Többek között ezen is agyalok. Vagy a vér illata miatt húztak el innen a rokonok, vagy miattam. Két hete is majdnem robbantam és nekimentem Jenny-nek pusztán azért, mert beleszagolt a levegőbe a vér illata után. Még szerencse, hogy Brandon a hátam mögött volt és visszatartott. Utána egyből elhúzott Mark is és a nővérem is.

Fél literem lassan csökken. Viszonylag gyorsan kéne innom ahhoz, hogy ne alvadjon meg. Ám én erre képtelen vagyok. Van egy olyan hülye természetem, hogy kiélvezem minden egyes cseppjét. Egy-egy szívás után megborzongok és egyfajta kéj veszi át a hatalmat felettem.

Mivel pedig telnek-múlnak a percek az indulásomig a korházba, siettetnem kell a szívószálazást. Egyre nagyobb kortyokban nyelem le a vörös nedüt, aminek a hatása egyáltalán nem vezet jó felé. Kezdem érezni, hogy eluralkodik bennem a vágy. Vadásznom kell. Emberre. Ezúttal félek, nem bírom ki, míg elmegyek C-ből és környékéről.

Idegesen kapok a telefonomhoz, kezem remeg, majdnem kiejtem belőle. Felhívom Aput, hogy baj van. Süket a telefonja és süket a többieké is, ahogy szépen sorban felhívom őket. Nincs más hátra..., megint a vérfarkasok segítségét kell kérnem.

Valahogy érdekes dolog ez. Észrevettem, hogy egyre többször botlok bele az ebekbe, mint régebben. Valami vonz feléjük és halványlila gőzöm sincs, mi lehet az. Talán az Ezüst Fog miatt? Állítólag ötszáz évenként születik egy ember, aki hordozza ezt a gént ősei örökségéből. Természetesen csak az ilyen emberek mindig vezérek. Aaron mégsem az, pedig az Ő foga volt és Ő mélyesztette belém. Talán a nyaklánc csak a fajtáihoz szeretne visszakerülni.

Ezen elmélkedés közben az erdőt szelem keresztül, gyorsabban, mint valaha. Az erdő fái mintha elmenekülnének előlem. Kevesebb, mint két perc alatt már ott vagyok Hugh házikója előtt.

Mélyen lélegzek, érzem a méreg jelenlétét a számban. Minden porcikám remeg, a fejem zsong és sajog. Hány hete nem vadásztam már? Se állatra, se emberre? Négy-öt? Ez egy peppet frusztráló a számomra és idegesítő.

Mennék fel a ház lépcsőjén, de még el se mérem és máris kirobban az ajtó. Nem Hugh, hanem Vis mered rám hatalmas szemekkel. Homályosan látom, hogy remeg az ő teste is. Kész átváltozni. Essünk túl rajta.

-         Vis – könyörgök rekedtes hangok -, hívd ide a többieket és fogjatok le! Rohanj!

Visszafordul a házba egy másodpercre, majd elhúzza mellettem a csíkot. Berohan az erdőben, egy pillanat után hatalmas üvöltést hallok. Ettől jobban felpezsdül az ösztönöm. Szemeim vérben forognak. Mikor lesz ennek vége?

Valaki megragad a hónomnál fogva. Rángatózok, de nem bírok vele. Behúznak az erdőbe. Lábdobogást hallok a talajon fekve. Összegömbölyödök, hogy véletlenül se essek kísértésbe. Erős az akaratom, vidám vagyok és bátor és minden, ami jó – próbálom bebeszélni magamnak.

A bűz, ami körülöttem terjeng ebben vajmi keveset segít. Körben állnak, mint egy hónappal ezelőtt a tengerparton. Kisebb körben, szorosan egymás mellett. Ha ki akarok törni, megakadályozhassák. Tudják, mi megy végbe bennem, mert Carlisle és Brandon voltak kegyesek beszámolni rólam nekik.

Többször próbálok nekik menni, de erős testük meg se rezzen. Arcuk komoly, érzelemmentes. Vajon miért nem alakultak át? Gondolják el tudnak intézni emberként is? Remélem igen.

Már a huszadik próbálkozásomra, hogy végigsöprök mindenkin egy-egy karmolással, harapással valahogy megenyhül bennem a gyilkolási vágy. Egyik pillanatról a másikra elvész belőlem minden düh, vágy és kényszerűség. Lenyugszok.

Mikor ezt látják rajtam, ellazítják izmaikat és szétnyitják az alakzatot. Meglátom mögöttük azt a személyt, akire nem számítottam. Aaron az, farkasként. Szóval ő tette ezt velem. Ugyanúgy, ahogy nyugodt állapotomban ki tudja hozni belőlem a veszélyes énem, fordítva is igaz. Veszélyesből lenyugtat.

Megenyhülök és felé indulok. Fekete farkasszemei elkerekednek, de meg se moccan. Mikor odaérek hozzá, megvakarom a fülét:

-         Kösz, Szőrpamacs – erre felmordul -, valahogy fura hatással vagy rám. Tartozom neked eggyel.

Lehajolok és puszit adok szőrös pofájára. A következő percben már az erdő ismét elnyel.

Otthon a telóm eszeveszettül jelez. Harminc nem fogadott hívásom van. Oké, ez egy kicsit túlzás. A kijelzőn mindösszesen 16 fogadatlan jelzés van. A család összes tagja keresett legalább négyszer-ötször. Kivéve Greg, mert őt még véletlenül se zavartam.

Sorban felhívom őket, hogy mi történ. Erre lehurrognak a felelőtlenségem miatt. Majdnem anyáztam nekik egy sort, még apának is. Végül unottan mindre rácsaptam a telefont.

A szobámba menvén eszembe jut: el kell mosnom a poharat. Mert, ha valamelyik hazavágtat, akkor ismét kezdődhet a baj. Ezután újra elindulok fel a lépcsőn. Megállok a tükrök előtt, amik sorban vannak a lépcsőfokokat követve a falon. Kicsit, mintha kilennék virulva.

Totál rendetlenség honol a helyiségemben. Az ágyamon egy hatalmas bőrönd szétnyitva, benne téli cuccok kupaca. A szoba többi részén is ez a felállás, ruhák mindenhol. Elékezett az idő a rendrakásra.

Először is, összehajtogatok minden göncömet. A csizmáimat sorba állítom az ágyam mellett. Letörölgetem a port, felporszívózok. Unalmamban hajlok arra, hogy a hatalmas ablakaimat lemossam. Ezt hamar elvetem, mert megérkeztek a többiek.

Fent maradok és eldöntöm végre, mit pakolok be a sporttáskámba. Először a csizmák mellett járkálok fel és le. Miután kiválasztottam négy darabot a százból áttértem a ruhákra. Huh, szerintem már két órája vacilálok rajtuk. Miden napra egy költemény, semmi több. Négy nap, négy ruha. Ennyi. Készen vagyok.

A telefonhoz nyúlok, felhívom Edwardot, hogy adja meg Reenesme telefonszámát. Kicsit csodálkozik azon, miért kell nekem ez az adat. Titokban tartom, úgy is megtudja holnap. Miután leírtam egy papírra a számot, megköszönöm és további szép estét kívánok neki. Leteszem.

Reenesme telefonja is kicsörög. A negyedik csengésre felveszi.

-         Igen, tessék, itt Renesme – szól bele egy kellemes hang.

-         Szia Nessie – köszönök neki. – Piji vagyok, Brandon lánya. Emlékszel rám?

Egy percig néma csönd, csak a lélegzetét hallom. Vagy azon gondolkozik, hogy ki a fene vagyok, vagy a teló lecsapásán elmélkedik.

-         Halványan rémlik valami még kiskoromból – szól bele hirtelen. – Jacob viszont élénken emlékszik rád. Azt mondja roppant egy hülye félvér vagy.

-         Milyen kedves – röhögök. – Ő pedig roppant hülye vérfarkas. De térjünk a lényegre, nem akarom az idődet rabolni...

-         Dehogy rabolod. Így is azt nézem, ahogy Jake felzabálja a fél hűtőt.

Elnevetem magam: - Szóval holnap meglátogatunk titeket pár napra. Itt értem az egész családtokokat. És feltételezem, hogy náluk nincs ágy, mivel mind vámpírok. Csak annyit kérnék, hogy paplant és párnát vinnétek át holnapig hozzájuk? Majd a földön elalszok.

-         De Bridget – kezdi -, ő is jön, nem? Neki is kell ágy. És ahogy ismerem Esme-t, Apáék szobájába fogja őt dugni éjszakára. Mivel ott van egyedül ágy.

-         Figyelj... – recsegés félbeszakítja a mondandómat, eltartom a fülemtől a készüléket.

-         Piji, itt alszol nálunk – hallom egy srác hangját. Csakis Jacob az. – Itt mutogatom már fél órája Nessie-nek, hívjon meg ide hozzánk.

-         Honnan tudod, miért hívlak titeket? – érdeklődöm tőle.

-         Egyszerű: ki vagy hangosítva.

-         Jake, figyelj. Más vagyok, mint Renesme, én emberi vért is iszok. Egy hónapja még emberekre támadtam. Ezenkívül a mérgem is van, ami hat az emberre.

-         Majd csak megküzdünk veled – hallom ismét Nessie csengő, vidám hangját. – Jake roppant erős. És vita lezárva. Itt alszol nálunk.

-         Várj..., hol is alszok pontosan?

-         Ha láttál már, láttad a helyet is, ahol lakom. Tudod, az a kis kunyhó, ahol Anyáék élnek, annak a közelében építettünk egy másik kisházat. Majd megtalálod.

Ezzel leteszi a telefont, nehogy ellenkezni tudjak. Milyen makacs egy emberek laknak arrafelé. Hihetetlen. Ezen muszáj mosolyognom.

Csodálkozok, hogy a többiek nem jöttek fel engem lecsöszni ismételten. Így meglehetősen nyugodtan és kellemesen elnyújtózok a táskátlanított ágyamon, várom az álmok eljövetelét.