Crowley attól szép hely, hogy alig lakják néhány ezren. Csendes, nyugodt és békés. Semmi sem zavarja a légkört. Kivéve azok, amikről az emberek nem tudnak, de ez most más tészta.
Szóval a levegő kellemes, az éghajlat megfelelő a fajtánk számára, minden tökéletes. Az emberek személyesen ismerik a másikat, jóban vannak mindenkivel. Ritkán akad olyan, hogy a rendőrségnek közbe kell magát vetnie a dolgoknak. Szinte alig van tennivalójuk.
Viszont elég pletykás is így a település. Most, hogy az új csaj, akiről kiderült számomra három nap elteltével az ideérkezése után, hogy Bridget Crawfordnak hívják. Apja Jack új feleségével él itt, Octoberrel és egy Aaron nevezetű mostohafiával. Mindezt Gregtől tudtam meg, aki egyre több időt tölt a lánnyal. Pedig nem kéne. Látom rajta, hogyan hat rá az illata. Itt egy hatalmas nagy bibi van kialakulóban. Majd ő megoldja valahogy. Apa is ezt mondta, hogy bízzuk rá. Tud rá példát mondani, hogy jó sülhet ki a dologból. Hát igen, én is. Először Anya és Apa, majd az unokatestvérem és a barátnője. Azonban a mi esetünkben Anya nem élte túl, mert nem akart vámpírrá változni. Nem akarta azt átélni, hogy elveszíti a családját. Apját, Anyját, testvéreit látná meghalni, míg ő semmit sem változik. Én se bírtam volna ki, szerintem. Így, mikor sikeresen kihordott és végre a világra jöttem, magára hagyta Aput velem. Meghalt.
Ám most nem a fájdalmas emlékeken kéne törnöm az agyamat. Velem egész idő alatt annyi történt, hogy semmi. Hétfőn magamnak tett ígéretem szerint elmentem a fodrászhoz és csináltattam magamnak egy vadabb frizurát. Tépett, fülig érő, szanaszét álló séró, amiben még egyelőre csak kék csíkok vannak azért, mert elfogyott a kedvenc fodrászomnál a festék.
 Ebben a percben meg azon töröm a fejem, hogy hova tűnt Jenny és Mark megint. Ezúttal tuti együtt mentek egy valahová, tényleges párként. Merthogy mindenki tudja róluk, hogy odáig és visszáig vannak egymásért. De azért amikor nincs vész, hagyják egymást kicsit ide-oda mászkálni szabadon. Nekem ez érdekes.
- Jen! – ordítom el magam. – Hol a túróban vagy?
Tudom, hogy hall. Várok egy pillanatot, míg hátha válaszol. Nem teszi. Így nincs más választásom, mint a szaga után menni. Könnyen megvan, a szobájába vezet. Könnyedén lépkedek felfelé a lebegő lépcsökön. Jó, vascsövekkel van alátámasztva, ami a két végénél kapcsolódik az emelethez, valamit a földszinthez.
A szobája előtt megállok. Megkeresem Mark illatát, de nincs itt. Mégis csak illendőtlenség lenne őket megzavarni. Ez per pillanat nem számít, mert a bátyóm jelen pillanatban valahol az erdőben vadászik.
Kopogás nélkül rontok be a szobába. És ő ott ül a kis heverőjén kényelmesen, ahogy illik egy úri hölgyhöz. Bosszantó. Leülök mellé és ráemelem a tekintetemet. Reménykedek abban, hogy bocsánatot kér vagy valami.
De nem teszi, így én kezdek bele:
- Jennifer, hányszor megkértelek, hogy ne kotorássz a dolgaim      között! Tudod, hogy bosszant, ha engedély nélkül elcsórod a cuccaimat. És azt is tudod, ha kéred, akkor odaadom azt, ami kell.
- De nem voltál sehol, nekem meg feltétlen azonnal kellett – magyarázza, mintha ez segítene.
- Tudod, ha hívsz, meghallom és azonnal itt vagyok.
- Elmondanád, hol voltál? – kérdezi.
- Kint voltam a parkban fákat, virágokat ültetni. Veled ellentétben szeretem bepiszkítani a kezeimet.
- Nagyon vicces vagy, hugicám. Nos, kölcsönkérhetem a kocsidat?
- Már megtetted – mondom szárazon. – Miért is volt rá szükséged olyan szinten, hogy végigkarcold az oldalát?
- Bedöglött az enyém és sürgősen el kellett mennem a boltba.
Pff, a boltba. Oké, hogy észnél van mindig, de esze néha a béka feneke alatt van. A haját valójában festeti, hogy ne tűnjön fel idiótasága színe. A szőke tincsek benne pedig valódiak, ahol kezdi a szervezetében lévő anyag lemarni a festéket. Az benne a röhej, hogy jól áll neki. Velem persze más a helyzet.
- Szabad megkérdeznem, miért kellett hírtelen a boltba menned? – érdeklődöm.
- Mert randim lesz Markkal este és nem akartam felvenni ugyanazt a ruhát, amit már látott rajtam.
Öregem, ez milyen megható. Mindenesetre kénytelen leszek holnap a suliba a robogómmal menni. Ritkábban használom, mert nedves utakon eléggé csúszik és könnyedén irányíthatatlanná válik. A sérüléseim gyorsan gyógyulása ellenére is utálom magam megsebesíteni.
Ám még azon gondolkozok, hogy milyen estére gondol? Már eléggé sötét van, és ahogy az órát elnézem este fél tíz lesz öt perc múlva. Ha valahova szórakozni akarnak menni, nos hátakkor lassan menniük kéne. Mégsem siettetik el a dolgok.
- Még valamit, nővérkém – kezdem. – Nem láttad a nyakláncomat?
- Melyiket?
- Az ezüst farkasfogasat.
Megrázza a fejét. Nem igaz, hogy nála sincs. Már az erdőbe is visszamentem átkutatni a terepet, nem esett-e le valamelyik vadászatom során. De nem találtam. Ilyen nincs. Ráadásul egy időre ki is ment a fejemből a dolog, más foglalkoztatott. Reménykedek abban, hogy valaha meglesz, mert kezdem érezni a hiányát.
Csalódottan megyek aludni már ilyen hamar, mert tegnap este nem aludtam. Kötelességemnek éreztem azt, hogy elmenjek szórakozni egy sráccal, aki már hetek óta zaklat a tekintetével spanyolon. Végül megkért, hogy menjek el vele szombat este egy randira. Megtettem, aminek eredményeképp haza kellett szállítani a srácot úgy reggel nyolc körül holt részegen. Megeshet, hogy a detoxban kötött ki.
Ma este is, mint mindegyiken, az éj fekete ködét a hold fénye szűri át, a csillagokat mozgó felhők takarják és fedik fel. A távolból farkasok üvöltése hallatszik, jelezvén ma se lesz semmi érdekes. Végül is ez mindenkinek a vágya.