Nah az elkövetkezendő napok kész botránytanya volt. Meg sem tudom számolni, hány berendezési tárgyat tettem tönkre pusztán azért, mert felmérgeltem magam valamin. Mondjuk: a szeletelő gép rosszul szeletel, vagy a jégkrém nem hideg. Meg ilyen apró-cseprő dolgok, amiken hétköznapi, normális gondolkodású ember nem mérgelődik. Így hát láthatta mindenki, hogy az a halovány kis elszántságom, miszerint a nyakláncom nélkül is megpróbálok vidám lenni, teljesen elszállt valamerre a messzi ködbe.
És ami a legrémisztőbb, hogy a családtagjaimmal is ordibáltam. De ők tudták, mi a fene van velem, így legtöbbször nyugodtan hagytak fortyogni a levemben, ami ellen semmit sem tudok tenni. Teljesen kiakaszt ez az időszak. Pedig tudom, hogy volt egy olyan időszak, amikor nem függtem attól a kis tárgytól. Az Ezüstfarkasfogtól. Nem is volt olyan régen... Amikor ideköltöztünk, tisztán emlékszem a napra...
A Nap, mint mindig, alig sütött. Akkor vadásztam itt először. Az erdő szépsége lenyűgözött, illata megrészegített. Teljes csend övezte a környéket, csupán az éjjeli állatok zaja törte meg a békés és nyugodt létet. Még a növények se növekedtek. Mintha vártak volna valamire. És el is jött... a gyönyörű Telihold. Ezzel együtt túlzott üvöltések az erdő mélyén, teljesen bent. Arrafele rohantam, kikerülve az összes fát és bokrot. Mikor odaértem, elkéstem. Három vérfarkas állt egy kis tisztás kellős közepén. Meghökkentem a bűzüktől, de nem hátráltam. Ők is észrevettek, de nem törődtek velem. Egy társukkal foglalkoztak, aki szinte abban a percben, amikor én odaértem, nagy szenvedések mellett úgy nézett ki, mint aki agonizál. Vagyis haldoklik. Ő is felém fordította égő tekintetét, nagyot üvöltött a levegőben, majd nekem ugrott. Két lépés után, hirtelen a vállamban és a mellkasomon éreztem a fogai nyomát. Megharapott, belém mart. Annyira lenyűgözött fehéres-szükés-barnás világítónak tetsző bundája és igéző vérben forgó szemei, hogy a reflexeim kikapcsoltak. Társai leszedték rólam, de egy valamit bennem hagyott. Azóta fertőzött vagyok úgymond, és szenvedem a hiányát.
Ez öt-hat éve volt talán. Azóta már kétszer kitapasztaltam, hogy mit okoz a nyakék hiánya. Egyszer Jenny kölcsönvette engedély nélkül, akkor két napig téptem magam. Aztán hazavágódott a kirándulásából és ünnepélyesen bejelentette, hogy sürgősen kölcsön kellett vennie. Még mielőtt felvettem volna elveszett ékemet, orrba rúgtam úgy, hogy kivitte az üvegfalat és még vagy három fát az erdőből.
Másodjára Apa és Nagybácsi, Carlisle döntött úgy, hogy tesztelik, meddig bírom. Ugyanis nagyon tetszett nekik az, amit műveltem első alkalommal. Nah, ők nem bírták tovább öt napnál. Miután összetörtem három kocsit, a fél ház falát behorpasztottam és ingerülten még több vérre volt szükségem, hozzáteszem emberi vérre, visszaadták az ezüstösen csillogó szemfogat. Sóhajtva diagnosztizálta az egymást örökbefogadó testvérpár: Piji teljesen a vérfarkas rabja lett. Megköszöntem egy hozzájuk vágott serpenyővel egyetemben.
Szerencsére azóta nem próbálkozott senki se levenni rólam, elvenni vagy valami. És most, még mindig nem tudom felfogni, hogyan hagyhattam el. Hogyan a francba esett le a nyakamról, amikor az egy biztos, szinte szakadásmentes kapoccsal volt a nyakamban?! Hogy esett le? Semmi megerőltetőt nem tettem. Kyle-t nem volt nehéz felemelni. Mivel el volt csúszva néhány csigolyája meg se tudott mozdulni. Erre nincs más magyarázat, mint ahogy Murpfy megmondta: ami el tud romlani, az el is romlik. Tehát a nyakláncom kapcsa is elromlott. Ha visszakapom, kicserélem.
És itt jutunk el oda, hogy MIKOR KAPOM VISSZA?! Greget már egy hete megkértem rá, és semmit sem tett érte. Folyton csak azon a csajon jár az esze, mintha tébolydába került volna. Őt kívánja, a vérére szomjazik, meg akarja ölni. Milyen fura és ironikus a helyzet. Greget 15 éve ismerem, akkor egyedül volt. Nem volt senki mellette. És azóta se talált rá a párjára úgy, mint Mark és Jenny egymásra. És most itt van ez a Bridget és egyből bekattan. Csak tudnám mit eszik a lányon, mikor tök átlagos.
Állítólag nem tudja Greg megváltozatni a szavát, pedig már többször akarta. Nos, az én képességem hat rá, mert már kipróbáltam párszor, mikor túlságosan fázott. Fogalmam sincs, hogy miért van ez így, és Apának se. A két testvérünket meg annyira nem érdekli a dolog. Jobban elvannak mostanában egymással, mint régebben. Valamit forralnak.
Már két napja nincsenek itthon. És ez senkit sem zavar. Brandon valahogy mindig későn jön haza a munkából, és már rá se hederít a szét tőrt, szétzúzott dolgokra. Csak leül a Tv elé és nézi a sportot, amit szokott.
Nekem meg megint az ideg fut végig az ereimben, felcsattanok:
Ááááá, ilyen nincs..., legalább egyszer ne néznéd azt a vackot!
Hozzáteszem régen szerettem nézni, de csak mostanában húzom fel magam a folytonos GÓL felhangzásoktól meg a sípszótól, meg attól, ahogy futkosnak a labda után az idióta emberek.
- Pij, menj vadássz – hangozik az egyszerű utasítás Brand felől.
- A nevem Piji! Betűzzem?!
- Egek, hisz így hívlak évek óta! - száll velem szembe Apám, akinek a véréből származom.
- Nem tetszik! Elegem van belőle és kész.
- Akkor Piji, próbáld magad lenyugtatni. Végy mély levegőt, majd fújd ki. Sokszor ismételd meg, jó sokszor.
- Mi vagyok én, inkubátor??
Elfordul tőlem és szinte már nevet... Látom orra alatt a ráncokat, amik az elfojtott mosoly kényszerére meg-megrándulnak. Látom rajta, hogy alig bírja már visszatartani.
Erre hozzávágok egy párnát, idejében elhajol előle, de az a plazmának csapódik. Úgy látszik kissé erősen dobtam meg, mivel az inogva előredőlt a falról és betört a képernyője. Szikrákat okádva magából, mint a filmekben az összetört TV-k.
Ettől észhez térek valamelyest. Csak az a baj, hogy a kérlelésem is veszekedésnek hallatszik:
- Brandon, miért nem állítasz le? Hogy tűröd ezt el?
- Piji, figyelj rám és ne dühöngj.
Tekintetem leveszem a törött, füstölgő plazmáról és ráemelem. Arca nyugodt, mint mindig. Ekkor toppan be Jenny is és egyből hallom, megint rajtam röhög. Imádja a dolgot, imádja, ha a húga mostanában szánalmasabb, mint ő. Mark a háta mögött feszeng, ő valahogy utálja az ilyesmit. Szeret engem és tudja, hogy szenvedek.
Idejön hozzám és lefog a két vállamnál. A szemembe néz és várja, hogy belenézzek én is. Megteszem. A szeme csillog, természetes módon. Ő ilyen módon tud hatni az emberekre, ha azoknak baja van. Egyszerűen belenéz a másik tekintetébe és kész. Ez nem adottság, ez pusztán a szem titka. Imádom.
Rögtön, miután lenyugodtam, Jenny kezét fogva eltűnik a láthatárról, felmennek a szobájukba. Nagyszerű, hogy még ennyit se tudnak velünk együtt tölteni. Mindig mennek valamerre. Már csak az a kérdés, hogy miért laknak akkor itt? De nem, nem akarom, hogy elköltözzenek. Kell a támasz az életemben.
Így teljes nyugodtan csapok bele a délutánom hátralévő részébe. Még mielőtt nagy erőfeszítések közepette belegázolnék a hatalmas semmittevésbe, a telefon csörgése szakítja félbe az éteri csendet. A szám egy ismeretlentől származik, mindegy nekem: felveszem.
Azonnal megtudom, ki az. Valószínűleg a munkaadómnak új telefontja van, mertmivel ő keres. Van egy új könyv, amit le kéne fordítani olaszra. Nem semmi ez a könyvkiadó, ha már ilyen szövegeket is le kell nekem fordítani. Mondjuk hatalmas cég, több országban megvannak az üzletei. Csak így neki könnyebb, mint ott lefordíttatni a könyvet és megvárni, míg az visszakerül ellenőrzésre. Elvállalom a munkát, holnap mehetek be érte a postára. Ma is, ugyan, de nincs kedvem. Inkább megkeresem Greget.
Greg a szobájában ül a heverőjén és a TV-t nézi. Valamilyen hülye sorozat megy benne, amit még szerintem kétszer se látott. Bár lehet rákapott már egy jóideje. Nem szoktam soronkövetni minden egyes mozzanatát. Most se, így inkább kihátrálok.
Ő azonban megállít elém vágva:
- Mit óhajt a hölgy? – kérdezi gúnyosan. – Talán egy párnát? Esetleg egy turmixgépet? Vagy vágjam magam fejbe helyette?
Komolyan, ez idióta. Egy rossz szót nem szóltam hozzá, mégis provokál. Csakhogy megszívta a kölyök, mert nem vagyok kapható most veszekedésre.... inkább orron vágom, azzal lehűtöm néhány percre. Közben bevonszolom vissza a szobájába és lelököm a heverőre. Mellé ülök:
- Ha ma nem mész el a nyakláncomért, nagy bajban leszek, Greg. Én már ezt nem bírom, és ahogy látom, ti se. Mark alig mert a közelembe jönni. Jenny csak nevet, de tudja, hogy veszélyes vagyok. Te provokálsz, mert nem tudod, mi sülhet ki belőle. Brandon meg próbál hatni rám, de képtelen. Úgy hát most elmész ahhoz a Brigdethez, különben te leszel a következő.
Mondandóm befejeztével csak nézem az arcát. Ő mosolyog. Mosolyog, mert van oka odamenni a lányhoz. Fel is áll az ágyszerűségről és elindul az ablaka felé. Mielőtt kiugrana rajta, felém fordul és hercegiesen meghajol. Az ablakon egy párna is távozott vele együtt.
A nap többi részébe kissé megnyugodtam, mert nemsokára újból a nyakamon érezhetem a nyakláncomat. Ezt a család itthon lévő tagjai is megemlítik. Ezekre csak vállat vonok, minek feleljek, mikor nemsoká megláthatják rajtam ismét. És akkor újra az a régi Piji leszek, aki mindig vidámságot hozott ebbe a kis zugba.
A délután folyamán pedig sokszor hallucináltam is. Méghozzá azt, hogy Greg hazajött végre. Így megannyiszor, mikor meghallom az ajtó nyikorgására emlékeztető hangot, lerohanok a nappaliba. De csalódottan látom, hogy nincs ott. Végül feladom és felmászok a szobámba vissza. Ott levetkőzök csupán egy pizsamaként használatos fehérnemű együttesre, magamhoz veszem a függőányamat és kimászok az ablakon. Kicsit ugrálok még össze-vissza az ágak között, mikor megtalálom a megfelelő fát. Felkötöm két ágára az ágy két végét és ráfekszek. A csillagok és a Telihold nagyszerűen ragyog az égbolton, ezúttal is.
Ekkor villan be Greg, hogy még nincs itthon. Nekiindulok a sötétségnek, nem törődve azzal, hogy csak egy topp van rajtam és egy franciabugyi. Éppen az egyik ágat fogom meg, amikor meghallom az éjféli harangokkal egybehangzó, mármár kiegészítő üvöltéseket. A vérfarkasok átváltoznak, vért kívánnak. Ez az egyetlen egy éjszaka a gyengéjük, amikor emberi húsra fáj a foguk. De mivel nem szeretnek embert ölni, így visszafogják magukat, ahogy tudják. Ilyenkor vagyunk mi kint és segítünk nekik. Szerintem valahol Brandonék is járőröznek.
Két perc elteltével már látom is magam alatt elhúzni a vérfarkasokat délfelé. Egy-kettő felém fordítja az orrát, érzi a szagomat. De nem törődnek velem, türtőztetik magukat. Majd ezután megtalálom Greget és Bridget-et.
Döbbenet! Hogy a fészkes fenébe kerül ide ez a csaj?! Mi élteti ezt: a frász? Minden egyes alkalommal, mikor kijön ide, örülünk, hogy be nem pisil. Persze, ő csak az igazságot akarja megtudni. Nos, ideje hallgatózni, mit mond el az öcsém. Úgy hallom a feléről már lemaradtam. Még mielőtt újra megszólalna, felkapja a hátára a lányt, majd hozzáteszi:
- Bízz bennem! – és már el is rugaszkodik. Felfut a fán a lánnyal egyetemben.
Nagyszerű! És én hol bízhatok a lányban, amikor még be se mutatta nekem? Oké, hajlandó vagyok vele szóba állni. Hajlandó vagyok vele összebarátkozni. Hajlandó vagyok én mindenre, mert úgyis mindegy. Ez a csaj mindent tud rólunk. És ahogy feltételezem a farkasokról is tudomást szerzett. Pedig alig van itt egy hónapja. Fantasztikus.
Követném őket, de megigéz egy szempár a sötétben. A szempár gazdája bűzlik, és igen irritál engem. Feszülten érzem magam mellette, mintha belém látna. Mintha tudná minden egyes mozzanatomat, amit az elkövetkezendő pillanatokban művelek. Mintha belelátna a lelkembe. Közben szüntelenül vicsorít rám. Foga már az évek alatt visszanőtt, azonban mégsem az igazi. Kisebb, és valószínűleg életlenebb.
Felém rohan. Egy másodpercek töredék múlva ismét alatta vagyok, mint évekkel ezelőtt. Ezúttal nem harap meg, csak a képembe vicsorít és fenyeget. Körmei végigszántanak a bőrömön, ami a rendes vámpírokkal ellentétben sérülékenyebb. Fáj, ahogy bele mélyeszti karmait a vállamba. Ez összehozott mindent.
A méreg működésbe indult bennem. Erőm a sehonnanból előbukkant és mindent egybevetve lelöktem magamról az állatot. Az négy lábra érkezett, újra támadt. Immáron a fogait is használja. Felhasználva azt, hogy sem a méreg és sem az erőm nem hat rá, könnyedén nekem jön mindig. Van, amikor én töröm csontját, van, amikor ő harap belém jókorákat.
Nem tudom, miért harcolok ellene, hisz ittlétem során egyetlen egy vérfarkassal sem küzdöttem meg. Egyetlen egy sem bőszített fel annyira, hogy a méreg is termelődjön bennem. Kivéve ezt az egyet, akivel most találkoztam hosszabb idő óta először. És akivel egyúttal össze is mértük erőnket.
Látom, hogy az ő ereje is fogytán van, már alig tántorog. Látom kiálló új tagjait, amiket a fák szúrtak bele, amikor nekik vágtam. Sérült bal mellső lábát, amit eltörtem egy kézmozdulattal. És látom vértől lucskos bundáját, amin már kezd az alvadt vér megszáradni.
Két pihegés között megszemlélem magam is. Nincs olyan jó gyógyuló képességem, mint a rendes vámpíroknak, ezért van időm mindig számba venni a pólyáznivaló testrészeimet. Most is akad egynéhány. Például a vállam merő toprongy. A bordámnál harapásnyomok, a combomnál szintén karmolás és harapásnyomok. A talpamba beleállt valami azonosíthatatlan tárgy. Nos, mind a ketten ramatyul vagyunk. Úgy döntöttünk egyszerre hanyatlunk a földre és egyszerre választjuk azt, amit egykoron Ő egyedül, csodák csodájára: agonizálunk. Életemben először vesztem el az öntudatomat.
Valami hatására pedig álmodok is közben. A farkas társaságában vagyok, de teljes nyugalomban. Csak nézzük egymást, hátsó szándék nélkül. Már-már meghitt a hangulat. Mikor ő megszólal:
- Meg akarlak ölni.
Furcsa mód az én szám is szavakat ereszt ki magából:
- Csakúgy, mint én téged.
- Sort kerítünk rá? – érdeklődik.
- Naná, majd nem – mosolygok. – Valahogy csak veled van bajom a fajtádból, Bolhapamacs.
- Ahogy nekem veled, Piócácska.
- Mi ennek az oka?
- Egyszerű: te vámpír vagy, én pedig vérfarkas.
- Barom. Ha a társaidat elbírom a szaguk ellenére is viselni, akkor nem ezzel van a baj. Te is megvagy a vámpírok jelenlétében, csak mellettem nem.
- Amikor először alakultam át, akkor is megtámadtalak. Egy fogam bánta – jelenti ki. – Biztos akkor alakult ki közöttünk ilyen meghitt kapcsolat.
- Ha nem utálnálak szépnek tartanálak – mondom hirtelen, a totális tárgytól eltérítve a gondolatmenetet.
- Ha nem gyűlölnélek, te se lennél rossz bőr – így reagál ő.
- Még mindig meg akarlak ölni.
- Úgyszintén. De előtte az enyém lennél.
- Hmm, ahhoz át kéne alakulnod emberré.
- Szóval benne lennél? – mintha borzos szemöldöke kicsit megvonaglott volna. – Üssük nyélbe.
A farkas teste remegni kezdett. Apránként zsugorodott, már kezdtek kialakulni emberi vonásai, kezeiről eltűntek a hosszú, bundaszerű szőrök, álkapcsa összemegy. De mielőtt teljesen megtudhatnám, ki ő emberi alakban, a kép eltorzul. Helyét felváltja néhány hangfoszlány, ami a nevemet hallatja. Egyre jobban érzem, ahogy rázogatják a testem, ahogy próbálnak visszahívni a valóságba. De én kapaszkodok az ittlétbe, meg akarom látni, ki ő. És végre meglátom. Háttal ál nekem, teste teljesen meztelen. Látom, ahogy még az átváltozás utóhatásaként remegnek az apró izmai, megfeszülnek a végtagjai. Ember mivoltában is hatalmas. Széles vállak, keskeny csípő, a feneke megfelelő méretű, a lábain látszanak az izmok. Fantasztikus férfiegyed. A bőre pedig barnás színben pompázik, csillog a verítéktől. Haja koromfekete. Várom, hogy megforduljon. Ő szépen lassan fordítja felém arcát. Ám a kép megint hullámzani kezd. A hangok ismét vissza-visszakérnek a igazi létbe. Én pedig egyre jobban távolodok a férfitól, aki eléggé felkavaró érzéseket keltett fel bennem. És ez kétségeket is ébresztett a lelkemben. Mi a rohadás történik megint velem?!
Arra eszmélek, hogy a szobámban fekszek az ágyamon. A tetőablakon keresztül látom, ahogy a Nap fényei próbálnak az örök felhőkön keresztültörni, sikertelenül. Ahogy nézem, még csak hajnal környékén jár az idő. Szóval nem késtem le semmiről sem. Feltápászkodok.
Beállok a zuhany alá, végigfolyatom magamon a kellemes hideg vizet. Fél óráig alatta állok, csupán azért, hogy észhez térjek. Közben megvizsgálom az este szerzett sebeimet. Némelyik haloványan még, de látszik. A többi helyén apró, kékeszöld foltok éktelenkednek. Nagyon sóhajtok, ez az én formám. Újra sikerült magamat felhúzni, törik a zuhanykabin üvege. Innentől üvegszilánkokkal együtt dőlök a csempének és folyatom a könnyeimet.
Az éjszaka teljesen felkavart. Nem lehet igaz, hogy arról a farkasról akartam fantáziálni, akit gyűlölök és megvetek. Arról, aki maradandó sérülést okozott bennem azzal, hogy hatalmas fogaival majdnem keresztülharapta a szívemet anno. És onnanstól kezdve ő hat rám.
Este pedig róla álmodtam. Arról, hogy meg akarjuk egymást ölni, de kívánjuk is egymást. Ez egy különös együttes. Harag és szex. Mivel ugye csak sexről van szó?! Ugye nem estem bele a farkasba, aki kétszer is nekem esett és majdnem végzett velem?
Ideje lépni és elhessegetni a fejemből ezeket a kósza gondolatokat. Össze kell szednem magam, mert elhatároztam, ma megszólítom Greg kedvencét. Szóba elegyedek vele. Kíváncsi vagyok, hogy milyen személyiségileg. Kinézetre kicsit lököttes, de még mindig nem tudott rajtam túltenni.
Noshát, amit ma felveszek, nagyjából a következő: csíkos felemás lábujjaszokni, skótkockás dérszoknya, piros-fekete pöttyös hosszú ujjú blúz. Fejemre ezúttal színes, feliratos és mintás kitűzőkkel ellátott halászsapka kerül. Valahogy most nem érzem annyira feltűnőnek magam. Rohadtul hidegen hagy.
Lemegyek a többiekhez, látom, hogy mind ott vannak. Jenny és Brandon éppen sakkoznak, kitudja hányadik unalmas meccsüket játsszák le. Mark éppen nekem készít reggelit, amit értékelek. Mikor letoppanok az utolsó lépcsőfokról, felém fordulnak. Egyszerre fújtatnak akkorát, hogy majd kiviszik a ház oldalát. Jó, ez nagy túlzás.
Greg pedig akkor lép be az bejárati ajtón, amikor én a nappaliba. Nem magyarázkodik, senkinek se kell, mivel mindenki tudja, hol volt és mit csinált. És tudom, hogy még arról se tud, hogy velem mi történt. Csalódtam benne, hogy a csaj jobban érdekli mint én. Bár valahol tudtam, hogy ez el fog jönni.
Greg vált egy-két szót Apával, majd Jenny-vel és Markkal is. Mind bólintanak valamire, ám mind feszélyezetten, kényszeredetten. Most viszont biztos vagyok, Gregory nem változatta meg a szavukat. Önként mentek bele valamibe. Greg egy másodperc múlva köddé vált előttem. Vicces, tőlem meg se kérdezte a dolgot. Ez elkeserít.
- Jenny, kész van már a kocsim? – kérdezem nővéremet terelő gondolatként.
- Igen, a garázsban van – feleli fel sem nézve újból a sakktábláról.
- Kösz – mondom. Majd könnyedén közlöm: - A zuhanyfülke eltörött, kikezdett velem.
A kocsimon meg sem látszik a karcolásnyom, és semmilyen más hiba. Kényelmesen beleszállok és elhajtok a suli felé. Kiváló nap az unatkozásra. Ma csak biológia, földrajz, kémia, matek, angol és spanyol lesz.
A diákok java az osztálytermekben nyüzsög. Becsengő is elhangozhatott már, mikor beérek a suliba. Hanyagságom egyszerű oka a következő: nyúzott vagyok és ingerlékeny. Greg még mindig nem szerezte vissza attól a Bridget-től a nyakláncomat.
Az órák menete simán ment. A tanár nem egyszer és nem kétszer kikérte a segítségemet, mert tudta, hogy érdemes. Annak ellenére, hogy nem fitogtattam tudásomat, tisztában volt azzal, hogy mindent tudok. Hisz a dolgozataim egytől egyig ötösek voltak. Ez így van minden órán.
Ebédszünetben megettem egy almát. Greg és Jennifer egész idő alatt halkan, érthetetlenül suttogtak. Annyira nem érdekelt, inkább a nyakláncomat kerestem. Vonz az az ékszer, nem tudok ellene mit csinálni. De ezúttal nem látom a lány nyakában. Biztos levette otthon. Ha odaadta volna Gregnek, neki az első dolga lett volna visszaadni nekem. Különös.
Az is észreveszem, hogy a kiscsaj mindig minket vizslat. Szemei legtöbbször Gregen lógnak, de én is érzem magamon elég gyakran a tekintetét. Ilyenkor próbálok nyugodt maradni és mosolyogni felé, mintha nem zavarna. Ami igaz is, csak aggódom attól, hogy a nyaka kiáll és fájni fog neki.
Kaja után vár még egy kémia óra. Itt kotyvasztunk valamit. Néhány gyerek minden egyes alkalommal örül, hogy nem robbantotta fel magát vagy mást. Bennem a tanár megbízik, egyedül enged kísérletezni. A másik ok, hogy páratlan az osztálylétszám és senki sem hajlandó velem együtt dolgozni. Egyrészt félnek tőlem, másrész azt hiszik, elvarázsolom őket.
Tanítás után meglátogatom az én egyetlen barátomat, D.J.-t, aki pusztán egy ember. Egy régi lemezkereskedésben tengeti napjait, mint eladó. A D.J. nevet én adtam neki, csak én hívom így. Eredeti neve Donald Joshua McLaggen. Kedves ember, szeret dumálni és zenéről elmélkedni. Ő tanított meg hegedűn játszani. Az utóbbi hetekben elment valahová a rokonokhoz, már kiment a fejemből a helység neve.
Szia D.J. – köszönök neki a boltba belépve. Kellemes Bob Marley zene szól.
Az alig negyven éves barátom két polc közül lép ki, fülig érő mosollyal.
- Szevasz, Piji – köszön ő is. – Honnan tudtad, hogy már itthon vagyok?
- A kis madarak csicseregték nekem. Hogy vagy? Hogy vannak a rokonaid?
- Mind jól vannak, kedvesem. Én meg pláne. Meséltem nekik rólad, hogy mennyire szeretsz a boltomban lenni. Erre Joe, a nővérem kijelentette, hogy egy ilyen korú férfinak, mint én, nem kéne kikezdenie a fiatalabb, tizenéves lányokkal.
- Már megbocsáss, de a nővéredet fejre ejthették néhányszor gyerekkorában.
- Elneveti magát: - Tényleg fejre ejtették vagy kétszer. A korházban csak agyrázkódást állapítottak meg nála, mind a két esetben. És te hogy vagy? Kicsit nyúzott vagy.
- Nyúzott, én?! Még mit nem! Hozzám képest Elvis is elevenebb.
Ebben maradtunk. Meghallgattam még nála néhány Bob Marley számot, segítettem neki újrakategorizálni a lemezeket, majd távoztam tőle. Kezemben egy ajándék lemezzel, a reggae királyától. Elégedetten teszem az anyósülésre, majd beindítom a gáz. Lassan este lesz, a nap már nyugovóra akar térni, de még visszatartja valami.
Nem hajtok gyorsan, kényelmesen ráérek magamat végigfolyatni az utcán. Alig van forgalom, mint mindig. De valami mégis arra késztet, hogy siessek. Csörög a telefonom, Brandon hangja szakítja át az étert. A telóm a kihangosítón csücsül. Kérdezem tőle, mi kellene. Nos, hát vendégünk van. Hogy ki, azt nem árulja el nekem. Meglepetés. Tehát a gázra taposok. A bogárhátúm megugrik, utána viszont semmi neki a tempó. Kiló hússzal nyomatom az utat, kanyarban is.
Mikor már odaérek az ajtónkhoz, látom, hogy mindenhol ég a villany. Kivéve persze a felső szinteket, amik sötétbe burkolóznak. Kíváncsi vagyok, ki az az elvetemült, aki ilyenkor látogat meg minket. Ám annyira örülnék neki, ha legkedvesebb barátnőm látogatna meg engem.
Ez viszont várhat. Merthogy nem ő van itt, hanem egy idegen jött el hozzánk. Szagából megállapítva vérfarkas az illető. Vajon mit akarhat itt? Biztos Brandontól akarhat valamit, én csak azért kellek, ha véletlenül baj lenne. De ez sosem fordult eddig elő, amikor farkasok jártak a házunkba. Pusztán azért, mert Brandon jóban van az egyik farkas apjával.
Első pillantásra ismerősnek tűnik az alakja, bár csak hátulról látom. Nem ugrik be, honnan. Ez kétségeket ébreszt bennem és feszéjez is egyben. Szörnyű érzés ezen rágódni. Nyomban el is fojtom az érzést, nehogy megint dühbe guruljak.
- Gyere közelebb, Piji – szól Apa – Hugh kérdezni szeretne tőled valamit.
Hugh! Szóval ezért tűnt ismerősnek. Ő a vérfarkasok Alfa hímje. Mindenki követi a parancsait, zokszó nélkül. Nagyszerű alkata Apa fölé tornyosul. Alig húsz éves és máris magasabb mindnyájunknál. És izomzatilag se semmi.
- Mondd – kérem.
- Tegnap este te verekedtél össze az egyik társammal – nem kérdezi, állítja. – Megmondanád, miért?
- Mit miért? Miért zúzattam, rágattam, tépettem szét magam vele? Mit tudjam én? Amellett a társatok mellett nem bírok egy percig se megmaradni. Sejtelmem sincs, miért.
- Ugyanezt állította ő maga is. Nem bír meglenni melletted. Ezért jöttem én, mert féltünk, hogy újra megtörténik. Miféle lény vagy te?
- Félvér vagyok, ennyi. Ezt pedig ti is tudjátok. Ő miféle?
- Ő normális, teljesen – mondja, majd Brandhez fordul. – Szerinted mi lehet az oka?
- Szerintem a hat évvel ezelőtti összetűzésükkor történhetett valami. A Telihold így is furcsán hat a ti szervezetetekre. Piji pedig nem átlagos vámpír. Neki más is termelődik a szervezetébe. Méghozzá vér.
- És ennek mi köze lehet ahhoz, hogy, hogy a társam megharapta őt?
A nyála tartalmazhatta az átalakuláskor az a szert, amitől feszélyezik egymást.
- Lehetséges...
Ekkor egy üvöltés hangzik fel a közelben, egy farkasé. Hugh odakapja a figyelmét, morog egyet, mélyről hangzót. Ránk néz, bocsánatkérően és csak ennyit mond:
- Majd még jövök, most mennem kell.
Ezzel fogja magát, kilécel az ajtón és az erdőbe veti magát. A következő pillanatban gondolom farkasként nyomul tovább a fák között. Mindenesetre kinyitom az ajtót, hogy a szag tovaszálljon.
Közben pedig elgondolkozok azon, hogy mit mondott Apa. Lényegében azt állította, hogy a farkas nyála összekeveredett a véremmel és azért lettem olyan, amilyen.  Ez fantasztikus érzés, mondhatom. Akkor nem csak ő a hibás, hanem én is.
Erről jut eszembe, hol a fészkes fenében van megint Greg? Miért tölti az idejét azzal a csajjal? Miért nem kéri vissza tőle a nyakláncomat? Miért nem?!
Jobb lesz inkább beletemetkezni valamilyen sztoriba, amit le kell fordítanom spanyolra. Ezúttal egy egyszerű zsarus téma került a kezeim közé. A pasi mindent bele típus, nem lacafacázik: agyonlöveti magát, ha kell. Mindenesetre ő minden nő zsánere, de ő letojkássza mindegyiket. Neki egy kell, méghozzá a társa. De erről még mit sem tudnak a történet elején, így-úgy kötözködnek és marják egymást. A nő jön rá előbb, hogy testileg és lelkileg is vonzódik a férfiegyedek legvonzóbb példányába. A pasi csak utána jön rá, majd később. Aztán együtt lesznek jóban és rosszban.
Öcsém végre hazatért. Este tíz is elmúlt, mikor betoppan, kényelmes eleganciával a konyhába és elém villantja mosolyát. Majd Apához megy, beszél vele. Odagyűlik a fél család, kivéve engem. Én még töltök magamnak egy pohár almalevet, majd csatlakozok hozzájuk. Leülök a kedvenc babzsákomra és élesen figyelek a családunk legifjabb tagjára.
Ő belekezd:
- Tudja. Bridget tudja, hogy léteznek vámpírok és léteznek vérfarkasok. Elmondtam neki. De ti beleegyeztetek, szóval ne húzzátok fel magatokat.
Hogy beleegyeztünk?! Mi?! Szerintem csak Apáék egyeztek bele a dologba. És én tudom is, hogy mikor. Akkor, amikor hazajött, dumált egy sort a többiekkel, majd elviharzott. Köszöntem szépen akkor neki a kedvességet magamban. Most viszont az köszönheti ő, hogy nem ugrok neki mérgemben
- Mondd, Gregory, ki az a Bridget, hogy ennyire odavagy érte? – hüledezek. – Miért mondtad el neki? Alig van itt egy hónapja és máris mindent tud! A többieknek miért nem mutogatod magadat éjjelente vagy csillogós bőrrel? Ők miben mások a csajnál?
- Abban, eszeveszett nővérkém, hogy őt szeretem. Betűzzem a szót? - SZ.E.R.E.T.E.M!!! Vágod?
- Szereted? És a szerelem szerinted feljogosít mindenre?
- Fel bizony. Én nem tehetek arról, hogy te vagy az egyetlen, aki még nem találta meg élete párját. És őszintén megmondom, hogy nem is csodálkozom rajta. Néha nagyon ijesztő tudsz lenni. Nemegyszer hallottam a srácoktól az iskolában, hogy félnek tőled. Félnek a tekintetedtől. Persze, hogy félnek, hisz ölésre képes. Hidegvérű gyilkolásra.
Ekkor tört el az a bizonyos mécses, pedig annyira nagyon vigyáztam rá. A legnagyobb erőmmel ugrok neki Gregnek. A lendülettől belevágódunk a falba, az behorpad. Vakolattörmelékek hullanak a fejünkre, megőszítve minket. Azonban ez sem akadályoz meg abban, hogy kis híján kitépjek a vállából egy darabot.
Még mielőtt megtehetném, Mark és Apa fognak le. Elhúznak Gregtől, neki Jenny segít feltápászkodni. Még csak sérülést sem okoztam neki. Tudom, hogy erősebb nálam. És őszintén nem is bánom. Nyugodtan megtehette volna azt, hogy lelök magáról.
Lehiggadva, nem nézve egyikőjük szemébe se, felmegyek a szobámba. Elhatároztam, hogy holnap megnézem magamnak az a lányt. Most tényleg eljött az ideje, hogy szóba elegyedjek vele.
Még higgadtabbá a hidegzuhany tesz. Fél óráig áztatom magam a víz alatt. A fürdőszobatörmelékek változatlanul a helyén maradtak, totál kiment a fejemből az új fülke rendelése. Nah, majd holnap ezt is elintézem, mint mindent.
Ezúttal az ágyamban lelek a békés nyugodt alvásra. Ezúttal nem álmodok semmit, elmém tiszta maradt. Érdekes.