Greg nagyon kedves volt. Segített nekem vásárolni és nem akadt ki, amikor a negyedik boltba mentünk be, mert az első háromban nem volt olyan ágynemű, amit venni akartam. Biztos voltam benne, hogy már teljesen kikészítettem a sok válogatásommal, de ő mégis mosolyogva állt mellettem.
Mindez hétfő délután történt, mivel szombaton idő, vasárnap kedv nem volt arra, hogy tegyünk egy bevásárlókörutat.
Lehetett éjfél is, amikor valaki kopogtatott az ajtómon. Amikor kiszóltam, hogy ki az, és Aaront hallottam válaszolni, kimásztam az ágyamból és beengedtem.
Rosszallóan nézte, hogy Greg az ágyamban feküdt, de csak az ajándékdobozt tartotta a kezében.
- Ez mi?
A szépen csomagolt dobozra néztem.
- Majd ha kinyitod, megtudod.
- Bridget! Mondtam, hogy ne költs rám! - morgott.
- Pszt! Halkabban, mielőtt mindenki felkel!
- Miért kellett venned nekem ajándékot?
- Mert a bátyám vagy és szeretlek! Nem elég ennyi? - kérdeztem.
Nem folytatta a veszekedést, csak átölelt, majd megköszönte és kiment a szobámból. Becsuktam az ajtót és bezártam, majd visszafeküdtem szerelmem mellé. Hozzábújtam és átöleltem a törzsét.
Szinte azonnal elaludtam, ezért nem is kérdezett semmit se Greg.
Reggel, mikor felébredtem, megnéztem a naptárt a falamon és akkor esett le, hogy ezen a hét az utolsó tavaszi szünet előtt, ami azonnal feldobott.
Már alig vártam, hogy megérkezzenek Emették Forksból, hogy meg legyen tartva az esküvő is. Szinte rohantam a fürdőszobába, majd mikor ott elvégeztem minden dolgomat, visszamentem a szobámba és betettem egy cédét a lejátszóba, és táncolni kezdtem a spanyol zenére, úgy öltöztem fel.
Greg végig mosolyogva figyelte, majd amikor eszébe jutott, hogy már fél nyolc és neki haza kell rohannia a kocsijához, megcsókolt, majd kiment az erkélyre és elment. Felvettem egy piros nadrágot, ami úgy fénylett, mint a selyem, pedig nem volt az, egy sárga felsőt, fekete topánkát, a táskámat pedig a hátamra vettem és leszáguldottam a lépcsőn. Mikor leértem, akkor jöttem rá, hogy a zenét nem kapcsoltam ki, ezért levettem a cipőmet, visszamentem a szobába, kikapcsoltam a magnót, majd újra lementem.
Leültem az asztalhoz, ettem néhány falatot és már hallottam is a kocsi dudát.
Indultam volna az ajtóhoz, de elfelejtettem, hogy a cipőm a lépcsőnél maradt, ezért visszamentem érte, majd a kabátomért is vissza kellett fordulnom.
October nevetve nézte végig a jelenetet amit leműveltem én pedig elköszöntem tőle, majd kimentem. Greg az autónál állt, engem várt. Előre kinyitotta nekem a kocsi ajtaját, így nekem csak be kellett szállnom.
A suliban alig bírtam odafigyelni, órán az ablakon bámultam ki és amikor felszólítottak, azt kérdeztem, hogy ki az a Bridget? Még jó, hogy Greg nem látta, mivel neki másmilyen órája volt. Legszívesebben állandóan pörögtem volna, nem bírtam egy helyben maradni, kész csoda volt, hogy negyvenöt percet kibírtam.
Bekapcsoltam az Ipodomat, hogy legalább addig ellegyek, de nem volt a legjobb ötlet, mert a pörgős zenére legszívesebben táncolni, bulizni szerettem volna. Még szerencse, hogy olyan óra volt, ahol nincs az egész osztály halálos csendben.
A zene ritmusa átjárta az egész testemet, mozdulatkép megforgattam a fejemet.
Brittany érdeklődve nézett a mellettem lévő székről.
Halkan énekelni kezdtem, mire az előttem ülő Nayme is hátranézett.
Mellettünk Vanessa és Josh ültek – mert hát miért is ne – akik szintén azt fürkészték, hogy vajon mi bajom lehet.
Mikor véget ért a szám, csak akkor vettem észre a bambulást, ezért megkérdeztem tőlük, ami először az eszembe jutott.
- Ne legyek bezsongva, amikor napok múlva a bátyám esküvőjére megyek?
Megadóan elmosolyodtak, én pedig éljenezve felálltam a helyemről, amikor meghallottam a kicsöngőt. A tanár engem nézett, de én csak kiugrottam a helyemről és kirohantam az ajtón, egészen addig szaladtam, ameddig meg nem láttam Greget kijönni a kémia teremből. Milyen borzalmas lehetett neki.
Szinte neki futottam, úgy kellett megfognia.
- Beléd meg mi ütött? - nevetett.
- Fel vagyok pörögve. - öleltem át. - Hiányoztál.
- Ne is mond. Nekem még rosszabb, mivel én már többet tudok, mint a tanár, mégis nekem kell hallgatnom a helyett, hogy veled tölteném az időmet.
- Mikor lesz telihold? - kérdeztem.
- Hétfőn, tehát vasárnap lesz megtartva az esküvő.
Éppen nem kezdtem el örömtáncot járni, csak vigyorogva magamhoz öleltem Greget, aki viszonozta az szeretet nyilvánításomat.
Jennyt és Markot láttam közeledni. Jé, ezek is be tudnak jönni néha napján a suliba. Tiszta hihetetlen. Fülig érő szájjal csatlakoztak hozzánk.
- Nem rég beszéltem Pijivel. - kezdte Jenny. - Felhívta Alice, hogy pénteken indulnak Forksból.
- Jön mindenki? - kérdezte Greg.
- Igen, Carlisle-től kezdve Rosalien át Jacobig mindenki. - felelte Mark.
- Szuper lesz! Már annyira hiányoznak! Olyan rég láttuk őket. - mondtam.
- Nézzétek el neki, totál megőrült. - nevetett Greg.
Borzasztó vidáman telt el a délelőtt, de amennyire vidám volt, annyira lassú is. A szünetek gyorsan teltek, viszont az órák lassabbak voltak a teknősöknél is.
Az egyik órán megszólalt a tűzjelző, így el kellett hagynunk az épületet, sokak legnagyobb örömére. Az idő nem volt a legkellemesebb, én mégse fáztam, hiszen Greg teste nem volt sokkal hidegebb a levegőnél, tehát teljesen megszoktam. A barátaim persze kevésbé, elvégre szegénykék, csak emberek voltak. Elmosolyodtam a gondolaton, hiszen hamarosan már tényleg csak ezt mondhatom róluk. Szegény, tudatlan emberek. Mindössze ennyi.
Szerencsére sikeresen túléltem a napot, és amikor hazamentem az első az volt, hogy belőttem a magnót és zenét hallgattam, jó hangosan. Megtehettem, mivel egyedül voltam otthon, legalábbis egy ideig. Nem sokkal később Aaron vigyorgott az ajtómban, nézte, ahogy énekeltem és táncoltam. Amikor észrevettem, hogy mégse vagyok egyedül, lejjebb húztam a zenét és abbahagytam a bulizást.
A fenébe Aaron! Sose hagynak kitombolnom magam!
- Mélyen tisztelt Bridget Crawford énekes/táncosnő. - hajolt meg az ajtóban.
- Rohadjál meg! - löktem meg nevetve. - Mit szeretnél?
- Van egy tervem. Arra gondoltam, hogy meztelen leszek az esküvőn. - vigyorgott nagy büszkén, mintha jó ötlete lett volna.
- Te megőrültél? - ez volt az első, amit mondani tudtam. - Egy csomóan ott leszünk, és egyetlen egy embert érdekelsz meztelenül, az pedig Piji. Személy szerint nem akarom látni a     méretedet és azt hiszem nem vagyok egyedül azzal, hogy szívesebben látunk ruhában!
- De én így akarom. - kamaszosan nyávogott.
- Aaron! Felejtsd el! Majd a nászéjszakán bebizonyítasz Pijinek mindent, amit szeretnél, de előttünk ne, kérlek! Ígérd meg, hogy a magamutogatásodat egyedül a leendő feleségednek     tartogatod! - kértem.
Lazán zsebre tette a kezét, ami arra a napra emlékeztetett, amikor megmentettek minket a fogságból, Pijit pedig majdnem megölték.
- Rendben, megígérem. De akkor mit vegyek fel?
Röhögnöm kellett. Tisztára úgy viselkedett, mint egy csaj és ennek hangot is adtam, amit Aaron nem nézett jó szemmel, de velem együtt nevetett.
- Mi lenne, ha azt vennéd fel, amit én vettem neked?
Érdeklődve nézett rám.
- Mit vettél nekem?
- Még nem bontottad ki?
- Hát még nem. - mondta, és már ment is a szobájába.
Gyorsan utána mentem, mert látni akartam a képét, amikor meglátja a fekete selyeminget, ami annyira jól idomulna a testéhez, hogy kiemelné minden darab kockáját. Vettem hozzá egy királykék nyakkendőt is, ami nagyon szenvedélyesen nézne ki az inggel, ha nem lenne teljesen begombolva.
Szinte széttépte a dobozt és kivette az inget belőle. Azonnal levette a pólóját és magára vette az inget. Nem gombolta be teljesen, vagy kettőt kihagyott és úgy vette fel a nyakkendőt hozzá, igaz abban segítenem kellett.
Olyan szinten baromi jól nézett ki, hogyha nem lett volna mostohabátyám és nem lett volna Greg, elgondolkoztam volna rajta.
- Mit szólsz? - érdeklődött.
- Szóhoz se tudok jutni. - hebegtem. - Elképesztően jól nézel ki.
Utat tört magának és a hatalmas fürdőszobai tükör elé állt. Büszkén, elégedetten méregette magát, majd egy széles mosollyal közölte velem, hogy tökéletes lesz.
Odamentem hozzá és átöleltem. Tényleg olyan volt nekem, mintha vér szerinti testvérek lettünk volna. Már éreztem, hogy bármikor számíthatok rá, és hogy sose higgyek neki, hogyha rosszat akar valakivel. Már olyan, mint egy angyal, vérfarkas bőrbe bújva. Mikor végre elkészült, levette az inget meg a nyakkendőt és visszahajtotta a dobozba.
Megköszönte az ajándékot, majd lelépett mondván, hogy hiányolja Pijit.
Eszembe jutott, amit Jennyék mondtak a suliban, hogy pénteken jönnek a forksiak, viszont én nem tudtam péntekig várni, ezért felcsörgettem drága Rosalie barátnőmet.
A telefon kicsengett, majd néhány másodperc múlva hallottam a túloldalon a kedves hangot.
- Szia csajszi!
- Úristen jöttök pénteken áááááá! - szóltam bele a telefonba.
Még Emettet is hallottam a háttérben nevetni.
- Bizony, nemsokára találkozunk. - felelte Rosalie.
- Már várod, mi? - kérdezte Emett.
- Ki vagyok hangosítva? - válaszoltam kérdéssel.
- Emett megkért rá. - nevetett Rosalie.
- Olyan gyönyörű lesz az esküvő! Piji elmondta nagyjából, hogy mi hogy lesz én pedig kitökéletesítem. Nem mondok el mindent csak annyit, hogy különleges esküvő lesz. Piji ruháját     pedig még én sem láttam, de úgy izgulok! - lelkendeztem.
A túloldalon nevetéssel nyugtázták a zsongásomat. Kezdtem úgy érezni, hogy az egész családban, rokonságban egyedül én izgultam az esküvő miatt borzalmasan. A többiek hát hú, jó lesz, mindjárt itt van stb. Én viszont pattogtam össze-vissza, nem bírtam egy helyben maradni és mindenkit kikészítettem.
Greg kopogott az erkélyajtón, ezért odamentem hozzá, hogy beengedjem.
- Leteszem, megjött Greg. - szóltam a telefonba.
- Na aztán csak okosan! - szinte láttam magam előtt Emett vigyorgó képét.
- Te csak ne szóljál be. - nevettem. - Pénteken találkozunk. Sziasztok.
- Szia. - a két hang szinte egyszerre mondta.
Bontottam a vonalat és az ágyra dobtam a telefont, majd odamentem Greghez és olyan erővel szorítottam, amennyit csak engedett az emberi erőm. A párom viszont csak nevetett rajta, maximum csikizést érezhetett.
Mindig jó hatással volt rám, mellette kezdtem megnyugodni, kevésbé volt olyan érzésem, hogy mozognom kell, készülődnöm az esküvőre, nehogy valami ne süljön el jól. Greg beleült a hintaszékbe én pedig az ölébe. Átöleltem a vállát, majd megpusziltam az arcát. Egy jó ideig így ültünk, csendben, majd megkordult a gyomrom, mire felpattantam és leszáguldottam a konyhába, de Greg így is gyorsabb volt nálam és mire a hűtőhöz értem, ő már a konyhában ült egy széken. Elővettem a hűtőből néhány dolgot, majd csináltam magamnak szendvicset és leültem az asztalhoz megenni. Közben beszélgettünk Greggel néhány dologról, mint Piji esküvője is. Nem tudtam magamban tartani a megjegyzésemet, bár lehet, hogy azt kellett volna tennem.
- Na majd ha a mi esküvőnket várjuk.
Greg felkapta a fejét a mondatra és szinte éreztem, hogyha tudna, elpirult volna.
- Hát az még nem most lesz. - mondta zavartan.
Érdeklődve figyeltem az arca minden rezdülését.
- Én se gondoltam az érettséginél előrébb. - mondtam.
- Biztos, hogy ilyen hamar férjhez akarsz menni? - kérdezte.
- Miért? Te vagy az életem értelme Greg. Mire várjak? Vagy talán te félsz engem feleségül venni?
- Én nem tudom... - zavartan nevetett. - Csak félek.
- Mitől?
- Mindegy hagyjuk. - adta fel a beszélgetést.
- Hé! Mi a baj? - ültem mellé.
Nagyon össze kellett szednie magát, mert hatalmas zavarban volt, de tényleg.
- Félek, hogy nászéjszakán elragadtatnám magam és valami bajod esne. - mondta a szemembe nézve.
Szinte éreztem, ahogy az összes vér a fejembe szaladt és már láttam is Greg kiderült arcát, ahogy elmosolyodott azon, hogy sikeresen elpirultam. Hiába, nem tudtam vele mit csinálni, mert zavarba hozott.
- Tudom, hogy nem fog bajom esni, ne félj. - szinte suttogtam.
Még mindig nagy zavarban voltam, még a hideg is kirázott.
Lehet, hogy October tudott a gondolataimban olvasni, minden esetre pont akkor érkezett meg, így nem kellett tovább beszélnünk a témát Greggel.
Összetettem volna a két kezemet, de az már feltűnő lett volna, még Oct számára is, nem hogy Gregnek. Megettem a szendvicsemet, majd megtöröltem az asztalt, de nem mentünk vissza a szobába, maradtunk beszélgetni.
Megosztotta velünk, hogy milyen süteményeket fog sütni az esküvőre, mi pedig felvilágosítottuk, hogy mindegyikből süssön sokat, mert a farkasoknak van étvágyuk, mire ő mosolyogva az eszünkbe juttatta, hogy a volt férje is az volt, így pontosan tudja, hogy mennyit esznek.
Érdekelte, hogy hogyan fog zajlani az esküvő, én pedig felvilágosítottam róla, hogy sok vámpír és farkas fogja körülvenni, szóval készüljön fel.
- Jönnek azok a vámpírok is, akiknél voltatok a szünetben? - kérdezte.
- Egyértelmű, hiszen Pijiék rokonai. - feleltem.
- Tudod, milyen szétszórt vagyok. - védekezett nevetve.
Greg mellettem figyelte mosolyogva a mostohaanyámat. Eltúlzott féltékenységből meglöktem a karját ő pedig azonnal rám irányította a tekintetét.
Brandon hívta valamiért, ezért el kellett mennie. Búcsúzóul megcsókolt, majd köszönt és kiment a házból. Ketten maradtunk Octoberrel én pedig úgy gondoltam, hogy elújságolom neki, hogy Aaron a vártnál jobban örült az ajándéknak, amikor kicsomagolta.
- Képzeld October. - kezdtem bele a mesélésbe. - Tegnap este majdnem rám törte Aaron az ajtót, amiért vettem neki ajándékot, viszont lenyugtattam és amikor ma elmondta, hogy azt     tervezte, hogy meztelen jelenik meg az esküvőn, lebeszéltem róla és megkérdeztem hogy miért nem veszi fel inkább amit én vettem neki. Felvette az inget meg a nyakkendőt amit     vettem, természetesen nem gombolta be teljesen és úgy nézett ki, mint még soha, de komolyan. Majdnem megfütyültem, de hát mégis a mostohabátyám. - nevettem.
October végighallgatta amit mondtam, de ott volt leragadva, hogy a fia meztelenül akart megjelenni mindenki előtt a saját esküvőjén.
- Ez megőrült? - kérdezte.
- Kicsoda?
- Hát Aaron! Hogy meztelenül jelenjen meg? Ennek beszélni kell a csöppnyi agyával! - hüledezett.
- Nyugi Oct! Csak egy terv volt én meg lebeszéltem! Semmi gáz!
- Hát még jó! Kapott is volna a lassan huszonegy éves fejére.
Csak nevettem rajta, mire mostohaanyámnak is megjött a jókedve.
Jakc is hazaérkezett nagy vidáman, mivel olyan vállalkozásba kezdett, ami – állítása szerint – biztos siker. Hát ha ő tudta.
October nem tudta magában tartani őrült fia még őrültebb ötletét az esküvővel kapcsolatban, amin apám nem bírta visszatartani a nevetést olyannyira, hogy a boltívbe kapaszkodott. Azt viszont nem tudtam, hogy tényleg magán az ötleten nevetett annyira, vagy azon, hogy October ennyire ki volt akadva miatta.
Jól szórakoztak én viszont kezdtem unatkozni. Nem hiába, ha nem ismertem volna meg Gregéket, akkor unatkoztam volna, hogyha nem lehettem volna Brittanyékkal. Kihasználva, hogy apám nem a tévé előtt pihen, bekapcsoltam a készüléket és elfeküdtem a kényelmes kanapén. Egy érdekes sorozat ment a tévében, a Dresden akták. Nekem nagyon tetszett, mivel ilyen nyomozós meg mágiás volt keverve, ráadásul voltak benne vámpírok és farkasok is, viszont azokon a bemozdulásokon néha elnevettem magamat, elvégre a srác okoskodott róluk, közbe csak egy színész volt, aki az életében nem találkozott még efféle különleges teremtményekkel. Bezzeg én tényleg tudtam volna mit mesélni.
Miután vége volt a sorozatnak, keresgéltem a csatornák között és leragadtam a liliputi emberek között. Szerettem azt a sorozatot, az volt a címe, hogy Little
People, Big World, tehát kis ember, nagy világ. Két részt adtak le egymás után, ami különösen lefoglalt, viszont amikor annak is vége lett, még tovább kapcsoltam, valami béna sorozatra, ami teli volt tökéletes alakú, de pocsék arcú, plasztikázott nőkkel. Az egyik pillanatban még két nő hisztizett, a másik pillanatban már azt éreztem, hogy aludtam és valaki betakart. Érthetően félálomban voltam.

Másnap estefele Greg hazament, de nem csak látszólag, hogy már a szobámban várt, hanem tényleg lelépett. Lent maradtam Octoberékkel, elvégre mindig fent poshadtam a szobámba és úgy éreztem, ideje egy kicsit többet beszélgetnem az apámmal és új feleségével. Annyi mindent nem tudtam róluk, ami főleg Jackkel szemben nem volt érthető. Kicsit rosszul is éreztem magam e miatt, hogy azt se tudtam, hogy mi a kedvenc színük, pedig már több, mint fél éve náluk éltem.
A számomra egyik legnehezebb lépést tettem meg. Szinte művésziesen huppantam bele Jack ölébe, ő pedig azonnal sejtette, hogy készülök valamire.
- Na mi az hercegnő? - kérdezte.
- Azon gondolkodtam, hogy még az esküvő előtt elmehetnénk valahova, mi hárman. Valami meleg helyre. - ahogy ezt kimondtam, megborzongtam. - Rég voltam már strandon, korábban     mindig ott lógtam. Hiányzik.
- Azt mondod autókázzunk el holnap valamerre és majd visszajövünk csütörtök este vagy péntek reggel? - kérdezte October.
- Igen. Jó tanuló vagyok, nekem meg se kottyan néhány nap. - feleltem.
- Hát végül is kivehetlek a hétre a suliból. - gondolkodott Jack. - Már azt is tudom, hogy hova megyünk. Van délen egy hely, ahol sokkal jobb az idő, mint itt, és strand is van.
- Ez komoly? Akkor megyünk holnap reggel? Apa, úgyis el tudod intézni! - kértem.
Jack mosolyogva bólintott és már nyúlt is a telefonért, én pedig elégedetten vonultam vissza a szobámba. Most már megtehettem.
Bekapcsoltam a gépet és megint beszélgettem egy keveset az ismerőseimmel.
Meglepődve figyeltem, hogy Piji barátnőm felvett partnernek, és be is volt jelentkezve. Gondoltam egyet, hogy ráírok, de addigra már megelőzött.
Elmeséltem neki, hogy mit mondtam apuéknak, így viszont minden az utolsó percekre lesz hagyva – gondoltam én.
Jack viszont sokkal előrelátóbb volt, így kitudakolta, hogy én mit szeretnék venni és ő már meg is vett mindent, ami a listán volt Pijiéknek.
Persze ezt a lánynak nem mondtam el és mire feleszméltem, már elköszönt és épp tudtam neki annyit írni, hogy szia, már el is tűnt.
Mivel másnap nem kellett korán kelnem, ezért ráérősen elkezdtem pakolni néhány cuccot a táskámba. Egy ideig elszórakoztam vele, viszont nem sokkal később Jack kopogott az ajtómon.
Csendesen ült le az ágyamra, letört képe volt. Rosszat sejtve ültem le mellé.
- Mi a baj apa?
- Annyira igyekeztem, hogy minden rendbe legyen. Annyira meg akartalak ismerni, hogy milyen zenét szeretsz, mi a stílusod, milyen filmeket nézel, milyen tantárgyakat viselsz el a suliban,     szeretsz e sportolni meg ilyesmi. És most, hogy lenne ilyen alkalom, nem tudom elintézni. Nem léphetünk le közvetlen az esküvő előtti napokban, téged nem engednek el ilyen     hirtelen a suliból, és a hely is foglalt a héten. Annyira sajnálom. - sóhajtott.
Kicsit elkeseredtem, amiért feleslegesen buzdultam fel a kirándulással kapcsolatban, viszont igaza volt. Nem léphettünk le akkor, amikor a legtöbb teendő volt. Suliból pedig megérthető, hogy közvetlen szünet előtt nem engedtek el, és ha hely sincsen, felesleges lenne duzzognom.
- Semmi baj apa. Bepótoljuk a nyári szünetben. És ha annyira ráérsz, maradj itt a szobámban és beszélgessünk. - ajánlottam fel.
- Azt mondod? - derült fel.
- Hát persze. Halljam a kérdéseket, szeretem megosztani másokkal az ízlésem.
- Mondj el mindent. Mi a kedvenc ételed? Mi a kedvenc filmed, sorozatod? Színed, ruhád, stílusod? Mi az ízlésed fiúk szinten? Minden érdekel!
- A kedvenc ételem a pizza és a virslis krumpli. A kedvenc filmem? Hát az nagyon sok van, viszont inkább a romantikus filmeket, a katasztrófafilmeket és a horrorfilmeket szeretem. Mi is     volt még? Sorozat? - apa bólintott. - Jelenleg a Dresden akták és a Little People, Big World. Kedvenc színem a narancssárga és az élénkzöld, meg a királykék. Mi is volt még?
- Sok minden, de most a fiúkra térnék ki. Mesélj a kapcsolatodról Greggel!
Kicsit visszafogtam a csacsogásból. Ez a téma kissé érzékenyebben érintett.
Próbáltam összeszedni a szavaimat, majd mesélni kezdtem
- Hát... Greggel nem csak szeretjük egymást, mi szó szerint csak egymásnak élünk. Amikor először megláttam, olyan volt, mintha egy angyal bújt volna emberbőrbe, hogy szétnézzen a világban. Ez nem az a tipikus tiniszerelem, aminek általában mondják. Ez örökre szól. - magyaráztam.
Egy ideig csendben nézett maga elé, csak bambult, valószínűleg próbálta feldolgozni mindazt, amit én mondtam neki. Azzal, hogy azt mondtam, hogy  „ez örökre szól” eléggé erősen utaltam a helyzetre.
- Kedvelem Gregoryt, illetek is egymáshoz. Csak tudod, bennem van az a lányféltés. Nem hiszem, hogy bántana téged a fiú, de akkor is a lányom vagy és lehet, hogy Christina halála előtt nem voltunk többet együtt három évnél, de akkor is szeretlek. Csak féltelek. - mosolygott.
- Megértem. - feleltem. - Igazából amikor elhagytál minket, anya sose akarta, hogy utálattal gondoljak rád. Azt mondta, hogy így volt jó mindkettőnknek és csak azért nem vittél     magaddal, mert egy kislánynak anyukára van szüksége. Sose keltem fel azzal a gondolattal, hogy rossz apa vagy.
- Ennek örülök. - úgy tűnt, mintha hatalmas kő esett volna le a szívéről.
Nem volt kedvem többet beszélni, csak hagytam, hogy apa átkaroljon és magához öleljen. Örültem, hogy még közelebb kerültünk egymáshoz. Kezdtem úgy érezni, hogy tényleg az apámmal beszélgetek és nem csak egy férfival, aki mosolyogva magához fogadott, miután a szülőanyám elhunyt.
Azt hiszem, megszerettem annyira, mint egy szülőt.

Csütörtökön Aaronnal ellátogattam Pijihez. A bátyám hazajött egy két ruháért én pedig megkértem, hogy vigyen el magával. Életemben először szállított engem egy hatalmas farkas. A kezembe fogtam a szatyrot, amiben a ruhák voltak, valamint kapaszkodtam olyan erősen, ahogy tudtam. Valahogy nem volt kedvem ahhoz, hogy abba a hatalmas száguldásba leessek Aaron hátáról és valamelyik fának csapódjak, pont az esküvő előtt. A mostohabátyám viszont teljesen nyugodtan rohangált az erdőben. Összetettem a két kezemet, amikor végre kiértünk a tisztásra és megláttam drága barátnőm kis kuckóját. Lemásztam Aaron hátáról ő pedig visszaváltozott. Mivel nem volt kedvem végignézni, ahogy majdnem meztelenül virít, el indultam a ház felé. Néhány másodperccel később bátyám már mellettem termett.
- Ne félj ennyire az élettől. - mondta és már az ajtóban is volt.
Szólni se tudtam, egyszerűen csak beléptem a faházba a barátnőmet keresve.
A lány viszont épp tusolt, ezért megálltam a képeket nézegetni a falon és a könyvespolcokon. Az első képet néztem, amin Piji volt, Brandon, Mark és Jenny. Valószínűleg ekkor csatlakozhatott a családhoz. A kép alatt egy évszám volt, 1946. Már értettem, hogy miért volt fekete fehér. A következő képen ő volt és Jenny, 1964 áprilisában. A következő képtől megborzongtam. A kép alá a következő volt írva: Piji és Gregory Cullen, 1975.
A polcokon lévő képeken már újabb képek voltak. Egy Jenny és Mark esküvőjéről, 1997-ben, a többi képen pedig a család volt, valószínűleg kirándulások közepette, már a 21. században.
Az egyik képen Piji volt egyedül, 2008-ban. Valamilyen erdő körül voltak én pedig valamit észrevettem a képen. Gyors kerestem a közeli íróasztalban egy nagyítót, Aaron pedig segített, hogy a középső fiókban található. Gyorsan elővettem, majd a gyanús pont felé tettem. Nem lehetett sokat kivenni belőle, de azt jól láttam, hogy a kép hátterében egy farkas kukucskál a fa mögül az erdőben.
Ekkor jött elő a barátnőm egy térdig érő köntösben, hatalmas pocakkal. Biztos voltam benne, hogy a gyerkőcök 1-2 nap alatt legalább egy hetet öregszenek.
- Szia kiccsaj. Újból itt? - mosolygott.
- Szia. Igen, kicsit unatkoztam otthon és gondoltam elnézek hozzád.
- Tudtam, hogy hiányozni fogok neked. - nevette el magát.
Bólintottam majd megint a képre néztem.
Piji közelebb lépett, majd óvatosan kivette a kezemből a képet és megnézte.
- Ez a hely szép emlékeket idéz bennem.
- Láttad, hogy mi van a háttérben? - kérdeztem.
- Nem. Miért?
Megmutattam a nagyítóval a farkast a fák között. A barátnőm elmosolyodott.
- Ezt még nem is vettem észre. - a nagyítóért nyúlt, én pedig odaadtam neki. - Nahát! Hisz ez Aaron!
Sejtettem, hogy a bátyám követte őket, de mégis miért? Ha annyira ellene volt, hogy köztük bevésődés történt, akkor miért követte már 2008-ban is?
Elgondolkoztam rajta. Vajon mi tartotta Aaront vissza? A férfi büszkeség, vagy a faji különbség? Valószínűleg az utóbbi, mivel én még nem hallottam olyat, hogy egy férfi és egy nő szerelmesek egymásba, de mégse jönnek össze, mert a férfi túl büszke és nem adja fel a szabadságát. Egyértelmű volt, hogy Pij félvérsége okozta a nézeteltérésüket.
Viszont ez a múlt, már minden tökéletesen rendben volt, közeledett az esküvő.
Piji felment a szobájába, hogy felöltözzön, addig megint a képek között nézelődtem, ameddig Aaron a konyhában készítette a késői ebédet vagy a korai vacsorát.
Megint a Greggel való közös képükre néztem. Nem volt benne semmi különös, csak álltak egymásnak háttal, mindkettőjük karjai a mellkasuk előtt fonódtak össze. Kicsit fel tartották a fejüket, mintha keménykedni akartak volna és mindketten mosolyogtak.
Odamentem Aaronhoz és a kérésére elővettem két tányért meg két villát. Én nem voltam éhes, ezért csak néztem, ahogy jóízűen ettek.
Piji már tényleg baromi anyukásan volt felöltözve. Nagyon nehéz lehetett neki akkora pocakkal ruhákat venni, közlekedni a házban, mivel máshova nem igazán tudott menni. Szerintem már azt várta hogy szülessenek meg a gyerekek aztán had érezze újra magán a kockás nadrágját meg valami bőr felsőt.
- Szeretnék veled beszélni valamiről. - fordult felém Piji. - Mivel kiskorúak nem lehetnek tanúk az esküvőn, ezért szeretném, ha koszorúslány lennél.
- Úristen! Ez komoly?
- Persze, hogy az! - mosolygott. - Ha nem lennél kiskorú, felkértelek volna tanúmnak, de mivel az vagy, így sajnos nem lehet. De szívesen látnálak a koszorúslányomként. Mit szólsz?
- Te jó ég! Benne vagyok! Nagyon köszönöm! - öleltem át.
Aaron mellettünk vihogott, mint aki jól végezte dolgát, közben meg egy szót nem szólt. Nagyon boldog voltam, amiért lehettem koszorúslány. Már el is képzeltem magamat a ruhába, amit majd fel fogunk venni. Bár még terv se volt, én csak kitaláltam egyet magamnak.
- Ha holnap megjönnek a forksiak, felpakolunk a csajokkal és elmegyünk vásárolni ruhát. - jelentette ki a barátnőm.
- Az nagyon jó lesz. Köszönöm még egyszer. - feleltem.
- Ez csak természetes, elvégre a barátnőm vagy.
Nem tudtam mit reagálni erre a mondatra, ezért csak mosolyogva néztem őt.
- Sírni fogok az esküvőn. - bukott ki belőlem a mondat.
Piji és Aaron nevetni kezdtek, majd én is csatlakoztam hozzájuk, de tudtam jól, hogy tényleg sírni fogok a meghatottságtól. Nem volt kétséges.
- Hogy fogsz jönni holnap ekkora hassal? - vicceltem meg Pijit.
- Ne aggódj, megoldom. - felelte.
Egy ideig még beszélgettünk, majd megérkezett Jenny és Mark is.
Jennyvel sose beszéltünk sokat, és ő még nem is volt nálunk, ezért őt kértem meg, hogy vigyen haza kocsival. Körülbelül tíz percig még ott voltunk, majd elköszöntünk és otthagytuk a társaságot. Mivel Markkal futottak, ezért Jenny felkapott a hátára és elrohant velem a nagy házig. Nem is gondoltam, hogy benne is van ekkora erő, elvégre külsős szemmel egy törékeny nőnek néz ki.
Mikor megérkeztünk, leszálltam a hátáról, majd bementünk a házba.
Felment a kulcsokért, míg én Greggel beszélgettem. Jó volt újra látni.
Segítenie kellett Brandonnak, azért nem tudott velem lenni, de nem volt rossz nélküle, mert muszáj volt lefoglalnom magam és holnaptól még kevesebbet leszünk együtt, egészen az esküvő végéig.
Mikor Jenny visszatért a kulccsal a kezében, elbúcsúztam Gregtől és Brandontól, majd kimentem az épületből. A lány már a kocsiban ült, én pedig bevágódtam mellé. Nem vezetett gyorsan, nem volt száguldás mániás, mint a párom vagy Piji.
Jennifer nagyon nyugodt lány volt, sose vesztette el a fejét és a legkisebb kedveskedéseknek is nagyon tudott örülni. Mikor megérkeztünk, beparkolt a házunk elé. Kiszálltunk az autóból és sétáltunk befelé. Jenny elismerően fütyült, amikor meglátta a házunkat teljes egészében. Jack a garázsban szerelt valamit, de azért odamentünk hozzá.
- Apa, ő Jennifer, Greg nővére.
Jack megtörölte a kezeit, majd odajött hozzánk.
- Szia. Jó téged is megismerni. - kedveskedett a lánnyal.
- Úgyszintén. - felelte Jenny.
Egy keveset beszélgettek, majd mondtam, hogy menjünk be és a bejárati ajtó felé vettük az irányt. Jenny megjegyezte útközben, hogy kedves apukám van, én pedig mosolyogva mondtam neki, hogy szerintem is.
Mihelyst beléptünk az ajtón, máris lehetett érezni a süti mennyei illatát, tehát October megint kitett magáért. Jenny elnevette magát a reakciómon, ő már apámon is érezte a sütemény illatot.
- Szia Oct! - köszöntem, miközben a barátnőmmel a konyha felé haladtunk. - Ő itt Jennifer, Piji nővére.
Így mutattam be, mert nem akartam megint Greget mondani. Éppen elég, hogy állandóan rá gondoltam.
- Szia, nagyon örülök. - October kedves volt a lánnyal.
- Én is. - felelte Jenny.
- Te ugye Cullen vagy? - kérdezte Oct.
- Persze.
- Akkor téged se kínáljalak meg sütivel, igaz? - ez egy lebuktató kérdés volt.
Jenny zavartan nézett rám, én viszont megnyugtattam a mosolyommal.
Körbevezettem a házban, majd felmentünk a szobámba.
Körülbelül másfél órát ott volt nálunk, beszélgettünk, el voltunk és csak akkor ment el, amikor Greg az erkélyajtón kopogtatott. A szerelmemet beengedtem, és mivel Jenny azt mondta, hogy inkább kettesben hagy minket, őt meg kikísértem.
Elővettem egy tányért és néhány sütit rátettem, majd October rosszalló pillantását figyelmen kívül hagyva mentem vissza a szobámba.
Greg a fotelomban ült és egy könyvet olvasott. Legszívesebben egész nap elnézegettem volna, ahogy a tökéletes arcával rezzenéstelenül olvas.
Leültem vele szembe a földre és elpusztítottam a tányérban lévő süteményeket.
- Na idegeskedsz már? Holnap jönnek a többiek! Összegyűlünk a nagy házban! - mosolygott Greg és kivillantotta a gyönyörű fehér fogait.
- Ne is mond, teljesen kész vagyok! Holnap nem fogok tudni odafigyelni a suliba! Ja és azt hiszem, apuékat is el kellene vinni...
- Ideje lenne felvilágosítani a dolgokról, igaz? - kérdezte.
- Az lenne a legjobb. - sóhajtottam. - Csak félek, hogy elájul vagy valami rohamot kap. Nem szeretném, ha valami baja esne.
- Természetes, de ne aggódj. Ott lesz két orvos is, ha szükség lenne rá.
Éreztem, hogy kezdek elálmosodni, pedig még csak fél nyolc volt.
Összefogtam néhány dolgot, majd eltűntem a fürdőszobába. Vizet engedtem a fürdőkádba, majd öntöttem bele habfürdőt és egy kevés illóolajat.
Levetkőztem és belemásztam a meleg vízbe. Kényelmesen elférkőztem, majd próbáltam relaxálni. Próbáltam felkészülni a következő napra.
Nagyon kíváncsi voltam Jack reakciójára, amikor megtudja, hogy egy csomó vámpír fogja körül vetni, a nevelt fia és a haverjai farkasok és az a lány, akit a fia feleségül vesz, félig ember, félig vámpír. Hát ha még azt fogja megtudni, hogy az egyetlen lánya fel fogja adni az emberi életét azért, hogy a szerelmével lehessen. Azt hiszem, hogy sok lesz neki egyszerre, ezért már el is képzeltem, ahogy October próbálja megnyugtatni, hogy minden rendben van, ő meg majd felcsattan, hogy hogy lenne minden rendben, amikor egy fantasy világba ébred.
Már egy jó ideje áztattam magamat a vízben, majd mikor meguntam, a víz is kihűlt, valamint Greg is eszembe jutott, hogy a szobámban olvas.
Kimásztam a kádból, leengedtem a vizet, majd megtörölköztem és felöltöztem.
Megmostam a fogaimat majd összepakoltam és visszamentem a szobámba.
Greg még mindig ott volt, mosolyogva figyelt, miközben becsoszogtam az ajtón, egy laza pólóba és egy rövid nadrágba.
Bedobtam magamat az ágyba és az órára néztem: negyed kilenc.
Ezek szerint körülbelül negyvenöt percet tölthettem a fürdőszobában.
- Ne aggódj annyit. Minden rendben lesz. - mondta a párom, miközben felém sétált, majd leült mellém az ágyra.
Ezek szerint észrevette az aggodalmamat. Nem tudtam mit csinálni vele, ameddig nem voltunk túl apa beavatásán, addig idegeskedtem.
- Te tanultál már mióta hazajöttél? - kérdezte.
Nem is várta meg, hogy kitaláljak valami kifogást, már nyúlt is a táskámért és elővette a cuccaimat. Volt néhány írásbeli házi feladatom, valamint szóbeli is volt, aminek cseppet sem örültem, mivel szóbelit mindig is nehezen tanultam meg, nem hogy még este, álmosan, fáradtan.
Vagy másfél órát biztosan küszködtünk, mire meg tudtam jegyezni azt, amiből elég sok a valószínűsége, hogy másnap kikérdezik, főleg tőlem.
Mire végre készen lettünk, elpakoltam péntekre, majd fáradtan dőltem be az ágyba. Azért hálás voltam Gregnek, amiért ennyit foglalkozott velem. Nélküle biztosan nem tudtam volna megtanulni mindazt, amit kellett volna.
Feküdtem az ágyon, ő pedig betakart. Lekapcsolta a lámpát, majd pár percen belül pedig már az igazak álmát aludtam.

Reggel hamar felkeltem, teljesen be voltam zsongva. Greg nyugodtan feküdt mellettem. Gondoltam, milyen unalmas lehet neki egész este csak bámulni, bár ő erről másképp gondolkodott.
Gyors letusoltam, elvégeztem a szokásos megszokott emberi teendőimet, majd felöltöztem. A farmer nadrág megint maradt, a hosszított, citromsárga kötött felső is és már le is mentem reggelizni, míg Greg hazament a kocsijáért.
Már October is nagyon izgatott volt, alig várta, hogy megismerje a forksiakat.
Ettem két szendvicset, megittam két pohár üdítőt, majd néhány darab süteményt is leemeltem a tálról. Beszélgettünk egy kicsit Octoberrel, majd hallottam a kocsidudát, és felkaptam a lábamra a bokacsizmámat, és a kabátomat is leakasztottam a tartóról. Miután felvettem, a táskámat a hátamra kaptam, elköszöntem Octobertől, és már kint is voltam.
Beültem a kocsiba, Greg pedig még mindig azon agyalt, hogyha meglesz az esküvő és ha majd megszületnek Piji babái, vesz egy új autót.
Csak nevettem rajta, nekem nagyon tetszett a jelenlegi kocsija is.
Mikor beértünk a suliba, újból minden szem ránk terelődött, bár ezt már megszoktuk. Minden hétköznap ez a helyzet.
Nekem le kellett lépnem biológia órára, szerelmem viszont fizika órára kényszerült. Brittany azonnal mellettem termett, ahogy Greggel szétváltunk.
Legalább biztos lehettem benne, hogy lesz, aki szórakoztat órán.
Csatlakoztunk Vanessáékhoz, ahol újonnan már Nick is ott állt.
Úgy csináltam, mint aki észre se veszi. Csak köszöntem egy vidám „Sziasztok” - ot, majd belemerültem a témába.
Mikor becsöngettek, elindultunk a biológia terem felé.
Az ajtó felőli sorban, az utolsó előtti padban ültünk le Brittel. Mellettünk Josh és Vanessa volt, mögöttünk pedig Nick és Nayme. Én nem is tudtam, hogy ők jóban voltak valaha is. Végül is sokat nem gondolkodtam rajta, inkább próbáltam odafigyelni a leckére, amit átolvastam. Szinte éreztem, hogy engem fognak feleltetni és félelmem beigazolódott, amikor meghallottam a nevemet.
Erőtlenül felálltam, a könyvet pedig becsuktam.
Baromi unalmas téma volt a klónozás, legalábbis számomra, de azért próbáltam egy értékelhető feleletet összehozni. Tudtam, hogy Greg nem lesz a legbüszkébb a négyesre, amit kaptam, de én az egekig magasztaltam, amiért belém csikart egy kis tudást. Leültem a helyemre, Brit pedig azonnal megjegyezte, hogy jól csináltam. Elmosolyodtam, majd észrevettem, hogy mögöttem egy kéz egy papírlapot nyújt nekem. Elvettem, majd megnéztem a szöveget, amit ráírtak.
„Haragszol még rám?”
Kivettem Brit kezéből a tollamat, hiszen tudtam jól, hogy Nick írt.
„Hogy őszinte legyek, sose haragudtam rád. Nem esett jól, amit mondtál, de nem voltak álmatlan éjszakáim miatta.”
Összehajtottam a lapot, majd óvatosan a hátam mögé tettem, közvetlenül Nickék padjára. Nem sokkal később újra láttam magam mellett a papírt nyújtó kezet.
„Nem csinálhatnánk úgy, mintha meg sem történt volna?”
Azonnal ráírtam a lapra, ami az eszembe jutott.
„Nick! Én eddig is úgy csináltam, mintha semmi se történt volna. Ne aggodalmaskodj ezen. Már rég elfelejtettem.”
Szerencsémre több levelet már nem írt, így végig tudtam bambulni az órát.
Az egész délelőtt roppant gyorsan eltelt, én pedig már alig vártam, hogy délután legyen. Kíváncsi voltam mindenre, de legfőképpen Jack reakciójára.
Délben Greggel megint a barátaimhoz ültünk. Már Nick is ott ült, és mosolyogva figyeltem, ahogy a félelem kiült az arcára, amikor meglátta a szerelmemet.
- Tegnap este néztem egy tök jó filmet. - mondta Josh.
- Fogadok, hogy felnőtt tartalmú volt. - szólt be neki Nick.
- Igen. - felelte a srác. - Ezt én értem! Felnőtt tartalmú volt.
- Neked mi bajod Josh? - kérdezte nevetve Nessa.
Gregre néztem, majd amikor szembe találtam magam a mosolygó ajkaival, azonnal tudtam, hogy az ő műve. Tehát Josh átlagos filmet nézett, csak a párom formázta meg a szavait. Ügyes srác.
Ebéd után már nem volt óránk, ezért már be is ültünk a kocsiba és elhajtottunk.
Elköszöntem a többiektől, mivel tudtam, hogy egész tavaszi szünetben nem fogunk találkozni egymással.


Nyűgös álmom volt. Aaron nem jött el az esküvőjére. Ott állt Piji, szomorú szemekkel, terhesen, összetörten. Én pedig nem tehettem semmit. Mintha meg lettem volna kötve, nem mozdulhattam, egyszerűen nem tudtam megmozdulni.
A lábaim földbe gyökereztek és csak azon gondolkoztam, hogy miért? Miért hagyta faképnél a szerelmét? Ennyire érzéketlen és bunkó nem lehet! Ezt nem teheti meg senkivel sem! Nem játszhatja ki egy olyan ember érzéseit, aki mindenét odaadta neki. Üvölteni akartam, megkeresni, hogy hol van, jól a képébe olvasni és darabokra tépni. Zihálva ültem fel az ágyon. Ilyen állati ösztön sose uralkodott felettem és nem is akartam, hogy átvegye az irányítást.
Greg mellettem ült. Érdeklődve fürkészte az arcomat, kezével megigazította a hajamat. Magam elé bámultam, kedvesem pedig magához ölelt.
Suttogva mondogatta, hogy nincs semmi baj, minden rendben, csak egy rossz álom volt. Illata teljesen elkábított, megszólalni se tudtam.
A hideg teste lehűtött, kirázott tőle a hideg. Álmosan néztem gyönyörű szemeibe. Aggódva nézett rám, majd megsimította az arcomat.
„Ne félj!” Alig hallottam, hogy ezt mondta, csak másodjára értettem meg a mondatot. Jobb kezemmel végigsimítottam az arccsontját, mintha azt akartam volna tanulmányozni, hogy tényleg igazi e, vagy csak látomás.
Mikor nagy nehezen összeszedtem magamat, Gregnek támaszkodva próbáltam újból elaludni, szerencsére sikeresen. A következő álmom már szép volt.
Egy folyó mellett álltam, beleléptem a hideg vízbe, de nekem mégis kellemesen meleg volt. Ahogy egyre beljebb mentem, a víz nem sokkal lett mélyebb. Aztán megláttam egy kosarat. Olyan mózeskosár féleség volt, ezért odamentem hozzá és belenéztem. A kosárban két baba volt. Az egyiknek olyan arany szeme, mint a vámpíroknak, a másiknak pedig olyan rézbőre volt, mint a farkasoknak.
A kisfiú felsírt én pedig magamhoz vettem. Kedvesen csitítgattam, suttogtam neki. Ismerős hang ütötte meg a füleimet. Megfordultam és egy dúdoló alakot láttam közeledni. Mikor elért a folyóig, felismertem. Piji volt az. Ő is belépett a vízbe, majd odasétált hozzám. Mosolyogva vette magához az aranyszemű kislányt, majd rám nézett. Ajkai nem mozogtak, mégis hallottam a csilingelő hangját: „köszönöm, Bridget.”
Olyan volt ott mellettem, mint egy tündér. A babákat néztük. Olyan gyönyörűek voltak. Ránéztem a kezemben lévő babára, aki épp kinyitotta a szemeit.
Annyira ismerős volt, szép, fekete szemek. Suttogtam a nevet: „Aaron”.
Kinyitottam a szemeimet. Azt hittem hirtelen, hogy csak egy tíz perces elszunnyadás volt az egész. Viszont amikor a telefonom kijelzőjére néztem, meglepetten figyeltem, hogy nyolc óra múlt néhány perccel.
Nagyot sóhajtottam. Elkezdtem a kezeimen számolni. Még több, mint tizenöt óra van az esküvőig. Szuper! Addig mégis mi a fenével foglalom le magam?
A mellettem fekvő tökéletességre néztem. Elmosolyodott, amikor észrevette, hogy figyelem. Megpuszilta az ajkaimat én pedig átöleltem.
- Ma van a nagy nap. - mondta halkan.
- Igen. Ma túl leszünk az esküvőn, aztán már csak a babákat kell várni.
Nagyot sóhajtott. Féltem, hogy valami baj van, vagy valami rosszat mondtam, ezért azonnal rákérdeztem a problémára.
- Mi a baj, Greg?
- Csak a babák... hogy milyenek lesznek. Hogy fognak viselkedni? Mitől tartsunk és mire számítsunk? Apa és Carlisle se tud semmit sem erről. Azt se tudjuk, hogy hogy fognak     megszületni! Csak annyit tudunk mindössze, hogy ki fogják vágni a babákat Piji hasából. Féltem, elvégre a testvérem.
Végiggondoltam, amit mondott. Igaza volt. Hogy fognak viselkedni? Mint egy vámpír, vagy mint egy farkas? Mivel fognak táplálkozni? Milyen gyorsan fognak nőni? Vajon melyik babát foghatom majd meg anélkül, hogy belém harapna?
Biztonságban leszek-e egyáltalán velük? Vagy addig nem mehetek a közelükbe, ameddig nem tudják biztosan, hogy a kicsik nem veszélyesek rám?
Azt nem bírnám ki. Elvégre csak Piji gyermekei. Nehogy már pont a legjobb barátnőm gyerekeitől kelljen távol lennem!
- Ez durva volt. - suttogom.
Greg gyönyörű arca meglepettséget sugárzott. Nem értette, hogy mire mondtam.
Lelkiismeret furdalása lett, ezt a szemeiből vettem észre. Bizonyára arra gondolt, hogy az jutott eszembe, hogy a Pijihez fűzött régi érzelmei előjöttek.
- Nem... nnem azért. - dadogtam. - Hanem hogy ki fogják vágni a hasából. Durva megfogalmazás.
- Oh. - törten nézett maga elé. - Császármetszést akartam mondani.
Gyengén elmosolyodtam. Tudtam, hogy ezt akarta mondani, csak nem így fogalmazta meg. Végigsimítottam a karját, majd megfogtam a hideg kezét.
- Miért én? - kérdeztem.
Zavart tekintetére magyarázni kezdtem.
- Miért engem szánt neked a sors? Nem mintha nem örülnék neki... de érdekel.
Elmosolyodott, arca kivirult. Megint elkápráztatott a kellemes leheletével.
Csak néztem rá és vártam a magyarázatát. Úgy elmerültem a tekintetében, hogy elfelejtettem lecsukni a szemeimet, kedvesemnek úgy kellett emlékeztetnie, hogy pislogjak. Óvatosan lezártam a szemhéjaimat, és éreztem, hogy szemeim újra benedvesednek. Újra Gregre néztem, aki még mindig csak mosolygott.
- Nem tudom a választ, Bridget. Csak azt tudom, hogy mindennél jobban szeretlek. - suttogta.
Amikor kimondta a szót, hogy szeretlek, szinte beleremegtem. Válaszolni akartam, hogy én is mindennél jobban szeretem, az egész életemnél jobban, de egyszerűen nem tudtam megszólalni. Csak néztem a csodaszép arany szemeit, ajkaim elengedték egymást, levegőt a számon vettem, ami ugyanúgy kiszáradt, mint egy perce a szemeim. El tudtam volna tölteni így egy teljes napot, nem zavart volna, hogy mást nem csinálok. Ezzel is tökéletesen megelégedtem volna.
Folytatni akarta az előző mondatát, így felkészültem rá, hogy ne sírjam el magam. Amióta Greget megismertem, ezerszer érzékenyebb lettem. Akármit mondott, ami kicsit is megható volt, szemeim nem úszták meg szárazon. Minden egyes másodperc, amit vele töltöttem arra késztetett, hogy töltsek vele még egy másodpercet.
Figyeltem, ahogy elragadó ajkait szétválasztja, hogy beszélni kezdjen.
- Soha, senkit nem szerettem úgy, ahogy téged. Szerelemből.
Éreztem, ahogy a vér az arcomba száguld és elpirosítja fehér bőrömet.
Párom jól szórakozott rajta. Imádta, amikor elpirultam, akkor a szívem is hevesebben vert. Szegény mennyit szenvedhetett miattam.
De ez nem fog sokáig tartani. Én eldöntöttem, hogy vámpír leszek és Greg fog átváltoztatni. Meg fogja tenni értem. Tudom jól.
- Szomjas vagy? - kérdeztem.
- Nem. - hangja nem volt túl határozott.
- Nem lennél az, ha nem lennék a közeledben, igaz? - rátértem a lényegre.
- Bridget! Ne akard mindenáron magadat okolni a szomjúságom miatt. Vámpír vagyok és ez vele jár. Addig fogok rád szomjazni, ameddig hallani fogom a szíved dobogását, a véred     száguldását az ereidben.
- Vagyis következő nyárig. - szóltam közbe.
Megrendült. Olyan közelinek tűnt a következő nyár, és ezt ő is megérezte.
Azt hiszem kezdte elfogadni végre, hogy mit akarok. Próbált belenyugodni, de még mindig rosszallóan ráncolta a homlokát és a szemöldökeit.
Felültem az ágyon, magam elé bámultam. Greg a bal oldalamról fürkészte az arcomat, próbált olvasni belőle, hogy éppen mire gondolok. Hát éppen arra gondoltam, hogy mennyire fog fájni az átváltozás. Ezt viszont nem akartam megosztani vele, mert rám fogta volna, hogy nem vagyok rá készen és várjunk többet egy évnél. Én viszont nem akartam többet várni. Csak vele akartam lenni úgy, hogy közben ne bántsam meg a jelenlétemmel.
- Aludj még egy keveset. Négy óra nem elég és hosszú nap áll előttünk. - mondta.
- Nem tudok. - megráztam a fejemet. - Nem érzem magam álmosnak. Majd délelőtt ha elegem lesz mindenből, bemenekülök a szobámba pihenni, de addig nem lehet. - ránéztem Gregre.     - Mit csinál October?
Koncentrált. Hallgatózott és szaglászott, hogy felfedje a földszint titkait.
- Még ne menj le. - mosolygott.
Eleinte nem értettem, hogy ezt miért mondta. Érdeklődve fürkésztem a gyönyörűen ragyogó arcát. Egy félmosollyal tapintott rá a lényegre.
- Aha! Ó. - megint elpirultam. - Jó, értem.
Halkan nevetni kezdett. Olyan halkan, hogy alig vettem észre, csak a teste rázkódását figyeltem.
Jobb kezével átölelt és hideg testéhez húzott. Erősnek kellett lennie, hogy megtartson, mert én egyáltalán nem tartottam magam és neki is dőltem.
Nem számoltam az időt, hogy mennyi ideig ülhettünk így, de amikor újból megnéztem az órát, már közel háromnegyed kilenc volt.
Kimásztam az ágyból és kimentem a szobámból is. Én nem hallottam semmit, de Greg amúgy is szólt volna, hogyha maradnom kellett volna bent vele.
Beálltam a zuhany alá, majd megengedtem a csapot és csináltam egy kellemes meleg zuhany vizet. A víz felmelegített, Greg hideg teste után még jobban esett. A tusfürdőm méz-liliom illata felébresztett. Az arcomat is megmostam, majd borotválkoztam néhány szükséges helyen.
Mikor végeztem, megtörölköztem, felöltöztem, majd visszamentem a szobámba.
Greg már megigazította az ágyat és néhány ruhadarabot elővett a szekrényemből. Felvettem egy melegítő nadrágot és egy átlagos pólót, valamint egy zoknit. Átöleltem a szerelmemet, majd megcsókoltam.
Miután elbúcsúztunk, Greg kiment az erkélyen és hazament, én pedig már mentem is le a lépcsőn. October már a konyhában tevékenykedett én pedig elmosolyodtam, ahogy eszembe jutott, amit kedvesem mondott.
Mostoha anyám állandóan sütött, körülbelül annyit, mintha 200 vendéget vártunk volna, pedig ez csak a farkasok miatt volt.
Egy nagy puszival üdvözöltem Octobert, majd helyet foglaltam a konyhaasztalnál. Ettem néhány falatot, mire Jack is előbújt a szobából.
Haja össze volt borzolva, feje még álmos volt.
- Azt a mindenit! De nehéz kilenc órakor felkelni! - szóltam be neki.
Jack fáradtan nevetni kezdett.
- Majd megtudnád.
Csak mosolyogtam, majd magamba megjegyeztem, hogy meg fogom tudni.
Apa leült az asztalhoz és érdeklődve fürkészte az újságot. Én viszont Octobernek segítettem, nem kis feladat hárult rá, amikor elvállalta az ételkészítést.
Gondolnia kellett a farkasokra, a félvérekre és természetesen hármónkra, akik még mindig esznek, és korog a gyomruk, ha ezt a szükségletet elhanyagolják.
A hajamat babráltam, amit egy hajgumival kötöttem össze, nehogy belehulljon az ételbe. Oct kedvesen nézett rám.
–     Mi lenne Bridget, hogyha nem a hajadat piszkálnád, hanem lekennéd a pogácsákat tojással és sajtot szórnál a tetejükre?
–     Hamarabb készen lenne? - kérdeztem.
–     Ráadásul nem is csak unatkoznál az asztal mellett. - piszkálódott apa.
Duzzogást tettetve néztem rá. Ajkaimat egy kicsit csücsörítettem, homlokomat összeráncoltam, kezeimet karba tettem.
–     Úgy viselkedsz, mintha olyan ember esküvőjére mennél, akit utálsz.
Érdeklődve rám emelte szemeit. Nem kétséges, hogy ő az apám. Mintha lemásolták és átoperálták volna nővé.
Felálltam a székről és elővettem a hűtőből egy tojást, majd felvertem és beleöntöttem egy csuporba, majd a kenőtollal lekentem a pogácsákat.
A sajtot October már jóval előttem lereszelte, így azokat csak el kellett helyeznem a sós süteményen.
A hangulat nem volt túl vidám, inkább feszült volt, mindenki izgult az esküvő miatt. De vajon miért? Mindenki rosszat sejtett, ahogyan én is?
Mert én aztán az álmom óta idegeskedtem, hogy vajon minden rendben lesz-e.
Aaron lépett be az ajtón, kómás fejjel. Bizonyára hosszú lehetett az éjszaka. Mármint arra gondoltam, hogy a farkas haverjai biztos nem virágot szedni vitték, és Emett is azt mondta, hogy Hughoz mennek. Oda meg csak nem rendelnek azok a lököttek olyat, amit egy várandós barátnőt birtokló férfinak nem illik, maximum vettek néhány liter alkoholt és bepusztították. Az meg az ők bajuk.
–     Jó reggelt a vidámnak kevésbé tűnő vőlegénynek. - köszöntöttem.
Aaron megállt, mintha hirtelen lefagyasztották volna, majd a fejéhez kapott.
–     Elfelejtettem, hogy őrülten vigyorognom kell.
Szinte úgy mondta, mintha valami nemzetközi bűnt követett volna el.
Azzal a lendülettel sarkon fordult és kiment a házból. Nem telt bele néhány másodperc, újra nyílt az ajtó, immáron fülig érő szájjal lépett be.
Odajött hozzánk, felvett a tányérról egy sütit, majd megette. És mindezt azzal az idegesítő, őrjítő vigyorával.
Fáradt képpel néztem az állandóan magát boldognak tettető mostohabátyámat.
Valahogy sejtettem, hogy nincs annyira bezsongva a babák és az esküvő miatt, mint amennyire mindenki előtt tetetteti.
Hideg hangon mondtam neki, hogy inkább menjen fel a szobájába és próbálgassa a ruhát, hogy belefér-e még, vagy aludjon egy nagyot. Úgyis szüksége lesz rá este. Erre mi volt a válasz? Egy egyértelmű megjegyzés arra utalva, hogy én még kislány vagyok, ne szóljak bele az ilyenekbe, mert semmi tapasztalatom sincsen benne. Hát ez hihetetlen! Ma mindenki engem nyüstöl!
Éppen több, mint negyvenöt perce voltam lent a többiekkel, mégis megelégeltem azt, ami odalent ment. Egymás állandó piszkálásra.
Kinyilvánítottam a véleményemet az egészről, amit csinálnak, hogy sose tudnak egy napot egymás nyaggatása nélkül eltölteni, majd feltrappoltam a lépcsőn és bevágódtam a szobámba, az ajtót természetesen bezártam.
Még mindig idegesen fújtatva terültem ki a kényelmes ágyamon. Én megmondtam Gregnek, hogy fogok aludni, ha odalent kikészítenek, ezért beállítottam az ébresztőmet délre és kis keresgélés után megtaláltam azt a pozíciót, amiben szívesen alszok, majd a négy óra alvás okozta fáradtság megint letarolt, egészen mély álomba zuhantam.
Láttam őket... félelmetesek voltak, és önbizalomtól sugárzottak.
A hat közül a legkisebb előlépett. A kezét felém nyújtotta, mintha arra kért volna, hogy lépjek közéjük. Tehetetlenül, zihálva álltam és félő szemekkel néztem rájuk.
Ahogy megérintettem a lány kezét, megborzongtam a hideg bőrétől. Nem olyan volt, mint Gregnél, az ő esetében a csábítás miatt borzongtam. De ez a lány... olyan gyönyörű volt, és mégis rettegtem a közelében. Átjárt valami, amitől rosszul éreztem magamat. Viszont nem olyan emberi rosszullétben, amikor valaki elrontja a gyomrát vagy beteg. Ez olyan más volt. És a lány váltotta ki belőlem.
Még mindig kedves mosollyal nyújtotta felém a kezét. Egy hangot hallottam, minthogyha valaki gondolatban beszélne velem. Biztatott.
„Csak bátran.” Körbenéztem, de senki nem mozdult. „Fogd meg a kezét.”
Vissza kellett kérdeznem. ˝Származhat belőle bajom?˝
Még mindig semmi mozdulat. „Nem.”  Lassan mozogtam. Közelebb néztem a lányhoz, aki fiatalabbnak nézett ki, mint én, mégis biztos, hogy idősebb volt.
Érdeklődve figyelte arcom minden egyes rezdülését. Egyre közelebb és közelebb sétáltam hozzá. A szépsége annyira zavarba ejtő volt. A kezemet lassan felemeltem, hogy felé nyúljak. Egy lépésnyire jártam tőle.
'Bridget ne!' A hang ismerős volt a számomra. Lepődötten fordultam meg. Greggel találtam szemben magamat. Ajkaim elváltak egymástól, tétovázva álltam a két vámpír között. 'Át fognak változtatni, idő előtt! Ezt akarod?' Párom maga mellett marasztalt. „Ne hallgass rá. Ha az örökkévalóságig akarsz élni, tarts velünk, mi biztosítjuk a létedet.” A hang állandóan motoszkált a fejemben, viszont hogy ki mondta nekem, még mindig nem tudtam. A lány még mindig a kezét felém nyújtva várt. 'Kicsim, maradj velem. Ne engedj nekik.' Kért Greg aggódó hanggal, nagy szemekkel. „Örökkévalóság.” Suttogta a hang a fejemben.
Leengedtem a kezem és a szerelmem felé futottam, vagyis futni akartam. A hat vámpír nem engedett. Olyan volt, mintha mindannyian visszafogtak volna, hogy egy lépést se tehessek. Kiáltani akartam, de nem jött ki hang a torkomon.
Zihálva ültem fel az ágyamon. Azonnal meg akartam győzni magam abban, hogy biztonságban vagyok, ezért szétnéztem a szobámban, majd kinéztem az utcára. Minden a legnagyobb rendben volt, mintha egy teljesen átlagos nap lett volna.
A telefonom kijelzőjére néztem, már majdnem dél volt. Kipihentebbnek éreztem magamat és a dühöm is elpárolgott. Semmiféleképpen nem akartam lemenni a többiekhez, viszont hangokat hallottam, ismerős hangokat. Kinyitottam az ajtómat és a hangokra koncentráltam.
Sokan voltak. Hangosak és... farkasok. A tükrömhöz sétáltam és megfésültem a hajamat, majd kiengedve hagytam. Lementem a lépcsőn, elvégre egy csapat hasonló korúval jobban érzem magam, mint a nálam jóval idősebbekkel.
Kyle nagy vigyorral üdvözölt én pedig azonnal csatlakoztam hozzájuk. Szerettem a társaságukat, a vidámságukat, az állandó hülyéskedéseiket. Kyleon kívül ott volt Hugh, Joey, Gabe, Will és Maurice. Már tömték a fejüket, szegény October pedig megállás nélkül csak sütött és sütött.
–     Sziasztok srácok. - huppantam le a kanapéra, Kyle barátom mellé.
–     Aludtál? - vigyorgott Joey.
–     Ó, inkább ne is beszéljünk róla. - legyintettem.
–     Miért is? Greggel álmodtál? - kérdezett Kyle.
Elpirultam. Nem is álmodtam olyat, csak tudtam, hogy mire gondolt és a vér azonnal az arcomba szökött.
–     Benne volt, de nem úgy. Egyébként hülyeséget álmodtam. - feleltem.
–     Aha, persze. - kontrázott Gabe.
Nem hiába, a farkasok már csak ilyenek. Ezzel nem lehetett mit kezdeni.
Hugh és Aaronon kívül még Willnek és Mauricenak volt még bevésődése, bár az ők barátnőiket még nem láttam. Ők is voltak annyira szerelmesek, mint az Alfa hím. De ez náluk így szokott menni. Körülbelül azt érezhetik, amit én Greg iránt.
Elbeszélgettünk legalább másfél órán keresztül. A srácok állandóan szívatták Aaront, aki néha duzzogott, néha vigyorgott, néha majdnem elaludt.
- Gondolom el voltatok tegnap este. - hoztam fel a legénybúcsút.
- Azt meghiszem. - mondta egyből Joey. - Nagyon jó volt.
- Mit csináltatok?
- Hát ameddig a vérszívók velünk voltak, addig csak beszélgettünk, ugrattuk Aaront, elmentünk futni az erdőbe. - kezdte Will.
- Miután pedig leléptek, elmentünk inni egy kicsit egy kocsmába. - folytatta Gabe.
- Aztán meg a piától teljesen megéheztünk, ezért bementünk egy gyors étkezdébe, ami éjjel is nyitva van és felettük majdnem az egészet. - nevetett Kyle. - Gondolhatod a felszolgáló csak     nézett.
- Mi meg a számlán néztünk. - szólt közbe Aaron.
- Jól van, tényleg elég borsos volt az ára de akkor is rohadt éhesek voltunk. - ellenkezett Maurice.
- Örülj hogy neked nem kellett beleadnod, mert te voltál az ünnepelt. - vetett véget a témának Hugh.
Én már nagyon akartam menni a többiekhez, és már arra gondoltam, hogy teszek egy sétát, egészen a nagy házig. A telefonom csörgött.
Az az ember... pontosabban félember volt, akivel még csak egyszer beszélgettem, még amikor Forksban voltunk, téli szünetben.
–     Szia Renesme. - köszöntem a telefonba.
Az egész csapat engem nézett. Baromi érdekes lehetett, hogy telefonáltam.
–     Szia Bridget. - hallottam vidám hangját. - Mikor jössz készülődni?
–     Mikor menjek?
–     Négy óra körül jöhetsz. Még úgy is díszíteni kell, aztán meg sminkelni, öltözködni és el is jött az este. - nevetett.
–     Szuper, már alig várom. - próbáltam szép hangon beszélni, de esélytelen volt.
–     Érted menjek? - érdeklődött.
–     Köszi, de nem kell. Majd elsétálok, legalább addig is telik az idő.
–     Ahogy gondolod. Akkor majd beszélünk. Szia!
–     Oké, szia.
Bontottam a vonalat és az engem bámuló farkasokat néztem.
Ha már mindenki rajtam szórakozik, én is had szóljak már be valakinek.
–     Nincs kedve valamelyikőtöknek átváltozni farkassá? Elsimogatnék most egy kisállatot. - mondtam gúnyos hanglejtéssel.
Néhányuk torkából morgás szökött fel én pedig elnevettem magamat.
Ahogy telt az idő, már Jack is csatlakozott hozzánk én pedig előre tájékoztattam, hogyha megint olyan mogorva lesz, mint amilyen reggel volt ne számítson arra, hogy eltűrjük a viselkedését.
Szegény October is már napok óta nem csinált mást csak sütött meg főzött, sütött és főzött. Muszáj volt valakinek ezt is elvállalni, elvégre Brandon nem tudott főzni, felesége pedig nem volt. Csodálkoztam is ezen, pedig nagyon helyes vámpír volt és a legtöbb vámpírnak alapból mindig volt párjuk.
Eltekintettem e felett a hatalmas probléma felett és a tévé mellett lévő kis órára néztem. Már fél négy volt, ezért felálltam Kyle mellől és visszatrappoltam a szobámba. Gyors elmentem megfürdeni, majd megszárítottam a hajamat , hogy jobban meg tudjuk formálni. Aztán bezártam az ajtómat és nekiugrottam a szekrényemnek. Felvettem egy farmernadrágot és egy sötétzöld felsőt. A kabátom lent a kabátakasztón lógott és cipőm is volt odalent, így épp indulni akartam. Kinyitottam az ajtómat, amikor Octoberrel találtam szemben magamat. A kezében fehér műszőrme volt én pedig érdeklődve néztem rá, hogy mégis mit akar azzal.
–     A koszorúslány ruhádhoz, hogy ne fázz. - magyarázta.
Elmosolyodtam és átöleltem. Megköszöntem és megkértem, hogyha jönnek Jackkel, hozza magával. Leszáguldottam a földszintre és felerőszakoltam a lábaimra a cipőket, majd a kabátot is magamra vettem. Elköszöntem a többiektől, Aaronra ráparancsoltam, hogy úgy jelenjen meg, ahogy megbeszéltük, mire felmorgott. Megmondtam neki, hogy ne ellenkezzen, csak vezesse a józan esze. Kyle felajánlotta, hogy elvisz a hátán, legalább félútig, ezért elfogadtam. Elkezdte ledobni a ruháit, ezért kimentem a házból és megmondtam neki, hogy megvárom. Nem sokkal később a többiek röhögve kiengedték, valószínűleg a mancsaival nem tudta kinyitni az ajtókat.
Felvontam a szemöldökömet, ahogy hirtelen beviharzott a házunkkal lévő erdőbe. Azért gondolkodott egy keveset, a szomszédok nem láthatják meg, hogy a házunkból egy farkas tántorog ki, akinek ráülök a hátára meg ilyenek.
Bementem az erdőbe, ahol Kyle várt és üdvözlően ugatott. Felültem a hátára és megkapaszkodtam. Megkértem, hogy ne rohanjon gyorsan, legalábbis ne legyen olyan gyors, hogy leesek a hátáról.
Megsimogattam a fejét ő pedig nekieredt az erdőnek. Teljesítette a kérésemet, nem futott túl gyorsan, de azért lassú se volt. Öt perc alatt értünk el félúthoz én pedig annyira elkényelmesedtem a hátán, hogy le se akartam szállni de emlékeztettem magam, hogy futni akartam. Megkértem Kylet, hogy álljon meg és leszálltam a hátáról. Mosolyogva megköszöntem, majd megint megsimítottam a buksiját és tovább sétáltam, ő pedig visszafordult és már el is tűnt.
Ahogy észrevettem, hogy egyedül vagyok, nekiiramodtam az erdőnek. Olyan gyorsan futottam, mintha az életemért kellett volna hajtanom, és ennek az volt a hálája, hogy szépen nekifutottam egy fának és többször is majdnem felbuktam, átlagban a saját lábaimban. Nem tudtam, hogy körülbelül mennyi időre lehettem még a nagy háztól, de lelassítottam. Kifulladtam és nem akartam leizzadni.
Sétálva folytattam az utamat a barna fatörzsek között.
Néha hangokat hallottam, de azt a saját hibámnak véltem. Viszont egyszer egy ismerős hangot hallottam meg. Nem töltött el jóérzéssel... egyáltalán nem.
–     Az emberek nem tudhatnak a vámpírok létezéséről.
A hideg futkosott a hátamon, amikor megfordultam és szembe találtam magamat a lánnyal az álmomból. Megint az a rossz érzés fogott el, ami az álmomban.
–     Nem... nem tudom, hogy miről beszélsz. - feleltem.
–     Ó, dehogynem. - előmászott a fa mögül.
–     Mit akarsz tőlem?
–     Semmit, legalábbis egyelőre. A Volturi tudomást szerzett erről a bűnről, hogy egy ember megtudta a titkunkat. Személyesen kértem, hogy had látogassak el ide és nézzek szét.  - a szél felkavarta a levegőt. - Nagyon jó illatod van. Kedvem támadt neked ugrani, de megkértek, hogy ezt hanyagoljam.
Megdermedve álltam, mint egy szobor, úgy bámultam a tökéletes lányt.
Ő csak magabiztosan m