valaki az utunkban. Legfeljebb egy-két parazita, aki nem tud hol megélni és itt telepedett le csicskásként. Ezek halálukig kitartanak a Főnök mellett, mert azt hiszik fontosak a számára. Meg egy kicsit hiszékenyek is.

Minddel elbánunk, kegyetlenül égnek a lángok a folyosókon. Ha nem oltódnának el hamar, akkor a tűzoltóknak muszáj lenne közbeavatkozni. Kivéve akkor, ha a föld alatt vagyunk. Merthogy ez a lehetőség is eszembe jutott. Mert eléggé sok lépcsőn felszaladtunk már. Persze a lefele utakat mindig elkerültük.

Miközben egyre jobban felfele haladunk, hangosabbnál hangosabb zajokra leszek figyelmes. Bridget füle ezt még nem érzékelné, mert egyrészt sok a fal és távol van tőlünk. De odakint történik valami. Gyorsabbra veszem a lépteimet, a kiscsaj is észreveszi:

-  Lassabban nem lehetne? – kérdi. – Te félvér vagy, én meg csak egy ember.

Már megint kezdi, hogy ő csak egy ember. Na és akkor mi van? Ugyanúgy lehet bátor is. Hisz ha legyőzöd az félelmeid akkor sínen vagy.

-  Jól van, ne siessünk – hagyom rá. – Legfeljebb lemaradunk a fentiekről. Úgy érzem nagy csihipuhi van odafenn.

A hír hallatára felcsillan a szeme, csaknem el is mosolyodik. Elkapja a kezem és ő kezd el felfele ráncigálni. Véres felsőjét magára se veszi, mintha rajta se lenne. Csodálom ezért. Ámbár tuti kihányja majd magát, ha senki sem figyeli.

Úgy további jó fél órás mászkálásunkba és jó tíz kis popsinyaló megölése után, végre kijutunk a szabadba. Egy falba épített létrán másztunk fel egy zsilipszerű ajtóhoz. Ha víz lenne felette, már megéreztem volna.

A Nap fénye levakít minket. Valami olyasfajta érzésem van, ma nem az a nap van, amikor elraboltak minket. Abban a kis lyukban teljesen elvesztettem időérzékemet. Valami megtörténhet

Keresek-kutatok a távolban, mégse találok senki olyasmit, ami a csatatérre emlékeztetne. Elgondolkozva járok fel alá, miközben a csajszikám körbenéz a terepen. Hiába mondom neki, maradjon veszteg, mégse teszi. Pedig ajánlatos lenne. Csapdát érzek a levegőben.

Nem hiszem, hogy jó lenne itt maradni, ezért kézen ragadom Bridgetet és elhurcolom olyan helyre, ahol menedéket is találhatunk egy időre. Könnyen találok ilyen helyet, hisz ez a környék tele van hulladékokkal. Kisebb-nagyobb autómaradékok, vasfalak meg ilyenek. Egy ilyen vasfal mögé bújtatom őt. A lelkére kötöm: ha elmozdul, magam szedem szét.

Megyek a vér illatának az irányába. Akaratom ellenére is a vágy hajt, hiába tudom, hogy ez csapda is lehet. Mégis megéreztem a vér friss illatát, amihez már régen jutottam hozzá. Kívánom, és minden porcikám remeg felé.

Érzem, ahogy az erős illat hatására a szemfogaim megnőnek. Fajtánknak alapvetőleg nem nőnek meg, de nekem valahogy igen. Ez is különlegessé tesz. Látszik, hogy egy olyan sincs a világon, mint én. Hiába próbál annyi vámpír olyannak látszani, mint én. Rejtély.

Közeledek ahhoz a helyhez, ahol lennie kell a vérforrásnak. Azt hiszem férfi lehet, de nem merek rá ennyi vadászkihagyás után képtelen vagyok megállapítani. Ráadásul éhes vagyok. Nagyon.

És igen, ez tényleg egy csapda. Mikor elérek ahhoz az egy kis alvadt vérhez, ami az aszfaltra le lett lökve, azon nyomban több vérfarkasból és vámpírból álló csapat vesz körül. Közöttük van a két legjobb barátom is. A jobb és a bal kéz. Na és hol van Drakula Nagy Főnök?

Szó nélkül nekem esnek, egyszerre ketten vetik rám magukat. Gyors vagyok, de én se tudok minden elől kitérni. Próbálom használni a késeimet is, több-kevesebb sikerrel. A képességeimet is bevetem, de hiába. Valami van velük, ami megakadályoz a cselekvésben.

Tehetetlen vagyok, miért ne adnám fel? Mondjuk azért, mert egy ember van velem, aki ráadásul pont a legjobb barátnőim közé tartozik. Szóval ki kell tartanom. Küzdenem kell az életemért.

És nem utolsó sorban a gyerekekért.

Ám most az a helyzet, lehet meg se fognak születni, vagy csak halva. Olyan sok ütés kapnak, hogy félek: megsérülnek. Próbálom őket védeni és a támadójukat ököllel, lábbal megrúgni. Kikerülni, valamint elfutni előlük. Reménytelen. Már több helyen szétszakadt a rongyos ruhám és felszakadt a bőröm is. Vér ömlik belőlem, pedig pont vérre lenne szükségem, hogy erőt adjon.

Már éppen esnék össze, mikor hirtelen valaki rám veti magát és a földre taszít. Milyen praktikus, helyettem megoldotta a dolgot. Azonban ahelyett, hogy letépte volna a különféle testrészeim egyikét, távozik rólam és nekiveti magát az ellenségnek. Valami itt nem stimmel.

Ismét óriási visítást hallok. Rohanok a hang irányába, senki sem tart vissza. A két pribék fogva tartja őt. A vámpír foga a csaj csuklójánál van. Ha megmozdulok, beleharap.

Nincs időm, hogy szembeszálljak velük. Egyszerűen ismét nekem jön egy csapat öngyilkosjelölt. Úgy harcolok, mint egy vadállat. Megéreztem a vér szagát a levegőben és begerjedtem rá. Valakinek nagyon irritáló illata van. És neki szeretném kiinni a vérét. Míg meg nem hal.

A késeim vágják, szakítják és szúrják a kőkemény testrészeket. Mindenfelé húscafatok röpködnek általam. Azok a vámpírok, akik a közelembe kerültek, elvesztették fél karjukat vagy fejüket. Égetésre nincs időm, szomjas vagyok.