Mielőtt Greg észrevehetné, hogy még mindig ott vagyok a szerelme szobájában, kiugrok az ablakomon. Érzem, hogy a nyugalom kellemes érzése szétáramlik a testemben. Szívből örülök, hogy nem esett baja a lánynak. El sem tudom képzelni, hogy mit fog a fejemhez vágni, ha összefutok vele.
Az Ezüst Vérfarkasfog pedig immáron ott van, ahol lennie kell. A nyakamban. Greg az utolsó pillanatban halogatta azt, hogy visszaadja. Egyáltalán mit képzel?! Gondolom jóval az eset előtt visszakérte a csajtól. De akkor miért nem adta vissza? Húhú, de nagy balhét fogok én csapni!!
Azonban végre, úgy egy hónap múltán, újra mosolyogva lépem át az iskola ajtaját. Az emberek furcsán is néznek rám emiatt. De én csak mosolygok rájuk, azzal a régen szeretett hatalmas mosolyommal. Ők pedig nem bírnak nem visszamosolyogni.
Néhol meglátom a testvéreimet, elmélyülten beszélgetnek egymással. Mark és Jenny újra elválaszthatatlanok, éljen. Visszatért az a forma, hogy nagyon elkerülik őket. Ez azért van, mert félnek Mark haragjától. Így megtartják a távolságot.
Észrevétlenül húzok be a terembe, ahol biológia órám van. Becsengő után a tanár végre megérkezik, hozzákezd a tanításhoz, kutyafuttában. Mikor megpillant engem, meghökken, szabályszerűen. Elmosolyodik és csak ennyit mond:
- Örülök, hogy visszatértél hozzánk, Piji.
- Én is, elhiheti Tanár úr – mondom.
Ezután visszatérünk a tananyaghoz. Az emberi szervezet biológiája, örökléstana nem olyan egyszerű. Oda kell figyelni az embernek, hogy megértse. Mivel visszatért életkedvem, Daniel többször kéri ki véleményemet, segítségemet. Naná, hogy segítek neki, hisz a barátom úgymond.
A barátságban pedig sajnálom testvéreimet. Ők, akik ténylegesen vámpírok, kevésbé tudják magukkal megszerettetni az embereket. Oké, ott van Jenny, akiért az összes pasi megvesz. Gregért pedig az összes csaj teszi ugyanezt. Markért egyenesen bomlanak. Ez annak az oka, hogy a vámpírok vonzzák az embereket. Ezzel megkönnyítik a prédaszerzést. A családomban ez inkább teher, mint áldás.
Kicsengő előtt bejön az igazgató, hogy azoknak, akiknek az elkövetkezendő időben informatika órájuk van Mr. Robinsonnal, matematikájuk Mrs. Thomassal és nyelvtanuk Dr. Winstonnal, elmarad a tanítás továbbképzés miatt. Rohadt jó, mehetek haza. Ám a diri nem hagyja ki a kedvünk lelombozásához tartozó hírt: muszáj visszajönni ebédszünetre. Ó, hát tudja hova menjen.
Elsőként távozok a teremből. Mivel gyalog jöttem, gyalog suhanok haza. A lábujjaspapucsom nem nehezíti meg a futást, egyszerűen nincs ideje leesni. Gyorsított tempóban három perc múlva már otthon vagyok.
A házban csend van, senki sincs itthon. A szobámban hangosra veszem a zenét, közben éneklek. Mivel van teljes három órám szabadon. Érzem lassan szomjazok, jó lenne elmenni vadászni valamilyen vadra. Greg viszont nincs itt, és őt is meg kell várnom. Egyedül nem mehet, a többiek meg nemrég voltak. Tehát maradtam én kísérőnek. Vér helyett joghurtot öntök le a torkomon. Nem a kedvencem, de a szervezetemnek telítődnie kell, hogy ne gondoljak a vérre. És tessék, ismét a vér. Átok.
A gondolataim visszakanyarodnak a normális vágányra. Eszembe jut, amit ma reggel műveltem. Szerintem tuti, hogy nem fog a csaj megbocsátani nekem. És ha ő nem, akkor Greg is rohadt mérges lesz rám. Nem akarom, hogy miattam szétszakadjunk. Én hülye, miért akartam mindenáron dumálni Bridget-tel?
Bekapcsolom a TV-t. Egyből a híradó jön be. Még mielőtt átnyomnám valahova máshová, meghallok egy kulcsszót: tömeges ember eltűnések. A riporter arról számol be, hogy New Yorkban egyre több ember tűnik el. Az okát nem tudják. Az eltűnésekkel együtt egyre nő a különleges halálesetek száma. Az áldozatokban egy csepp vér sem maradt, mintha kiszívták volna belőlük az életet.
Őrülten kapok a telefonomhoz, Apát tárcsázom. Vagy háromszor csöng, majd meghallom a lélegzetét. Nem hagyom szóhoz jutni:
- Brandon, kapcsold be az első TV-t, ami a közeledben van! Vámpírok pusztítanak New Yorkban, embereket toboroznak, embereket ölnek. Ki olyan elvetemült, hogy ilyet műveljen.
- Nyugodj meg, Piji – szól nyugodt hangon. – Nálad van a nyakláncod?
- Nálam – mondom.
- Akkor jó. Nos valamelyik nap olvastam róla az újságban. Ezután felhívtam egy-két ottani ismerősömet és azt mondták, hogy valamelyik őrült vámpír egész USA területére pályázik. Ennek érdekében toborozza a híveit, biztos megélhetést ajánlva nekik. Az újszülöttek irányíthatatlanok, mint azt tudod. Ezért pusztítanak annyit. Hamarosan lecsitul ez az egész, hisz van kinek közbelépnie.
- Van hát – mormogom.
- Túl sokáig voltál a nyakláncod nélkül, lányom – állapítja meg. – Kell még egy kis idő, hogy teljesen magadhoz térj.
- Apa, ez marhaság. Totál jól vagyok, csak utálom, ha az embereket megölik. Méghozzá ok nélkül.
- Van oka: éhségnek nevezik. Te is ismered ezt az érzést.
- Oh, köszönöm Brand – ezzel lecsapom a telefont.
Emlékszem, hogy egy ideig úgy éltem, hogy alig ettem vért. Apáék 15 éves koromig emberi táplálékkal tömték a hasamat a későbbi gyilkolási ösztönöm visszafojtása végett. Nah, eddig éltem én úgy, mint egy rendes ember, és azalatt az idő alatt szerettem meg őket. A későbbiekben sajnos rá kellett döbbennem, hogy kiéhezett maradtam: vérre szomjaztam. Emberire és állatira egyaránt. Bele se merek gondolni, hogy milyen sokszor költözködtünk akkor. Apa próbált a korházból vért szerezni, ugyanis ő vásárolhat. Szerencsétlenségre annyit nem tudott megvenni, mint amire nekem lett volna szükségem. Így kénytelen voltam elmenni emberekre vadászni. Ebből adódott: sürgősen lakhelyet kell változtatni, mert akkor még nem bírtam ötszáz kilométereket átfutni. Túlságosan szomjas voltam. És itt kezdődött a halálundorom is. Attól a perctől kezdve, mikor megöltem a közel ezer embert, elfogott a hányinger és a bőghetnék. Eldöntöttem, visszafogom magam és kevesebbet mészárolok. Ez olyan 135 éve történt, azt hiszem.
Beleborzongok. Magamban ismét megköszönöm Apunak, hogy felhozta ezeket a borzalmas emlékeket. Gyorsan el is hessegetem magamtól. Mivel már az óra lassan az ebédszünet felé mutogat, indulnom kéne. Ezúttal kocsival megyek. Beszállok a garázsban lévő kis bogárhátúmban és vagányan tövig nyomva a gázt kihajtok.
Úgy érzem nemsoká esni fog, a levegő jelzi a friss illatával. Mámorító. Végre érzékelem, ahogy a madarak csicseregnek a fákon. A fákat a szél fújdogálja, simogatja. Minden egyes virágnak érzem külön az illatát, hallom halk sóhajukat, ahogy az alvás felé hajlanak.
Tíz perc múlva már a suliban vagyok. Kivágom a kocsiajtót, kiszedem a táskámat és már rohanok is be az ebédlőbe. Pontos vagyok, mint mindig. A csengő ebben a percben szólal meg. A diáksereg pedig kiözönlik a folyosóra, mind kajálni akar. Én a saját helyünk felé veszem az utamat.
Megpillantom Markot, Jenny-t és Greget. Az utóbbi kicsit komor képet vág, nem is értem, hogy miért. Az öregebbek pedig csak mosolyognak maguknak. Mindjárt megérdeklődöm, hogy mégis mit.
- Mi olyan nevetséges?
- Greg elmesélte, hogy hogyan fűtötted a barátnőjét – mondja Mark.
- Nem tettem volna, ha nem idegelt volna fel. Meg – s ezzel Greg felé fordulok -, mióta van nálad a nyaklánc?
- Úgy két-két és fél napja – válaszolja.
Akkorát kerekedik a szemem, mint az ólajtó. Legalább két és fél napja nála van a nyaklánc és csöszött visszaadni. Eszem eldobom, hogy az a lány ennyire elveszi az eszét. Gondolkozhatott volna, ráadásul mondtam neki, hogy beszélni fogok a csajával.
- Őrült vagy! – megyek neki szavakkal. – Két és fél napja?! Hol éltél te az elmúlt időben? Mond, hol?! Ezt azért nem gondoltam volna rólad.
- Attól még nem jogosít fel téged, hogy felforrald Bridget vérét!
- Ohó, tudtál arról, hogy milyen veszélyes vagyok a Fog nélkül! Vess magadra. De, csakhogy lásd: bocsánatot kérek tőle. Legyen neked karácsonyod.
- Piji, szedd össze magad – szól Mark ismét. – Tudjuk, hogy az utóhatás, de akkor is. Fogd vissza magad, emberek között vagy.
És tényleg. Visszazökkenek a teljes nyugalomba, körülnézek. Emberek hadai ostromolnak tekintetükkel. Legyintek egyet feléjük, majd elvigyorodom. Százegynéhány tüdőből hatalmas robajjal szabadul fel a visszatartott levegő. Megkönnyebbültek.
A vitánk tárgya pedig éppen most libben be az ebédlőbe. Odamegy a pulthoz, kiveszi a kajáját, majd a barátnői felé veszi az útját. Vanessának hívják, azt hiszem. A csaj teljesen normális, nincs vele semmi gond. Bár... régebben eléggé odavolt mindkét testvéremért.
Bridg helyet foglalása előtt Greg int neki, hogy jöjjön ide hozzánk. Öcsém be akarja váltatni bocsánatkérési ígéretemet. Enyhébb hőhullámot zúdítok rá, aminek következtében egyszer vacog, másszor pedig legyezi magát. A csaj biztos azt hiszi, miatta teszi ezt a srác. Zseniális vagyok, erre elmosolyodom.
Bridget leül hozzánk. Arcán egy kicsi rémület még látszik, amit valószínűleg én váltottam ki belőle, és amit én is mulasztottam el. Imádom a mosolyomat.
Greg bemutat minket egymásnak. Nálam hozzáteszi, hogy már ismer. Jóhogy ismer! Reggel volt szerencsénk összebarátkozni. Miért érzem úgy így utólag, hogy érdemes volt kicsit rárémisztenem? Á, lényegtelen. Ideje bocsánatot kérni tőle, ígéretemhez híven. Míg a gondolataimat összeszedem, hogy ne valami hülyeség süljön ki belőle, addig Bridget értetlenkedik egy sort. Hogy miért bámuljuk annyira, míg ő eszik. Greg pedig idiótául válaszol: mert alig látunk magunk mellett embereket enni. Micsoda marhaság. Csak a pléhpofa mutatkozik rajtunk, ami az emberi kaja utáni irtózat váltja ki.
-    Ömm Briget?! – szólítom meg a lányt. – Ne haragudj a reggeliért, oké? Ez volt az oka.
Megfogom a nyakláncomat és kicsit megpöckölöm az ujjammal.
-    Semmi gond – feleli nagyot nyelve.
Nah, ezen is túl vagyunk. Egetverő mosolyt villantok öcsém felé, aki vállat von.
A továbbiakban a testvéreim faggatják a csajt, hogy mi az oka, hogy pont Gregbe zúgott bele. Szinte versenyeznek a kérdésekkel: kié az idiótább?
-    És nem is zavar, hogy más? - kontrázott egy erősebb kérdéssel Mark.
-    Nem zavar, hanem vonz – mondja a csaj.
Egyszerre suhan át a mosoly mindegyikőjükön. Nagyszerű összhang. Csakhogy bennem van a kis gonosz, az őrjítő énem. Tudja mindenki, mintha skizó lennék. Tehát nem hazudtolom meg az elmúlt hetekbeli énem:
-    És az se aggaszt, hogy bármikor megtámadhat?
Greg, hogy is mondjam, villámokat szór felém szemével. Én meg csak mosolygok. Halál komolyan gondoltam a dolgot és nem kérek bocsánatot. És ezt a feszültséget Bridget is érezheti, mert egyből válaszol:
-    Nem! Bízom benne! - feleltem kurtán.
Greg fellélegez, szemében én még mindig látom a düh halvány fényeit. Otthon azt hiszem óriási veszekedés lesz. És remélhetőleg egy ideig az utolsó. Kivéve, ha nekem ki kell adnom a felgyülemlett feszültségemet. Vagy, ha azt látom, hogy valakinek a családból.
-    Akkor minden tökéletes – mondom.
-    Az – vigyorog rám a csajszika.
-    Délután el kell mennem - jelenti ki Greg. - Nem haragszol?
-    Csak hiányozni fogsz – érződik a hangján a szomorúság.
-    Jaj de aranyos – jelenti ki Jen, megrögzött romantikusan.
Mark csak bólogat.
A továbbiakban természetes hangsúllyal dumálunk egymással. Megérezvén Bridget illatát, újra elfog a szomj. Greg nem hiába mondta, hogy délután el kell mennie. Ő is érzi már, hogy szomjas. Neki rosszabb, ő nem tud ellene semmit se tenni. Én viszont bekapok egy falatot.
Az újdonsült barátnőm pedig... egyáltalán nevezhetem így?! Na mindegy. Szóval úgy mered rám, mint aki szellemet lát. Végignézek magamon, semmi érdekeset nem találok. Megtörlöm a számat, hátha valami ráragadt az előbbi falat után. Ő viszont csak a kaja és köztem váltogatja tekintetét.
Végre megmondja mi aggasztja:
-    Ti miért nem esztek? - kérdezi Gregtől.
-    Nincs rá szükségünk.
-    Piji eszik – állapítja meg.
-    Csak hogy ne éhezzek meg másra és nekem alapból szükségem van rá, de nem létfontosságú. – mosolygok. Most mondjam azt, hogy a vére miatt?!
-    És ti ha esztek valamit, mármint emberi ételt, azzal mi lesz? – nah ez idióta egy kérdés volt részéről.
-    Bele akarsz merülni a biológiába? - kacag Jennifer.
-    Csak a vámpírbiológiába – feleli a kérdezett. A vámpír szót szándékosan halkan nyomatékosította.
Mindenkinek tetszik frappáns válasza. Valamit mondani akartam, de a csengő félbeszakított. A lány úgy pattant fel, mint akit megráztak. Biztos nagy megkönnyebülés neki, hogy elhúzhat a közelünkből. Hát jah, egy idő után az emberek feszélyezve érzik magukat mellettünk, mert kevésbé érzik szépnek magukat.
Greg is feláll. És ha úgy is a csajjal a mosogatóhoz mennek, a kezébe nyomom a tálcám. Nevetéssel köszönöm meg neki. Rám hagyja, odabattyog a csajához.
Egy darabig figyelem őket, hallgatózom. Greg mutatni akar neki valamit. Meg is tudom mit: a konyhásnéni szájából más szavak hangzanak el. Az öcsém megmutatta neki képességét. Kíváncsi vagyok, hogy az én képességemet mikor fogja neki elmesélni. Meg azt, hogy lényegében mit műveltem vele reggel.
Még lehúzok két órát. Tesi és társadalomismeret. Kedvencek, majd bealszok rajtuk. Ezután Greggel összefutok a folyosón. Egyikőnknek sincs több, egyszerre robbanunk ki az iskola ajtaján.
Mindketten fék csikorgatva hajtunk ki a parkolóból, több szemet magunkkal vonzva. Tövig nyomjuk a gázt, úgy hajtunk hazáig. Mindkettőnk annyira éhes, hogy alig bír másra gondolni. Ezen nem segít az, hogy az állatok igen élénkek, illatuk pedig veszettül hat ránk.
Mivel az állati vadászathoz nem kell Apu segítsége, a közeli erdőkben bármikor elejthetünk egy-egy vadat. Így letesszük az autót a ház elé és azon nyomban a fák között hajladozunk, ugrándozunk. Elmémnek kitisztítjuk, fülelünk a kisebb-nagyobb zajokra. Felmegyünk az közeli hegyvidékre, ahol meglehetősen nagy állományban élnek kecskék, szarvasok meg egyéb nagytestű állatok. Szinte keresni se kell, egyből megérezzük szagukat, a nyugodtság mámorító leheletét. Lelassítunk, majd megállunk. Nézzük őket egy ideig, majd támadó helyzetbe helyezkedünk.
-    Gregory – szólalok meg -, jó étvágyat.
-    Na végre, hogy ilyet mondasz. Az utóbbi időben egy szót se szóltál támadás előtt. Úgy viselkedtél, mint egy elvetemült állat.
-    Tudom. De most kussolj és koncentrálj. Vagy ki akarod szívni a csajod vérét? Tényleg! Mondhatod neki majd ezt: szivi – elnevetem magam a hülye beszóláson.
Oldalba vág, mire én is őt. Ebből mit sem vettek észre az állatok. Egyszerre rugaszkodunk el. Egyből megrémülnek, össze-vissza futkosnak. Védik a kicsiket, védik magukat és egymást. Az ösztönük helyénvaló, biztonságos valamilyen szempontból. Biztonságos, ám nem eléggé. A mi életösztönünk veszélyes és felkavaró. Nem egészen két perc múlva zsákmányaink nyakán lévő ütőered szívjuk, nagy erőlködés nélkül. Miután csontszáraznak érezzük a szervezetét, felemelkedünk. Egymásra nézünk és újabb adag csábítás után eredünk. Nem egészen egy óra alatt elfogyasztottam három állatot. Azért telt ennyi időbe, mert valami egészen ínycsiklandozót akartam becserkészni. Egy húsevőjét, ami már-már azonos az emberi vérrel.
Hazafelé tartva beszélgetünk, és nekem nagyszerű ötletem támad hirtelen.
Szóvá is teszem neki:
-    Te, Gregory! Mi lenne, ha elvinném Bridget-et Mansonba vásárolni egy kicsit?
-    Te vásárolni mennél vele?! Hisz nem kedveled annyira.
-    Ez változhat – felelem.
-    Hát jó, menjetek. Úgy sem szólhatok bele abba, amit akar. Hisz nem vagyok érte felelős.
-    Fenét nem! Megmondtad neki az igazat, viseld a következményét. És kész, ezzel erről ennyit. Elmegyünk ma Mansonba vásárolni. Kész, punktum. Előtte azonban átlépek egy kicsit a rezervátumba.
-    A rezervátumba? Minek?
-    Érdeklődni valaki iránt. Hugh hátha bemutatja azt a srácot, akit még nem láttam.
-    Nem hiszem. De azért menj el.
-    Úgy gondoltam, itt kettéválhatnánk. Te menj haza és vegyél át másik cuccot. Kicsit összevérezted magad.
-    Khm, ahogy te is – mutat rá a vérfoltra a pólóm mellrészén.
Egyszerűen megoldom a gondot: lekapom a felsőmet. Alatta van egy kis atléta. Ezennel meg van oldva a gondom. Ott se vagyok mellette. Kilencven fokos fordulattal a rezervátum felé veszem az utamat.
Nálunk nincs olyan, hogy határ. Mi bármikor átléphetünk a másik földjére, hisz bíznak bennünk. Hisz ők is onnan származnak, ahonnan mi is, csak ők hamarabb jöttek ide. Úgy jó százhúsz éve. Azért kellett onnan eljönniük, mert egy helyen fölösleges volt húsz vérfarkas. Így velük jöttek a családjaik, barátaik is. Azóta megszokták a dolgokat, a generációk kényelmesen berendezkednek maguknak.
Kyle-k háza felé veszem az utamat. Kyle is nyit ajtót nekem. Megkérdezem, hogy hol van Hugh. Egyből fogja magát és odavezet. Jó sok dolga lehet ennek a fiúnak is. Ő nem jár suliba? Nem kell tanulnia?
Hugh és barátnője kunyhója kedves kis zug a tengerpart mentén. Mire odaérünk, kint várnak ránk a házuk előtt. Zoe kezében egy tányér található. Mosolyogva jön felénk, mikor elér minket Kyle orra alá dugja a tál süteményt. Ő jóízűen elvesz belőle egyszerre hármat. Szempillantás alatt el is tűnik a gyomrában. Én kedvesen elhárítom, mire a fiatal nő vállat von. Együtt folytatjuk utunkat Hugh felé.
A srác érdeklődéssel figyel engem. Látszik rajta, kíváncsi arra amiért jöttem. Kertelés nélkül belekezdek:
-    Hol van Ő? Hol van Ő, akivel harcoltam?
-    Miért? – kérdezi megilletődve.
-    Miért, miért? Mert tudni akarom ki ő. Mert tudni akarom, hogy személyesen is olyan átkozottul elkap tőle a fene.
-    Tudhatnád, hisz személyesen is találkoztál vele – köt bele Hugh az előbb elhangzott mondatomba.
-    Jaj, menj már, öregem – mosolygok. – Tudod, hogy emberi mivoltára lennék kíváncsi.
-    Gondoltam – tekintetét a melleim közé emeli. – Hmm, látom visszakaptad a nyakláncodat. Ezért ez a nagy hangulatváltozás.
-    Jaja. Jó, mi? Felszabadultabb vagyok. Nade hol is van az én bundás barátom?
-    Valahol... amikor emberi alakban vagyunk nem tudjuk egymás cselekedetét ellenőrizni. Ezt tudhatnád.
-    Tudom is – felelem. – Mi lenne, ha olyan bűzlő hatalmas szőrcsomóvá változnál?
-    Ne csúfolódj, mert nem érsz el vele semmit – mondja kisfiús mosollyal egybekötve.
-    Egek, ne feszítsél már! – fakadok ki. – Hat éve nem láttam emberként, vagy a fene se tudja. Olyan kicsi ez a helység, hogy összefuthattam már vele párszor. Szóval mindegy lenne, ha megmutatnád, ki ő valójában. Megemészt az epe, ha nem tudom meg azonnal, kiről álmodtam az összetűzésünk után.
-    Álmodtál? – emeli fel szemöldökét Hugh. – Ő is álmodott rólad, elmesélte. Azt ugyan nem, hogy mit, de megemlítette. Érdekes egy egybeesés. Ennek ellenére nem tudok segíteni neked.
-    Sose?
-    De, de most nem.
-    Azért köszi – mondom. Kyle-hoz fordulok: - Neked is, hogy idekísértél. Most mennem kell. Viszlát később.
-    Szia Piji – köszönnek egyszerre.
Haza kell mennem átöltözni, még mielőtt elráncigálom az újdonsült barátnőmet vásárolni a városba. Bizonyára meg fog lepődni az ötletemen, de bele fog menni. Amilyen őrültnek nézem, még szívesen is jönne.