Bella megállt a kocsival a háztól úgy három méterre és kiszálltunk. Alice már leugrott a platóról és védelmezően állt az autó mellett.
Mind a hárman elindultunk a ház felé. Nem kopogtunk, Alice csak benyitott és már meg is láttuk a kanapén ülő Pijit és Renesmet, valamint a hűtő tartalmát csökkentő Jacobot. Hangosan köszöntöttem őket és körbe is pusziltam a társaságot. A koszorúslány ruhák Piji hálószobájában pihentek és vártak arra, hogy felvegyük őket. Leültem az asztalhoz Jake mellé. Nagy adag sült krumpli, kockákra vágott rántott hús és ketchup volt a tányéron.
Segítettem neki elfogyasztani a kaját, aminek ő annyira nem örült, elvégre éhes volt, de engem nem zavart. Én is az voltam.
- Ti még nem házasodtatok össze Renesmevel? - kérdeztem.
Öt krumplit vett a kezébe, belemártotta a ketchupba, belegyűrte a szájába majd felvett a tányérból egy húskockát és azt is a szájába tette.
Miután sikeresen lenyelte, végre valahára válaszolt.
- Nem.
- És nem is fogtok?
Épp felemelte a kezébe a krumplit, a kérdésem viszont megfagyasztotta. Kivettem a kezéből az ételt és megettem.
- Nem tudom. - fújta ki a bent tartott levegőt.
- Aha. - elmosolyodtam. - És miért nem?
- Fogalmam sincs. - nevetett. - Majd valamikor. Fiatal Nessie még ehhez.
Dühös sziszegést hallottam a többiek felől. Jacob tudta, hogy a kedvese volt, ezért még nagyobb röhögésbe kezdett. A vidámsága engem is felvidított.
Amikor már nem sok kaja volt a tányéron, akkor kaptam fel az asztalról, amikor Jacob pont húsért nyúlt volna. Ránevettem és menekülni kezdtem előle, tányérral a kezemben. Rohangálás közben folyton vettem le róla a húst és a krumplit, Jake pedig már morgott, hogy adjam vissza neki, viszont nevetett is.
Már alig volt valami a tányéron, amikor elkapott, én pedig röhögve visszaadtam neki. Puffogva ült le a fotelba, míg én odamentem Pijiékhez.
Már lazán volt fél öt, az idő egyre csak telt, egyre közelebb volt az esküvő.
- Minden rendben, Pij? - kérdeztem.
- Persze. Mi baj lenne?
- Nem tudom, csak úgy érdeklődtem. Még mindig nem izgulsz?
- Nem kell izgulnom. - mosolygott. - Ha szeret, eljön, ha nem, akkor nem.
- Ne is mondj ilyet. Aaron szeret, nem fog cserben hagyni. - mondta Renesme.
Ezt a témát hosszasan kitárgyaltuk, amikor csengett a telefonom.
Reméltem, hogy semmi gond nincs a nagy házba, Jennifer keresett.
Egy másodpercig a kijelzőt bámultam, majd kinyitottam a telefont és felvettem.
- Szia Jen, mi a helyzet?
- Van egy kis probléma, Bridget.
Felálltam a helyemről és kimentem a házból ameddig csak tudtam, be az erdőbe, hogy a többiek ne hallják. Addig csak mondtam Jennynek, hogy várjon még, mert eléggé messzi akarok lenni a háztól, hallótávolságon kívül.
- Mondhatod. - jelentettem ki, amikor már a házat se lehetett látni.
- Nem tud jönni Enya. Vihar van és nem tud felszállni a magángépe.
- Jó, nincs semmi gond. - próbáltam tettetni a nyugodtat. - Van elemes magnótok, vagy tudtok valakitől szerezni?
Jennifer egy kicsit csendben volt, aztán azt mondta, hogy várjak egy kicsit, megkérdezi, egy kevés susmorgást hallottam, majd feldobottan válaszolt.
- Igen, apa most mondta, hogy van az alagsorban.
- Remek! És játszik CD lemezt?
- Pillanat.
Megint csend, beszélgetés, majd jött a válasz.
- Igen, játszik.
- Tökéletes! Akkor hozd el CD-n a nőt. Úgy is jó, majd belerejtjük a magnót az egyik bokorba. A lényeg, hogy legyen egy kis zene. - mondtam.
- Rendben. Áldom a fejedet. - vihogott a túl oldalon.
- Jól van, csak intézzétek el a magnót. Majd találkozunk.
Elköszöntünk és bontottuk a vonalat.
Visszaindultam a házba, szerencsére nem is vagdostak szét a faágak.
Lazán visszasétáltam, nem volt kedvem megint futni és felbukni a saját lábaimban. Elmosolyodtam az emlékekre. Miközben sétáltam, elgondolkoztam azon, hogy milyen lesz, majd ha vámpír leszek és nem találkozhatok egy ideig azokkal az emberekkel, akiket szeretek, leginkább óvatosságból, Vanessáék mellett meg amúgy se bírnám. Nagy levegőt vettem. Azt hiszem ez lesz az egyetlen hátránya annak, hogy vámpírrá válok. De ha ez kell, nem bánom. Azt az egy évet csak kibírom valahogy. Majd beszélek velük telefonon, vagy webkamerán keresztül, természetesen úgy, hogy kontaktlencsét teszek a szemebe, hogy megváltoztassa a vörös szemeimet.
Ami azonban a legjobban foglalkoztatott, hogy vissza tudom-e majd fogni magam, hogy ne oltsam ki egy embernek se az életét. Ez volt az, amitől a legeslegjobban tartottam. Nem bírtam volna élni azzal a tudattal, hogy egy embernek kioltottam az életét, elvettem a családjától, gyerekeitől vagy a szüleitől. Felsóhajtottam a gondolatra.
Megálltam a ház előtt és körbe néztem. Tényleg ezt érdemlem? Hogy ilyen gyönyörű és különleges lényekkel legyek körbevéve? Nem tudom, hogy ki írta az életem forgatókönyvét, de köszönöm neki.
Bementem a házba és újból csatlakoztam a többiekhez.
A kérdő tekintetükre csak annyit mondtam, hogy ne is kérdezzék meg, hogy mi volt az előbbi, mert úgyse osztom meg velük, hiába kérik.
Nemsokára Jacob lelépett, mi pedig négyen maradtunk. Úgy egy órán keresztül hosszasan elbeszélgettünk. Az idő úgy suhant el, hogy szinte észre se vettük, hogy kezdett sötétedni. Igaz, hogy tavasz volt, de hála a szinte állandóan borongós égboltnak, hamarabb lett sötét, mint más városokban.
Még négy óránk volt az esküvőig, így felvetettem az ötletet, hogy egy óra múlva elindulhatunk a folyóhoz, felállítani a sátrat, ahol majd át fogunk öltözni meg sminkelünk és kicsinosítjuk magunkat, ahogy azt egy esküvőn szokás.
Viszont nekem hamarabb oda kellett mennem, hogy a fáklyákat elintézzem, megfelelő helyre tegyem őket, elég mélyen, hogy ne kapja ki őket a szél.
Alice azokat a képeket vizsgálta, amiket korábban én is. Hirtelen megállt és csak nézett, majd megfordult és rám emelte a tekintetét.
Érdeklődve és értetlenkedve kérdeztem, hogy mi a baj, mire kézen fogott, hogy segíteni akar. Ezek szerint látta, hogy én a fáklyákat egy kör alakban a földbe szúrom, legalábbis megpróbálkozok vele.
Nem tiltakoztam ellene, nem zavart, hogy segíteni akart. Ő úgyis könnyebben bele tudta szúrni a földbe őket. Elköszöntünk Belláéktól, megbeszéltük, hogy kilenc – fél tíz körül jönnek. Levettük a fáklyákat a platóról, ugyanabban az arányban, ahogy Bellával felhoztuk őket az alagsorból.
Sétáló tempóban mentünk, ami körülbelül húsz perces út a folyóhoz.
- Gondolom, hogy mennyire izgulsz, hogy minden rendben lesz e. - mondta Alice, csilingelő hanggal.
- El sem tudod képzelni, hogy mennyire. - nevettem. - Én rendeltem a díszeket, én csináltam meg az étlapot, én tanácsoltam Octobernek, hogy milyen süti legyen csinálva, vettünk     ajándékokat, virágokat. Annyira remélem, hogy nem fog kudarcba fulladni az egész.
- Segíthetek, ha szeretnéd. - mosolygott.
- Komolyan? Belenéznél a jövőbe? - kérdeztem.
Kiértünk az erdőből és megpillantottuk a folyót és a kis vízesést.
Alice abban a pillanatban lefagyott, egy fél percig úgy állt, majd rám nézett és egy hatalmas mosoly foglalta el az arcát.
Kérdezgettem, hogy mi lesz, hogy fog sikerülni, eljön-e mindenki, de semmit nem mondott, csak halkan nevetgélt és mosolygott.
Ezzel a húzásával kissé felidegesített, de nyugtattam magamat, hogy biztosan minden rendben lesz, azért nem mondott semmit és azért olyan vidám.
A húsz darab fáklyából nagy kört csináltunk, a sátor leendő helyével szemben pedig távolabb tettük őket egymástól, mint egy kaput, hogy mindenki beférjen rajta és senkinek se gyulladjon fel a gyönyörű ruhája.
Eszembe jutott, hogy a bevésődött farkasok magukkal hozzák bevésődésük tárgyát, akik nem farkasok, tehát őket is védeni kell a felfázástól.
Azonnal elővettem a telefonomat és Rosaliet hívtam.
- Szia Rose. Mit gondolsz, van még három bordó selyem párna a nagy házban?
 Szükség lenne rá.
- Egy pillanat, megkérdezem Esmet.
Hihetetlen, hogy senki se tud semmit, mindig mástól kell megkérdeznie. Majdnem elnevettem magam ezen. Tudatlan vámpírkák.
Hamarosan újból hallottam Rose kellemes hangját.
- Persze, van. Mi szükség van rá?
- Tudod van három farkas, akiknek van szerelmük és őket természetesen magukkal hozzák az esküvőre. Ők is emberek, ők is felfázhatnak. - magyaráztam. Tényleg mindenkinek el kell     mondanom?
- Ó, már értem. Jól van, akkor hányat kell vinnünk?
- Hatot.
- Rendben, akkor majd visszük.
- Köszi.
Letettem a telefont és az órára néztem, ami azt mutatta, hogy kilenc óra múlt tíz perccel. Ezek szerint a többiek is lassacskán elindulnak.
A számításaim jók voltak, Piji, Renesme és Bella tíz perc múlva megérkeztek, Renesme kezében a sátorral és egy táskával, ami valószínűleg dugig van sminkcuccokkal, Bella kezeiben a koszorúslány ruhákkal, az ő vállán is egy táska, valószínűleg teli a papucsokkal, Piji kezében pedig a menyasszonyi ruhája és a karján egy szatyor, benne ismeretlen tartalommal. Mindannyian mosolyogtak a fáklyákra, amik még eléggé gyérek voltak így, hogy egyik se égett.
A sátrat felállítottuk, egész hamar, bár ha egyedül kellett volna megcsinálnom, biztos, hogy egy óráig el tartott volna, aztán meg eltolódhatott volna az esküvő egy órával, hogy összeszedhessük magunkat.
A sátrat ki kellett világítanunk, hogy meg tudjuk csinálni a sminket, a hajat és egyéb fontos dolgainkat. Ezért bevittünk egy nagy méretű, új kinézetű viharlámpát amit Alice felakasztott a sátor közepére. Nem olyan kicsi, két személyes sátor volt, hanem hatalmas, hogy mindannyian a két lábunkon állva se értük el a tetejét.
A viharlámpa tökéletesen megfelelt nekünk, az egész sátrat beborította fénnyel, mi pedig elkezdtünk készülődni. Alice festett ki mindenkit, természetesen Pijinek csinálta a legszebb sminket, de ez alap volt, hiszen az ő esküvőjére készültünk.
Renesmere és Bellára dobott egy kicsi sminket, aztán a saját arcára is tett. Mindhármójuk sminkje ugyanolyan volt, egyszerűen gyönyörűek voltak.
Alice odajött hozzám, engem kicsit több ideig kellett festenie, hogy olyan szép legyek, mint a vámpírok. Nem tudom, hogy mennyi ideig sminkelt engem, de az biztos, hogy mire készen lett velem, addigra Bella és Renesme már átöltöztek, az én lábaim pedig elzsibbadtak. Viszont amikor a tükörbe néztem, megértettem, hogy miért telt ilyen sok időbe. Csodaszépen néztem ki. Úgy tündököltem a tükör előtt, mint az esthajnalcsillag az égen. Teljesen elkábított, amit Alice leművelt rajtam. Már hallottunk néhány hangot. Nem sokkal később October lesett be a sátorba és tüzet kért, hogy meggyújthassa a fáklyákat, valamint odaadta nekem azt a műszőrmét, hogy épséggel legyek túl ezen az estén.
Amikor megnéztem a telefonomat, meglepődve szembesültem vele, hogy negyed tizenegy elmúlt néhány perccel.
Nekem is át kellett öltöznöm, viszont nagyon szégyenlősködtem, mert olyan tökéletes alkatú lányokkal voltam egy sátorban, hogy a saját, eddig tökéletesnek hitt testem olyan volt az övéik mellett, mint a rózsa mellett a kóró.
Levettem a ruháimat, egészen elpirultam, majd gyorsan magamra kaptam a koszorúslány ruhámat, hogy minél gyorsabban készen legyek. Mikor felnéztem, még jobban elvörösödtem, mert az összes lány engem nézett.
- Ne már légyszi! - hisztiztem.
Mosolyogva elfordultak tőlem és folytatták tovább a csinosíttatásukat.
Mikor felvettem a ruhámat, megigazítottam magamon, majd a papucsokat a lábamra vettem. Már csak a frizurám maradt hátra, azt pedig Renesme elintézte.
Középen elválasztotta a hajamat, majd mindkét oldalról egy-egy tincset hátracsavart, majd a tarkóm felett középen összecsatolta egy kék köves csattal.
A többi, kimaradt részek egyik felét a két vállamnál előre dobta, a másik felét a hátamon hagyta és szépen átfésülte. A többiek haja is így volt megcsinálva, kivéve a Pijiét. Az övét Alice alkotta meg. Kontyot csinált a hajából és néhány fürtöt leengedett és begöndörítette azokat.
Mikorra mindannyian készen voltunk, már rengeteg hangot hallottam.
Rosalie kukucskált be a sátorba, elismerően mosolygott mindannyiunkra.
- Minden rendben odakint? - kérdeztem tőle.
- Persze. Csodaszépek a virágok a folyó mentén.
Kérdően néztem Alicere, aki halkan megjegyezte, hogy October.
Gondoltam ő is ki akarta venni a részét a díszítésből, a sütést főzést minden bizonnyal totálisan megunta. Tökéletesen megértettem.
- A párnákat úgy helyeztem el a földön, hogy a bal oldalra a farkasok nőiknek legyen hova ülniük, a jobb oldalra meg az első sorba tettem egyet neked Bridget, a második sorba meg Jacknek és Octobernek. - mondta Rose.
- Köszönöm. - mosolyogtam.
A kedves barátnőm átölelt és észrevettem, hogy a karkötő, amit tőlem kapott megint rajta volt a csuklóján. Persze én se hagytam otthon az arany gyűrűmet. Újból büszkén viseltem az ujjamon.
Idegeskedni kezdtem, egyre többet néztem a telefonomra. Már háromnegyed tizenegy elmúlt egy kicsivel, Aaron viszont sehol nem volt a többiek elmondása szerint. Piji viszont egyáltalán nem lepődött meg, mintha rohadtul nem érdekelné, hogy a mostoha bátyám tönkre teszi a gyönyörű esküvőt, amire annyit készültünk, amire annyit készültem és igyekeztem, hogy tökéletes legyen.
Kezemet ökölbe szorítottam. Próbáltam szabályozni magamat, hogy ne szálljon el az agyam, ne növekedjen meg a pulzusom és ez ne legyen zavaró a többieknek. Állandóan a telefonomat nézegettem, csináltunk képeket, hogy teljen az idő. Tizenegy órakor már kezdeni kellett volna, de amikor Esme benézett hozzánk, azzal a hírrel jött, hogy Aaron még mindig nincsen sehol. Mérgesen néztem Pijire, bár nem rá haragudtam, ő viszont csak totál nyugodt tekintettel mosolygott. Ekkor figyeltem meg jobban a menyasszonyi ruháját. Gyönyörű szép volt, annyira jól állt neki. Volt egy olyan érzésem, hogy többet rejt magában a ruha, mint amennyit elsőnek kinézünk belőle. A melle alatt ki volt bővítve a hasa miatt. Az anyag már nézésre is lágy esésű, felől és alól egyaránt, fordított irányban hullámzik. Csodaszép és Pijinek nagyon jól áll.
Ekkor vettem észre, hogy dühöm teljesen elpárolgott. Valaki szórakozott az érzéseimmel, amiért nem haragudtam. Jobb volt nyugodtnak lenni, mint a falra – ez esetben a fára – mászni az őrülettől. Akaratom ellenére folyton nyugodt voltam. Állandóan a telefonomat néztem, hogy telik az idő, Aaron pedig sehol.
Bella társaságát kerestem, ameddig a bátyámra vártunk.
- Megölöm, ha nem jön el! Soha többet nem fogok szóba állni vele. - morogtam.
- Ne idegeskedj Bridget. Rendben lesz minden.
- Rendben? Hogy, amikor itt sincs?
- Ne izgasd fel magad, attól még nem fog hamarabb megjelenni.
Kifújtam a legalább tíz másodpercig bent tartott levegőt. Bellának teljesen igaza volt. Őszintén szólva hiába próbáltam meg ideges lenni, nem sikerült, pedig nem volt bent Jasper a sátorban.
Negyed tizenkettő körül járt az idő, amikor felhívtam. Már majdnem feladtam, hogy leteszem, amikor felkapta.
- Aaron hol a fenébe vagy? Már rég itt kellene lenned! Szedd össze magad és gyere ide azonnal! - mérgelődtem.
- Nyugi hugi! Tíz perc és ott leszek.
Letette a telefont, mire kifújtam a levegőt. Mindenki hallotta a rövid beszélgetésünket, így nem kellett elismételnem magamat.
Legszívesebben már kirohantam volna a sátorból, hogy megmutassam, hogy Alice milyen szépet varázsolt belőlem, de ezt nem tehettem meg.
Ott kellett maradnom és tűrnöm, hogy nem csinálhatok mást, csak várhatok és beszélgethetek. Egy ideig csak ültem és koncentráltam, majd meghallottam, hogy a farkasok hangosan kiáltják Aaron nevét, köszöntek neki.
Leesett a kő a szívemről. Felálltam a helyemről, és nyújtózkodtam egyet.
Brandon lépett be a sátorba, mivel ő kíséri Pijit egészen az ülőhely végéig, onnan pedig majd Aaron veszi át. Mosolyogva nézett ránk, látszott rajta, hogy ő is totál be van zsongva, viszont mindössze egy mosollyal intézi el az egészet.
Utoljára még belenéztem a tükörbe, majd a műszőrmét a karjaim köré tekertem, valamint a kis csokor virágot a kezembe kaptam. Beálltunk szépen sorban, elől Alice volt, mögötte Bella, majd Renesme, én és Piji. Két lépésnyi távolság volt a koszorúslányok között, így indultunk el szépen, lassan. Piji legalább öt méterrel hátrébb haladt, mint mi, karöltve Brandonnal.
Mikor kiléptem a sátorból, megértettem, mire mondta Rose, hogy szépek a virágok a folyó mentén. Fehér rózsák és liliomok voltak lefektetve a partra. A zene kellemesen szólt az egyik bokorból, bár nem tudtam kivenni pontosan a hang irányából, hogy melyikben lehetett, bár különösebben nem érdekelt. Volt zene és kész.
A sötétben nagyon jól néztek ki az égő fáklyák, feldobta a hangulatot.
Mindenki minket nézett, én pedig annyira szépnek éreztem magam, hogy hihetetlen. Nagyképűen hangzik, lehet, hogy az is, de abban a pillanatban tényleg ezt éreztem, hogy sokkal szebb vagyok, mint bármikor.
Észrevettem Aaront és majdnem nekirohantam. Farmernadrág volt rajta meg a királykék nyakkendő, amit vettem, viszont az ing sehol. Elképesztő ez a pasi!
A két egymástól távolabbi fáklya között beléptünk a hatalmas körbe a sok ismerős, mosolygós, barátságos tekintetű barátaink közé.
Greg apu mellett ült, mi pedig befoglaltuk az első sort. A párna ott volt a földön, ezért kényelmesen ráültem. Ekkor figyeltem, hogy hideg van, viszont a hozzám közel lévő, égő fáklya melegítette a bőrömet. Gyilkos tekintettel néztem a mostoha bátyámra, aki csak vigyorgott, majd a közeledő szerelmére nézett. Odasétált hozzá, megvárta, míg Brandon ad két puszit Pijinek, majd helyet foglal. Valamit halkan odasúgott a lánynak, amit természetesen hat kivételen kívül mindenki hallott. Renesme odasúgta nekem, hogy Aaron azt mondta Pijnek, hogy „Gyönyörű vagy”. Elmosolyodtam, és hátranéztem a szerelmemre, aki gyors adott egy puszit, majd előre fordultam. Mosolyogva néztem, ahogy Piji átkarolta Aaront, majd a kis oltárhoz léptek. Azonnal éreztem a torkomban azt a bizonyos gombócot. Igyekeztem nem elsírni magam és egy ideig sikerült is.
Piji mosolyogva hátranézett letesztelve, hogy biztosan jó helyen jár e.
Zel elegáns fekete öltönyben és fehér ingben lép az oltárhoz. Úgy vigyorgott, mint aki nagyon rosszat készült csinálni. Nem volt nála semmi, se könyv, se papír, bizonyára saját szöveget tervezett. Az ülőkre nézett, mire négyen felálltak a helyükről. Hugh, Kyle, Greg és apa. Mégis mit akarnak ezek? Futott át az agyamon a kérdés. Edward már biztosan tudta. Nyugodtan mosolygott, amikor ránéztem. Mind a négyen nyugodtan sétáltak az oltár felé. Hugh kezében észrevettem valami nagyon nem esküvőhöz illő dolgot: egy éles tőrt.
A szemeim kikerekedtek, nagyon megijedtem. Mégis mi a francot fognak leművelni a következő percekben? Mire gondoltak ezek az őrültek? Pijire néztem, aki szintén nagy szemekkel figyelte a közeledő négyest. Egy nő, Zel felesége oda állt Piji mellé és félrevitte. Még nagyobb aggodalom járt át.
Aaron letérdelt az oltárnál, csak a nagy hátát láttuk. Felnézett Zel vidám arcára és valamit várt. Néhány másodperc múlva az idős vámpír beszélni kezdett.
- Ez a vérfarkas, tisztelegve az ősi vámpírszokások előtt, egy évszázadokra visszanyúló szertartással szeretne tisztelegni leendő kedvese előtt. Ez megmutatja a bátorságot, az odaadást,     a     feltétlen szeretetet. Készen állsz, barátom?
Aaron nem felelt semmit, csak bólintott. Remegett a gyomrom, miközben figyeltem, ahogy kedvesem a tőrrel a kezében Aaron mögé állt. Teljesen magabiztosan nézett Zelre.
- Mi a kedvesed neve? - kérdezte Zel.
- Piji. - felelte Aaron.
Greg megmarkolta erősen a tőrt és Aaron vállába karcolt szépen egy P betűt.
Úr isten! Leesett a tantusz, hogy mit akartak ezek. Aaron volt olyan hülye, hogy arra szánta el magát, hogy a hátába karcoltatja szerelme nevét! Ez totál őrültség és... totál megható! Piji minden erejével küzdött, le akarta állítani az egészet, viszont Zel felesége nem engedte ezt neki. Hiába erőlködött, a nő erősebb volt nála és nem engedte meg, hogy közbeavatkozzon.
A szertartás folytatódott. Zel minden betű előtt megkérdezte Aarontól, hogy hogy hívják a kedvesed, ő pedig kitartóan válaszolt. Hugh kapta az I betűt, Kyle pedig a J-t. Végül apa kapta meg a vésőt. Teljesen átjárt a hideg, amikor mostoha fiához lépett, hogy belevésse menyasszony nevének utolsó betűjét.
El se tudtam képzelni, hogy ilyet terveztek. Oké, romantikus, de nagyon durva egy esküvőre.
A gondolataimból üvöltözés ébresztett fel. Piji kiabált, hogy fejezzék be, ennek semmi értelme, mert tudja jól, hogy Aaron szereti. A férfiakat azonban egyáltalán nem érdekelte. Figyelembe se vették a lány kérését. Körülbelül mintha a hurrikán figyelembe se venné a lágy tavaszi szellőt.
Szerencse, hogy a barátnőm neve nagyon rövid, így nem szenvedtek sokáig
Azon gondolkodtam, hogy miért nem forr be Aaron háta, amikor annyira gyorsan gyógyul. Biztos valami különleges anyagból volt a véső vagy valamivel felszentelték, esetleg valami löttybe belemártották, ez akadályozhatta meg a beforrást. Mikor végre végeztek a karcolással, csak akkor figyeltem meg, hogy hogy ömlik Aaron vére a sebből. A hideg futkosott a hátamon a látványtól.Szemeim már egy ideje könnyekkel teltek voltak, így már nem fértek el egymás mellett. Éreztem, ahogy a könnycseppek lecsurognak az arcomon. A sminkemnek annyi! Megint csúnya emberke leszek.Zel újból beszélni kezdett, mintha mi sem történt volna. Hangja mély volt és határozott.
- Kedves egybegyűltek. Ma éjszaka ezen a csodálatos helyen ez az igaz szerelmes pár házasságot köt és egy életre összekötik életüket. Illendő megkérdezni: van-e valaki, akinek     ellenvetése van a leendő házaspár egybekeléséhez?
Néma csend uralkodott a környéken. Még az erdei állatok is elcsendesedtek. Óvatosan letöröltem az arcomról a könnycseppeket, kicsit szipogtam. Nem voltam egyedül meghatódva. October is körülbelül úgy érzett, mint én. De lehet, hogy ő Aaron miatt aggódott.
Senki se ellenkezett az esküvővel kapcsolatban. Miért most kellett volna, amikor már mindenki teljesen belenyugodott az egészbe? Sok értelme nem lett volna. Egyébként is el tudtam volna képzelni, hogy Piji mennyit őrjöngött volna, hogyha bárki is azt mondaná, hogy „én nem akarom, hogy összeházasodjanak”.
- Mivel senki sem szólt, ezért megkérdezem az előttem álló Piji Cullent, hogy szeretnéd-e Aaron Yeehaw-t férjedül?
Aaron Yeehaw? Ez meg van húzatva? Miért nem Aaron Crawford? Mennyivel egyszerűbb lett volna! Így viszont még a név változtatással is bajlódni kellett.Nem csak én voltam megdöbbenve. A többiek is csak néztek ki a fejükből, kivéve Edwardot.... hihetetlen. Volt némi előnye a gondolatolvasással. Piji csendben volt. Várt valamire. Értetlenül néztem rá. Ő viszont hol a körmeivel babrált, hol a vízesést figyelte. Ez a csaj hihetetlen. Még az esküvőjén se tud normálisan viselkedni. Úgy gondolkodott, mintha egyáltalán nem is az esküvőjén lett volna, csak valamerre vendégségben. Aaron vigyorogva oldalba bökte, mire feleszmélt a gondolkodásából, fejével Zel felé biccentett, hogy válaszoljon már.
- Természetesen akarok. - feleli.
- És te, Aaron Yeehaw szeretnéd-e az itt megjelent gyönyörű hölgyet feleségül? - kérdezi Zel.
- Nem. - Micsoda? - Azaz igen. - Na azért! - Vagyis hát... ja. Mit tudom én? - felelte Aaron.
Piji nyakához bújt és kiszívta a bőrét... mint mindig.
Biztos voltam benne, hogy ezt az este... vagyis néhány óra  múlva vissza fogja kapni, de csúnyán. Piji elől nincs menekvés!
- Még mindig akarsz, Cumis? - kérdezi a lánytól.
- Nem… azaz igen… vagyis hát ja. Mit tudom én.
Aaron hangosan felnevetett. Visszafordult az oltárhoz és a várakozó Zelhez, majd végre valahára kimondja azt, amire már mindenki várt.
- Ki nem hagynám.
Renesme a csokrában matatott, majd felállt mellőlem és egy kis dobozkát vitt oda a párhoz. Mint ahogy egy fél perccel megtudtuk, a gyűrűk voltak benne.
Piji és Aaron mosolyogva húzták rá egymás ujjára a gyűrűket.
Renesme visszaült mellém és tovább néztük az esküvőt. Könnyeim még mindig mosták le az arcomról az arcírt. Belegondoltam, hogyha Piji esküvőjén így megvagyok hatódva, mi lesz a sajátomon? Előre kisírom magam, és utána nyugodt leszek, mint régen általános iskolából való elballagásomkor?
- Mostantól férj és feleség vagytok, amíg a halál el nem választ titeket – ami persze nem most lesz. - tette hozzá Zel.
Halk nevetések hallatszódnak mindenfelől. A friss házasok is halkan kuncognak.
- Aaron, csókold meg a menyasszonyt.
Mostohabátyám hallgatott Zelre, szorosan magához ölelte Pijit és szenvedélyesen megcsókolta. A csók nem tartott sokáig, elvégre csak az esküvőjükön voltak, nem a kis kunyhóban. Körülbelül tíz másodperc után elengedték egymást. Piji valamit odasúgott Zelnek, valószínűleg megköszönte az esküvő levezetését. A házaspár felénk fordult. Zel valami egy mondattal bezárta a menyegzőt.
- Kérem a vendégeket, hogy gratuláljanak az ifjú párnak.
Én voltam az első, aki felállt a helyéről. A többiek még bambultak ki a fejükből, én viszont azonnal észbe kaptam és odamentem a házasrárhoz. Először Pijit öleltem át. Nagy erővel szorítottam, könnyeim megint megeredtek.
- Gratulálok! - nyögtem ki nagy nehezen.
- Köszönöm. - suttogta Piji boldogan.
Miutén elszabadultam tőle, nagy erővel magamhoz öleltem Aaront. A kezem véres lett, ezért miután neki is nagy nehezen, elcsuklott hanggal gratuláltam, a folyóhoz mentem és megmostam a kezemet a hideg vizében. Csak ekkor vettem figyelembe, hogy mennyire hűvös volt az idő. Egy picit ott guggoltam a folyó mellett, miközben a holdat néztem. Egy percnyi egyedüllét után egy ismerős hangot hallottam a hátam mögött. Ettől a hangtól mindig annyira kellemesen megborzongtam.
- Csodálatos esküvő volt. Szépen megterveztétek.
A kezét a vállamra tette, én pedig felálltam és megfordultam.
- Az elejét kihagyhattátok volna. - suttogtam.
Greg szinte magában kuncogott, majd magához ölelt. Arcát a nyakamba temette, amivel újonnan kínoztam egy kicsit, ahogy hallhatta a szívem dobogását, a vérem száguldozását. Hideg teste elfeledtette velem, hogy a levegő milyen hűs.
- Gyönyörű vagy kicsim.
Arcát újra a magasba emelte, csillogó szemekkel nézett rám. Elvesztem a ragyogó tekintetében. Mindent elfelejtettem. Hogy ki voltam, ki vagyok és ki akarok lenni. Hogy hol voltam, hol vagyok és hol leszek. Csak az számított, hogy velem volt, érezhettem a kábító édes leheletét, a bőre keménységét, ruhája kellemes illatát. Lassan közelebb hajolt hozzám. Végtelenségnek tűnt, ameddig ajkaink találkoztak. Megcsókolt. Olyan finoman, mint legelőször. Óvatosan átkarolta a derekamat és az ő testéhez húzott. Szinte megszűnt a világ körülöttünk. Mikor lassan elengedett az öleléséből, halványan mosolyogva mondta, hogy menjünk vissza a többiekhez. Kézen fogott, úgy sétáltunk a házaspárral foglalkozó tömeg felé. Miután Pijiék szabad utat nyertek a körből kifelé, a tömeg elkezdte őket követni. Zel eloltotta a fáklyákat, a sátrat pedig gyors összeszedtük és sétálva elindultunk a nagy ház felé. Mindenki fogta a párja kezét, kivéve a farkasok, akik még nem találtak párra, valamint Brandon. Amikor Piji kunyhóját elértük, a sátrat bedobtuk a házba, aztán tobább mentünk. Innen azonban már futottunk. Nem hiába a sokat megélt, ügyes vámpír, senki ruhájával nem lett probléma. Mindannyian éppen egészségesen megérkeztünk a nagy házhoz, ahol már várt néhányunkat a sok ennivaló, innivaló. Leszálltam Greg hűvös hátáról, majd bevonultunk a hatalmas épületbe. Mire beértünk, Alice már be is kapcsolta a zenét, majd a farkasok, valamint apa, October, Piji, Renesme és én leültünk a nagy asztalhoz, ami csak számunkra lett megterítve. A késői vacsora roppant finom volt. Először is a leves lett feltálalva, tyúkhúsleves zöldségekkel, majd jött a főétel szezámmagos bundában sült pulykafalatok, cantoni rizzsel. Desszertnek volt joghurtos narancs - terrine fekete szeder öntettel, valamint mogyorós-csokolédés piskóta fehércsokoládé öntettel. Volt még párolt zöldség, uborkasaláta, teasütemények, piskóta és pogácsa. Viszont a torta se maradhatott el, meg is lett rendelve egy négyemeletes, lépcsős, szív alakú csokoládé torta, rengeteg eper öntettel, tejszínhabbal és a tetején, úgymond a lépcső tetőfokán egy marcipán házaspárral, amik Piji és Aaron fényképének mintájára lettek elkészítve. Tökéletesen nézett ki, a nyál összekavarodott a számban, amikor megláttam. A házaspár együtt vágta fel a tortát, a legalsó, legnagyobb tortát félbevágták és a felét egy tányérra tették. Ez volt az övék. A többit átlagos nagyságú szeletekre vágták és mindenkinek, akinek szokása volt enni, adtak egyet-egyet. Miután jól laktunk, az asztalról mindent eltettünk, mire October neki is állt mosogatni Esmevel, hogy legalább a fele meglegyen. Felkerestem a mosdót, elintéztem az emberi szükségleteimet, majd miközben kezet mostam, a tükörben bámultam a szépséget, akit alig ismertem fel. Még jócskán volt a sminkemből, így elégedetten tekintettem magamra. A bőrömnek jól esett a kellemes meleg, ami a házban uralkodott. Az ajtón kopogtattak, mire kinyitottam. Greg állt előttem, édesen mosolyogva.
- Jól érzed magad? - kérdezte.
- Nagyon jól.
Kedvesen nézett rám, majd magához húzott. Már kint voltunk a fürdőből, felhallatszott a kellemes zene, ami lent boldogította a vendégeket és kényszerítette táncra őket. Még régen, két évig tanultam társas táncot, szóval az alap lépéseket jól tudtam. Csendben táncolni kezdtünk, miközben állandóan egymást figyeltük. Annyira tökéletes volt, mindig elkábultam a gyönyörű  arcától, szép szemeitől. Teljesen elakadt a lélegzetem is, annyira belefeledkeztem a létezésébe. Greg aggódva figyelmeztetett, hogy vegyek levegőt.
Zavarodottan pislogtam. Elnézést kértem tőle, mire halkan kuncogni kezdett.
- Szeretlek. - suttogta.
Az ismerős bizsergés, amit a közelébe éreztem megint átjárta a testemet.
- Én is téged. - feleltem.
Hallgattuk a zenét, csendben táncoltunk és csak egymásra figyeltünk. Az utóbbi napokban nem tudtunk annyit foglalkozni egymással a vendégek miatt, ezért már nagyon jól esett, hogy vele lehettem. Újból elcsodálkozhattam tekintetén, álmodozó mosolyán. Lélegzetvételem lassabb volt, mint általában, annyira belefeledkeztem a Greggel való táncolásba. Kezével annyira óvatosan tartotta az enyémet, mintha félt volna, hogy nehogy összetörje, mint egy porcelánt.Abbahagytuk a táncot, majd szorosan átöleltem. Fejemet a hideg mellkasára tettem, amit csak egy világoskék ing takart. Csak az esküvő miatt öltözött ki, ő meztelenül se fázott volna. Szemeiben mindig is ott lapult az a csodálkozó tekintet, amivel állandóan méltatott.
- Elnézést a zavarásért, csak örülnénk, ha ti is lent lennétek. - mosolygott mellettünk Esme.
Greg halkan morgott, amiért megzavartak minket, én válaszoltam helyette.
- Persze, igazad van.
Mosolyogva kézen fogtam a páromat és lassan sétáltunk a lépcső felé Esme mögött, ami a földszintre vezetett. A többiek lent szórakoztak, ettek, ittak, táncoltak, már amennyire tudtak.Mihelyst leértünk a lépcsőn, máris elválasztottak Gregtől.
- Felkérhetem egy táncra? - vigyorgott Kyle.
Megadóan mosolyogtam, mire Greg is ellépett mellőlem, majd beszélgetésbe kezdett Brandonnal, aki egyedül ácsorgott a lépcső mellett.
- Nagyon szép vagy Bridget. - bókolt Kyle.
- Köszönöm. - feleltem. - Te is jól nézel ki. Jól kiöltöztél.
- A házaspár megérdemli. - nevetett.
- Milyen furcsa ezt mondani róluk. - morfondíroztam.
- Valóban az. De azért én örülök, hogy így alakult a dolog.
- Hát még én. Annyira összeillenek. Helyesek.
- És neked mikor lesz életösszekötésed Greggel? - érdeklődött Kyle.
Az említett személyre néztem, aki minket figyelt. Biztosan hallotta, hogy mit kérdezett tőlem a farkas srác, ezért még konkrétabban válaszoltam, mint ahogy alapból elterveztem.
- Következő nyáron. Ha leérettségizek és elballagok, összeházasodunk.
Megint Gregre néztem, aki nagy szemekkel bámult. Mégis mitől fél ennyire? Nem akarja, hogy bekössék a fejét? Pedig ugyanaz, mint hogy együtt járunk, csak erősebb a kötelék.
- Az komoly. Nem vagy hozzá kicsit fiatal? - kérdezte Kyle.
- Nem számít, hogy hány éves vagyok, csak az, hogy szeretem.
Úgy tűnt, hogy megértette, amit mondtam, nem kérdezett többet. Kisvártatva Emett kopogtatta meg a srác vállát. Kyle vigyorogva átadta a helyet a nagydarab vámpírnak. Emett vihogva kezdett el táncolni velem.
- Jól hallottam, még egy év és megint jöhetünk? - viccelt.
- Igen, jól hallottad.
Tekintetemet megint vonzotta Greg, aki a falnak támaszkodva figyelte minden egyes lépésemet, rezdülésemet. Tisztán hallotta, hogy mit beszéltünk. Pontosan tudta, hogy már az egész ház – kivéve Octobert és Jacket – tisztában volt vele, hogy hamarosan mi is össze fogunk házasodni.
Táncolás közben figyeltem, ahogy a srácok egymásnak adják át Pijit. Szegény csajnak szinte minden vendéggel táncolni kellett. Egy kicsit elfáradhatott benne, bár ő sokkal jobban bírta az ébrenlétet, mint én. Elvégre félig vámpír.Miután én is kitáncoltam a lábaimból minden erőt, leültem egy székre, onnan figyeltem a mulató társaságot. Greg ekkorra már talált magának párt, Pijivel táncoltak. Brandon ült le mellém, aki az előbb táncolt Renesmevel.
- Nem gondoltam, hogy ezt valaha is átélem. - mosolygott Brandon.
- Miért? - nem értettem.
- Piji meg volt áldva vele, hogy ő soha férjhez nem megy, erre tessék, kézzel-lábbal kapaszkodik egy farkasba. Hihetetlen.
- Nem néztem ki sose Pijiből, hogy házasodó típus lenne, ezért ezen nem csodálkozok. Én inkább azon agyalok, hogy miért egy farkas? Annyi vámpír van a világon. - megrendültem,     amikor kimondtam ezt. - Nem azért, örülök neki, hogy Aaronnal köti össze az életét. Most már... a sógornőm.
A kitárgyalt lányra néztem, aki rám nézett és elmosolyodott. Biztos voltam benne, hogy hallotta, amiről beszéltem az apjával.
Jack lépett mellénk és felkért táncolni. Mi mást tehettem volna, eleget tettem a kérésének. Lassan forogtunk a zenére, miközben beszélgetni kezdtünk. Úgy éreztem, hogy tényleg fel kell világosítanom a helyzetről.
- Egy esküvőnek borsos ára van. - morgott.
- Nem mindegy? Keresel annyit, hogy ez meg se kottyanjon. Nem is beszélve Brandonról. De ha annyira drágának tartod, kezdj el spórolni a következő évre.
Mintha nem értette volna, hogy mire céloztam, úgy táncolt tovább. Vagy csak nem akarta megérteni. A mellettünk táncoló Edwardra néztem, aki annyit mondott, hogy az utóbbi. Apa csak értetlenül nézett rám, mire magyarázni kezdtem. Meg kellett értenie az egészet.
- Következő nyáron Greg feleségül vesz engem.
Éreztem apun a feszültséget, ahogy megtudta, hirtelen kicsit megszorította a kezemet. Én viszont csak nyugodt tekintettel néztem rá. Hirtelen lenyugodott, amit Jaspernek köszönhettem, aki elsétált mellettünk.
- A családba fogok tartozni. - jelentettem ki.
Még jobban megrendült. Arca megfeszült, szemei kikerekedtek.
A félelmet bárki leolvashatta az arcáról. Nem akartam, hogy elrontsuk az esküvőt ezzel a beszélgetéssel, ezért megnyugtattam, hogy minden rendben, ne aggódjon értem, és ugyanúgy találkozni fogunk, mint azelőtt. Ráadásul nem kell annyi ételt vásárolniuk, nem fogom beaprítani a hűtőt. Ezen végre mosolygott egy kicsit, majd amikor végre valahára elengedett. Szerettem volna Pijivel beszélgetni, azonban ez nem volt a legkönnyebb. Állandóan táncolt valakivel, ami meghiúsította a tervemet. Rosaliehoz csapódtam, aki egyedül volt, az esti erdőt nézte.
- Szép, igaz? - kérdezte, mikor odaértem.
- Nagyon szép. - helyeseltem. - Miért nem táncolsz?
- Kicsit unalmas egész este csak táncolni. Futni támadt kedvem, de nem hagyhatom itt a társaságot.
Értettem, hogy miről beszélt. Én meg már szívesen lettem volna vámpír, de voltak megegyezéseim Greggel, így ezt nem tehettem meg. Piji végre valahára felszabadult, ezért azonnal odamentem hozzá.
- Én sógornőm. - öleltem át.
Vidáman nevetett, miközben viszonozta az ölelésemet, majd elengedett és úgy folytattuk a beszélgetést.
- Már alig vártam, hogy felszabadulj. Na hogy érzed magad? - tudakoltam.
- Mint egy most férjhez ment nő. - poénkodott.
- Nem is értem miért. És hogy tetszett az egész?
- Csodaszép volt. - mosolygott. - A fáklyák tényleg nagyon feldobták a hangulatot. Viszont az elején azt a vésős dolgot kihagyhatták volna a fiúk.
- Milyen igaz. Engem végig rázott a hideg, ahogy néztem. Ajánlom, hogy Greg ne akarjon ilyen hülyeséget csinálni, mert megverem.
Piji nevetett. Nagyon boldog volt. Jól érezte magát, aminek nagyon örültem.
Jó volt így látni, hogy kicsapong a boldogságtól, hogy végre nem mások szerelmére irigykedik, hanem ő is átérezheti. Nem is beszélve a két egyre nagyobb babáról, akik a hasában növekedtek, egyre gyorsabban. Azért mindenki kíváncsi volt rá, hogy mégis mikor fognak megszületni, de ez még a jövő rejtélye volt.
A vámpírok csendesek voltak, a farkasok hangosak. Ez jellemző volt rájuk. Mikor Aaron elszabadult a haverjai közül, elment mellettünk, Piji mögött, mire a lány mélyen beleszagolt a levegőbe. Arcát vágyakozó mosoly öntötte el, mire rosszat kezdtem sejteni.
- Kívánom a bátyád vérét. - mondta. - Megyek inni.
Tátott szájjal néztem, ahogy Aaron után indult, fejem zúgni kezdett, éreztem, hogy szédülök. A többiek aggódó figyelmét éreztem magamon. Még láttam, hogy a mostohabátyám és a sógornőm kimennek az ajtón, majd elfutnak az éjszakába.
Az utolsó arc, amit láttam, Gregé volt, aztán minden elsötétült körülöttem...