Reggel nem a szobámban találom magam. Levittel a pincébe. Carlisle pofozgat észhez, visszakézből ököllel szájba vágom. Puszta reflex, mély álmomból felébresztve is eképpen válaszolok.
Bocsánatkérően tekintek a Nagybátyámra, ő meg csak mosolyogva megrázza a fejét. Nincs semmi baj. Megkönnyebbülök. Fel akarok ülni, mégis megnézzem, ki van körülöttem. Ez azonban lehetetlen. Bombabiztos acél kar és lábpántokkal az ágyhoz vagyok erősítve. Nah, ennyit a kényelmemről való beadott kérvényemnek.
Az ágyat teszi ülő helyzetbe egy gomb segítségével. Roppant kényelmes… de ezt a kikötözést sose bocsátom meg nekik. Erről nem volt szó!
A plexi fal mögött meglátom a kiscsajt, aggódva oda van bújva Greghez, nyakába kapaszkodik. A Birdget, mihelyst látja, hogy őt nézem, mosolyogni próbál. Felnéz Gregre, ő pedig le rá. Bólint.
Brandon jelenik meg Aaronnal az oldalán a helyiségben. Mindkettőn ugyanaz az illat érződik, mint Carlisle-n. Teljesen sterilek. Kezükön kesztyű, ami elengedhetetlen egy műtét során.
Megkezdik a dolgot. Aaron egyből helyet foglal az egyik fotelra az ágyamtól távol, nehogy útban legyen. Brandon az egyik oldalamon, Nagybátyám a másikon. Egyikőjük a vérelvezetőt, a másik a vér beömlesztőt szereli belém. A két könyököm hajlatába egy-egy vastag tűt szúrnak. Ezekből átlátszó vékonyos csőszerűség vezet egy-egy tartályhoz. A jobb karoménál keverő is van, nehogy megalvadjon a vér.
Miközben működnek körülöttem a vámpírok, addig a távolban figyelőket szemlélem. Testvéreim egymást átkarolva álnak, Bridgetet is befogadva. A lányt a hányinger kerülgeti, csak néha-néha tekint felém Greg mellkasától elfordulva. Rajta kívül mind vigyorognak és pofákat vágnak nekem. Elviccelik a dolgot. Ez jól esik.
Megint fekvő állapotban vagyok. Felnézek a két szeretett rokonomra és elvigyorodok. Mind a ketten feszülten várják a pillanatot, amikor elindulhat a folyamat. Még egy utolsó ellenőrzés. Mindketten elcsavarják a szelepet, ami megindítja a vér folyását.
Kivonulnak. Közlik, itt nekik semmi dolguk. Aaron vigyáz rám, aki látom le sem veszi rólam a tekintetét. Megnyugtatnak, a műszerek megfelelő hőmérsékleten tartják a vért, és az nem alvad meg amíg nem végzünk. Aaronnak semmihez sem kell hozzányúlnia.
Érzem a bizsergést, a vér áramlatát magamban.Szívem gyorsabban ver, eléggé nehéz neki feldolgoznia ezt a tortúrát. Néha kihagy, ezt a monitor is jelzi. Ilyenkor Aaron mindig felpattan, de azon nyomban vissza is ül a helyére.
Eléggé unatkozok. A plafonon rengeteg pók mászkál, azoknak a bámulásába is belefáradtam. Lehunyom a szemem. Ha elalszok, hátha hamarabb túl leszek mindezen. Az is zavar, hogy a többiek még mindig bámulnak. Időérzékemet teljesen elvesztettem, halovány lila gőzöm sincs, mióta vagyok már itt.
A szívem ismét kihagy, hosszabb ideig. Valahogy kényelmetlen nekem megint ez az egész hely itt. Zavar minden, ami körülöttem történik. A vérforgató ütemes hangja, a pumpa fújtatása. Sőt, még a saját lélegzetem is zavar. Az, ahogy az ereimben folyik a vér. Az, ahogy a halk Aaron veszi a levegőt. A szaga is. A vére pedig felpezsdít. A gép pityegése, ami jelzi a szokatlanul hosszú szívritmus kihagyást. Itt valami nincs rendben.
Érzem, újra megnőnek a szemfogaim. Emberillatot érzek. Kontrolálni akarom magam, de nem sikerül. Ki kell innen szabadulnom. Rángatózni kezdek. Az acélból készült csuklószorítók megakadályoznak. Dühöm egyre nagyobb. Minden erőmet összeszedve kitépem a karjaimat. Előrelendülve a lábkapocs is megadja magát. Egyenesen a plexifal felé vetem magam.
Greg még időben lerántotta onnan Bridgetet. A fal darabokra tört, én pedig vadászként közeledek feléjük. Greg oltalmazóan a lány elé áll és ő is felveszi a támadó állását. Ám a következő pillanatban rettentő búz taszít vissza az ágyra. Mancsokat érzek a vállamon. Most.
A másik pillanatban kezeket. Ki akarok szabadulni a karmai közül. Az eszem végképp elveszett. Töménytelen mennyiségre szomjazom. És nem arra, amik itt vannak az eszközökben, hanem egy lüktető érből akarom kiszívni! Olyan erővel, mint még soha. Élvezni akarom az áldozatom szenvedését, könyörgését! Szórakozni akarok vele. Kergetni és játszani. Megőrültem.
Aaron szorosan tart. Mégis sikerül a kezemet kiszabadítani és belemélyeszteni az ujjaimat a vállába. Vére kicsordul és egy új vadság tör rám. Már nem emberre vágyom, rá vágyom.
Összeszedem az erőmet és felülkerekedek rajta. Az ágyékán ülök, az arcához hajolok. Belenézek a szemébe és látom, ő sem érez mást. Őt is az ösztön hajtja és nem érdekli, mi sül ki belőle. Ő esik a számnak először. Nem lágyan, durván. Fogaink összeütköznek.
Marcangoljuk egymás száját. Mind a ketten a vér ízét érezzük a szánkban. Aaron letépi rólam a ruhát, kicsit se törődik a könnyedséggel. A ruhák recsegve szakadadása még jobban felfűt arra, hogy végre meleg bőréhez közel kerüljek. Nagyon közel.
Számmal végigharapdálom minden egyes négyzetcentiméterét, körmeim mellkasán, hátán véres csíkokat hagynak. Nincs egy ép pont se rajta. Egyáltalán nincs bennem könnyedség, pusztán a vad durvaság vezérel. És a felülmúlhatatlan vágy.
A „kedvességeimre” pedig mindannyiszor remegéssel, morgással és viszont harapással vagy karmolással válaszolt. Szíve úgy ver, mint aki tízezerszer körbefutotta a földet. Oda és vissza. Magamon érzem, hogy a sajátom se működik másként.
Ő sincs híján annak, hogy bemutassa erejét. Erős szorítása több csontomat eltörte, nehéz súlya a bordáimat összeroppantotta. Én is elhagyom a véremet, ami barbár módjára a nyelvéve nyal le rólam. Úgy, ahogy én az övét.
Mind ahányszor visszatérünk a másik szájához nem felejtem el megnézni, mit tükröz az övé. Ilyet még sosem láttam senkinek se a szemébe. Egyszerre a vágy, a düh és a kéj édes tükröződése látszik belőle.
Az állati vadság pedig uralkodik rajtunk, mindvégig. Miközben küzdünk a másik ellen, le is fekszünk a másikkal. Így beteljesül az álmunk. Annyira kívánom azt, hogy a teste az enyémhez érjen, hogyha véletlenül ellököm magamtól és a szoba másik részén köt ki behorpasztva a falat, magam megyek utána és dobom vissza az ágyra, majd lesmárolom.
Kezem nem egyszer oda téved, ahova nem kéne. Nem csak a szeme mutatja felajzottságát. Mikor megérintem a férfiasságát, én sodrom magammal röptömben az orvosi műszereket. Majd ő jön utánam és harap bele nyakamban, miközben a keze a combomat markolja. Újabb csontom törik.
Felránt a földről és az ágyra teper. Ütöm a hasát, karmolom, tépem a haját, harapom. Kezei közé fogja az Ezüst Vérfarkasfogat. Az Ő Fogát. Letépi a nyakamról és megvizsgálja. Arcára gonosz mosoly ül ki.
Először a homlokomhoz érinti a jéghideg tárgy hegyét, vagy kicsit erősen, hogy meglátszódjon a nyoma, lefelé halad a bőrömön. Végig olyan érzés kerít hatalmába, amit sosem éreztem. Testemet hőhullámok öntik el, minden porcikám bizsereg. Vágyom a folytatásra. Légszomjjal küzdök. Lihegésemtől kiakadna egy lélegeztető gép.
Aaron pedig folytatja. Száját az enyémhez érinti, ugyanolyan vadsággal, mint eddig. A keze eközben tovább karcolja a bőrömbe a vonalakat, mintákat, fogalmam sincs, miket. Egészen a csípőmig. Ott megáll, felemelkedik és rám vigyorog. Leszáll rólam, de nem megy el. Térdelve az ágyékom felé hajol. Csókot nyom rá, majd újra a Foggal vés bele valamit a bőrömbe. Égető érzés, égetőbb, mint az eddigiek.
Mikor végez, rajtam a sor. Kitépem a kezéből a nyakláncot, leerőszakolom az ágyra és odanyomom a szívéhez a még mindig hideg Ezüst Fogát. A hideg érintésére megfeszül. Szikrákat szórnak feketévé vált szemei. Most én mosolygom és én karcolok folytonos vonalban mintát a bőrére. Bőrén érzem az apró remegések. A szánk megint nem válik el a másiktól.
Az én kezem is a lágyékához téved. A hideg hegy hozzáér a legbecsesebb szervéhez. A többi hirtelen történik. Elveszi tőlem a játékszeremet. Ismét én vagyok alul. Lábaimat durván a csípője köré rakja, kezét a mellemre. De a keze és a bőröm között ott van az Szemfoga. Megtalálja a számat, birtokba veszi.
Bennem van. Mindketten felkiáltunk és egymáshoz szorítjuk testünket. Az ő kezében megindul a Fog a szívem felé. Érzem, ahogy átszúrja a bőröm és belehasít a húsomba. Az én szám pedig a nyaki ütőerét keresi. Mikor megtalálja, először lágyan, majd hirtelen beleharap.
Ekkor válik köddé az a durvaság, ami eddig uralta testünket, szerelmi játékunkat. Valami könnyedség és meghittség veszi át a hatalmat felette. Gyönyörű.
Leválok Aaron nyakáról, belenézek a szemébe. A sötét szín eltűnt a tekintetéből, már-már átlátszóvá váltak a szemei. Mosolyog és én is. Ő is gyengédebb lett.
A nyakamat csókolgatja, miközben még meg sem mozdult bennem. Puszikat nyom a szívem köré, ahol belém szúrta a fogát. Lágyan simogatja a bőrömet, köröket ír le rajta. Újhegyei felmelegítenek, kéjes érzést nyújtanak, aminek következtében nyöszörgök alatta.
És én meg érzem teste apró rezgéseit, izmainak játékát, ahogy próbálja magát visszafogni. Apró puszijaim, amit a vállait, mellkasát, nyakát, szemét száját jutalmazzák mind-mind hatással van rá. Most először veszem észre rajta, hogy ő is mennyire zilál. Neki is kéne egy lélegeztető gép. Szíve átültetésre szorul, lassan kiakad. Teste verítéktől nedves. Még a meleg teste ellenére is.
Képtelen vagyok tovább várni. Mozogni szeretnék, de ő leszorít. Moccanni se tudok. Én meg egyre csak vonaglok, nyöszörgök és furcsánál furcsább hangokat hallatok. Az ő száját se hagyja el más ilyen hangokon kívül. Csak ő kedves morgásszerűen teszi.
-A..aaron… ké..kérlek! – lihegem könyörögve.
Megteszi. Először lassan kezd el mozogni, közben le sem vesszük a másik szeméről sajátunkat. Így látjuk minden egyes érzelemhatást, ami végbemegy benne.
Látom, benne a vágyat, a kéjt, az örömöt, a büszkeséget, a sóvárgást és... a szerelem nyomát. Szemeiben könny gyűlik, majd halkan lecseppen az arcomra. Lecsókolja rólam.
Beleremegek a szája érintésébe, de nem csak abba. Aaron közel jár a gyönyörök kapujához, velem együtt. Tempóját gyorsítja, felveszem az ütemét.
Hirtelen jön. Aaron, még mielőtt felsikítanák, a számra hajol, és ismét megcsókol. Úgy érzem, a mennyországban vagyok. Súlytalannak érzem magam, lebegek a nagy fehérségben. Testemet végigjárja a hihetetlen boldogság. Érzem a lágy szellőket, érzek minden egyes halk kis neszt. Felhőtlenül az égben járok. A Napfényben, ahol a melegség átjárja a porcikáimat, a vérembe issza magát.
Lassan kerülök vissza a valóságba. Aaron mellettem fekszik, halkan szuszog. Karjával átölelve tarja a derekamat, mikor megmoccanok, magához húz.
Nocsak. Elmosolyodom és megsimogatom az arcát. Mégis megtört közöttünk a jég. Lefeküdtem vele, utána nem öltük meg egymást. Boldog vagyok emiatt. Lehet a meghitt pillanat teszi, de szeretem őt. Talán jobban, mint bárki mást.
Elnézem tiszta vonásait. Hosszú szempillái fényesen ragyognak, arcán kellemes mosoly ül. Meztelen testén egyetlen karmolás nyom sem látszik már. Kivéve az, amit a Fogával műveltem. Apró kis óangol nyelvű ősi jelek, amik a vadságot, veszélyességet, bátorságot, merészséget, barátságot és szerelmet jelzik. Az a felírat is megmaradt, amit a szíve fölé írtam rendesesen, angolul: Piji’s heart. Elnevetem magam. Ilyen romantikus lennék?
A szagát sem érzem, helyette valamiféle kellemes babahintőpor illata lett. Életem végéig elszagolgatnám. Ráteszem a fejem a mellkasára és puszit nyomok rá. Megmozdul és a hajamba puszil.
-Álmomban sem hittem volna, hogy tényleg lefekszem veled, Cumisom.
Nyújtózkodok egyet. Valahogy még a „Cumis” szót is kedvesnek találom. Megcirógatom a hasát.
-Én sem hittem, Farkasom. De örülök neki.
Mellkasából halk morajt hallat a „Farkasom” szóra. Szeme mégis vidámságot tükröz. Na mi van? Tetszik neki a megszólítás?
-A fenébe… én is – közli enyhülten.
-Felkelünk?
-Nincs kedvem hozzá, de kéne.
Elfordítja a fejét. Meglátom az ütőerénél maradt sebet. Valószínűleg az is örökre ott fog maradni. A vámpírok által okozott félhold alakú sebhely sosem tűnik el, csak elhalványul. Legszívesebben a föld alá vetném magam.
Észreveszi, mint nézek. Megérinti és megvonja a vállát. Hatalmas vigyort ül ki a szájára. Felém hajol és a nyakamra támad. Kiszívta a bőröm. Ez se fog egy darabig elmúlni.
-Annyira sajnálom, hogy ittam a véredből, Aaron – mondom letörten.
-Ne aggódj emiatt Cumis, jól vagyok. Nekem is bocsánat kell kérnem a Fog miatt. A szívedben van.
-Nem érdekel – vonok vállat.
Egyszerre kelünk fel az ágyról. Zavartan nézünk körbe a romok között. A falmaradványokon átlépve találunk néhány köpenyt az egyik sarokban. Felvesszünk egyet-egyet. Elröhögöm magam: Bolhazsákon csak combközépig ér.
Egyszerre megyünk fel a földszintre. Vitatkozhatnánk, ki van zavartabb állapotban. Szerintem mind a ketten azon gondolkozunk, mit fogunk mondani. Ez a legrosszabb benne.
Kinyitom a pince ajtaját. A nappaliban, a konyhában, ebédlőben, mindenhol sötét van. A fejemet vakarva nézek körbe és indulok el az emelet felé. Aaron a kezemért nyúl. Szerintem félhet attól, hogy egy rakás vámpírral lehet körülvéve, akikkel képtelen lenne egyedül szembe szállni.
Nem ment el mindenki. Odafent égnek a villanyok. A szobaajtók ugyan zárva vannak, mégis látszanak az apró réseken a villanyfények. Mielőtt még bemennék Apuhoz és Carlisle-hoz, megkérem Aaront, menjen be a szobámba. Eggyel fentebbi emeleten van, baloldalt a legszélén. Megtalálja, mert grafitis ajtót kell keresnie. Azt is odasúgom neki, talál néhány rávaló ruhát, nyugodtan kotorásszon a holmijaim között.
Én pedig tényleg kopogtatok Brandon ajtaján. Halkan beszólok, hogy én vagyok az. Bemehetek.
Idegesen leülök az egyik fotelra. Carlisle is tényleg itt van. Egy papírhalom felé hajolt, mikor beléptem. Egyből befejezi. Apu pedig a gép előtt van, a képernyőn számomra felismerhetetlen adatok.
-Én…izé.. szóval...
-Lefeküdtél a vérfarkassal – segít ki Apa.
Ráemelem csodálkozó tekintetem. Ennyire könnyen képes volt kiejteni ezeket a szavakat? Azért bólintok.
Eszembe jut Bridget. Ijedten eszmélek, hogy mit művelhettem volna vele akkor, ha Aaron nem akadályoz meg benne. Belegondolni is rossz. Jesszus, azonnal fel kell hívnom és bocsánatot kell kérnem tőle.
-Ne aggódj, Bridgetet Greg hazavitte. Nála marad éjszakára.
Kifújom a levegőt. Holnap első dolgom lesz meglátogatni őt. Felőlem Greg is ott lehet. Jogosan féltette tőlem, a fenébe. A fene enné meg ezt az egész vérátömlesztést! Bele se kellett volna kezdeni.
-És tudjátok, hogy mi történt?
-Fogalmunk sincs. Valószínűleg a szervezeted nem bírta a vért, amit adtunk neked és az Aaronéra vágyott.
-Hát igen.. kicsit megcsapoltam – suttogom. – Annyira sajnálom. Én ezt nem akartam.
-Gondolom még itt van, érzem a szagát – fintorog egyet Brandon. – Menj vissza hozzá és beszélgessetek.
Bólintok és felállok. Megkönnyebbülten hajtom be az ajtót magam mögött. Másodperc múlva a szobámban vagyok. A zene halkan szól, Aaron pedig az ágyamon egy szál sortban halkan szuszog. Alszik.
Bemegyek a fürdőszobába, amilyen halkan tudok, lezuhanyozok. Meztelenül a szobámba megyek a nagytükörhöz. Végignézek magamon. Az elmúlt egy órában minden sérülés eltűnt rólam. Ugyanúgy, mint rajta, a Foga általi nyomok megmaradtak. Ismeretlen jelek, ábrák. Azonban két írás tisztán és érthetően kiolvasható. A szívemnél: Aaron’s. A másik a csípőmnél féloldalasan: love. Összeolvasva Aaron szerelme.
Mellé fekszek, hozzábújok. Ezen az estén takaró se kell, az ő melege melegen tart. Ő magához ölel, a hajamba fúrja a fejét. Hideg bőrömtől megborzong, közelebb von a testéhez.
AJÁNLOM AZ OLDALT
