A nagyházban ébredek. Nincs mellettem senki se, valahogy hiányérzetem van. Hamarjában a hasamhoz nyúlok, szerencsére nincs semmi bajunk. Minden rendben van. Ráadásul megállapítható: nőtt a pocakom. Ha ilyen gyorsan nő, akkor nem fog sokáig tartani a terhességem.

Megkönnyebbülésemre Apu jön be az ajtón, mosolyogva. Kezében egy tálca ennivaló és egy pohár piros nedű. Ezt mindet az ágytálcával együtt elém rakja, miután felültetett és felpolcolta a párnámat. Teljesen elvagyok kényeztetve.

Belekortyolok a vérbe, majd beleeszek a rántottába. Ráérezve az ízére szinte zabálni kezdek. Pillanatok alatt eltűnik a tányéromról a legalább öt tojásos rántotta sonkával, sajttal és egyéb dolgokkal, amikre mostanában rákaptam.

Majd felkelek. Lemegyek megérdeklődni Brandontól, mi a francért kell engem ennyire elkényeztetni. Ha baj van, akkor tessék megmondani. Kibírom én, de tényleg.

Apu a nappaliban jegyzetel valamit. Nézi az óráját, néz egy papírt. Közben más hangot is hallok. Telefonon beszélget. Carlisle van kihangosítva, vele értekezik valamit. A hangján hallom a csodálkozást és az újabb kihívás örömét. Megrázom a fejem.

Leülök Brand mellé a kanapéra és belenézek a könyvelésébe. Az igen! Ha jól látom alig másfél óra telt el azóta, amióta összeesetem. Ő meg már legalább három oldalt teleírt. Csodálkozva veszem észre, hogy ultrahangos képet is csinált rólam. Elmosolyodom és a kezembe veszem a fotót.

Ismét elerednek könnyeim. A baba alig pár hetes és már sokkal nagyobb az átlagos embriótól. Legalább olyan egy hónapos különbséggel. Ezért látszik rajtam. Ezért nem titkolhatom tovább Aaron előtt. Ha hazamegyek és ő is otthon lesz, elárulom neki.

A leendő félvér-vérfarkas palánta olyan aranyos. Már látszanak kicsi kezei, lábai. A szívét is lehet látni, milyen apró! Ott a köldökzsinórja! A feje nagyobb, mint a teste! Olyan kis hihetetlen. Olyan aranyos és mégis más…, szerintem furcsa baba lesz belőle. Már csak azért is, mert vérfarkas az Apukája.

Fél füllel hallom, mit társalognak rokonaim. Apu éppen azt tárgyalja, hogy a méhfalam szokatlanul vékony. Míg Bellánál az volt a baj, hogy túl vastag, nálam túl vékony. Ezért veszélyeztetebb vagyok.

Nagybátyám ellátja néhány jó tanáccsal velem kapcsolatban. Mindig legyen mellettem valaki és vigyázzak rám. Ne engedjék, hogy bajba keveredjek. Kerüljem az izgalmakat és mindent, ami árthat nekem. Szóval ágyhoz vagyok kötve szinte. Hát a nagy büdös francokat. Élni fogok, mint eddig. A babámnak semmi baja sem lesz.

Leírom egy papírra Apunak, hogy hazamentem, majd mindent elmond holnap. Most szeretnék pihenni és végre elmondani Aaronnak a hírt. Ő csak bólint és mosolyog. Megértette: nem szeretném tudatni Carlisle-val, hogy itt voltam és mindent hallottam.

Annak ellenére, hogy meg lett mondva, ne csináljak semmi hirtelen mozdulatot és egyéb hülyeséget, rohanok. A reflexeim ugyanúgy megmaradtak, mint eddig, tehát nincs veszély. Mindent kikerülök és semmiben sem botlok meg.

Otthon tárva nyitva találom az ajtónkat. Zavarodottan megyek be és csukom be magam mögött. Körülnézek, de egy árva lelket sem találok. Viszont megérzem a babahintőpor illatot. Aaron nemrég itt járt. Hova sietett annyira?

Megint elkap a kajálhatnék. Benézek a hűtőbe, előveszem a vajat, szalámit, zöldségeket. Emeletes szendvicset csinálok. Utána alig bírom belegyömöszölni a számba. De rohadt jól esik. A hasam ismét tele van. A baba pedig lenyugodott. Igaz alig egy órája ettem legutoljára.

Miután elmosom a tányért, amin megmelegítettem a mikróba az egész kaját, visszamegyek a szobába és lefekszek az ágyra. Kényelmesen elterülök rajta és azon jártatom az agyam, miként közöljem szerelmemmel a tényt.

Aaron, gyereket várok… Aaron, babánk lesz… Aaron, van egy jó hírem a számodra vagy attól függ.. szóval gyerekünk lesz. Aaron teherbe ejtettél… Aaron, szívem alatt hordom a csemeténket. Egyre jobb.

Viszont nincs időm tovább gondolkodni, mert valósággal berobban a szobaajtó. Kedvesem farkasként jelent meg a lakásban. Szemében így is látom a dühöt. Valami itt nem stimmel.

Kín nélkül változik át emberré, teste még mindig remeg, amikor felém közelít meztelenül. Teljesen átforrósodom a látványtól. Uristen, miként hat rám a puszta látványa is. Elment az eszem.

Azonban ez nem a szenvedélyek időszaka. Aaron szemei villámokat szórnak, dühödten fújtat. Lélegeztető gépet kéne rácsatlakoztatni. Odajön hozzám, leül az ágy szélére mellém. Megfogja a vállaimat és valóssággal belemélyeszti az ujjait. A háttámlához szorulok, moccanni se tudok. Megijeszt.

Ordibálni kezd velem. Teljesen kikelt magából:

-       Miért nem mondtad el? Hogy tudtad te ezt előlem eltitkolni? Mi a fészkes fenét tettem, amiért én vagyok az a szerencsétlen, aki utoljára tudja meg? Válaszolj, Vérszívó, igaz a hír, miszerint gyereket vársz tőlem?

Egyből tudtam, mire kér választ. De honnan tudta meg? Várunk csak? Ha tudja, hogy Bridg is tudja, akkor valószínűleg ő kotyogta el neki. Ha egyszer találkozok vele a közeljövőben, megköszönöm neki ezt a kis szívességet. Ó, hogy a rohadásba.

-       Aaron, hallgass el! – szólok reszkető hangon. Könnyeimmel küszködök. Mély levegőt veszek és összeszedem magam.

Eközben ő még mindig a falhoz szorítva tart. Kezd fájni a hátam, ahol nyomja a háttámla és kezd a kezei nyoma is fájni. Ráadásul megint rám tőrt a hányinger és az émelygés. Meglehetősen szép helyzetbe kerültem. Így jár az, aki eltitkolja a dolgokat a másik előtt.

Sok levegővétel után ellököm magamtól. Sikerül annyi erőt összegyűjtenem, hogy lerepüljön az ágyról úgy, hogy az ajtóban megkapaszkodva fékezte le magát.

Én kezdek el ordibálni:

-       Fogd vissza magad Aaron...! Ha figyeltél volna rám, akkor rájöttél volna!

-       Figyeltem rád! Nem itt voltam egész idő alatt? Mit kellett volna észrevennem rajtad? Úgy viselkedtél, mint eddig!

-       Ó igen? Egy vámpír szerinted megeszik két tányér kaját? Hipp-hopp elveszti egyensúlyát?

-       Tudod mire gondoltam én ilyenkor? Hogy a vérem teszi ezt veled! De neked nem kell más, csak az én vérem!

-       Ezt is a szememre veted? Ó, egek, mi a francért jöttem én össze veled? Már az elején tudnunk kellett volna, hogy rohadtul nem illünk össze.

-       Ezzel én is egyet értek. És most mi lesz? Mi lesz a gyerekkel?

-       Egyszerű, te azt csinálsz, amit akarsz. Nélküled is megtartom a fiamat.

Az utolsó mondatokat már teljesen nyugodtam mondtam. Rájöttem, hogy mit is akarok én valójában. Ha Aaronnak nem tetszik az ötlet, miszerint 22 évesen apa lesz, akkor egyedül is végigcsinálom az egészet. Hisz többen vannak, akik tudnak rám vigyázni. Nem, mintha kéne.

Időközben magára húzott egy boxeralsót. Gondolkozva, kicsit száz évet öregedve járkál az ajtó előtt fel-alá. Valamin gondolkodik. Elnézem néha megrezdülő arcát, fura, hogy nem tudom kivenni, mi járhat az agyában.

Aztán rám pillant. Ismeretlen arckifejezéssel kivágtat a szobából. Biztosan elment. Fülelek, csapódik-e a bejárati ajtó. Semmi nesz. Valószínűleg nyitva hagyta, ahogy volt.

És mégis fáj a távolléte. Szörnyű a felismerés, hogy alig két perce ment el és soha többé nem jön vissza mellém. Bizonyára elmúlt az irántam érzett szerelme, amikor megtudta a hírt. Vagy az én rideg szavaim zavarták el. Ó, hogy én hogy lehetek ennyire szerencsétlen!

Sírok. Síratom a szerelmemet, ami végre boldogságot hozott az én életembe. Úgy hatott rám, mint egy drog. A meleg teste kellemes nyugodtsággal töltött el mindig. A karjaiban szárnyalni tudtam volna. És ennek most mindnek vége.

Szerintem annyira kikészülhettem, hogy ismét ájulásba vonszoltam magam. Mikor kinyitom a szemem Aaron meztelen mellkasával találom magam szemben. Megkönnyebbülök és elmosolyodom. Felnézek az arcára, óvatosan, lehet alszik. És így van, durmol.

Lassan megfordulok a másik oldalamra, a hátammal simulok hozzá. Ő álmosan magához szorít, kezét a hasamra rakja és megsimogatja. Hallom, ahogy morog a fülembe. Még mindig kétség tölt el afelől, mit gondol az egészről.

Az éjjeliszekrényemen egy tálca étel van és egy pohár alvadt vér. Elkerekednek a szemeim, ez meg hogy a túróba került ide? Aztán eszembe jut. Aaron tegnap érdekes ábrázattal rohant ki a szobából. Én azt hittem itt hagyott végleg, de ő kaját csinált nekem. És amíg Ő ezt tette, addig én a hiszti rohamomban elájultam. Az én kedvesem kedveskedni szeretett volna nekem csupán.

Elérzékenyülve fordulok vissza hozzá és hajolok a szájára. Olyan hévvel smárolom le, hogy levegőt sincs ideje venni. Gyengéden magára von, számmal érzem, ahogy elmosolyodik. Szemünk csukva van, csupán a tapintásunkkal érezzük a másikat.

Elválok tőle, visszahanyatlok az ágyra. Ő a mellkasomra hajtja a fejét és a kezével a pocakomon kezd körözni. Meghitt a hangulat, egyetlen egy szó se hangzik el. Mégis érzem, Aaron elfogadta a tényt, hogy apuka lesz. Ahogy pedig most viselkedik kiderül, örül neki.

Végre hangot is ad neki eléggé reszelős hangon:

-       Honnan veszed, hogy fiunk lesz?

Megdöbbenek a kérdésén. Egész idő alatt ez foglalkoztatta, míg én az ájultamban voltam? Milyen kedves… Vajon mit szeretne? Fiút vagy lányt? Mert ha lányt, csalódnia kell majd. Ugyanis biztosra tudom, hogy fiúnk lesz.

Végighúzom az ujjaimat a Piji’s heart íráson a szívénél. Remegéssel válaszol rá. Puszit nyomok ujjaim nyomára, mire a mellkasára húz ismét. Egymás szemébe nézünk.

-       Fiút szeretnék – vallja be kamaszos mosollyal. - Vihetném a srácukhoz focizni meg ilyesmi. És ha esetleg még át is változna, mert megeshet, csatlakozhatna a falkához.

-       Szép álmok, édes… fiúnk lesz. Örü…

Mondatomat félbeszakítja a telefonja, ami az éjjeliszekrényen vadul rezeg. Odakapok hozzá és megnézem, mi az. Bridg küldött neki sms-t, hogy minden rendben van-e.

Miközben olvasom az üzit párom a hátamra fordít és ő hajol felém. Keze a bőrömön cikázik. Csillogó szemekkel szedi le rólam a ruhákat. Forró keze lázba hoz, alig bírom bepötyögni a betűket a telefon billentyűzetén. Remeg a kezem és folyton kiesik belőle a mobil.

Mikor végzek az üzenettel, miszerint minden a legnagyobb rendben van, én is hozzálátok őt levetkeztetni. Újra feléledt bennem a vágy, hogy lefeküdjek vele. Valami igazán mennyei érzés kerített úrrá minket.

Egyáltalán nincs harag bennünk, csak a fojtott vágy. Életemben nem hittem volna, hogy egyszer olyat fogok érezni, amit réges-régen a novellámban leírtam. Valahogy eképpen hangzott:

Éget. Éget és perzsel egyszerre. A testemet körül öleli a láng, ami hatalmába vett. Hatalmába, mert nem enged, nem ereszt. Nem ereszt, mert fel akar emészteni. Kell neki a testem, amiből táplálja saját magát. Saját magát, hisz neki is élnie kell. Élnie kell. Melegítenie.

Meleg. Olyan lágy. Szinte csak simogat egy-egy lángja. Megérinti a bőröm, végigkúszik rajta. De nem fáj, nem érzem. Hisz én is égek, én is tűz vagyok már. Tűz, akinek szintén kell a tűz.

Kell a tűz. Egyszerűen magával ragadott a tűz szenvedélye. Az a szenvedély, ami egyre vadabb tempóban tör előre. Előre, mivel mindent magához akar ölelni és ehhez lassan, de biztosan haladni kell a cél felé.

Ezen cél része vagyok én is. Én, akit részben felfalt, részben magába nyelt és részben lángra lobbantott. Én, aki ugyanúgy kívánja őt. Ugyanúgy vágyom arra, hogy legyen valaki, aki élteti a lángjaim. Élteti azt a kéjsóvár vágyat, ami egyre többet akar.

Egyre többet akarok. Többet és többet. Többet abból a szikrából, abból a szenvedélyből, amit ő adott nekem. Akarom, hogy átölelje a testem. Akarom, hogy végigsimítsa a bőröm. Akarom, hogy forró csókjaitól átjárjon az a felülmúlhatatlan érzés. Az a felülmúlhatatlan érzés, amikor lágy remegés járja át a tested a borzongástól.

Lágy remegés egészen a fejed legtetejéig. Ekkor érzed, hogy már majdnem teljesen az övé lettél. Majdnem, mert nem járt még benned. Még nem vette át teljesen feletted a hatalmat. Azt a hatalmat, amitől te egyelőre megfosztod.

Megfosztod, mivel rájössz, több gyönyöröd lesz abban, ha késlelteted a végét, amikor már mind a ketten lecsillapodtok, megnyugodtok.

Ezért éleszted fel benne újra és újra a vágyat, hogy hozzád érjen. Ezért érsz hozzá, ezért cirógatod végig. Ezért játszol vele, ezért csipkelődsz.

De te is tudod, közeleg a vég. Közeleg az a kéjes érzés, amikor végre eléri a tested legbelső zugát, s te felkiáltasz. Magadhoz ragadod, és nem ereszted. Belé kapaszkodsz, előtted a csúcs. A csúcs, ahonnan nincs visszaút.

A csúcs, ahol átéled életed legszebb pillanatát. Ahol eggyé válsz vele. Ahol teljesen egymáséi lesztek. Átjár az a kéj, amikor így érzel: nem létezel és mégis. Érzed, hogy mit érez a másik. És ő is érzi, te mit érzel.

Ő is remeg, Ő is nehezen veszi a levegőt. Ő is megváltozik. Megváltozik, sokkal lágyabb, sokkal szelídebb lesz. Sokkal finomabb már az érintése. Nyugtató, csillapító a csókja.

És végre nem létezel és mégis. Átjár az a boldogság, amit még sosem éreztél. Elméd kitisztul, kitisztul az övé is. Izmaid ellazulnak, könnyebbnek érzed magad. Lebegsz, benne vagy az üres térben. Üres térben, ahol te vagy és Ő. Összeölelkezve, egymást érezve.

De ez a röpke pillanat is elmúlik. Halk suttogások, csillapító szavak kíséretében visszatérsz a jelenbe. Oda, ahol újra kezdhetsz mindent. Mindent, ezt az egészet. És még mielőtt elválnátok egymástól, még egy könnyed csók, aztán a kénytelen rövid különlét kényszerít arra, hogy újra hozzá bújj.

Hozzábújj, átkarolod a derekát, mellére hajtod a fejed. Ujjaid egyre lassabb köröket ír le a hasán. Az Ő keze a derekadon cirkál. Még végül teljesen meghitten egymás karjaiban alszotok el. Egymásról álmodva, egymással álmodva.

Egymással és egymásról álmodunk te meg én. Én rólad. Te rólam. Arról a kéjről, amit együtt éltünk át. A kéjről, amit az életünk része.

A szerelmünk része.