Mikor hazaérünk, Greg nem, de én meglepődtem, hogy Jack otthon volt.
Ilyenkor mindig dolgozni szokott, ahogy átlagban October is, viszont a következő napokra mindketten szabadságot vettek ki.
Mikor beléptünk az ajtón, nagy vidáman újságolták, hogy a forksiak megérkeztek. Amikor megkérdeztem, hogy honnan veszik azt mondták, hogy Aaron volt otthon, és ő mondta nekik. Nagy örömmel öleltem át Greget, majd felvittem a táskámat a szobámba, megfésülködtem, elintéztem egy két szükségletet, majd visszamentem a többiekhez.
- Mikor megyünk? - kérdeztem feldobva.
Apuék nevetve reagáltak az újból jelentkező bezsongásomra.
- Egy fél óra és mehetünk. - mondta Oct.
- Akkor én addig hazamegyek, rendben? - kérdezte Greg.
- Jól van. Egy fél óra és megyünk. - feleltem, majd adtam neki egy puszit.
Elköszönt, majd kiment az ajtón és már hallottam is az autó motorját.
A kabátom a fotel karfáján pihent, én pedig lehuppantam, ameddig apáék készülődtek. Mindketten igyekeztek a legjobban kinézni, de egyedül October tudta, hogy mégis miért, legalábbis még egy bizonyos ideig.
Jack egy fekete, zsebes nadrágot és egy kék inget, October pedig egy térdig érő farmerszoknyát, bordó felsőt és egy csinos magassarkú cipőt vett fel.
Miután végre nagy nehezen elkészültek, nyugtalankodva ugrottam fel a fotelből.
- Mehetünk végre?
- Biztos nem túl kivágott ez a felső? - kérdezte Oct.
- Anya dehogyis! - feleltem.
A nappaliban csend támadt. Nem értettem ezt a reakciót.
- Mi a baj? - érdeklődtem.
- Azt mondtad, hogy anya. - mondta elképedve October.
- Ne haragudj, csak egy véletlen volt. - mentegetőztem.
A nő bekönnyezett szemekkel jött oda hozzám és magához ölelt.
Miután kiérzelegte magát, fel volt háborodva, hogy tönkrement a sminkje, ezért visszament a fürdőszobába és rendbe tette az arcát.
Mikor végre mindketten elkészültek, kimentünk a házból. October bezárta az ajtót, míg Jack és én behuppantunk a kocsiba. Szinte összetettem a kezemet, amikor végre elindultunk. Én mondtam az utat, hogy merre menjünk, Jack vezetett, October pedig izgatottan várta, hogy megérkezzünk.
Mikor rákanyarodtunk a nagy házhoz vezető ösvényre, tenyereim megizzadtak.
Nem sokkal később már a ház előtt parkoltunk. Egy csomó kocsi volt ott, azonnal felismertem, hogy melyik csodajárgány melyik csodavámpíré.
Kiszálltunk én pedig vezettem őket. El voltak ájulva a háztól, amin kicsit se csodálkoztam, elvégre meg volt rá minden okuk.
Brandon jelent meg az ajtóban.
- Üdvözöllek titeket szerény hajlékomban. - mondta mosolyogva.
- Heló Brandon. - fogott vele kezet Jack.
- Gyertek velem.
Beléptünk a hatalmas házba. Apámék eltátották a szájukat.
A nappali felé vettük az irányt, ahol ott volt szinte mindenki, kivéve Piji, Aaron és Greg. Ahogy megláttam a csapatot, nagy ujjongásba rohantam Rosalie és Emett közé. A csodaszép pár egyszerre ölelt át engem, miközben mindenki nevetett.
Visszamentem Jackék mellé, majd beszélni kezdtem.
- Apa, October, ők itt sorba Alice és Jasper, Rosalie és Emett, Bella és Edward, Esme és Carlisle, valamint Renesme és Jacob. Mindenki, aki nem látta még, ő az apám, Jack és a     felesége, October.
A köszönés már korábban megvolt, ezért Brandon hellyel kínálta őket.
Beszélgetni kezdtek mindenféléről, de leginkább a hamarosan megtartandó esküvőről és a születendő gyerekekről.
Greg is megérkezett, valószínűleg Pijiéknél lehetett. Azonnal mellettem termett, ráadásul futva, tehát szó szerint érthető az azonnal.
Azt hiszem elérkezett az idő, amikor magyarázatot kell adni Jacknek.
- Valamit el kell mondanunk apa. - kezdtem bele.
- Valóban? Annak örülnék. - felelte.
- Nyilván észrevetted, hogy a Cullen család egytől egyik fehérbőrű. - folytattam. - És hogy hiába kínáltok étellel-itallal, sose kérek. - egészítette ki Greg. - Nem is beszélve a fiam     gyorsaságáról, aminek előbb a szemtanúja lehettél. - szólt közbe Brandon.
- Mit akartok mondani? - kérdezte apa.
- Jack, ők vámpírok. - mondta el helyettünk a lényeget October.
A nappaliban olyan nagy csend lett, hogy a vámpíroknak fülsüketítő lehetett Jack sűrű levegővétele. Azt hiszem legszívesebben kitépte volna az ajtót, hogy messzire elmeneküljön, de csak belesüppedt a kanapéba, ahol ült.
- Azt mondjátok, amikor a semmiből az a nő megtámadt, az egy vámpír volt? - kérdezte maga elé bámulva.
Az volt az érzésem, hogy muszáj odamennem apához, ezért fel is álltam a helyemről és odasétáltam hozzá. Leültem mellé, majd a vállára tettem a kezem.
- Igen, az egy vámpír volt, aki emberi vérrel táplálkozik. De nem kell itt félned, ők leszoktak, vagy egyáltalán nem szoktak rá az embervérre. Csak állati vérrel táplálkoznak, úgymond     vegetáriánusok.
Apa csak nézett maga elé, én pedig türelmetlenül vártam, hogy reagáljon.
- Az istenért! Mondj már valamit! - kértem.
Döbbent arcáról eltűnt a félelem, helyette mosolyra húzódott a szája.
- Ez valami hihetetlen. De hát ilyen nincs is!
A vámpírok halkan nevetni kezdtek.
- Üdvözlünk a valóra vált fantáziában. - mondta Greg.
Apa végre összeszedte magát és utána már sokkalta jobb volt a hangulat.
Sok mindent meg kellett beszélnünk, ezért hozzá is kezdtünk.
- Milyen zene szóljon? - kérdeztem tollal és papírlappal a kezemben.
- Zene a folyó mellett? - kérdezte Esme.
- Miért ne? Nekem bejön az ötlet. - értett velem egyet Rosalie.
- Végül is megoldható. - osztotta meg velünk a véleményét Edward.
- Piji nagyon szereti a Enyát, szerintem meghívhatnánk őt. Persze nem tudja, hogy vámpírok vagyunk, de nem is kell tudnia. Csak énekel, megkapja a pénzt és lelép. - elmélkedett Jenny.
- Ez nagyon jó ötlet. - feleltem, majd felírtam a lapra.
- És hogy lenne az egész? - kérdezte Bella.
- Hát a folyó partján lenne, de nem mondom meg, hogy hogyan pontosan. Túl jó ahhoz, hogy előre eláruljam. - jelentettem ki. - És Edward ha meghallanád a gondolataimat, ne kürtöld     szét a világnak, rendben?
- Miről van szó? - kérdezte October.
- Néhány vámpírnak van különleges ereje. - magyaráztam. - Edward például hallja a gondolatokat, Greg pedig meg tudja változtatni a kimondott szavakat.
- Értem. - felelte Oct.
Megbeszéltük a zenét, én már megrendeltem mindent, amire szükség lesz az esküvőn. Szánt szándékkal nem gondoltam a részletekre, nehogy Edward bármit is meghalljon, mert biztosan nem hallgatná el Bella elől, ő meg ki tudja, hogy hány embernek mondaná el.
Miután rengeteg mindent megbeszéltünk az egész hétvégével kapcsolatban, ételek az esküvőre, már csak a három ember, a félvér vámpír és a sok farkas miatt, hogy ki milyen ajándékra gondolt ás hogy mi az, amit meg is vesznek, egy kicsit szétszóródtunk. A lányoknak szóltam, hogy megyünk Pijihez, mert elmegyünk vásárolni, ezért elköszöntünk a férfiaktól, majd kimentünk az udvarra.
–     Két kocsival megyünk, de az egyik Pijié lesz, szóval négyen beszállunk az autóba, a többiek pedig elfutnak a kunyhóig. - mondta Alice.
–     Én elviszem a hátamon Bridgetet, Esme pedig Octobert. - mondta Rosalie.
–     Elvisztek? Hogy? - kérdezte Oct.
–     Hát így. - mondta Esme és már a hátára is kapta a mostohaanyámat és el is szaladt vele az erdőbe.
–     Menjünk. - nézett rám Rosalie, majd ugyanazt a sorsot kaptam, mint Oct.
A többiek bizonyára beültek az autóba és elindultak Piji kunyhója felé.
Jó érzés volt Rosalie hátán utazni, mert hiába volt nő, mégiscsak vámpír volt és erős, ezért jól meg tudott tartani. Hasonlóképpen volt Esme is. Csak egy csodaszép háziasszonynak nézett ki, mégis egy erős és gyors vámpír volt.
Nem telt bele öt perc, már kiértünk a tisztásra és megláttuk Pij és Aaron otthonát. Leugrottunk Octoberrel a szállítóink hátáról, majd sétálva tettük meg a maradék utat. Még egy kicsit ott álltunk, megvártuk a többieket az autóval. Nem sokkal később meg is érkeztek. Én álltam elől, amikor bekopogtunk az ajtón.
Újból Aaron vigyorgó fejével találtuk szembe magunkat, ami kezdett már unalmassá válni. Becsődültünk a faházba, mind a nyolcan.
Mindannyian nagy vidáman vettük körbe Pijit, aki nagyon örült, hogy végre nagy társasága akadt. A lányok elképesztő boldogsággal mérték fel a barátnőm hatalmas pocakját, amibe két baba fejlődött, egyre gyorsabban.
Aaron szó szerint futva menekült tőlünk, így hamarosan szabad utat kaptunk a vásárlás felé. Beszabadultunk a két kocsiba, majd elindultunk egy közeli városba, hogy néhányunknak vegyünk koszorúslány ruhát, hogy néhányan vegyenek   maguknak ruhákat, valamint Jennynek valami szép szerkót, mivel Piji felkérte, hogy legyen ő a tanúja az esküvőn.
Az úton nagyon elvoltunk, beszélgettünk, hogy milyenek legyenek a koszorúslány ruhák, hogy kire hányas méret kell. Szerencsére nagyjából egyezett a méretünk, maximum a magasságunk különbözött.
Az út nem lehetett több abban a tempóban sem, amivel mi haladtunk negyed óránál. Kerestünk egy parkolót, majd gyalog elindultunk a bolt felé.
Úgy néztünk ki, mint egy nagy csoport gyönyörű nő, persze kivéve engem és Octobert. Mi csak nők voltunk, de gyönyörűek nem. Én legalábbis még egy bő évig. Aztán meg nem tudni, hogy mi lesz.
Hamarosan elérkeztünk az estélyi-, esküvői ruha kölcsönzőbe.
Természetesen itt is lehetett vásárolni, de egyszerűbb volt kölcsönzőnek hívni.
Mikor bementünk, az eladók lepődötten néztek ránk. Azt hiszem el nem tudták képzelni, hogy mi lehet ez a hatalmas csődület.
Jenny belevetette magát a ruhatengerbe, míg néhányan csak válogattak.
Piji megfogta a kezem, majd egy ruhához vezetett.
A ruha világoskék volt, rajta itt-ott kis kék virágokkal. Válla nem volt, és körülbelül bokáig érhetett.
A barátnőm kérdő tekintetére bólintottam, ő pedig levette a ruhát én pedig eltűntem a próbafülkében. Könnyen magamra tudtam venni, csak az volt kicsit bonyolultabb, amikor fel kellett húznom a cipzárt a hátrészen.
Mikor elkészültem, kiszóltam a többieknek, hogy figyeljenek mert felvettem egy ruhát. Feszült csend lett én pedig kiléptem a fülkéből.
A ruha pont jó volt a testalkatomra, a szoknya egészen a bokámig ért.
- Hű. - Piji reakciója ennyi volt.
Döbbenten néztek rám, mintha azt jelentettem volna be, hogy sorozatgyilkos voltam tizenhárom évesen. Jenny épp kijött az egyik sorból, amikor észrevett.
- Ez csodaszép. - mondta elkápráztatva.
- Ebből a ruhából mennyi van még? - kérdezte Piji az eladókat.
- Ezen kívül még három. - felelte az egyik nő.
- Bella, Renesme, Alice. - fordult a szólítottakhoz Pij. - Lennétek Bridgettel a koszorúslányok?
- Ez komoly? - kérdezte Bella.
- Hát persze! - Renesme nagyon boldog volt. - Én is szeretném viselni a ruhát. Olyan szép.
- Akkor ezt megbeszéltük. - felelte Piji. - Kérhetnénk a másik három ruhát? A lányok felpróbálnák.
Az egyik eladó eltűnt a raktárban, majd nem sokkal később visszatért karján a ruhákkal, amik jelenleg még zacskókban voltak. Szerencsénkre mindhárom ugyanaz a méret volt. Belláék eltűntek a próbafülkékbe, mi pedig vártuk, hogy elkészüljenek. Körülbelül öt perc múlva mindannyian kijöttek a ruhákba.
Nagyon csinosak voltak, nekik is legalább annyira jól álltak a ruhák, mint nekem.
- Mit szóltok? - kérdezte Alice.
- Nagyon jól áll nektek! - válaszoltam a többiek helyett.
- Akkor ezt baromi gyorsan eldöntöttük. - nevetett Piji. - Várj Jenny, megyek segíteni.
A lány tanácstalanul válogatott a szebbnél szebb ruhák között. De miután drága testvére a pártfogása alá vette, sokkal hamarabb összeszedtek egy ruhát, ami jól is állt neki és nem is volt kirívó egy tanúnak.
October, Esme és Rosalie is vásároltak maguknak alkalmi ruhát.
Rosalie egy bordó ruhát választott, ami egy kicsit csillogott és körülbelül a térdéig ért. Az alja ferdén vágott volt, hullámos, a felső része pedig nyakba akasztható.
Esme sötétzöld kosztümöt választott, szoknyával, míg October egy sötétlila ruhát vett, ami szintén bokáig ért. Hozzá pedig ki is gondolta, hogy felvesz egy fekete kardigánt. Miután mindannyian elkészültünk, ruhákkal megpakolva mentünk a következő boltba, ahova Piji már nem jött velünk, mert hazament.
Beszabadultunk a cipők közé, és a vámpír barátaimnak is előtört a vásárlásmániájuk. Nem lényeg, hogy vámpírok, attól még nők.
A koszorúslány ruhákhoz választottunk egy lábujjbedugós fehér papucsot, elvégre sokat nem tudtunk volna kezdeni magassarkúban a fűben.
Viszont itt még nem volt vége, megláttam egy lila tornacipőt rózsaszín fűzőkkel, így azonnal megvettem. Egyszerűen nem tudtam ott hagyni és úgy éreztem, futni is könnyű lesz majd benne.
Miután ezzel is megvoltunk, visszamentünk a kocsihoz és bepakoltuk a szatyrokat a csomagtartóba. Hogy meg tudjuk különböztetni, hogy melyik koszorúslány ruha kié, így egy tollal ráírtuk a nevünket a zacskókra.
Rosalie, Renesme és Alice bementek az erdőbe és Crowleyig futottak, a többiek és én pedig befoglaltuk a kocsit és hazamentünk.
- Arra gondoltam, hogy holnap rendezhetnénk Pijinek egy lánybúcsúztatót. - mondta Bella.
- Ez nagyon jó ötlet. - helyeseltem. - De hogy legyen és hol?
- Szerintem Aaronék is elmennek legénybúcsúztatót tartani, így Pij otthona szabad marad a számunkra. Viszünk némi ennivalót azoknak, akik esznek és zenét hallgatunk, beszélgetünk,     kibeszéljük a férjeinket, pasijainkat. - nevetett Esme.
- Rendben, akkor el is intézem. - ajánlottam fel.
Az úton felírtunk néhány dolgot, amire szükség lesz szombat este.
Mikor visszaérkeztünk Crowleybe, visszamentünk a nagy házba, ahol a férfiak épp minket beszéltek ki. Nem kell tartani, szombat este visszakapják.
Jack nagyon jól érezte magát a vámpírokkal és állítólag egyáltalán nem félt. Ezt Brandon is megerősítette, mivel nem érezte senki se az apámon a félelem illatát.
A ruhákat nem mutattuk meg egy kérésre se. Sokan leültek a többiekkel beszélni én pedig kimentem a házból, nem sokkal később Alice utánam. Nem forgattam semmit se a fejemben, mégis velem jött.
- Ne aggódj Bridget, Piji babáival semmi baj nem lesz. - mondta lágy hangon.
- Ezt honnan tudod? - kérdeztem.
- Edward olvasta a fejedben, hogy mennyire aggódsz a babákért és Pijiért. De nem kell, mert láttam egy részletet a jövőből. A szülés komplikáció mentesen fog lezajlani, vagyis meghalni     senki nem fog. Ne idegeskedj.
- Köszönöm, Alice.
- Mit?
- Hogy úgy viselkedsz velem, mint egy aggódó baráttal és nem úgy, mint egy aggódó emberrel. - magyaráztam.
- Ó, nagyon szívesen. - mosolygott.
Egy kicsit csendben ácsorogtunk, néztük az egekbe nyúló fákat, hallgattuk az erdő zaját. Megfordult a fejemben, hogy kérdezgetek Alicetől, de inkább meggondoltam magamat. Mindig csak kérdeztem, inkább megmaradtam a magam csendjében. Úgyis meg fogok tudni mindent.
- Nincs kedved futni? - kérdezte.
- Vinnél a hátadon?
- Persze. - mondta és már azt vettem észre, hogy kerülgetjük a fákat.
Erősen tartott a kezeivel, villámgyorsan távolodott a háztól. Egyet gondolt és balra kanyarodott, én pedig leestem volna a hátáról, ha a kezeivel nem fogta volna a lábaimat. Kezdtem megkedvelni és értettem, hogy Bella miért volt vele olyan jóban. Mondhatni tündéri volt.
Körülbelül egy fél órát eltöltöttünk futással, majd visszamentünk a nagy házba.
Jack és October már készülődtek, hogy indulnak haza én viszont maradni akartam. Olyan régen láttam már a forksiakat, nem akartam otthagyni őket.
Könnyű volt őket rávenni, hogy majd hazavisz valaki, ezért egy puszival elköszöntem tőlük, és már rohantam is fel Greg szobájába.
Út közben azonban összefutottam Emettel, aki futás közben elkapott és a konyhába ugrott velem.
- Csak egyszer legyen vámpír, megverlek. - nevettem.
- Azt megnézném. - mosolygott Emett. - Mi újság?
- Nincs semmi. - forgattam a gyűrűt amit tőlük kaptam.
- Valami baj van? - kérdezte.
- Dehogy, csak idegeskedek, hogy minden rendben lesz e. Azt hiszem jobban félek a vasárnap estétől, mint bárki más. - magyaráztam.
- Hé, hé! Ne idegeskedjél. Edward olvasott Aaron fejében, egy percig se gondolt arra, hogy ne menjen el az esküvőjére és faképnél hagyja Pijit. Tudom, hogy ettől tartasz, Edward erről     is tájékoztatott minket.
- Köszi Edward! - kiabáltam hangosan, hogy meghallja a nappaliban.
A válasz egy hangos szívesen volt. Biztos voltam benne, hogy hallotta, amit Emettel beszélgettünk így tudta, hogy miért is köszöntem meg.
- Na menj mert Greg már tuti teljesen ki van akadva, hogy nem lehet veled. - nevetett Emett.
- Okés. - mondtam, majd átöleltem és mentem a következő emeletre.
Kopogtam Greg ajtaján, aki szinte azonnal kinyitotta az ajtót nekem.
Egy „na végre” mondatot hallottam és már a párom ágyán ültem.
Jó érzés töltött el, hogy ott lehettem vele. Már nagyon hiányzott nekem és alig bírtam megállni, hogy ne álljak fel, rohanjak el a koszorúslány ruháért, vegyek fel és mutassam meg neki, hogy hogy fogok kinézni benne. Már tényleg csak azt nem tudtam, hogy a hajam milyen lesz. Micsoda hatalmas probléma!
Belekapaszkodtam Greg nyakába és szorosan magamhoz öleltem.
Szemeimmel a gyönyörű arcát fürkésztem, majd finoman megcsókoltam.
Én kezdeményeztem, mégis teljesen beleremegtem. Greg annyira hihetetlen volt. Sokkal több, mint aminek mindig is gondoltam. Megfogalmazhatatlan volt az az érzés, amit akkor éreztem, amikor vele lehettem. El se tudtam képzelni, hogy az milyen lesz, amikor tényleg vele lehetek.

Másnap délelőtt újból bezsongva segítettem Octobernek süteményt sütni.
Előző nap estefele Greg hazavitt kocsival, majd elhajtott és nem sokkal később már az erkélyen ácsorgott, hogy beengedjem.
October mindenhova vigyorogva ment, mintha annak is örült volna, hogy kinyitja a hűtőt és kiveszi belőle a tojást.
- Rosalie felhívott, hogy beugrik délelőtt. - jelentettem ki.
October örült  hírnek.
- Az jó lesz. Rosalie nagyon szép és kedves. Talán kicsit feszült, de megérthető, ha figyelembe vesszük, hogy vámpír.
Olyan lazán beszélt erről a témáról, mintha teljesen hétköznapi lett volna az egész. Jack nem igazán beszélt erről az egészről. Azt hiszem, inkább magában dolgozta fel a történteket. Szüksége volt egy kis nyugalomra, ezért nem is zaklattam azzal, hogy én is vámpír leszek.
Kocsit hallottunk bekanyarodni a feljáróra, ezért kinéztem az ablakon.
Rosalie érkezett meg, viszont nem egyedül, mert Emett ott ült mellette a kocsiban. Visszamentem a sütő mostohaanyámhoz.
- Ugye nem gáz, hogy Emett is jött vele? - kérdeztem.
- Dehogyis. - felelte nyugodtan.
Figyeltem, ahogy kivette a tálcát a sütőből, majd feltette az asztalra és egy fakanál segítségével leszedte a süteményeket róla.
A gondolatmenetet kopogtatás zavarta meg. Azonnal felugrottam a helyemről és az ajtó felé rohantam. Rosalie és Emett az ajtóban mosolyogtak rám.
Vidáman köszöntem nekik, majd utat engedtem, hogy jöjjenek be a házba.
Követtek engem, én pedig a konyhába mentem. Leültem a székre, Emett egy másikra, Rosalie pedig beleült párja ölébe.
Ők is kezdtek egyre jobban bezsongani, elvégre már elmondhattuk mindannyian, hogy „holnap” esküvő. Legalább már nem én voltam egyedül feldobva.
- Este lesz legénybúcsúztató? - kérdeztem Emettől, mivel előző nap Aaron is elment a nagy házba.
- Igen, ráadásul meg is lettünk hívva. Bár Brandon és Carlisle nem jönnek, mert ők még mindig Piji terhességének okán agyalnak, mi azért elmegyünk Jasperékkel. Nehogy már csak ti     bulizzatok. - mosolygott a srác.
- És hol lesztek? - kérdezte October.
- Valami Hughot említettek. - mondta Rosalie.
- Hű, ez nagyon érdekes lesz. - nevettem. - A vámpírok a farkasokkal fognak bulizni a farkasok vezetőjének otthonában.
- Remélem, hogy mindenki épségben túléli az estét. - viccelt Emett.
- Na nem balhézni! - mondta anyáskodóan Rosalie a szerelmének.
Egész délelőtt nálunk voltak, elbeszélgettünk, elszórakoztunk. Rosalival sok mindent megbeszéltünk, legfőképpen az esti lánybúcsúval kapcsolatban.
Délután már teljesen készen voltunk, alig vártuk, hogy eljöjjön az este. 6 órakkor már a kádban voltam, hogy minél hamarabb készen lehessek. Megmostam a hajamat is, hogy jobban teljen az idő, ameddig megszárítom és megcsinálom úgy, hogy jól álljon a fejemen.
Miután ezekkel is elkészültem, nyitott szekrény előtt álltam fehérneműben, elhúzott függönnyel. Nem tudtam, hogy mit vegyek fel, pedig volt rengeteg ötletem. Körülbelül a harmadik átöltözés után találtam meg azt az együttest, amelyiket teljesen megfelelőnek éreztem.
Elővettem egy vastagabb harisnyát és egy fehér topot. Felvettem őket, majd elővettem egy lila ruhát, ami körülbelül a térdemig ért. Tökéletesen illett hozzá az a hosszú szárú tornacipő, amit pénteken vettem a cipőboltban.
A hajamat feltupíroztam, hogy egy kicsit kócosabbnak, vagányabbnak hasson.
Nagyon jól sikerült a szett, ezt pedig Piji elismerő tekintetéből tudtam meg, amikor nyolc óra körül beléptem a faházba, mögöttem Octoberrel.
A többiek is ott voltak már, már csak kettőnket vártak.
Vittünk is néhány ajándékot, valamint egy nagy adag süteményt. Átadtuk az ünnepeltnek, majd helyet foglaltunk. Volt egy beszédem, amit fel akartam olvasni Pijinek, ha négyszemközt leszünk, de a papírt otthon hagytam, ezért rögtönöznöm kellett.
Amikor Piji bevitt a szobába néhány dolgot, én hirtelen ötlettől vezérelve utána mentem. Elérkezett a pillanat, hogy beszéljek vele.
Épp a szekrényében kotorászott valamit, amikor beszélni kezdtem. Biztos voltam benne, hogy megérzett, hogy ott vagyok csak megvárta, ameddig elkezdem mondani, amit szeretnék.
- Amikor először találkoztunk, egy kicsit megijedtem tőled. Nagyszájú voltál, kissé flegma és barátságtalan. Viszont ahogy visszakerült hozzád a nyakláncod, amit én találtam meg, már     sokkal kedvesebb voltál velem. Féltem arra gondolni, hogy talán megkedveltél, de ahogy telt az idő, egyre inkább próbáltam rávenni magam, hogy igenis jóban vagyunk és nincs     mitől tartanom. Amikor összejöttél Aaronnal, kiderült, hogy terhes vagy és összeházasodtok, nagyon boldog lettem. Tudtam, hogy mostohabátyám olyan különlegességet     választott, amit nem sokan kaphatnak meg. Aztán ahogy jöttek az újszülöttek, hogy megtámadjanak minket, teljesen kétségbe voltam esve. Viszont te végig erős voltál, ezért én is     az akartam maradni. Veled tartottam és bár nagy hülyeség volt, hogy visszajöttünk akkor Crowleybe, mégse bánom, mert amikor lent voltunk a föld alatt, abba az isten tudja     milyen épületbe, hiába haragudtam rád, az első mégis az volt, hogy mellettem voltál. Nem hibáztattál, amiért kiengedtem az illatom a kocsiból, egy rossz szót nem szóltál, pedig     megtehetted volna, mert tényleg hülyeséget csináltam. Amikor Aaron majdnem megölt a mezőn, teljesen összetörtem. - hangom elcsuklott, a könnyek megindultak a szemeimből.     - Azt hittem, hogy véged lesz és hogy sose mondhatom el neked, hogy mennyire jó barátnőm vagy. Miután viszont minden a régi kerékvágásba került, tudtam, hogy lesz alkalmam     elmondani neked mindent, ami a fejembe járt. Amikor tegnap Bella felvetette az ötletet, hogy tartsunk lánybúcsúztatót, tudtam, hogy ez az a pillanat, amikor elmondhatom, hogy     sose volt olyan jó barátnőm, mint te.
A hosszú beszédemnek vége szakadt, csak néztem Pijit, aki immáron szemben állt velem és körülbelül annyira könnyezett, mint én. Ő még ki tudta mutatni az érzéseit ennyire emberien. Egy kicsit tehetetlenül néztük egymást, majd odasietett hozzám és szorosan magához ölelt. Éppen elfértem a pocakjától, ezért elmosolyodtam és úgy sírtam, Pijit átölelve. Vártam, hogy mondjon is valamit, és ezt ő is megérezte, csak próbálta összeszedni magát.
- Köszönöm Bridget. Köszönök mindent. Remélem tudod, hogy sose vágnám a fejedhez mindazt, ami az elrablásunkkor történt. Haragudtunk egymásra, de csak a makacsságunk miatt.     Örülök, hogy ráébredtél erre. - mondta szipogva.
Megtöröltem az arcomat, miközben a bal kezemmel zsebkendőért nyúltam az asztalhoz. Kifújtam az orrom, majd kérdően néztem a barátnőmre.
- Menjünk. - mosolygott.
Már az ő arca se volt könnyes. Visszament a többiekhez én pedig először a kuka felé vettem az irányt, kezet mostam és csak utána csatlakoztam hozzájuk.
Leültünk majdnem egy kört alkotva és beszélgetni kezdtünk.
- Milyen Aaronnal lenni? - kérdezte Renesme.
- Olyan, mint Jacobbal. - nevetett Piji.
- Úgy érti, hogy az ágyban. - mosolygott Bella.
Egyértelmű, hogy az anyja azonnal tudja, mit hogy értett a lánya.
- Jaj már megint ez a téma! - nyávogtam.
- Ugyan Bridget egyszer úgyis túl leszel rajta! - mondta Esme.
- De akkor is. Sose tudtok másról beszélgetni? - kérdeztem.
- Na jó, akkor hogy csókol? - érdeklődött Rosalie.
- Ehhez ugye hozzá tudsz szólni Bridget? - kérdezte Bella.
- Fújódjatok fel. - feleltem tényleg sértődötten.
- Jaj ne haragudj már. - ölelt át a lány, amin meglepődtem.
- Nem haragszom. Hozzá tudok szólni a csókolózáshoz. Biztos vagyok benne, hogy egyikőtök barátja se csókol jobban, mint Greg! - bizonygattam.
- Azt nem hiszem! - nevetett Piji.
- Carlislet nem előzi meg senki! - szólt hozzá Esme.
- Dehogynem! Emett! - vágta rá Rosalie.
- Emettet meg Jacob. - mosolygott kedvesen Renesme.
- Mindannyian hülyeséget beszéltek. Aaron csókol a legjobban, nincs vita. - vigyorgott Piji.
- Nincs min vitázni, hiszen egyértelmű, hogy Greg csókol a legjobban. - kontráztam rá.
Végigbeszélgettünk az egész estét, néhányan sokat ettünk, zenét hallgattunk, táncoltunk. Komolyan csak a chippandale fiúk hiányoztak, de egy várandós nőhöz nem hívhatunk ilyeneket, ezért megmaradtunk a normális bulizásnál.
Nagyon kíváncsiak voltunk, hogy a fiúk hogy érezhetik magukat, de megbeszéltük, hogy egyikőnk se hívja fel a párját. Ők se rendeltek sztriptíz táncosokat, vagy ha mégis, akiknek van barátnőjük vagy megmaradnak hűségesnek, vagy jobb nem tudni, hogy mit csináltak.
Olyan három óra körül hagytuk abba a bulizást a csajokkal, elkezdtünk beszélgetni a közelgő esküvőről, a születendő babákról és az eljövendő, új életről. Négy óra körül mehettünk haza, bár Piji marasztalt volna minket, de hagynunk kellett, hogy pihenjen.
Mikor Octoberrel haza érkeztünk, rögtön felmentem a szobámba. Felcsuktam a villanyt és egy szó szerint nagy meglepetést találtam az ágyamon.
Egy nagy plüss pandamaci volt az ágyam közepén.
- De aranyos. - suttogtam.
- Örülök, hogy tetszik. - bújt elő Greg az egyik szekrény mögül.
- Hát te? Mit keresel itt? - lepődtem meg, miközben odamentem hozzá és átöleltem.
- Már egy órája vége a bulinak én pedig azonnal idejöttem. Jól szórakozhattatok, ha eddig kitartott az este. - mosolygott.
- Igen, azt hiszem mindannyiunk nevében elmondhatom, hogy remekül éreztük magunkat. - feleltem.
Átöltöztem pizsamába, majd befeküdtem az ágyamba, Greg pedig mellém.
Nagyon szerettem úgy aludni, hogy ott volt mellettem és vigyázott rám.
Azt hiszem Piji is ezt érezhette Aaron mellett: a biztonságot és a védelmet.