Kiszáradt torokkal kelek. Este arról álmodtam, hogy mindennek vége lesz. Kajakra legyőznek minket az újszülöttek és az egész ellenség. Nagy bennem a düh és vérre szomjazok. Aaron pedig sehol sincs. Muszáj lesz vadászni mennem. Muszáj, vagy különben széttöröm a berendezést. Amit mellesleg bírnék, de drága lenne az újjáépítése, meg utána egy évig siratnám a bútorzatot.

Szétnézek a hűtőben, hátha van lefagyasztva valahol. Persze, hogy nincs. Minek is lenne! Az én drágalátos Farkasom álló nap a vérét csapolja nekem. Múltkor kiszikkadva láttam vánszorogni az út mentén. Stoppolt. Futni se volt ereje. Jó, ez mind vicc. Jó ideje nem vette le a vérét.

Kiugrok a szabadba. Beszívom a hűvös levegő édes ízét, próbálok a szagokra koncentrálni. Küszködök az ellen, nehogy elrontsam az egészet. Azokat a rémisztő gondolatokat is alig bírom kizárni az agyamból. Eléggé bevésődtek. Valaki szórakozik a gondolataimmal, kőtáblának képzeli.

Még mielőtt a hegyek felé venném az utat, ismerős illat csapja meg az orromat. Aaron jön felém futva, sikeresen neki is taszít egy fának. Magához szorít, majd aggódva a szemembe néz. Látszik rajtam a remegés? Megérezte volna, hogy baj van velem? Ennyire szoros lenne közöttünk a kötelék? Kezdek félni.

-    Hol voltál? – kérdem reszkető hangon.

-    Tudod, hogy ma Telihold lesz – feleli -, előkészítettük a telepet, hogy ma ne kelljen kapkodni.

Nyelek egyet, egyre jobban izgat az illata. A futástól megnőtt egy kicsit a pulzusszáma, látom, ahogy a nyaki ütőere hívogatón pulzál. Forog körülöttem a világ, a babák is megmozdultak bennem. Most, először. Muszáj leülnöm egy kicsit. Hátha elmúlik a vágy és az émelygés. Utána irány Brandon.

-    Farkasom – suttogom elhalón -, a babák megmozdultak.

Csillogó szemmel a hasamra teszi a kezét. Várja, hogy ismét bekövetkezzen. Meg is történik, apró remegés fut végig a pocakomon. Esküdni mernék, hogy szerelmem beszél a gyerekekhez. Ez megőrült, eskü tényleg megváltozott.

Befejezvén a csevelyt, ráeszmél, én is itt vagyok. Előttem guggol, félelemittas szemekkel mered rám. A kiszáradt számra mered, majd a szemembe. Fel sem teszi a kérdést, megérinti a nyakát, ezúttal a másik oldalon. Ezután magához ölel, és kényszeríti, hogy harapjak bele az ütőerébe. Annyira kívánom, hogy megteszem.

Viszont el sem tudom képzelni, miért nem ajánlja fel valamelyik csuklóját. Nekem az is megtenné. Miért szereti azt, ha a nyakánál harapom meg? Ott sokkal jobban fáj az egész. Egyszer majd megkérdezem tőle.

Megérzem a vére ízét. Ez felpezsdíti az egész testemet. Még jobban vonom magamhoz, belekapaszkodok és úgy szorítom, ahogy csak tudom. Ez valahogy másabb, mint az eddigiek. Kétszer vagy háromszor történt meg ez idáig, mégse kívántam annyira, mint most. Az édeskés ízétől minden porcikám remeg, testemben hőhullámok mennek végbe. Körmeim is végigszántják a hátát, ahogy közelem férkőzök hozzá. Bennem a babák egyre izgágábbak, érzik ők is az Apjuk vérét. Érzem, ők is többet akarnak.

Kapcsolok. Már megint mit műveltem? Eleresztem Aaront, aki erőtlenül esik össze a földön. Rémülten térdelek le a feje mellé. Próbálom észhez pofozgatni, sikertelenül. Sebéből folyik a vér, tanácstalan vagyok. Apu számát tárcsázom a telefonból.

Szinte egyből hallom, ahogy a telefonba süvít a szél. Amíg ideér, folyamatosan tartom vele a kapcsolatot és értesítem arról, hogy van a kedvesem. Úgy öt perc múlva le is fékez mellettünk, egyből hozta a táskáját is. Kiszed belőle némi tapaszt, fertőtlenítőszert, alvadássegítő kenceficéket. Ugyanis a mérgem gátolja a vér alvadását.

Brandon, miután lekezelte a félhold alakú sebet, felkapja a kezébe Aaront, mint egy pihét. Együtt indulunk a kunyhóm felé. Odaérve letesszük őt az ágyra, betakarjuk és hagyjuk pihenni. Apa szerint ez a legjobb módszer a számára. De azért intravénásan beköt neki némi cukros vizet.

Engem meg elráncigál hozzájuk, újabb kivizsgálásra. Elejétől a végéig elmeséltem neki, mit éltem át azelőtt, mielőtt Aaron vérét ittam és azután, miután beleharaptam. Mindezt, miközben a szerelmem körül sertepertélt. Érdekesnek találta, náluk egyből Carlisle számát tárcsázza.

Amíg ő eldiskurál vele, addig én szaladok egy kört még. Ellenőrzöm, javul-e az állapota Aaronnak. Minden rendben nála, békésen fekszik a helyén. A cukoroldat pedig szépen pötyög a szervezetébe.

Én viszont sokkal jobban vagyok attól, hogy kiszívtam több mint a fele vérét. Teljesen életerőmre kaptam, és az sem zavar, amit álmodtam. Mert tudom, hogy hülyeség. Az émelygések is elmúltak, totál feldobódtam. Csak az a szar, hogy bárcsak ne tettem volna.

Irány vissza vizsgálatra. A nap délutánra fordult, eléggé eltelt ez a nap, pedig alig csináltam valamit. Jószerével csak megint szerencsétlenkedtem, mint amilyen a mostani formám. Ha ember lennék, akkor ezt mondanám: az élet halált okoz. De mivel halhatatlan vagyok…

Nicsak, kik vannak itt nálunk! Kedves Bridget barátnőm és az én öcsikém eltolták a képüket felénk. Éppen azt fülelik, ahogy Apu beszélget a Nagybácsimmal. Próbálnak mindenre ésszerű magyarázatot adni, de hát hülyék hozzá, nah. Főleg Bridget. Szegényke kicsit tényleg idiótául érezheti magát ennyi soktudású vámpír között.

Lemegyünk a pincébe. A két imádottam követnek minket. Mikor elterülök az ágyon, a monitorra szegezik a tekintetüket akkor is, amikor semmi mutatnivaló sincs rajta. Tök fekete képernyő, be se kapcsolva. Apu megoldja. Rányomja a zselészerű anyagot a fedetlen hordó hasamra, majd bekapcsolja a készüléket és az ultrahangfejjel elkezdi pásztázni a hasamat. Eléggé hideg a dolog.

A két leskelődő, Greg és Bridge egyenesen rátapadt a monitorra. Keresgélnek rajta valamit, látszik, hogy alig értenek hozzá. A kiscsaj ezt szóvá is teszi:

-    Én ezt az ultrahangot nem értem. Egybe van kuszálódva az egész és nem is egy dolog dobog ott.

Egy: mi a fenéje doboghat egy embernek? Kettő: ha kettő dobog, akkor abból kettő van. Két szív, két baba. De ha nem esett le neki, hát tessék:

-    Azért, mert ikreim lesznek – világosítom fel könnyedén.

Ám valahogy fura vagyok, mostanában felhúzom magam ismét mindenen. Bedöglött volna a szívemben Farkasom Foga? Képtelenség. Ezek a gyerekek műve. Kikészítik az anyjukat már most. Hú, de ha balhé lesz otthon, akkor én kiborulok és akkor nekik jaj lesz és mehetnek vonatkereket pumpálni egész életükben. Ami várhatólag elég hosszú idő lesz.

Hú, egy szívroham hoz vissza a gondolataimból. Bridget sikeresen felordít:

-    Úristen, ikrek!

Szegény Greg! Bridget orvul letámadta és a karjaiba ugrott örömében. Képzelem, mennyire várja a kölyköket. Hú, még én, mennyire várom őket. Majd ha dühöngnek, akkor rásózom őket a lányra és akkor majd nyaggatják őt. És nekem nyugtom lesz végre és lehetek Aaronnal. Az biztos, több gyereket nem akarok. Majd kitalálok valami védekező módszert.

Mivel én befejezettnek tekintem a vizsgálatot, mert minden rendben van. És természetesen az normális, ha a magzatok megmozdulnak. Szóval ne aggódjak, egészséges vagyok. Csak arra kell rájönniük, miért kívánom időközönként Aaron vérét.

Ezt azonban én későbbi vitára bocsátom. Minél hamarabb szeretnék hazajutni. Haza is jutok, már amennyire tudok. Eléggé ki vagyok merülve, de fel is vagyok pörögve. Érdekes kombináció, ezt is lehetne boncolgatni.

Farkasom pedig durmol, mint állat. Egyenesen fekszik a hátán, meg se mozdult órákon keresztül. Lefekszek mellé az oldalamra és felé fordulok. Csak fekszek és nézem. Ennyi az egész időtöltésem. Közben nézem a sebhelyet, amit ejtettem. Pirosan izzik. A kötés le lett róla szedve. Szóval ébren volt.

Frászt. A kötés a kezében maradt. Csak odakapott és letépte. Mí’ kár, pedig akkor felrázhattam volna, hogy ne idegeljen tovább.

Csörög a telefonja. Kyle számát jelzi ki, felveszem helyette.

-    Szia Kyle, itt Piji, Aaron jelen pillanatban a zuhany alatt van – hazudom.

-    Ó, a fene – hallom szitkozódását. – Nemsoká kéne jönnie.

-    Oké, ott leszünk. És igen, én is megyek. Aaron miattam nincs jó színben.

És ezzel leteszem a telefont.

A cukoroldat éppen ebben a pillanatban végzett, elfogyott. Kiszedem a tűt kedvesem bőréből, majd arrébb tolom az egész állványt. Megpróbálom beállítani a zuhany alá. A hideg víz lehet segít neki.

Erős vagyok és bátor, sikerül felsegítenem őt. Nagyjából én húzom a testét egészen a fürdőszobáig. Ott langyos melegre inkább beállítom a zuhanycsapot és ruhástól, mindenestől beleültetem a zuhanytálcába. Melléülök én is és tartom a fejét felfele.

Végre megremeg a szempillája, kinyílik a szeme, felém fordítja a fejét. Szemei betegesek, szomorúak. Sírni támadna kedvem.

-    Bocsáss meg, Aaron – motyogom. – Már megint majdnem megöltelek.

-    Hát jah, csöppet túlzásba vitted.

Hú, na ez kurva jó. Ő is rám hagyja. Pedig általában elhessegeti ezt a hülyeséget.

-    De az a fő, hogy jobban vagytok – teszi hozzá.

-    Frászt, az a fő, hogy te vagy jól – mondom.

Ismét kiszívja a nyakamat, csereképpen. Utálom ezt, megmutatja a kiszolgáltatottságomat. És a hajam se tudja elfedni, mert rövid. Az Övé ezzel szemben hosszú és elfedi a harapásnyomokat.

Eztán kimászunk a fürdőből, levesszük vizes ruháinkat, megtörölközünk, felöltözünk és spurizunk a többi vérfarkashoz. Összefutunk útközben Apuval és a többiekkel is. Boldogan látják, hogy minden rendben van velünk. Folytatják tovább a terep feltérképezését. Egyetlen embert sem szeretnének itt látni ma éjfél körül.

Elbújva az erdő közepén tíz vérfarkas között Aaron ugyanúgy szenved, mint a többiek. Az egyik faágról figyelem őket, ahogy kínszenvedés árán átalakulnak azzá a vadállattá, amivé sosem szeretnek. Kínfacsaró üvöltést hallatnak, messzi elhallatszik a levegő által.

Mindegyikőjük próbálna menekülni a figyelmünk elől. Próbálnának nekünk ugrani, de a képességeink segítségével könnyen megfékezhetjük őket. Ha pedig elvétjük, könnyedén leszorítjuk őket. Apu vész esetére a kezünkbe nyomott néhány nyugtatót, mondván vágjuk zsebre őket. Normális esetben nem kéne használni, csak vész esetén. Eddig egyszer se fordult elő.

Aaron is küzd az ellen, hogy ne támadjon neki senkinek se. Orrát mindig felfelé tartja, mindig beleszaglászik a levegőbe. Kíváncsi vagyok, mikor vesz észre engem is. A széllel megegyező irányba ülök, szóval nem viszi felé a szagomat. És igyekszek mindig úgy is maradni.

Egyik pillanatban szem elől tévesztem. Körbe-körbe ugrálok, forgok, de sehol sem találom. A családtagjaim közül, akikkel találkoztam mindtől megkérdem, látták-e. Egyikőjük sem. Ó, hogy rohadt életbe!

A következő másodpercben pedig zuhanok lefele, hassal a föld felé. Sikerül villámgyorsan kiszabadulnom fogva tartóm mancsai közül. Háttal nekirepülök az egyik fának. Ő utánam ugrik. Karmai a fába hasítanak, két mancsa közé fog engem.

-    Aaron! – ordítok rá. – Piji vagyok, te eb. Hahó, a gyerekeid anyját próbálod szétmarcangolni. És a gyerekeidet is. Jah, és szeretlek.

Mintha értené, amit mondok neki. Kezd lecsillapodni, karmait visszaereszti. Húha, fejlődött. Az első alkalommal, mikor együtt Teliholdaztunk, akkor békésen feküdt a fejével a mellakomon. Most meg letámad és majdnem megöl. Ez olyan drámai, nem?

-    Nah ide figyelj, nem szeretnék még egy fogat magamban tudni. Elég ez az egy, a szívemnél, értem? A magzatok meg kicsik ehhez. Szóval fogd vissza magad és hagyj veszni. Mellesleg szeretlek.

Legnagyobb meglepetésemre arcon nyal. Ez megfelel egy emberi puszinak. Aztán a hasamat is végignyalja, kétszer. Fejenként a babuknak is puszi jár. Végül ad nekem még egyet. Ó, de szeretem.