Reggel felpattan a szemem, időben. Lazán felöltözök, fekete-piros vastagharisnyát, rá az új cipzáros farmerszoknyám combközépig beállított változatát veszek fel. Felsőnek egy testhezálló barna pulcsit és egy farmer vállatlan toppot öltök. Lábamra ráhúzom bőrcsizmámat, ami fekete alapon nyíllal átlőtt piros szivecskék díszelegnek. És hogy komplett legyen az öltözékem: western kalap. Igazi vadnyugatias.

Odalent már mindenki készen áll az indulásra. Greg is hazajött, egész éjszaka a Bridgetnél volt. Azt mondta a lánynak, hogy fél óra múlva ott leszünk nála. Ez volt olyan tíz perce. Tényleg ideje bepakolni a csomagtartókba. Greg kedvesen felajánlja az ő csomagtartóját az én cuccaimnak. Kedvesen megköszönöm, ám nem szívesen. Hogy tehetett velem ilyet?

Elindulunk Bridgethez. Tíz perc alatt ott vagyunk. Gyors bekopogok hozzá, kinyilvánítom tetszésem egyszerű ruházatának, megvárom a könnyes búcsút és beszáll Greg mellé fülig érő szájjal. Hú, de meg fogom én ezt még bosszulni!

Ahogy mondtam… Mark és Jenny folyamatosan falják egymást a hátsó ülésen. Apu pedig rájuk se hederítve ecseteli a vérátömlesztés lehetséges komplikációit, bajait, egyebeit. Egy idő után leállítottam, hogy ne idegesítsen ezzel. Utána áttér a jó részéhez. Ettől már jobban érzem magam, valamelyest.

Hátunk mögött látom Greg kocsiját. Látom, ahogy nevetnek egymáson. Az öcsém fél kézzel vezet... bizonyára a lány kezét fogja. Milyen romantikus. Tényleg, én miért nem hoztam Aaront? Totál meghitt lett volna egymást szétcibálni az utunk közepén!

Fellélegzek, mikor három végtelennek tűnő óra múlva leparkolunk Carlisle-ék háza előtt. Háromemeletes, üveges ház. Több rajta az ablak, mint a miénken. De nem sokkal. Nos hát, elérkezett a pillanat, mikor megismerhetem végre a család többi tagját.

Carlisle fogad minket az ajtó előtt, boldogan köszöntve. A csomagjainkkal együtt bevezet a lakásába. Varázslatos hely: tágas és világos helyiségek.

Be vagyunk mindenkinek mutatva. Tényleg olyan vámpírok, akiknek leírták őket. Alice is sugárzóan kedves, Rosalie szakasztott Jenny, Emett mint Mark. Bella pedig gyöngyörű, ahogy Edward mondta. Egytől egyig kedvesek és szeretetreméltók.

Esme, Carlisle felesége rendkívülien jó vendéglátó. Látva, hogy Bridg éhes, megkéri őt és Bellát, hogy segítsen neki kaját csinálni. Nem tartom illetlenségnek, hogy rám nem gondoltak. Végül is itt most nem én vagyok a nagy szám, hanem az ember.

Mindketten szívesen mennek, bár látom Bella szemén az enyhe viszolygást. Kellemesen csevegnek Greg barátnőjével, fogalmam sincs, miről.

Emett és Mark méregetik tudásukat erőileg. Szkandereznek. Mind a ketten megfeszülve próbálják a másikat lenyomni, sikertelenül. Karjukon megfeszül az izom, lassan remegnek az erőlködéstől. Kíváncsi vagyok az összecsapás kimenetelére. Mégis más vonz magához.

Alice-t szórom ki magamnak. Ott ül Jasper karjaiban a kanapén és olvas valamit. Halkan odasomfordálok hozzájuk, leülök elé a dohányzóasztal szélére.

-         Ugye most már nem aggódsz egy ismeretlen személy iránt? – kérdezem tőle mosolyogva.

Felpillant, elkuncogja magát. Egy darabig nézzük egymást. Vajon egyszerre döbbenünk rá, hogy nem is különbözünk annyira?

-         Bevallom, Carlisle mutatott rólad egy fényképet és onnan ismerlek. Beszélt nekünk a vérátömlesztési kísérletéről is nálad.

-         Szóval tudsz rólam mindent? Mármint azzal kapcsolatban, hogy egy vérfarkas megfertőzött?

Ismét elkuncogja magát, Jasper megszorítja a kezét.

-         Bocsánat – kezdi Alice -, de én ezt nem nevezném megfertőzésnek. Nessie-vel is ugyanez történt. Ugyanis amit te „fertőzésnek” hívsz az valójában szerelem.

Kimondta az „sz” betűs szót, amit képtelenségnek tartok. Hogy a fenébe lehetek abba a szőrmókba szerelmes, ha állandóan tépjük egymást? Én úgy tudtam, hogy a Nagy Ő-vel lévő kapcsolat harmónikus, romantikus és teljesen nyugodt. Mi meg akarjuk ölni egymást. Ennyi az egész.

-         Bocsáss meg Alice, de képtelenség. Én meg akarom ölni őt – és vigyorgok. – Nem bírok mellette megmaradni. Ami Renesme és Jacob között történt az a bevésődés. Ezt ti is tudjátok. Engem meg megtámadott Aaron hat évvel ezelőtt és azóta függök a Fogától – itt a nyakláncomra mutatok -, illetve állandóan felhúzza az idegeimet.

-         Persze-persze – hagyja rám.

Én is ráhagyom, nem vitatkozom. Felállok tőlük, hadd olvassanak tovább. Császkálok egy kicsit a házban, nem tudom elfoglalni magam. Alig vagyunk itt öt órája, és semmit se tudok kezdeni magammal. Mindenki olyan jól elvan.

Megvan mit teszek. Szétnézek a ház könyvei között és leülök olvasni. Megdöbbenve veszem észre, elég rengeteg kötet porosodik a polcokon. A felét ugyan olvastam, mert nekünk is megvan, de a másik fele se olyan kevés. Alig bírok választani a felhozatalból.

Itt van egy orvosos-akciós regény. A hátuljára az van írva, hogy egy boncorvosnő fura esetbe bonyolódik, amikor egy áldozatát boncolja. Kijön a rendőrség, elkezdenek közösen nyomozni. Közben az egyik nyomozó és a boncorvosnő között szerelem szövődik. Ezt a szerelmet csak nagyritkán emlegetik fel. Ritka az olyan könyv, ahol az ilyen érzelmek háttérbe szorulnak és inkább az akciók kerülnek előtérbe. Pont ilyenre van szükségem.

Letelepszek a lépcső aljára, ahol van hely és fellapozom az első oldalt. Az első bekezdés végéig jutok, mikor észreveszem: esik a hó.

-         Szakad a hó! – rohanok a többiekhez.

Alice-val összenézünk, mind a kettőnk szemében gyerekes csillogás tükröződik. Egyszerre mondjuk:

-         Építsünk Hóembert!

Fél perc alatt felhúzom a csizmámat és az ajtóban topogok izgatottan. Az unokahugommal egyszerre lépünk ki a hóba, egyből lábszárközépig érőben gázolunk.

Hátunk mögött a többiek is kijöttek. Egyből tarkón talál egy hógolyó, persze mikor odanézek mind fütyörészik. Szembeszállok velük. Alice mellém áll, csatlakozik hozzánk Jasper is. Három az öt ellen. Úgy szórakozunk, mint a pisisek.

Kihasználva azt, hogy én érzem a hó jeges érintését igen sokszor próbálnak megfüröszteni benne. Többé-kevésbé össze is jött nekik. Pillanatnyilag hárman akarják rám vetni magukat. Mind a három fiú és egy sem gyenge. Ki véd meg tőlük?

Senki. A hóban találom magam a hátamon fekve. A srácok lekecmeregnek rólam és röhögve tekintenek rám. Mindegyikőjük nyújtja a kezét. Edward kisvártatva visszahúzza. Elmosolyodik és lefekszik mellém. A többiek hülyének néznek minket. Alice nem, ö is csatlakozik Edward másik oldalára.

-         Háromra elkezdjük – mondom határozottan, viccelődve. – 1! 2! 3!

Három pár láb és három pár kéz egyszerre kezd el salimpálni a hóban. Edward kicsit fiúsan teszi ezt, az övé pasi angyal lesz. Rettentő jó móka, ahogy kiseperjük magunk alól a havat és egyre lentebb jutunk. Amikor kész van, megkérjük az állókat, hogy segítsenek fel minket, nehogy belerondítsunk a művűnkbe. Hárman kézen ragadnak minket és nem ám felhúznak, egyenesen felrepítenek minket. Egy-egy ágon landolunk.

Ezután megépítjük a beígért Hóembert. Sálat rakunk rá, répát orrának, kicsi kavicsokból szájat és gombokat nyomunk bele. Esme engedélyével berohanok a konyhába egy lábasért, amit a fejére biggyesztünk kalap gyanánt. Hóból van a karja is, bele ágakból egy kis seprűfélét gyártottunk. Eredeti.

Mindez engem speciel kifárasztott. A többieknél észrevehetetlen a kimerültség jelenléte. Talán mert lehetetlen. Mindenesetre visszamegyek felmelegedni a házba

Bella és Bridget ott ülnek az ablak előtt és még nézik a kint lévőket. Észre se veszik, ahogy elmegyek mellettük, úgy bele vannak mélyedve a bámulásba. Megvonom a vállam rájuk és felmegyek az emeletre.

Valaki elhúz onnan, meg se tudom nézni, ki az. Lényegében fel se tudom fogni: egyik pillanatban az ablak előtt, a másikban egy szobában ülve két pár szem előtt.

Carlisle és Brandon raboltak el békés nyugalmamból és ráncigáltak fel a Nagybátyám dolgozószobájába. Esme is ott van. Úgy néz rám, mintha a gyereke lennék.

-         Pij – kezdi Apu -, Carlisle velünk jön haza. Minden szempontból elemeztük a beavatkozást. Több vért vettünk tőled, mint amennyit egy ember elbírt volna egy hónapban. Kitartó voltál és meglett az eredménye. Maximum egy hét és többé nem kell hordanod a nyakláncot.

Felpattanok és megölelem mind a hármójukat. Puszit is adok nekik. Közben egyfolytában ezt hajtogatom: éljen, éljen, éljen! Viszont látva a többiek arckifejezését rájövök, még nincs vége a mondandójuknak.

-         Aaronnak is ott kell lennie – folytatja Carlisle. – Ha a vér, amit kapni fogsz, nem jó a szervezeted számára, ismét meg kell téged harapnia.

-         És akkor kezdődik minden előröl – dünnyögöm letörten. Eszembe ötlött egy másik lehetőség. Nekik vajon van „B” tervük? – Akkor most mondjátok el: vérátömlesztés nélkül miként szakadhatnék el attól az ebtől?

Töprengenek. Szerintem azon gondolkoznak, miként mondják meg nekem a lehető legértetőbben és felkavarás mentesen. Mosolyogva nyugtázom őket, ennél rosszabb már nem lehet.

Kár volt elhamarkodnom:

-         Valakinek meg kell ölnie a másikat – jelenti ki Brandon.

-         Nahát…, ha én is erre gondoltam – mosolygok. – Most, hogy ezt megtárgyaltuk, mehetek?  Kicsit kimerültem… szeretnék aludni.

Esme felkapja a fejét egy papír fölül. Máris pattan és sorba kérdezi a többieket, kinél lenne hely a számomra. Vigyorogva megyek utána, közben a fejemet rázom. Miért kell ekkora feneket keríteni a dolognak? Találtam volna magamnak egy kis zugot, ahol nyugovóra hajthattam volna a buksimat.

Lent találom meg vitatkozva Rosalie-val. Feltételezem tőle akarja elkérnie a szobáját. Megértem a csaj viselkedését, én sem engedném be magamat senki szobájába.

Odamegyek hozzájuk és megérintem a vállukat. Abbahagyják a vitatkozást, rám figyelnek.

-         Nessie és Jacob befogadott magukhoz – közlöm. – Tegnap kértem volna tőlük paplant és párnát, ezért kellett a számuk. De ők ragaszkodtak ahhoz, hogy ott aludjak.

Edward máris mellettem terem, Bella pedig lassú léptekkel jön el az ablaktól. Mind a ketten érdekesen néznek rám, mi bajuk velem?

-         Szóval ezért kellett a száma? – mosolyog Edward. – Hogyhogy Jacob megengedte?

-         Ő ragaszkodott hozzá – vallom be. – Pedig próbáltam lebeszélni őket. Eredménytelenül.

-         Jacob? – hüledezik Bella. – És Renesme megismerte a hangod?

-         Bevallom, Jacob emlékezett rám. Azonban most, ha nem haragudtok tényleg mennék. Hosszú volt a mai nap és fárasztó.

Elköszönök és már csukódik is mögöttem az üvegajtó. Érzem az utánam forduló szemek égetését. Csodálkoznak rajtam? Tegyék. Önálló ember vagyok, aki megoldja a dolgokat.

Gyönyörű szép a táj… A leesett hó mindent befedett, amit tudott. Itt-ott egy-egy nyuszika ugrándozik a házát keresve. Az állatok elbújtak a fagy elől, teljesen kihaltnak tűnik az erdő. Mégis varázslatosan csillog, ahogy a felhők mögüli halvány napsugarak megvilágítják.

Egyszer csak vége az erdőnek és egy nyugodt rétféleség szegi ketté. A közepén egy kunyhócska álldogál. Egyszerű, ám mégis kétemeletes házikó. Kívülről beleolvad a környezetébe, mintha ide lett volna teremtve. És tényleg.

Bekopogok a fehér ajtaján. Várom, hogy kinyissák. Az ajtó feltárul és egy sráccal találom szembe magam, ami az eltelt 15 évben semmit sem változott. Ugyanúgy 16 évesnek néz ki, mint anno. Fekete haja kicsit hosszabb, barna bőrétől rikítóak a fogai, szeme sugárzik.

-         Szia Jake – köszönök, kicsit orrot facsarva. Neki is van szaga. – Tényleg nem zavarlak titeket?

-         Egyáltalán nem... – fintorog. – Bár meglehetősen bűzlesz.

Hátul motoszkálást hallok. Jacob hátrafordul, majd fejbe csapja magát. Egyből eláll az útból és bemehetek a házba. Tudták, hogy jövök, mert ég a kandallóban a tűz. Igaz annyira nem érezhető a meleg, a kellemes langyosság igen.

Nessie jön ki a konyhából, sugárzóan boldogan. Rápillant a kedvesére és nemhogy ők, de én is majdnem elolvadok a pillantásuktól. Én is ilyen szerelmet akarok. Egy életre szólót, végtelent. Szerintem sosem fogok rátalálni az én páromra. Na mindegy.

A lány kicsit megnőtt. Alacsonyabb nálam, olyan 175 centi körüli. Így is, ahogy odaáll Jake mellé, aprónak tűnik. Fel kell emelnie a fejét ahhoz, hogy a szemébe tudjon nézni. Összeillenek, nem tagadás.

-         Beugrott, hogy nézel ki – mondja. – Egészen kicsi koromban megérintettelek téged és belevéstelek a tudatomba. Csakhát tudod, 15 év az 15 év. Elhalványodtál.

-         Semmi baj, Renesme – vigyorgok. – Elismerem, hogy jól nézel ki. Ha srác lennék tuti rádmozdulnék.

Jake elneveti magát, a lány pedig oldalba böki. Odajön hozzám és bevezet a kis ebédlőbe. Az asztalon egy tálca sütemény és egy kancsó tej díszeleg. Megnyalom a szám szélét. Máris a szívembe lopták magukat.

-         Nos, mesélj valamit – kéri Nessie. – Tényleg más vagy, mint én? Neked nincs képességed?

Összeszedem a gondolataimat, mégis mit mondjak nekik. Várjunk csak? Miért is gondolkodok én ilyenek, mikor nincs titkolnivalóm előttük? Voltak olyan kedvesek és befogadtak magukhoz négy estére én meg itt azon vacilálok, mit mondjak el nekik és mit ne.

-         Hát van képességem, kettő is – fogok bele. – Az egyik az, hogy haragot tudok gerjeszteni két élőlény között. A másik pedig az, hogy játszani tudok az érzékeikkel. Ha fázik valaki, felmelegítem. És fordítva. Meg ilyen apróságok. Különbözni csak annyitól különbözök, én iszok emberi vért is. Mert szükségem van rá valami folytán. Leszokni nem tudok, pedig akarok.

-         És akkor tényleg vadászol rájuk? – kérdezi kicsit jegesen Jake.

-         Hidd el, nem direkt teszem. Hallom a hangodból, hogy nem szívesen hallottad ezt. Már amikor hívtalak titeket, akkor is. Még mindig elmehetek.

-         Nem, dehogy! – pattan fel Nessie. – Itt maradsz velünk. Jake csak nincs hozzászokva az ilyesmihez.

-         De te se – mondom. A sráchoz fordulok: - Jacob, nekem semmi bajom a fajtáddal. Nálunk többé-kevésbé jól elvagyok velük, legalábbis elvoltam úgy három hónappal ezelőttig.

-         Mert mi történt? – kérdezi Jake. – Csak nem összebalhéztál velük?

-         Ééén aztán nem – mosolygok. – Ezt majd holnap elmesélem, rendben? Ne haragudjatok meg, de szeretnék végre lefeküdni aludni. Kifárasztott a mai nap. Képzelhetitek… Brandon egész idő alatt dumált. Készen vagyok

-         Természetesen... – áll fel újra Nessie. – Gyere velem, megmutatom a szobádat. Remélem kényelmes lesz.

Felvezet a keskeny lépcsőn. A falakat érdekes képek díszítik, egyiket se láttam még. Holnap mindegyiket végignézem. Mára már csak arra van erőm, hogy ágyba vessem magam. Ráadásul semmit sem ettem és ez a szervezetemet legyengíti és vér után kiáltozik.

Kicsike szobába vezet, ahol szinte egy ágy uralja az egész teret. Van benne egy éjjeliszekrény és egy ruhásszekrény. Az ágy másik oldalán egy ajtó vezet a külön fürdőszobába.

Nessie még mielőtt kimenne a szobából, megnyom egy kapcsolót a bejárat mellett. Erre a plafon megindul. Közli, hogy plafonfüggöny az egész. És már kint is van.

Felnézek a nagy mennyezeti ablakra. Milliónyi csillag köszönt vissza rám. Érdekesek ezek a kis égitestek. Nappal mindig elbújnak, de éjszaka mindig felfedik gyöngyörűségüket.

Elnyújtózok az ágyban, míg le nem csukódik a szemem a csillogó fényeket nézem az égen. Elég nehezen akar rám törni. Pedig ezelőtt öt perce még hullafáradtnak éreztem magam. Jobban ki voltam merülve, mint egy végigedzett nap után vagy egy vadászat után. Elég különös, szerintem. Viszont nem érdekel. Végre ágyban vagyok és ez a lényeg. Láthatom a csillagokat, ahogy otthon, ezt sosem fogom tudni nekik meghálálni. Gondoltak erre…, de vajon honnan tudták? Kérdezgettek rólam valakitől?

Végül kialszik a tudatom.